1038. augusztus 15-én hunyt el I. (Szent) István király

Szerkesztő A, cs, 08/15/2013 - 00:10

 

 

 

 

I. István magyar király

 

 

Szt. István jobbja

 

I. (Szent) István király (eredetileg Vajk, Esztergom,[1][2]969.[3]Székesfehérvárvagy Esztergom-Szentkirály,[4][5][6]1038. augusztus 15.) az első magyar király. Uralkodása alatt a magyar törzsekszövetségéből kialakult fejedelemséget egységes, keresztény magyar királysággá alakította át. Ez 1028-tól az egész Kárpát-medencére kiterjedt. Az általa meghirdetett új politikai irányvonalnak ellenszegülő törzseket (klánokat) fegyverrel vagy békés úton behódoltatta, a lázadásokat leverte. Az ezer éves magyar törvénytáraz általa alkotott törvényekkel kezdődik. Az államszervezet kiépítésével párhuzamosan megszervezte a magyar keresztény egyházat, ezért ő és utódai viselhették az apostoli király címet. Magyarországon minden év augusztus 20-ánI. István király szentté avatásának napját ünnepeljük.

 

Élete

Származása, ifjúsága

Apja Géza magyar fejedelem, anyja pedig az erdélyiZombor gyulaSaroltnevű, Konstantinápolyban keleti rítus szerint megkeresztelkedett leánya volt. Anyai nagybátyja Prokuj gyulavolt, aki István születése környékén költözött át tiszántúli területeiről Erdélybe. István a 970és 980közötti időszakban születhetett. Születésekor a türkeredetű pogányVajknevet kapta, mivel a mainzi érsek által a magyarok számára küldött térítő, Brúnó püspök[7]ekkor már nem tartózkodott a Kárpát-medencében.

István születése

Adalbertprágaipüspök gondoskodott a fiú keresztény szellemű taníttatásáról, és ő volt az is, aki megkeresztelte(feltehetően 994. és 996. között[8]). Névadója az első keresztény vértanú, István volt, vagy éppen Géza keresztségben kapott nevét örökölte (Sztephanosz, magyarul István). Vannak olyan feltevések is, miszerint Vajkot apjával, Gézával együtt 972-ben keresztelte meg Sankt Gallen-i Brúnó. Ennek az elméletnek két tény is ellentmond. Az egyik az, hogy egyes források 975-re teszik Vajk születését, a másik pedig az, hogy ha ilyen korán áttért volna a keresztény hitre, nyugaton nem Vajkként ismerték volna még sokáig. Emellett több forrás, kútfők, a legkorábbi István-legenda, illetve egy 14. századi krónika is említi Vajk keresztelőjének nevét, Adalbertet.

László Gyulatörténész szerint töröknyelvű volt Vajk, a név feltehetően a török hős, vezér jelentésű szóból származik.[9]A képes krónika szerint az Olaszországból származott Deodatus grófvolt Szent István keresztapja, akit a herceg Tatának hívott (a hagyomány szerint a Tataváros róla kapta nevét).

Benczúr Gyula: Vajk megkeresztelése

A minden történelmi alapot nélkülöző fesményen az előtérben térdepel a kereszténységet felvevő Vajk (a későbbi Szent István király), akit a püspöki ornátusba öltözött Szent Adalbert keresztel meg. Vajk ugyanis négy éves volt, amikor 973-ban szüleivel együtt Szent Galleni Brunó I. Ottó császár megbízásából megkeresztelte.[10]

Adalbertnek amellett, hogy megkeresztelte Istvánt, feltehetően szerepe volt házasságánaklétrejöttében is. István 996-ban vette feleségül II. Henrik bajor hercegleányát, a későbbi II. Szent Henrik német császártestvérét, Gizellát. Bajor hagyomány szerint az esküvő Scheyern bencésapátságban köttetett.[11]Német krónikások feljegyezték, hogy a bajorok a házasságtól a kereszténység gyors terjedését várták, és ennek érdekében minden segítséget igyekeztek Istvánnak megadni. Gizellával együtt jelentős számban érkeztek bajor papok, lovagok és mesteremberek az országba.

Fejedelemként

István atyja életében a nyitraidukátus (lásd Nyitrai Fejedelemségés Hercegség) ura volt, majd 997-ben, Géza fejedelem halála után követte őt a fejedelmi székben. Géza azért, hogy fia számára biztosítsa a trónt halála után, megeskette a főurakat, hogy fiát támogatják.

Azonban mikor Géza meghalt, Koppánybejelentette igényét a fejedelmi trónra. Koppány az apja, Tar Szeréndés Géza által kötött szerződés értelmében a Balatontól délre eső területek ura volt. Igényét a trónra a szeniorátusés a levirátus– István megözvegyült édesanyját, Saroltot feleségül kívánta venni[12]– jogára való hivatkozással indokolta. Koppány mellé sorakoztak fel a régi rend és a törzsi szabadság hívei, akikben az ellenállást az is fokozhatta, hogy István körül nagy számban csoportosultak idegen nemzetiségűek, főleg németek.

István hadait is német hadvezérek (Hont (Hunt), Paznan (Pazman), Vecelin, Orci) irányították és az sem kizárt, hogy III. Ottó német-római császáris küldött seregeket István segítésére. A döntő ütközetre Veszprémközelében került sor, ahol István megverte a pogányseregeket; a csatában Koppány is életét vesztette, Vecelin ölte meg.[13]István Koppány testét felnégyeltette és testrészeit hónapokig kifüggesztve tartották az ország négy legfontosabb várának kapuja felett – Győrben, Veszprémben, Esztergombanés Gyulafehérváron– jelezve, hogy mi vár az uralkodónak nem engedelmeskedőkre. Ezzel István ősi emberi és magyar törvényt szegett meg, amely szerint a halottakat el kell temetni. Tette elrettentésre szolgált, kegyetlen bánásmóddal fenyegetve azokat, akik nem engedelmeskednek neki és papjainak.

István és Koppány harcában nemcsak az forgott kockán, hogy ki lesz a magyar nép uralkodója, hanem a keleti és nyugati orientáció kérdése. Koppánnyal – aki egyes források szerint bizánci rítus szerint megkeresztelkedett – a bizánci politikai befolyás erősödött volna, míg István győzelmével a német irányvonal nyert teret. A Kárpát-medence geopolitikai helyzete folytán a kor két nagyhatalma közé ékelődve irányt kellett választani. Közkeletű téves magyarázat szerint az állam léte, vagy a magyarság léte forgott kockán ezen, azonban ez a kérdés a történelmi mi lett volna, ha... kategóriája. Koppány esetleges győzelmével éppolyan státuszú és helyzetű magyar fejedelemség alakult volna ki, vélhetően bizánci irányvonallal, mint az erdőelvei fejedelemség, jövendő sorsa azonban nem meghatározható. A Koppány által vezetett magyar fejedelemség éppúgy az ő további személyes bel- és külpolitikájának sikerétől függött volna, ahogyan azt az István vezette állam esetében is látjuk, amely azonban a környező országokhoz hasonlóan keresztény állammá vált.

Királyként

Ezután István el akarta magát ismertetni az ország határain túl is, mint Isten kegyelméből uralkodó királyt, aki nem csak a turulmadár jóslata következtében gyakorolja a hatalmat népe felett, ami csak a pogány uralmi megerősítést adhatta István számára. Ennek érdekében 999-ben Asztrikpannonhalmiapátot küldte Rómába, hogy II. Szilveszter pápávaltárgyaljon,[14]akitől koronát és apostoli áldást nyert, és Magyarország belépett az európai keresztény nemzetek sorába, ezen belül is a nyugati kereszténység felé orientálódott. Mindezek mellett megtartotta függetlenségét, és nem lett a császár hűbérese. Ezzel megalakult a keresztény, független Magyar Királyság. A koronát, amely azonban nem azonos a ma Szent Koronanéven ismert uralkodói jelvénnyel, István a kereszténység terjesztésében betöltött szerepéért kapta. Ekkor már állt a veszprémi püspökség és a győrinek is megvetették az alapjait. A koronázásra1000karácsonyán(más értelmezések szerint 1001. január 1-jénvagy 1001. augusztus 24-én), Esztergombankerült sor.

Belső hatalmának megerősítése

A Képes krónikaegyik illusztrációja: István király elfogatja Gyula erdélyi vezért 1003-ban.

A koronázás után István Magyarország uralkodója lett, ám tényleges hatalmának megszilárdításáért még tennie kellett, le kellett győznie törzsi ellenfeleit. A harcokat elsőként 1003-ban indította meg Erdély ellen, ahol saját nagybátyja, Gyula ellen küzdött. Fegyverrel küzdötte le Prokujt (vagy Gyula) [15]és családjával együtt fogságba ejtette (később Gyulát engedte Lengyelországba menekülni), országát beolvasztotta sajátjába és ott is megkezdte a keresztény hittérítést. Észak-Erdély elfoglalása után megalapította az erdélyi püspökséget, továbbá létrehozta Doboka(Doboka Csanád apja, valószínű, hogy ő vezette István hadait az 1003-as hadműveletek során) vármegyét és várispánságot. Az erdélyi püspökség jelentősége az volt, hogy négyre emelkedett Magyarország egyházmegyéinek száma, és a kánonjogszerint ennyi kell egy önálló egyháztartomány létrehozásához.

A 11. század során István még két törzsi állammal számolt le. Nem tudni pontosan a feltehetően bolgár Keán elleni hadjárat idejét, de vélhetően nem sokkal az erdélyi után történt. Keán dél-erdélyi nagyúr volt, aki a 10. század vége óta magyar törzsfőként viselkedett, és már Gézával is szembeszállt. Keánt alattvalói vajdának hívták, miután István legyőzte és megölte, helyére ispánt((Gyula-) fehérvári) helyezett. Az új ispánt a nép továbbra is vajdának hívta, ebből alakult ki az erdélyi vajdaság intézménye.

István 1008-ban a fekete magyarokellen viselt hadat. A fekete magyarok feltehetően a Délkelet-Dunántúlon élő idegen etnikumú katonai segédnépekkel, a kavarokkal/kabarokkalazonosak. Az ő területükön alapította meg 1009-ben a pécsi püspökséget, és talán a kalocsai érsekség is ennek a győztes háborúnak köszönheti megalakulását. A fekete magyarok területén alakította ki Baranya és Tolna, valamint Bodrog és Bács megyéket.

De nem csak fegyverrel teremtett rendet országában. Mivel lánytestvéreinek kiházasítása is rámaradt, ebben is igyekezett politikai célokat szem előtt tartani. Egyik testvérét a Felvidéken élő kavar törzsrész vezetőjéhez, Aba Sámuelhezadta feleségül. Ezzel sikerült elérni azt, hogy a sógorával nem kellett fegyveresen szembeszállnia. Országrésze szintén beolvad Istvánéba, cserébe István a német mintára (palotagróf) alapított palotaispánicímmel ruházta fel. Mindennek a feltétele az volt, hogy Aba Sámuel térjen át a keresztény hitre. A házasság révén István országa 1010-re kiterjedt a Mátra vidékére, ahol megalapította az egri püspökséget, illetve létrehozta Újvár megyét.

Másik testvérét 1009-ben adta feleségül a velencei dózséhoz, Orseolo Ottóhoz. Ezzel a házassággal István elérte, hogy rendeződött a régóta rossz magyar–bizánci viszony, hiszen Velence a Bizánci Birodalomhűbérese volt, a kapcsolat a következő évtizedben már szövetségi szintre jutott. Szintén békés úton egyezett ki a Körös-vidék törzsfőjével, Vatával, aki felvette a kereszténységet.

Ajtony vezéra Maros vidéken építette ki erős törzsi államát, Ő Istvántól függetlenül vette fel a görög rítus szerinti kereszténységet, de nem igazán élt a hit szabályai szerint; egyszerre hét felesége volt. A király 1028-ban lépett fel Ajtony ellen. A hadak élére Csanádot, Doboka fiát állította, aki győzelmet aratott a marosvári nagyúr felett, és ő maga vetett véget a törzsfő életének és államának. A területen újabb püspökség (Marosvári (csanádi)) létesült, valamint megalapították a hadvezérről elnevezett Csanád megyét. Ezzel a győzelemmel lezárult az uralkodása alatti belháborúk kora, és István ténylegesen is az egész Kárpát-medencére kiterjedő ország ura lett.

Családja, utódlása

I. István és Gizella szobra Szegeden

István és Gizella házasságából feltehetően több gyermek született, egyes elméletek szerint két fiú és három lány. A két fiút név szerint is ismerjük. Egyikük Ottó, másikuk – akit 1083-ban szenttéavattak és később Imrenéven tiszteltek – a Henrik nevet viselte. Ottó még nyilván III. Ottó császár életében, tehát 1002 előtt született, míg Henrik talán 1007-ben, akkor, mikor már Gizella testvére – Szent Henrik– ült a trónon. Ottó bizonyára fiatalon meghalt, így utódlás szempontjából Henrik maradt az uralkodópár egyetlen reménysége. Így neveltetésére is nagy gondot fordítottak, a velencei Gellért is foglalkozott a trónörökös tanításával, István pedig az Intelmekbenfoglalta össze fia számára a jó király teendőit. Szülei ki is házasították, ám mikor 1031-ben vadászat közben egy vadkan halálra sebezte, minden remény elveszett arra, hogy István egyenes ágon adja tovább királyi címét. E szörnyű csapás beteggé tette a királyt, és az csak tetézte fájdalmát, hogy közvetlen rokonai között senkit nem látott alkalmasnak, hogy örökébe lépjen és keresztény hitben megtartsa az országot. Apja testvérének fiai, Vazulés Szár Lászlójöhettek számításba, azonban László még mindig pogány hiten volt, Vazul pedig bizánci rítusú keresztény volt. Választása végül lánytestvérének fiára, Orseolo Péterreesett, aki már az 1020-as évektől kezdve a magyar királyi udvarban élt, mert az Orseolo-család ellen fellázadtak a velenceiek, így Péter anyjával és húgával együtt István udvarába menekült. István döntése Vazulból elégedetlenséget váltott ki és kevéssel 1031előtt merényletet követett el István ellen. István nem ítélte halálra a lázadó Vazult, de uralkodásra alkalmatlanná tette azzal, hogy megvakíttatta és fülébe forró ólmot öntetett. Vazul fiait, Leventét, Andrástés Bélátpedig száműzte az országból.

Utolsó évei

Haláláról a Képes Krónikaa következőképpen ír:
2. krónika, 70. SZENT ISTVÁN KIRÁLY MEGHAL, ELTEMETIK FEHÉRVÁROTTA szentséggel és kegyelemmel teljes Szent István király azután országlásának negyvenhatodik évében, a Boldogságos, mindenkoron szűz Mária mennybemenetelének napján kiragadtatott e hitvány világból és a szent angyalok társaságába került. Eltemették a fehérvári bazilikában, amelyet ő maga építtetett Isten szentséges anyja, a mindenkoron szűz Mária tiszteletére. Sok jel és csoda történt ott e Szent István király érdemeinek közbenjárására, a mi Urunk Jézus Krisztus dicsőségére és magasztalására, aki áldott legyen örökkön örökké, Ámen.[16]

Gizella és a trónra jelölt Péter között feszült viszony alakult ki, aminek feltehetően az volt az oka, hogy Gizella anyai fájdalma féltékenységbe csapott át fia elvesztése felett. István a kettejük között kialakult viszonyt szomorúan szemlélte és mindent megtett, hogy összebékítse őket, de ezek a próbálkozások nem jártak sikerrel.

Élete vége felé még egy merényletet kíséreltek meg ellene. A forrás arról számol be, hogy a palota négy főembere látván a meggyengült királyt megpróbálták megölni Istvánt, ám mikor az alvó király mellé lopakodtak, a kard a földre hullott és a király felébredt. Büntetésül a király megvakíttatta őket és „bűnös karjukat” levágatta. Élete végén még egyszer megmutatta, hogy képes erős kézzel irányítani az országot: a békés szándékkal Magyarországra érkező besenyők ellen erőszakkal fellépő határvédőkre szabott ki példás büntetést, kettesével köttette fel őket szerte az országban.

István 1038. augusztus 15-én halt meg, holttestét az általa emeltetett székesfehérvári bazilikában helyezték örök nyugalomra.

Szent István király és Boldog Gizella királynészobra Veszprémben, Ispánki Józsefalkotás

 

Külpolitikája

István egész uralkodását a Kárpát-medenceegységének a megteremtése, illetve a kereszténység elterjesztése jellemezte. Ebből kifolyólag külpolitikájában alapvetően békére törekedett a szomszédaival, Gizellával kötött házassága is ezt a célt szolgálta és II. (Szent) Henrik uralkodása alatt ez a dinasztikus kapcsolat biztosította is a békét a Német-római Birodalommal. A korszak másik nagyhatalmával, a Bizánci Birodalommalis békés kapcsolatokra törekedett, ezt támasztja alá, hogy bizánci szövetségben részt vett egy 1018-as bolgárok elleni hadjáratban. Lengyel–német–besenyő szövetségben egy kisebb létszámú magyar sereg részt vett a lengyel–orosz háborúban Kijevostrománál.

Uralkodása során két fő ellenséggel kellett szembenéznie: a besenyőkkel és a németekkel. A nomád besenyők Erdélybe zúdultak be, de a (gyula)fehérvári ispán csapatai elűzték őket. A másik, sokkal nagyobb veszélyt jelentő ellenség a németek voltak. István sógorával, II. Henrikkel a bajor uralkodócsalád fiágon kihalt (1024), ezután a Német-Római Birodalommal ideiglenesen megromlott a viszony, 1029környékén német és főleg bajor csapatok többször fosztogatták a Fischaés a Lajtaközét, amire válaszul a magyar csapatok is a bajor területekre való betörésekkel reagáltak. Erre való hivatkozással II. Konrád német-római császár1030-ban megtámadta Magyarországot, azonban István a felperzselt föld taktikáját alkalmazva kiéheztette az ellenséget, majd Bécsnélbe is kerítette a visszavonuló német sereget. A győzelemnek külön jelentősége az volt, hogy István országa bizonyította: képes megvédeni magát a külső ellenségekkel szemben is.

A következő évben, jóllehet II. Konrád először még újabb támadást tervezett, bajor közvetítéssel békét kötöttek egymással, sőt feltehetőleg II. Konrád kisebb területi engedményeket is tett a Fischa és a Lajta közén. Ebben valószínűleg szerepe volt Imre herceg1031-es halálának, hiszen ezzel nőágon is kihalt a Konrádot megelőző bajor uralkodóház, és Istvánnak már nem lehetett jogcíme a német trónra.

Egyházpolitikája

István és Gizella megalapítja az óbudai Péter-Pál templomot, miniatúra a Képes Krónikából

István Géza és Sarolt egyházpolitikájának folytatásaként püspökségetszervezett, falvaiban templomokat építtetett. A feltehetően istváni alapítású egyházmegyék a következők: az esztergomi, a veszprémi, a győri, az erdélyi, a pécsi, a kalocsai, az egri, a csanádi, a váci és a bihari. Melyek közül kettő érseki rangra emelkedett, az esztergomi és a kalocsai.

Koppány legyőzése után korábban tett fogadalmának megfelelően folytatta és befejezte a pannonhalmibencés apátság építését. Ezenkívül megalapította a veszprémvölgyiapácakolostort, a bakonybéliapátságot és a pécsváradi monostort, felépítette az esztergomi és a székesfehérvári székesegyházat és az óbudai Szent Péterés Pál-templomot. Az apátságok, kolostorok keretén belül megindult a latin írásbeliség, iskolák működtek, és azok váltak a művelődés szellemi központjaivá. A szerzetesekezekben az iskolákban az európai keresztény kultúrát tanították, diákjaikból pedig nemcsak a hittérítők kerültek ki, hanem a művelt, írástudó réteg, a király és a vármegyék fő emberei is. A papok és szerzetesek a vallásos szövegeken kívül, a jogi és politikai okmányokat is megfogalmazták. István bőkezűen adakozott az egyházaknak, gyakran látogatta őket. Kálti Márk Képes krónikája(a magyar történelem egyik fontos dokumentuma, amely 13581370között íródott) szerint ezüst dinárokkal teli erszényt hordott az övén, és mikor szegényt látott, saját maga gondoskodott róla.

A Kárpát-medencén áthaladó és a Szentföldretartó zarándokokat fogadta a királyi udvarban, bőségesen ellátta őket és biztosította számukra az országon való biztonságos áthaladást. A Szentföldre ill. Rómába igyekvő magyar zarándokok számára pedig vendégházakat építtetett Konstantinápolyban, Jeruzsálemben, Ravennában, Rómában.

Gellértvelenceiszerzetes, a későbbi püspök, aki szintén zarándokként érkezett az országba, a pécsváradimonostorban tartotta első igehirdetését. Ezt követően mutatták be a királynak, aki itt marasztalta, és őt választotta fia nevelőjéül is. Gellért az egyházi reformmozgalom híveként Deliberatio című művében elítélte az erőszakos birtokszerzést és az ágyasságot épp úgy, mint a papi házasságot.

Törvényei

 

Bővebben: Intelmek

I.(Szent) István 997 és 1038 közt vert ezüstdenárjának előlapja

I.(Szent) István Lancea Regis dénárja

Istvánnak közvetlenül trónra kerülése után is meg kellett küzdeni ellenfeleivel, ám hogy a megszerzett területeket egyben tudja tartani és megfelelően tudja azokat működtetni, törvényeket kellett hoznia. Két törvénykönyvét ismerjük. Az Intelmeket sokáig a törvények kategóriába sorolták be, de valójában királytükör. Ezt feltehetően még életében írásba foglalták.

Az első törvénykönyv I. István idejében keletkezett vagy nem sokkal a halála után foglalták írásba, míg a második törvénykönyvet feltehetően I. Andrásidejében szerkeszthették egybe. Legrégibb, bár nem teljes szövegét Wattenbach Vilmos német tudós fedezte fel 1846-ban a stájerországi admonti kolostor könyvtárában egy XII. századi kódexben. A törvények megalkotása német mintára történt, de a cikkelyekben a sajátos magyarországi viszonyokat is figyelembe vette. A kereszténységmegerősítésére, az egyházitulajdon védelmére törekedett, az egyik törvénycikk (a Corpus Juris Hungariciszóhasználata szerint fejezet) például arról rendelkezik, hogy minden 10 falunak egy templomotkell építenie és papját eltartani. De kötelezővé tette a misére járást is vasárnaponként. István törvényei a tulajdonviszonyok átalakítása érdekében megváltoztatták az öröklésre vonatkozó addigi magyar szokásokat is, védve ezáltal a magántulajdont, illetve megszüntetve a levirátust.

Megszervezte az udvar adminisztratív szervezetét, megalapította az új királyi székhelyet, Székesfehérvárt. Megkezdte a pénzverést és kivetette az első adókat. Míg az államalapításig külföldi pénzeket, de leginkább állatpénzt (tinót) használtak, most a fő forgalmi pénz az ezüstdénár lett. Megszüntette a vérségi alapon felépült társadalmi rendet és területi alapra helyezte az igazgatást. Ezzel elérte a nomád népek letelepedését és földművelő tevékenységből való megélését, tehát nemcsak politikai változás következett be, hanem jelentős életmódváltozáson is keresztülment a magyar nép. A földek nagy része királyi birtok lett, amelyekből adományokat és ezen felül tisztségeket (ispánságokat) juttatott híveinek. Ezzel magához tudta kapcsolni őket, mert a tisztségeket épp ilyen könnyen el is lehetett veszíteni, így kialakult egy modernebb, területi alapon megszervezett rendszer.

Szt. István alakja Esztergomban, a Széchenyi tériSzentháromság-szobron

Az I. törvénykönyve

1. Az egyházi javak állapotáról

Bárkit is, aki a kevélység gőgjétől pöffeszkedve, az Isten házát megvetendőnek véli és az Istennek szentelt és az Isten tiszteletére a királyi mentesség védelme alá helyezett birtokokat gyalázattal illeti, vagy megkárosítani merészkedik, mint Isten házának megtámadóját és megsértőjét közösítsék ki. – Illik, hogy magának a király úrnak a haragját is érezze, akinek jóakaratát megvetette és intézkedését megsértette. Azért nem kevésbé parancsolja meg a király, hogy az általa engedélyezett mentességet mindenki, aki uralma alá tartozik, sértetlenül tartsa meg, és ne adja beleegyezését azoknak, akik meggondolatlanul azt állítják, hogy nincs szükség egyházi vagyonra, vagyis olyanra, amit az uralkodók urának adtak át. Éppúgy a király oltalma alatt állnak azok, mint az ő saját örökségei, és még nagyobb gondot fordítson rájuk, mert amennyivel nagyobb az Isten az embernél, annyival előbbre való a vallás ügye a halandók birtokainál.

Azért csalatkozik az, aki inkább a saját dolgaival dicsekszik, mint sem az isteniekkel. Eme egyházi javaknak isteni rendeltetésből odaállított védelmezője és őre, azokat szorgalmas gondoskodással nemcsak megőrizni tartozik, hanem szaporítani is, és szükséges, hogy inkább azokat védelmezze és gyarapítsa, melyeket előbbrevalóknak mondottunk, mint a sajátját.

Ha pedig esztelenül, a maga gonoszságának helytelenségével megkísérelné, hogy a királyt helyes szándékától eltérítse, és úgy látszanék, hogy őt semmi szerrel nem lehet lecsendesíteni, még ha ideiglenesen valamely szolgálatokra alkalmas lenne is, le kell őt metszeni, és eldobni az evangélium ezen szavai szerint: ha a te lábad, kezed vagy szemed megbotránkoztat téged, vágd le vagy vágd ki azt, és vesd el magadtól.

2. A püspököknek az egyházi javak feletti hatalmáról és a világiakkal való egyetértéséről

Akarjuk, hogy a püspököknek legyen hatalmuk az egyházi javakat gondozni, igazgatni, s kormányozni, és azok felett rendelkezni az egyházi törvények határozatai szerint. Akarjuk, hogy a világiak is engedelmeskedjenek a püspököknek szolgálataikban az egyházak igazgatása, az özvegyek és árvák védelmezése érdekében, és hogy engedelmesek legyenek kereszténységük megtartásában. És legyenek egyetértők az ispánok és a bírák főpapjaikkal, az igazságnak az isteni törvény parancsai szerint való kiszolgáltatásában. És semmiképpen meg ne rontsák az igaz törvényt valamely részben, valakinek a hazugsága, hamis tanúbizonysága avagy esküszegése vagy megvesztegetése folytán.

3. Milyeneknek kell lenniök az egyházi személyek tanúinak és vádlóinak

Az egyházi személyek tanúi és vádlói pedig feddhetetlen erkölcsű, nős és családos emberek legyenek, és akik teljesen Krisztus tanítását vallják.

4. Hasonlóképpen ugyanarról

Világi személy tanúbizonyságát egyházi személy ellen senki se fogadja el. Senki se merje ugyanis egyházi személy ügyét világi nyilvánosság előtt kivizsgálni, hanem csak az egyházban.

5. A papok munkájáról

Tudjátok meg testvérek valamennyien, hogy a pap mindnyájatoknál többet dolgozik. Közületek ugyanis mindenki csak a saját munkáját végzi, ő pedig mind a magáét, mind az összesekét. És azért, miképpen ő mindnyájatokért, úgy ti is mindnyájan őérte a legnagyobb buzgalommal tartoztok dolgozni, olyannyira, hogy ha szükség lenne rá, életeteket is feláldozzátok érte.

6. A magánvagyon királyi engedélyezéséről

Királyi hatalmunknál fogva elhatároztuk, hogy mindenkinek álljon szabadságában vagyonát felosztani, feleségének, fiainak s leányainak és rokonainak vagy az egyháznak adományozni, és ezt halála után se merje senki érvénytelenné tenni.

7. A királyi javak megtartásáról

Különösképpen akarjuk, hogy miképpen mi másoknak megadtuk a lehetőséget, hogy javaik felett szabadon rendelkezhessenek, úgy azok a javak is, valamint katonák, szolgák és bármi, ami királyi méltóságunkhoz tartozik, maradjanak meg változatlanul, s azokból senki semmit el ne raboljon vagy el ne vegyen, sem pedig valaki az említett dolgokból magának valamiféle előnyt szerezni ne merészeljen.

8. A vasárnap megtartásáról

Ha valamely pap vagy ispán avagy valamely más hívő személy valakit vasárnap ökrökkel lát dolgozni, vegyék el tőle az ökröt, és adják a várnépnek elfogyasztásra. Ha pedig lovakkal dolgozik, vegyék el tőle a lovat, amit gazdája, ha akarja, ökörrel megválthat, és az ökröt egyék meg, ahogy mondottuk. Ha pedig valaki más szerszámokkal dolgozik, vegyék el tőle a szerszámokat és ruháit, amelyeket – ha akarja – bőrével megválthat.

9. Ugyanarról más

A papok pedig és az ispánok hagyják meg az összes falusi bíróknak, hogy ezek parancsára vasárnap mindenki menjen a templomba, öregek és fiatalok, férfiak és nők, kivéve azokat, akik a tüzet őrzik. Ha pedig valaki amazok hanyagsága folytán nem ( tűz-) őrzés végett marad otthon, az ilyet verjék meg, és nyírják le.

10. A négy böjti időszak megtartásáról

Ha valaki hús evésével megsérti a mindenki előtt ismeretes négy böjti időszakot, akkor egy héten át bezárva böjtöljön.

11. A péntek megtartásáról

Ha valaki pénteken, amelyet az egész kereszténység megtart, húst eszik, egy héten át sötétbe zárva böjtöljön.

12. Azokról, akik gyónás nélkül halnak meg

Ha valaki olyan megkeményedett szívű – ami távol legyen minden kereszténytől -, hogy bűneit jótanács ellenére sem akarná a papnak meggyónni, az ilyen minden egyházi szertartás és könyörgések nélkül feküdjön, mint a hitetlen. Ha azonban rokonai és hozzátartozói mulasztották el a papokat hívni, és ezért hal meg gyónás nélkül, gazdagítsák őt imádságokkal és vigasztalják könyörgésekkel, rokonai azonban hanyagságukért böjtölésselvezekeljenek a papok ítélete szerint. Akik pedig hirtelen halállal halnak meg, azokat temessék el minden egyházi végtisztességgel, mivel az isteni végzések előlünk el vannak rejtve, és számunkra ismeretlenek.

13. A keresztény vallás megtartásáról

Ha valaki a keresztény vallás megtartását elhanyagolva és hanyag ostobaságtól megátalkodva azellen bármi vétséget követ el, a vétek természetének megfelelően ítélje meg a püspök az egyházi törvények szabályai szerint. Ha pedig ellenszegüléstől indíttatva a reá rótt büntetést vonakodnék nyugodtan elviselni, ismét ugyanazon büntetéssel fegyelmezzék, és ezt megismételve összesen hét ízben. És ha mindezek után is konoknak és makacsnak találtatik, adják át a király bíróságának – tudniillik mint a kereszténység védelmezőjének.

14. A gyilkosságokról

Ha valaki haragra gyulladva vagy dölyfösségtől kevélyen szándékos gyilkosságot követ el, tudja meg, hogy tanácsunk végzése szerint száztíz aranypénzt fog fizetni. Ebből ötvenet a király kincstárába kell vinni, ötvenet adjanak a rokonoknak, tizet pedig a bíráknak és közbenjáróknak ajándékozzanak. A gyilkos ezenfelül az egyházi törvények rendelkezése szerint vezekeljen.

Ugyanarról más

Ha pedig valaki véletlenül öl meg bárkit is, tizenkét aranypénzt fizessen, és ahogy az egyházi törvények parancsolják, vezekeljen.

Szintúgy a rabszolgák meggyilkolásáról

Ha valakinek a szolgája másnak a szolgáját megöli, a ( gyilkos ) szolgát adják át a ( megölt ) szolga helyébe, vagy váltsa meg ( ura ) és ( a gyilkos ) vezekeljen, ahogy mondottuk.

Ugyanarról más

Ha pedig szabad ( ember ) öli meg valakinek a szolgáját, adjon más szolgát, vagy az értékét térítse meg, és az egyházi törvények szerint vezekeljen.

15. Azokról, akik feleségüket ölik meg

Ha valaki az ispánok közül, megrögzött szívvel és lelkéről megfeledkezve – ami távol legyen a hűséget megtartók szívétől – felesége meggyilkolásával mocskolja be magát, a királyi tanács határozata szerint ötven tinóval egyezzék meg az asszony rokonaival, és vezekeljen az egyházi törvények parancsai szerint. Ha pedig valamelyik vitéz vagy gazdagabb ember esik ugyanazon bűnbe, ugyanazon tanács végzése szerint fizessen a rokonoknak tíz tinót, és vezekeljen, ahogy mondottuk. Ha pedig a népből való ember követi el ugyanezt a bűnt, öt tinóval egyezzék meg a rokonokkal, és vessék alá az említett böjtöknek.

16. A kard kirántásáról

Hogy minden tekintetben erős és sértetlen béke honoljon mind az idősebbek, mind a fiatalabbak között, bármilyen jogállásúak legyenek is, teljességgel megtiltjuk, hogy valaki másnak a bántalmazására kardot rántson. Ha ezt a jövőben vakmerőségétől ösztönöztetve megkísérelné, ugyanazzal a karddal öljék meg.

17. A hitszegőkről

Ha valaki a hatalmasok közül hitét beszennyezve, szívét bemocskolva, s esküjét megtörve, hitszegés bűnét követi el, az esküszegésért keze elvesztésével fizessen, vagy ötven tinóval váltsa meg a kezét. Ha pedig a népből való ember lesz hitszegő, keze levágásával bűnhődjék, vagy tizenkét tinóval váltsa meg azt, és böjtöljön, ahogy az egyházi törvények rendelik.

18. A szabadosokról

Ha valaki könyörületességtől vezéreltetve, saját rabszolgáit vagy szolgálóleányait tanúbizonyság mellett szabadsággal ajándékozza meg, úgy határoztuk, hogy halála után azokat, irigységtől vezéreltetve, senki szolgaságba visszavetni ne merészelje. Ha pedig szabadságot ígért, de halála miatt ezt kinyilvánítani nem tudta, hátramaradt feleségének, illetőleg fiainak legyen joga ugyanezt a szabadságot kinyilatkoztatni, és a férj lelkiüdvéért szeretetlakomát rendezni, ahogy akarják.

19. A templombajárásról és azokról, akik mise alatt mormognak és beszélgetnek

Azok, akik az istentisztelet hallgatására a templomba menvén, ott a misék szertartása alatt egymás közt mormognak és másokat zavarnak, haszontalan történeteket mesélgetve és nem figyelve a szent olvasmányokra és a lelki táplálékokra, ha idősebbek, dorgálják meg őket, és gyalázattal űzzék ki a templomból, ha pedig fiatalabbak és közrendűek, e nagy vakmerőségükért a templom előcsarnokában mindenki szeme láttára kötözzék meg, s ostorozással és hajuk lenyírásával fenyítsék meg őket.

20. Arról, hogy a rabszolgák és rabszolganők vádaskodását vagy tanúskodását uraikkal vagy úrnőikkel szemben ne fogadják el

Hogy ennek az országnak a népe a rabszolgák és rabszolganők mindennemű támadásától és vádaskodásától mentes és nyugodt maradjon, a királyi tanács határozata szerint teljességgel megtiltottuk, hogy bármiféle bűnügyben valamely szolgaszemélynek urával vagy úrnőjével szemben vádaskodását vagy tanúbizonyságát elfogadják.

21. Azokról, akik más rabszolgáinak szabadságot szereznek

Ha valaki meggondolatlanul másnak a rabszolgáját urának tudta nélkül a király vagy az ország vénei és főemberei elé vezeti, hogy levéve a szolgaság jármát, számára a szabadság könnyebbségét szerezze meg, tudja meg, hogy ha gazdag, ötven tinót fog fizetni, amiből negyvenet a királynak kell adni, tízet pedig a szolga urának. Ha pedig szegény és alacsonyrendű, 12 tinót, amiből 10 a királynak jár, kettő pedig a szolga urának.

22. Azokról, akik szabadokat szolgaságba hajtanak

Mivel tehát Istenhezméltó, és az embereknek legjobb, hogy ki-ki életének futását a szabadság serénységével végezze, a királyi végzés szerint elhatároztuk, hogy ezután az ispánok vagy katonák közül senki se merészeljen szabad személyt szolgaságba hajtani. Ha ezt dölyfösségének vakmerőségétől ösztönözve megtenni merészelné, tudja meg, hogy ugyanannyi kártérítést fog fizetni a sajátjából, s ez a kártérítés a király és az ispánok között osztassék szét, mint a többi.

Hasonlóképpen ugyanarról

De ha valaki, akit idáig szolgaságban tartottak, szabadsága védelmére törvényes ítélethez folyamodván, szabaddá lesz, elégedjék meg szabadsága élvezésével, és az, aki őt szolgaságban tartotta, semmi kártérítést ne adjon.

23. Azokról, akik más vitézeit magukhoz fogadják

Akarjuk, hogy mindegyik úrnak legyen meg a maga vitéze, és senki se beszélje rá valamelyik vitézt, hogy régi urát elhagyja, és hozzá jöjjön, ebből ugyanis civakodás támad.

24. Azokról, akik más vendégeit magukhoz fogadják

Ha valaki jóakarattal vendéget fogad be, és ennek eltartásáról tisztességesen gondoskodik, a vendég, ameddig a megegyezésnek megfelelő eltartásban részesül, ne hagyja el eltartóját, és ne vigye másvalakihez az ő szolgálatát.

25. Azokról, akik megostorozzák a saját ( embereiket ) keresőket

Ha valakinek vitéze vagy szolgája máshoz szökik, és az, akinek vitéze vagy szolgája elszökött, követet küld ezek visszahozására, és ezt a követet ott bárki megveri és megostorozza, előkelőink gyűlésén úgy határoztunk, hogy az ilyen verekedő tíz tinót fizessen.

26. Az özvegyekről és árvákról

Különösképpen akarjuk, hogy az özvegyek és árvák is legyenek a mi törvényünknek részesei ilyen módon, hogy ha valaki özvegyen marad hátra fiaival és leányaival, és ígéretet tesz, hogy őket felneveli, és velük marad, amíg csak él, legyen meg neki az a tőlünk nyert joga, hogy ezt megtehesse, és senki ne kényszerítse őt újabb házasságba. Ha azonban fogadalmát megváltoztatva, ismét férjhez akar menni, és az árvákat el akarja hagyni, az árvák vagyonából egyáltalán semmit ne követelhessen magának, csupán az őt illető ruhákat.

Hasonlóképpen az özvegyekről

Ha pedig valaki gyermek nélkül marad özvegyen, és azt ígéri, hogy megmarad özvegységében újabb házasság nélkül, akarjuk, hogy legyen hatalma minden javai felett, és bármit akar azokkal tenni, megtehesse. Halála után azonban e javak szálljanak vissza férje rokonaira, ha vannak rokonai, ha pedig nincsenek, a király legyen örököse.

27. A leányrablásról

Ha valaki a vitézek közül szemérmetlenségtől bemocskolva, valamely leányt szüleinek engedélye nélkül feleségül elrabol, elrendeltük, hogy a leányt adja vissza szüleinek, még akkor is, ha valami erőszakot követett el rajta, és a rabló tíz tinót fizessen a rablásért, még ha később ki is békül a leány szüleivel. Ha pedig valamely szegény és a népből való merészkedik ezt elkövetni, öt tinó kártérítést fizessen a rablásért.

28. Más szolgálóival fajtalankodókról

Hogy a szabadok mocsoktalanul megőrizzék szabadságukat, miheztartás végett, szabályt akarunk nekik adni. Aki ezt áthágva, másnak a szolgálójával fajtalankodik, tudja meg, hogy bűnben vétkes, és ezért a bűnért első esetben korbácsolják meg, és nyírják le. Ha pedig másodszor is fajtalankodik ugyanazzal, ismét korbácsolják meg, és nyírják le. Ha pedig harmadszor is, legyen rabszolga a szolgálóval együtt, vagy váltsa meg magát. Ha pedig a szolgáló teherbe esik tőle, és szülni nem tud, hanem szülésben meghal, kárpótolja őt másik szolgálóval.

A rabszolgák fajtalankodásáról

Ha valakinek a rabszolgája másnak szolgálójával fajtalankodik, őt is korbácsolják meg, és nyírják le. És ha a szolgáló teherbe esik tőle, és a szülésben meghal, a szolgáját adják el, és árának felét adják a szolgáló urának, másik fele pedig maradjon a szolga urának.

29. Azokról, akik rabszolganőt vesznek feleségül

Hogy senki azok közül, akiket szabad névvel becsülnek meg, valakinek valami jogtalanságot ne merjen okozni, tilalmat és szabályt állítottunk fel, amennyiben ezen a királyi gyűlésen elhatároztuk, hogyha valamely szabad ember a rabszolganő urának tudtával másnak a rabszolganőjét választja feleségül, elveszítvén saját szabadságának élvezését, örökös rabszolgaságra vettessék.

30. Azokról, akik feleségük elől külföldre menekülnek

Hogy mindkét nem meghatározott törvény alatt maradjon, és minden jogtalanság nélkül élhessen, ebben a királyi törvényben elrendeltük, hogyha valaki szemtelenségből feleségének megutálása miatt hazájából elmenekül, az asszony mindent, ami férjének birtokában volt, bírjon mindaddig, amíg férjét vissza akarja várni, és senki se merészkedjék őt más házasságba kényszeríteni. És ha magától férjhez akar menni, szabad legyen neki, az őt megillető ruhákat magához véve, és egyéb javakat otthagyva házasságra lépni. És ha a férj ezt hallván visszatér, ne legyen neki szabad más feleséget venni az övén kívül, csak a püspök engedélyével.

31. Az asszonyok tolvajlásáról

Mivel már az is mindenki számára visszataszító és minden szem előtt utálatos, ha a férfinem lopást követ el, és még sokkal inkább, ha az asszonyi nem: a királyi tanács szerint elhatároztatott, hogy ha valamely férjes asszony lopást követ el, férje váltsa meg, és ha másodszor is ugyanabba a bűnbe esik, hasonlóképpen váltsa meg, ha pedig harmadszor is, adják el.

32. A szállások felgyújtásáról

Ha valaki ellenségeskedésből másnak az épületeit tűzzel elhamvasztja, úgy határoztuk, hogy mind az épületeket építse fel, mind pedig ami felszerelés elégett, és azon kívül adjon tizenhat tinót, ami negyven solidust ér.

33. A boszorkányokról

Ha valami boszorkányt találnak, bírói szokás szerint vezessék az egyházba, és adják át a papnak böjtölésvégett és a hitben való oktatásra, böjtölés után pedig menjen haza. Ha másodszor is ugyanabban a bűnben találják, hasonló vezeklésnek vessék alá, vezeklés után pedig az egyház kulcsát a mellére, homlokára és a vállai közé kereszt alakjában süssék rá, és menjen haza. Ha pedig harmadszor is, adják át a bíráknak.

34. A varázslókról

Hogy az Istenteremtménye a rosszindulatú embereknek minden ártalmától mentes maradjon, és senki mástól ne kelljen veszteséget elszenvednie, csupán az Istentől, aki a gyarapodást is adja, a tanács végzése szerint nagy tilalmat és rendszabályt állítunk a kuruzslók és varázslók elé, hogy semmiféle személy ne merjen varázslással, vagy kuruzslással bárkit is elméjének állapotában megrontani vagy megölni. Mégis, ha valaki, akár férfi, akár nő, a jövőben ezt merészelné, adják át a varázslással megrontott kezeire vagy rokonai kezére, hogy azok akaratuk szerint ítélkezzenek fölötte. Ha pedig jóslással foglalkozókat találnak, amit a hamuban csinálnak vagy hasonló módon, a püspökök ostorozással javítsák meg őket.

35. A házak megtámadóiról

Akarjuk, hogy erős béke és egyetértés legyen öregek és fiatalok között, mint az apostol mondja: Mindnyájan egyetértők legyetek stb. És senki se merjen mást megtámadni. Ugyanis ha ennek az általános gyűlésnek a határozata után valaki az ispánok közül olyan konok lenne, hogy otthonában keresne fel valakit, hogy őt elveszítse és javait feldúlja, ha a tulajdonos otthon van, és ( az illető ) vele harcolni kezd, vagy őt megöli, bűnhődjék a kard kirántásáról hozott törvény szerint. Ha azonban az ispán esik el, elégtétel nélkül feküdjön. Ha pedig nem személyesen megy el, hanem katonáit küldi, száz tinóval tegye jóvá a támadást. Ha pedig valamely katona támadja meg a másik katonának udvarát és házát, tíz tinóval tegye jóvá a támadást. És ha a népből való ember támadja meg valamely hozzá hasonlónak a kunyhóját, öt tinót fizessen a támadásért.

A II. törvénykönyve

1. A király adományáról az egyháznak

Tíz falu építsen egy templomot, amelyet két telekkel s ugyanannyi rabszolgával lássanak el, lóval és kancával, hat ökörrel és két tehénnel, 30 aprómarhával. Ruhákról és oltártakarókról a király gondoskodjék, papról és könyvekről a püspök.

2. A királyi adományok öröklőiről

Hozzájárultunk tehát az egész szenátus (azon) kéréséhez, hogy mindenki szabadon rendelkezzék mind a saját (öröklött) vagyona, mind a királytól nyert adományok felett, míg él — kivéve, ami püspökséghez és ispánsághoz tartozik — és halála után fiai hasonló tulajdonjoggal örököljenek. És senkinek se kelljen valamely vétek miatt birtokainak pusztulását szenvednie, kivéve ha a király halálára vagy az ország elárulására összeesküvést szőtt, vagy idegen országba menekült, ekkor ugyanis javai a király birtokába jussanak. De ha valakiről törvényesen megállapítást nyert, hogy a király halálára vagy a királyság elárulására törekedett, az ilyen halálos ítélet alá essék, javai azonban változatlanul szálljanak át ártatlan gyermekeire, akik bántódás nélkül maradjanak.

3. A rabszolgákról és a rabszolgák gyilkosairól

Ha valakinek a rabszolgája másnak a rabszolgáját megöli, a gyilkosnak az ura a szolga értékének felét fizesse kártérítésül a megölt szolga urának, ha tudja: ha pedig nem, akkor negyven nap elteltével adják el a szolgát, és árán osztozzanak meg.

4. Az ilyennek a megszabadításáról

Az olyan rabszolgát, aki szabad embert öl meg, ura, ha úgy tetszik, száztíz tinóval váltsa meg, vagy adja át.

5. A rabszolgák felszabadításáról

Ha valaki idegen rabszolgáknak megkísérel szabadságot szerezni, ahány rabszolgát akart felszabadítani, ugyanannyi szolgát adjon, akik közül kétharmad rész a királynak, egyharmad a rabszolgák urának (adassék). A király pedig a maga részéből egyharmadot adjon az ispánnak.

6. A rabszolgák tolvajlásáról

Ha valaki a rabszolgák közül lopást követ el, első esetben adja vissza a lopott dolgot, és orrát, ha tudja, váltsa meg öt tinóval, ha pedig nem tudja, vágják le azt. Ha orra levágása után ismét lopást követ el, füleit váltsa meg öt tinóval, ha tudja, ha pedig nem, vágják le azokat. Ha pedig harmadszor is lopást követ el, életét veszítse.

7. A szabadok tolvajlásáról

Ha valaki a szabadok közül lopást követ el, úgy határoztunk, hogy eme törvény szerint adjon elégtételt: ha először: váltsa meg magát, ha tudja, ha pedig nem tudja, adják el. Ha pedig eladása után is lopást követ el, a rabszolgákról szóló törvény szerint bűnhődjék.

Úgyszintén

Ha másodszor (követ el lopást a szabad ember), hasonló törvény alá essék, ha pedig harmadszor is, élete vesztésével bűnhődjék.

8. A királynak nyújtandó elégtételről

Ha valaki az ispánok közül a király részét elsikkasztja, adja vissza a csalást, és annak kétszeresével adjon elégtételt.

9. A megokolatlan fellebbezésről

Ha valaki a vitézek közül az ő ispánja által igazságosan hozott ítéletet megvetve, királyhoz fellebbez, azért, hogy ispánját igazságtalannak tüntesse fel, tíz arany penzát fizessen az ő ispánjának.

10. Az ispán hatalmaskodásáról

Ha az ispánok közül valaki valamilyen ürüggyel egy vitéztől elvesz valamit, adja vissza, és azonfelül a sajátjából ugyanannyit (adjon).

11. A hazugság büntetéséről

Ha pedig a vitézek közül valaki az általa önként adott ajándékról hazug módon azt állítja, hogy azt erőszakkal vették el tőle, veszítse el ezt, és ezenkívül ugyanannyit fizessen (büntetésül).

12. A kard kirántásáról

Ha valaki karddal embert öl, ugyanazon karddal öljék meg őt.

13. A testcsonkításról

Ha pedig valaki kirántott karddal más valakit megcsonkít, akár a szemén, akár a lábán, akár a kezén, testének hasonló sérelmét szenvedje.

14. A karddal való megsebesítésről

Ha pedig valaki karddal megsebez valakit, és a megsebesített a sebből teljesen felgyógyul, az, aki a sebet ejtette, a gyilkosságra kiszabott elégtételt fizesse meg.

15. A kard kirántásáról, ha sebesítés nem történik

Ha valaki dühtől eltelve kardot ránt, de nem üt meg senkit, csupán a kardrántásért a gyilkosságra kiszabott elégtétel felét fizesse meg.

16. A királyi udvar vagy a vár élére állított rabszolgák tanúbizonyságáról

Ha (a király) a rabszolgák közül valakit királyi udvar vagy vár élére állít, annak tanúskodását az ispánok között kell elfogadni.

17. A király és a királyság elleni összeesküvésről

Ha valaki a király vagy a királyság ellen összeesküvést sző, menedéket ne találjon az egyházban. És ha valaki a király élete vagy méltósága ellen bármilyen módon bármiféle összeesküvést szőni megkísérel, avagy olyannal, aki effélét megkísérel, tudva egyetért, ki kell átkozni és az összes hívek közösségéből kirekeszteni. És ha valaki ilyesféle személyt ismer, és – bár bizonyítani tudná – nem jelenti fel, az előbb mondott büntetés alá essék. Úgyszintén ha a szolga urát, ha a katona ispánját megöli.

18. A tizedről

Ha valakinek az Istentizet adott egy évben, a tizedik részt adja Istennek, és ha valaki tizedét elrejti, kilenc részt fizessen. És ha valaki a püspöknek elkülönített (félretett) tizedet meglopja, mint tolvajt ítéljék meg, és az ebből eredő jóvátétel teljesen a püspöké legyen.

19. Az ispánok [ ---- ]ről

Ha valaki álnokságból azt mondja valamelyik ispánnak vagy más hű személynek: „Hallottam a királyt a te vesztedre szólni”, és ez rábizonyul, vesszen el.

20. A cselszövőkről

Ha valaki hamis bizonyságot vagy cselszövő beszédet terjeszt mások között, és hallgatásra kéri őket, hogy az ördög ravaszsága által őket egymástól szétválassza, hazug nyelvének kétszeres váltságdíját fizesse a hazugság vétkéért. Ha csak egy személynek szólt, nyelvétől fosszák meg.

21. Hogy a tolvaj tanúbizonyságát ne fogadják el

Ha valaki azok közül, kiket közönségesen udvarnokoknak mondanak, lopást követ el, a szabadok törvénye szerint ítéljék meg, az ilyenek tanúbizonyságát azonban (ezután) a szabadok között ne fogadják el.

Emlékezete

Stróbl Alajos: Szent István szobra a Halászbástyán

Szent István szobra (Bp. XVI.) Törley Mária alkotása (részlet).

VII. Gergely pápa(pápa: 10731085) és Szent Lászlókirály (ur.: 10771095) több alkalommal érintkeztek egymással, amit hiteles vatikáni források bizonyítanak. Sajnos az a levél azonban nem maradt fenn, amiben Szent László a pápai engedélyt kérelmezte a szentté avatáshoz, de Szent Gellértírása megőrizte VII. Gergely pápa engedélyét: „emeljék fel azok testét, akik Pannóniában a hit magvát elvetették, és az országot a hit hirdetésével öntözték, hogy őket a legnagyobb tiszteletben tartsák és méltó tisztelettel illessék.”

I. László magyar király1083. augusztus 20-ánVII. Gergelypápai engedélyével, a magyar püspökök, apátok és előkelők jelenlétében I. István király ezüstládába zárt ereklyéita székesfehérváriBazilikában oltárra emelte, ami I. István király szentté avatását jelentette. Ezután „a felszentelés ünnepségének befejeztével a szent testet az egyház közepén (in medio domus) fehér márvány szarkofágban helyezték el.” [17]Ezzel ő lett az első magyar katolikus szent és egyben szent király.[18]

Koronázása millenniumi évében, a 2000-ben augusztus 20-ánI. Bartholomaioszkonstantinápolyi ortodoxpátriárkaa budapesti Szent István-bazilikaelőttt bemutatott szentmisén jelentette be, hogy a keleti keresztények is felvették egyházuk szentjei közé. Így a nagy egyházszakadás, az 1054-es szkizma óta Szent István király az első, akit mind a római katolikus, mind az ortodox hívők szentként tisztelnek, s aki így ökumenikus hidat jelent.

A katolikus magyarság néphimnusza volt a Szent István királyhoz című, Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillagakezdetű ének.

1983augusztusában a budapestiVárosligetben, a szánkózódombon (melyet utána neveztek át Királydombnak) mutatták be Szörényi Leventeés Bródy JánosIstván, a királycímű rockoperáját.

Nevét több falu, például Királyszentistvánés Szentistvánés számos templom is őrzi; a legnagyobb az Ybl Miklóstervei alapján épült, budapesti Szent István-bazilika. Lovasszobra, Stróbl Alajosalkotása a budai Várban áll. A koronázás ezredéves évfordulója alkalmából 2001. augusztus 20-án avatták fel Budapest XVI. kerületében (Sashalmon) az önkormányzat előtti parkban R. Törley Mária szobrászművész[19]Szent István-emlékművét. Utolsó szobrát 2006. augusztus 20-án avatták fel Kiskunfélegyházána róla elnevezett templom mellett. A Bükki Nemzeti Parkbancseppkőbarlangot neveztek el róla (István-barlang).

1998óta a tízezer forintos bankjegyenSzent István arcképe látható. 2000. augusztus 20-án egy olyan kétezer forintos is forgalomba került, amely egyik oldalán a Szent Korona, másik oldalán pedig Benczúr Gyula, Vajk megkeresztelése című festménye látható.

Lásd még

Források

  • Veszprémy László (szerk.): Szent István és az államalapítás (Osiris Kiadó, Bp, 2002) ISBN 963-389-315-1
  • Uralkodók és dinasztiák, Magyar Világ Kiadó, 2001.
  • Magyarország uralkodói, Pannonica Kiadó, 2003.
  • Elekes Szentágotai Blanka: Kötelező olvasmányok

Jegyzetek

  1. Szent István kisebbik legendája (ill. ezt átvéve a Hartvik-féle legenda) említi Esztergomot István születése helyeként, de ez az adat István korabeli forrással nem igazolható.
  2. A mai bazilikaészaki lépcsőtornya mellett helyezkedett el a Szent István protomártír-templom, amelyről egy 1397-es cannonica visitatio azt mondja, hogy a mellette fekvő, kápolnává átalakított szobában született. (Dercsényi Dezső: Az esztergomi királyi palota) A helyet ma emléktáblajelöli.
  3. Képes Krónika – Szépirodalmi Könyvkiadó, 1978, Budapest, Fordította és a szövegmagyarázatokat összeállította Geréb László, 72. oldal
  4. István halála
  5. Esztergom.hu
  6. Hankó Ildikó: Királyaink tömegsírban
  7. KRISTÓ GYULA, SZENT ISTVÁN KIRÁLY, Budapest, Neumann Kht., 2002
  8. http://www.hik.hu/tankonyvtar/site/books/b1001/00-056-03Kristo.htmlAz a tény, hogy német földön még évtizedekkel később is Vajkként beszéltek róla, ezt a későbbi időpontot erősíti
  9. Gyula László, Árpád népe, Budapest: Helikon, 1988 [2005], p. 38: Árpád népének uralkodó osztálya és lovashadserege feltehetően török volt, szállásterületük helynevei nagyrészt magyarok.
  10. Szentek az államalapítás korában
  11. Scheyern - Lexikon ::
  12. Ebből is világosan kitűnik, hogy Koppány megmaradt pogány hiten.
  13. Vecelin szintén "Bajorországból, Wasserburgbóljött be, aki Szent Istvánnal Somogyban [Somogyvárott?] Koppány vezért megölte. Ő volt ugyanis azon a napon a hadsereg kapitánya". Később István bőségesen megjutalmazta, ő volt a Rád nemzetség őse, amely a 12. századig jelentős hatalommal bírt Magyarországon [1]
  14. "A kortárs Theotmár merseburgi püspök úgy tudja, hogy azt III. Ottó császártól kapta. A két adat nem mond ellent, a császár ekkor Rómában, a pápával együtt tevékenykedett."[2]
  15. Marostól délre, Gyulafehérvár központtal Prokuj volt, gyula méltóságban, Szent István anyjának, Saroltának testvére volt. Prokuj nagyapja Bogát volt, 952-ben keresztelkedett meg politikai okokból (?), ha bolgár támadás ellen esetleg bizánci segítség kell
  16. Képes Krónika – Szépirodalmi Könyvkiadó, 1978, Budapest, Fordította és a szövegmagyarázatokat összeállította Geréb László, 78. oldal
  17. Györffy György: István király és műve, Gondolat, Budapest 1977, 384-394. oldal
  18. Szent István király, katolikus.hu
  19. Törley Mária szobrászművész honlapja

Külső hivatkozások

 

A Wikimédia Commonstartalmaz I. István magyar királytémájú médiaállományokat.

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap  

  

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap