1867. október 5-én hunyt el Madách Imre költő, író, ügyvéd, politikus

Szerkesztő B, cs, 10/05/2017 - 00:07

 

 

 

Madách Imre
Madachimre.jpg
Született Alsósztregova
1823. január 21.
Elhunyt Alsósztregova
1864. október 5. (41 évesen)
 

Sztregovai és kiskelecsényi Madách Imre (Alsósztregova, 1823. január 21. – Alsósztregova, 1864. október 5.) magyar költő, író, ügyvéd, politikus, a Kisfaludy Társaság rendes és a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.

 

Élete

Származása

Madách Imre a 13. századig tudta visszavezetni családját. Közvetlen ősét a II. András király korában élt Raduntól eredezteti. Fiai (Madách de Oszlár, Tóbiás és Mike) mindannyian alapítottak családot, de ezek közül is a legjelentősebb a Madách-ág, melynek tagjai 1250-ben IV. Bélától kaptak adománylevelet, birtokot pedig Zólyom vármegyében. A Mádáchok 1430-tól bírták Sztregovát. Innen ered az úgynevezett sztregovai-ág, a költő felmenői, kiknek több tagja Nógrád vármegye szolgálatában állt, de volt köztük törökverő hős, kuruc főtiszt és költő (Madách Gáspár) is. A ifj. Madách Imre nagyapja, Madách Sándor (1756–1814) híres szabadkőműves, kora egyik legsikeresebb ügyvédje, a Martinovics-per 16 vádlottjának, köztük Batsányi János védője, de emellett Nógrád megye főügyészeként is tevékenykedett. Fia, id. Madách Imre (1781–1834), császári és királyi kamarásként visszavonultan gazdálkodott Alsósztregován. Felesége, Majthényi Anna (17891885) öt gyermeket szült neki (Imre, Károly, Pál, Anna, Mária).

Madách szülei. Rajzolta Háry Gyula.

Gyermekévek

Madách Imre Alsósztregován (ma Dolná Strehová, Szlovákia, Nagykürtösi járás) született 1823. január 20-án.[1] Szülei Madách Imre császári és királyi kamarás és földbirtokos és Majthényi Anna. A gyermeket 1823. január 21-én, kedden keresztelte meg Hliniczky Gáspár alsósztregovai római katolikus plébános, keresztszülei: Bukva György, alsósztregova evangélikus lelkésze és báró Czetvicz Antalné Simonchich Antónia voltak.[2]

Gyermekkorát szüleinek kastélyában töltötte külön nevelők (Kovács József és Osztermann Ernő) vezetésével. A családi körön kívül alig volt társasága s ez nagyon előmozdította azt, hogy kedélye mindvégig zárkózott maradt. Félénk, magányos, törékeny alkat volt, élete végéig sokat betegeskedett. Tanulmányait magánúton végezte, vizsgáit a váci piarista gimnáziumban tette le, az I.-IV. grammatikai osztálybelieket 1830-34-ben, a humaniorákat 1835–1837-ben.

1834. január 3-án elveszítette édesapját, ami annyira megviselte, hogy leginkább csak könyveiben lelte örömét. Beható ismereteket szerzett és önmunkásságban fejlesztette szellemét. Wielanddal foglalkozott és az Abderiták szellemében írt kísérleteket.

1836 körül megismerte első szerelmét, Cserny Máriát.

1837 nyarán kéziratos hetilapot indított négy évvel fiatalabb öccsével, Pállal, Litteraturai Kevercs címmel, melynek olvasói családtagjaik voltak.

Ifjúkora

A hat idegennyelven (német, francia, szlovák, angol, latin, ógörög) tudó Madách 1837 őszén került a Pesti Egyetemre. Az első két szemeszterben bölcsészetet, majd a harmadiktól jogot hallgatott. Évfolyamtársai közé tartozott Andrássy Gyula és Lónyay Menyhért is. Figyelemmel kísérte a folyóiratokat, a kor legjelesebb magyar költőinek műveit olvasta, de még előfizetett az Athenaeumra is. Meg-megújuló betegségeinek ellenére diáktársaival együtt kéziratos lapot (Mixtura) szerkesztett, úszni, vívni, festeni, zongorázni tanult, részt vett az egyetemi ifjúság báljain, kirándulásain, színház- és koncertprogramjain, megismerkedett az Ifjú Magyarországgal, a radikális fiatalok csoportjával, és ezen kívül a faeszterga használatát is elsajátította.

A szerelem sem hiányzott az életéből: beleszeretett diáktársának húgába, a nála egy évvel fiatalabb Lónyay Etelkába, aki első verseinek ihletője, múzsája lett. Ezidőtájt jelentek meg első versei a Honművészben. Első verseskönyve, a 26 költeményt tartalmazó Lantvirágok anyja költségén – neki is ajánlva – jelent meg Pesten. A versek többsége Etelkához szólt. Még a nyáron – részben anyagi gondok, részben a személyzettel való folyamatos konfliktus miatt – felszámolták a Kálvin téri háztartást. Anyjával és testvéreivel visszautazott Nógrádba és Madách Imre ettől kezdve magánúton folytatta és fejezte be egyetemi tanulmányait Bory László ügyvéd vezetése mellett. 1841 tavaszán Trencsénteplicen keresett gyógyulást, ahol megismerkedett Dacsó Lujzával, aki tüdőbaját kezeltette ott. A szerelem rövid ideig lángolt közöttük, mivel Lujza 1843 tavaszán elhunyt.

1841 októberében és novemberében tette le ügyvédi vizsgáját a Pesti Egyetemen. A kötelező egyéves joggyakorlatot Balassagyarmaton Sréter János alispánnál, majd annak halála (1842. március) után Fráter Pál oldalán töltötte le.

1842. január 16-ától tiszteletbeli aljegyzőként dolgozott. Ebben az évben írta Duló Zebedeus kalandjai című elbeszélését, illetve a Jó név s erény című drámatöredékét, valamint a Művészeti emlékezés című munkáját és befejezte Csák végnapjai című drámáját. Ez év december 19-én megkapta ügyvédi oklevelét.

1843-ban Nógrád megyében mint tiszteletbeli aljegyző a közpályára lépett, 1843. január 9-én iktatták be a Nógrád megyei ügyvédek sorába. Hivatalában azonnal feltűnt korrekt fogalmazásával és a gyűléseken előadásának tartalmasságával. Szontágh Pál volt legkedvesebb barátja, ki a bátortalan és visszavonuló Madáchot bevitte a társasélet köreibe. Barátjával együtt egy Nógrádi Képcsarnok címmel írott füzetet állított össze a megyei közélet nevezetesebb alakjait jellemző epigrammokból. 1843. augusztus 22-én lemondott tiszteletbeli aljegyzői hivataláról és 1844. január 8-án táblabíró lett. 1846. július 15-től mint élelmezési főbiztos működött, de minden hivatalos elfoglaltsága mellett 1843-48-ig élte irodalmi tanulmányai és munkássága legtevékenyebb korszakát. Számos lírai költeményen, néhány elbeszélésen és esztétikai értekezésen kívül hat drámája készült el, mind öt felvonásban és jambusban: Jó szív és erény, Csak tréfa, Commodus, Mária királyné, Csák végnapjai (újra átdolgozta 1861-ben), Férfi és nő. Ezek közül a két utóbbival 1843-ban akadémiai jutalomra is pályázott és a Csákkal dicséretet is nyert, de egyébként nem lépett föl velük. Politikai cikkeket is írt, leginkább névtelenül a Csengery-féle Pesti Hírlapba, melynek centralista irányát pártolta.

1843 elején írta Férfi és nő című drámáját, amelyet 1843 márciusában benyújtott a Magyar Tudományos Akadémia drámapályázatára, de nem nyert díjat. Ez év folyamán Cserny Máriával megszakadt kapcsolatuk, losonczi Gyürky Amália iránt lobbant szerelemre. Ugyanekkor ismerkedett meg Fráter Erzsébettel is.

1844 április-májusában Kossuth-tal folytatott vitát a teledíjakról (Társalkodó, Pesti Hírlap). Az év végén Csesztvére költözött.

1845 februárjában Cséhtelekre ment, 1845. március 16-án jegyezte el Cséhtelken érkeserűi Fráter Erzsébetet, Fráter Pál nógrád megyei alispán unokahúgát. Az esküvő július 20-án Csécsén, a katolikus templomban tartatott meg. Boldognak érezte magát családja körében és nősülése után csesztvei birtokán lakott, a megye székhelyéhez közelebb.

A Pesti Hírlap 1846 januárjában bejelentette, hogy nógrádi tudósítója lemond. Madách közéleti szereplései csökkentek, emellett népszerűsége továbbra is megmaradt. Ezen időszakában nem alkotott nagyobb volumenű szépirodalmi műveket. 1846. január 18-án jelent meg a centralista és szabadelvű Madách Válasz a nyílt levélre a centralizáció ügyében című cikke a Jelenkorban.

1846. július 15-én főbiztosnak választották közfelkiáltással, ezen minőségében a megyén átvonuló katonák túlkapásai ellen is felszólalt, valamint a losonci katonai kórház és az érsekvadkerti tiszti szállás borzalmas állapota ellen is kifogást emelt, illetve a megszökött katonák elfogásáért járó díj ügyében is intézkedett.

1846. augusztus 31-én megszületett fia, Imre, aki még aznap meghalt.

1847 elején Szontagh Pállal együtt tagja lett a gróf Teleki László által vezetett Ellenzéki Körnek. Nógrádi képcsarnok címmel írt Szontagh Pállal és Pulszky Ferenccel együtt egy epigramma-gyűjteményt, ebben találó jellemzésekkel illették a megye tisztikarának tagjait.

1848. január 1-jén megszületett fia, Madách Aladár.

1847 őszen Nógrádban a követválasztáson a konzervatívok aratták győzelmet, azonban a következő országgyűlés már nem nekik kedvezett. Ezek egyike, Károlyi János 1848 márciusában lemondott posztjáról, a szabadelvűek, akiket Madách Imre vezetett, március 11-én levelet fogalmaztak meg Csesztvén, amelyben a lemondott követ helyére Kubinyi Ferencet javasolták.

Ezután Balassagyarmaton tartózkodott és a megye teljhatalmú választmányi tagjaként nem is hagyhatta el a megyeszékhelyet. Március végén hosszabb betegségbe esett: felújult régi szívbaja, mely ágyba döntötte, és csak a nagy nemzeti dráma lezajlása után épült fel. 1848. április 7-én főbiztosi hivataláról is lemondott, aznap intézkedtek Madách helyettesítéséről is. A június 24-26-i füleki követválasztást vezette, s ennek lefolyásáról és eredményéről jelentést írt gróf Ráday Gedeon főispánnak: Repeczky Ferenc lett az országgyűlési követ.

Július 5-én Madách Pállal és Komjáthy Anzelmmel érkezett Budára, a képviselőház megnyitására. Július folyamán Csetszvén betegeskedett, beállt nemzetőrnek, de egészségi állapota miatt nem tudott aktív résztvevő lenni. Főbiztosi teendőinek továbbra is eleget tett. Augusztus végétől személyesen közreműködött az újoncok toborzásával kapcsolatosan felmerülő teendőkben.

Betegsége miatt nem vehetett részt a szabadságharcban, de a Madách család 48-49-es sorsa sűrítetten foglalja össze azt a tragédiát, mely a szabadságharc hazafias nemességére rászakadt.

1849 januárjában a császári csapatok megérkeztek Balassagyarmatra, ekkor báró Majthényi László királyi biztos, aki a főispáni teendőket látta el, február 4-én a tisztikart felesküdtette I. Ferenc Józsefre. A gerillák áprilisban elfoglalták a megyeszékhelyet, Repeczky Ferenc, Kossuth kormánybiztosa, aki a főispáni teendőket látta el, egy kiáltványt adott ki, amelyben a báró Majthényi László alatt hivatalt viselt személyeket, így többek között Madách Imrét is hazaárulónak nevezte, hivatalukból pedig felfüggsztette. Álláspontját kevesen osztották, Nógrád megye választmánya április 21-én döntést hozott, melynek értelmében a tisztviselők zöme, köztük Madách Imre is, továbbra is megmaradt hivatalában.

1849 júliusában az orosz csapatokkal szembeni általános népfelkelésre szólította fel környéke lakosságát. Június 6-án írta meg felhívását, mely Hírlelő lett ismert.

Még ugyanebben az évben a költő nővérét, Madách Máriát, annak első házasságából való tizenöt éves fiát, Huszár Józsefet és Mária második férjét, Balogh Károly honvéd őrnagyot Marosszlatina mellett (Erdélyben) román parasztok brutális kegyetlenséggel megölték 1849. augusztus 16-án. Öccse, Pál, aki Kossuth mellett működött, egy futárszolgálat következtében tüdőgyulladást kapott, s betegségébe belehalt Sztregován október 1-jén. Károly öccse menyasszonyának apját Haynau felakasztatta.

A szabadságharc után bújtatta Gracza Antal és Záhony István felvidéki felkelőket.

1850 februárjának végén meggyilkolt nővére hagyatékának ügyében utazott le Szegedre Madách Károllyal együtt.

1850 elején birtokán Udvardy Pétert bújtatta.

1850. július 14-én id. Madách Imréné gyermekeivel osztályegyezséget kötött, mely alapján alsósztregovai birtokuk Madách Imrét, Csesztve, az anyai birtokrész pedig Madách Károlyt illette meg.

Zichy Mihály: Az ember tragédiája

Madách emlékbélyeg (1964)

1851. június 7-én megszületett lánya, Jolán. 1852-ben a halálra ítélt Rákóczy Jánost, Kossuth titkárát alkalmazta Parócán, mint erdőkerülőt. Szabadságharcos rejtegetése ürügyén Madách Imrét 1852 augusztusában emiatt elfogták és előbb a pozsonyi vízi kaszárnyában, 1853. március 6-tól a pesti Újépületben szenvedett majdnem egy évig tartó vizsgálati fogságot. 1852 őszén Pozsonyban férjével együtt meglátogatta őt későbbi szerelme, Veres Pálné.

A börtönben verseket írt krétával az asztallapra és megírta Az ember tragédiája első változatát Lucifer címen.

1853. április 2-án megszületett lánya, Anna Borbála. 1853. május 7-e körül, a bizonyítékok elégtelensége folytán, Madáchot a fogságból kibocsátották ugyan, de Pesten kellett felügyelet alatt maradnia. Midőn végre augusztus 20-án hazamehetett, családi boldogságát nejének hűtlensége folytán feldúlva találta. 1854. július 25-én írták alá a heves megyei Ecséden a válási szerződést. Nyáron Fráter Erzsébet sikertelenül próbálkozott helyreállítani a házasságot. Szeptemberben Jolán lányáért visszament Alsósztregovára, vele együtt pedig Cséhtelekre indultak az édesapjához.

Madách ezután anyjának körében élte le hátralevő éveit. Keserű csalódása érzékenyen hatott lelkére, csaknem a kétségbeesésig. Szívbaja is erősebben jelentkezett, de titkolta anyja előtt. Gyötrődéseit újabb (főleg történelmi és filozófiai) tanulmányokkal és munkássággal igyekezett leküzdeni.

1853-54-ben politikai szatírákban öntötte ki keserűségét; ekkortájban írta Civilizátor című szatirikus vígjátékát is és 1855. január 1-jén fogott hozzá a Mária királynő átdolgozásához. 1855. szeptember 17-én nekilátott II. Lajos című, töredékben maradt drámájához. Ősszel elküldte a Tomory pályázatra a Mária királynő-t, ám művével nem nyert díjat. 1858-ban megismerkedett a csesztvei Majthényi-birtok intézőjének későbbi feleségével, Schönbauer Karolinával.

1856 és 1857 között megírta Az ember tragédiája második változatát. A világnézetén erőt vett sötét humorban, a Szontagh Pálhoz írt levél-fogalmazványa alá írt jegyzetében jelentkezik először az Ember tragédiája eszméje. Mialatt e műnek elkészült az egyetlen fennmaradt változata (saját följegyzése szerint 1859. február 17. és 1860. március 26. között), lelke a munkától mindjobban fölpezsdült.

1859. április 12-én jelen volt részt a Nógrád megyei gazdasági egylet előkészítő tanácskozásán, amelyre báró Balassa Antal, Madách egykori évfolyamtársa hívta meg őt a kékkői várba. Az alapító okiratot Madách és társai készítették.

1859. július 9-én megszületett Schönbauer Karolina törvénytelen leánygyermeke, Anna. A lányt a következő napon keresztelték, a családi hagyomány szerint édesapja Madách Imre volt.

1859. augusztus 11-én Szécsényben tartózkodott, jelen volt a gazdasági egyesület alakuló ülésén, tagja lett az ideiglenes választmánynak.

1860. június 9-én fogott hozzá Mózes című drámájának megírásához.

1860. november 5-én a Nógrád megyei gazdasági egyesület alakuló közgyűlésén is megjelent, megválasztották annak egyik alelnökévé, beszédet is intézett a jelenlévőkhöz. A későbbiek folyamán is kivette részét az egylet tevékenységében, 1862-ben ő vezette a statisztikai és nemzetgazdászati szakosztályt.

Utolsó évei

Nógrád megye bizottmányának 1861. január 7-én tartott első közgyűlésén a résztvevők az októberi diploma ellen tiltakoztak, Madách pedig tagja lett Nógrád megye választmányának, s egyúttal a megyei tisztújítás szavazatszedő küldöttségének is. Két napra rá a tisztikar fizetése ellen tett felszólalást. Január 10-én Nógrád megye törvényszéki táblabírái közé választották, valamint a Nógrád megye új közigazgatási rendszerének kidolgozására megalakított bizottságnak, illetve a megyei költségvetést kidolgozó választmánynak is tagja lett. Madách segédkezett a Nógrád megye népeihez intézett felhívás megszövegezésében, amely többek között a teljes jogegyenlőséget, a robot, a dézsma és a papi tized eltörlését, a községek önkéntes újraszervezését, az egyenlő közteherviselést hirdette.

Március 12-én, Balassagyarmaton került ki a nyomdából Madách választási röplapja, a Politikai hitvallomás, 20-án pedig egyhangúlag a balassagyarmati választókerület országgyűlési képviselőjének választották. Beszédet is tartott ezen alkalomból választói előtt, a szlovák választóknak saját anyanyelvükön köszönte meg a bizalmát. Röplapjának központi gondolata a francia forradalom eredeti jelszava volt: „Szabadság, egyenlőség, testvériség”. 1861. március 21-én elfogadta a balassagyarmati választókerület mandatumát és az országgyűlésen a felirati vitában mint a határozati párt híve, május 28-án egy jeles beszéddel tűnt fel. Június 26-án tagjává vált a nemzetiségi kérdéssel foglalkozó bizottságnak. Augusztusban írta meg beszédét a A nemzetiségek ügyében címmel, ezt viszont nem tudta már elmondani, mivel az országgyűlést berekesztették.

1861. július 20-a után magával hozta a fővárosba nagy művét is, Az ember tragédiáját, hogy kikérje róla Arany János véleményét. 1861. szeptember 12-én küldte Arany első levelét Madách Imrének, ebben leírta, hogy művét kiemelkedőnek tartja, valamint felajánlotta segítségét kisebb nyelvi és verselési kérdésekben.

1861. szeptember 28-án fejezte be Madách a Csák végnapjainak az átdolgozását, a művet október 3-án küldte el Arany Jánosnak. 1861. október 31-én Arany a Tragédia első négy színét a Kisfaludy Társaságban felolvasta, valódi diadalt aratott.

1862. január 12-e környékén látott napvilágot Az ember tragédiája első kiadása, mely nem került könyvárusi forgalomba, akárcsak a Lant-virágok. A Kisfaludy Társaság pártoló tagjai kapták meg a kötet a tagdíj befizetésének fejében, mint illetménykötetet. A mű megjelenése után a Kisfaludy Társaság 1862. január 30-án rögtön tagjának választotta. A bevezetésekor esett önkéntelen ováció (Arany vezette be) volt az egyetlen nyilvános ünneplés, melyben a költő részesült. Székét 1862. április 2-án Az aesthetika és társadalom viszonyos befolyása című értekezésével foglalta el.[3]

1862 elején Mózes című drámáját elküldte a Magyar Tudományos Akadémia Karácsonyi Guidó-pályázatára. Augusztus 7. és 11. között Arany János látogatást tett Madách Imrénél, idejüket Csesztvén, illetve Alsósztregován töltötték, majd Szliácsra rándultak át.

1862 novemberének elején Nagyváradon találkozott utolsó ízben feleségével, lányát, Jolánt magához vitte Alsósztregovára.

A Magyar Tudományos Akadémia 1863. január 13-án választotta levelező tagjai sorába, de itt már régi betegségének felújulta miatt nem foglalhatta el személyesen székét, helyette Bárczy Károly olvasta fel 1864. április 18-án A nőről, különösen aesthetikai szempontból című dolgozatát (Koszorú 1864.).

Munkakedve ekkor tetőpontján állott. Mózes című öt felvonásos műve egy tragédia-pályázaton feltűnést keltett (az akadémiánál), de inkább dramatizált eposz lévén, nem nyert jutalmat. Arany Koszorújában (1863-64) jelentek meg apróbb költeményei és Kolozsiak című elbeszélése (1864.), továbbá egy Tündérálom című drámai költeménye, mely egyben utolsó, befejezetlenül maradt műve volt. E mű első részét bemutatták a Kisfaludy Társaságban, de a költő már nem folytathatta.

1864 nyarán a Parócához tartozó Imre-dombon Madách belekezdett egy nyárilak megépítésébe. A hagyomány szerint utolsó szerelmével, Borbálával szeretett volna ide visszavonulni. 1864 szeptember elején ült utoljára lóra.

1864 szeptember végén a beteg költőhöz érkezett Péczely Ignác, az íriszdiagnosztika felfedezője, Kovács Sebestény Endre, a korszak legnevesebb sebésze és a losonci orvos, Pongrácz Mihály.

1864. október 4-én Szontagh Pálnak diktálta le végrendeletét, másnap 1864. október 5-én hajnali 1 és 2 óra között hunyt el Alsósztregován, szívelégtelenségben (gyászjelentése szerint vízkórban). Örök nyugalomra helyezték október 7-án szülőhelyén a Madách-nemzetség sírboltjába.

A Koszorúban Arany szép nekrológot írt róla, emlékbeszédet pedig barátja, Bérczy Károly tartott fölötte a Kisfaludy Társaság 1866. február 6-án tartott közülésén.

Síremléke az alsósztregovai kastély parkjában áll, rajta Rigele Alajos szobrászművész alkotása: Ádám.[4]

Művei

Madách Imre szobra Budapesten, a Nemzeti Színház aulájában

  • Lantvirágok (1840)
  • Mária királynő (1840–1855)
  • Férfi és nő (1843)
  • Csák végnapjai (1843–1861)
  • Vadrózsák (1844)
  • Az ember tragédiája (1859–1860)
  • A civilizátor (1859)
  • Mózes (1860–1861)
  • Tündérálom (töredék) (1864)

Emlékezete

Jegyzetek

  1. Keresztlevelét közli: Beck 254. Születé­sének napját sajátmaga meghatározza: Gyul-III. 484., MÖM-II. 996., ÖL-II. 157. Madách Imre 1863. január 20-án kelt levele alapján születésnapja január 20., Fábián és Sebestyén védőszentek napja. Feltehetőleg Bérczy Károly a keresztlevél keltezését keverte össze a születés napjá­val 1866. február 6-án megtartott emlékbeszédében (Gyul-I. XVII.), így a téves dátum ezidőtől fogva kerühetett bele az életrajzaiba. A tévedés részletes elemzé­se: Radó György: Tárgyszerű és tárgyilagos Madách-életrajzért. Palócföld 1980. 3 sz. 22. Társadalmi környezetrajz: Sőtér István: Álom a történelemről. Bp., 1965.9-19. A születésnap dátumát nővére, Madách Mária édesanyjához írt levele is megerősíti (OSZK Kézírattára. Levelestár: Madách Mari - id. Madách Imrénéhez 13. Keszeg, 1841. január 20.), valamint jelenlegi ismereteink alapján valamennyi 1865 előtt megjelent pub­likáció és nekrológ.
  2. Keresztelési anyakönyvezésének szövegét közli: Beck 254. Eredetiben: Matrika prím. kat. cirkovi v Dolnej Strehovej B-C-D 1812-1898. Státny Archív Banskej Bystrici.
  3. Kisfaludy-társaság Évlapjai. Uj Folyam I. k. Szépirodalmi Figyelő II. 1861–1862.
  4. Az alsósztregovai Madách síremlék létrehozásának története.

 

Források

További információk

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap