1884. szeptember 27-én felavatták az Operaházat

Szerkesztő A, cs, 09/27/2018 - 00:14

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A MAGYAR NEMZETI OPERA

 

Amikor azt mondjuk, opera, még hazánkban is az olasz, spanyol, francia és német, vagy esetleg orosz operára és annak nagy zeneszerzőire gondolnak (gondolunk), és nem a magyar, nemzeti operánkra. Pedig az opera, ez a hangszerelt zenei dráma (színmű) ugyanúgy, ahogyan más színpadra vitt előadás a nemzet szolgálatába kell, hogy álljon. Így volt ez a polgárosodás és ezzel együtt a nemzeti eszme megfogalmazásának a hajnalán mindenhol, így hazánkban is.

Bár az opera szó egyszerre jelenti a műfajt és a műfaj előadására specializálódott színházat is, el ne feledjük, hogy az opera rajongói nem az épület miatt járnak az operába, hanem az ott megkapott kulturális élményért. A külcsín is fontos, maga az épület, de legalább annyira értékes és figyelemre méltó a beltartalom, azaz a funkció, ami miatt az épület felépült és üzemelve van.

A középkor egyetemleges időszak volt, legalábbis földrészek, régiók számára egyetemleges. Nem létezett akkor nemzeti eszme, hiszen minden művelt vagy külföldet járó ember latinul is beszélt. A római katolikus (nyugati katolikus) hit pedig szintén egységesített. A nemesi címet mindenhol Európában elfogadták, a királyok pedig nem nemzeti királyok voltak, hanem valamely ország vagy országok uralkodói. (Bár voltak királyok, mint több Árpád-házi, vagy mint Zsigmond és Hunyadi Mátyás, akik a magyarokat részesítették előnyben, ez azonban nem magyar uralmat jelentett más terület felett, hanem az illető uralkodó uralmát.) A kialakuló és megerősödő polgárság viszont nem csak önálló rendiségét, azaz államalkotó eszméjét határozta meg, hanem eme államnak más államoktól való elkülönülését is. Tehát az itáliaiak beszéltek saját városukról, hogy ők firenzei, genovai, velencei, stb. polgárok, majd ennek analógiájára a franciák, angolok és a többiek kezdték meghatározni önmagukat, s akkor már nemzeti államukat. Tehát nem a király birtokának tekintettek egy területet, hanem a nemzet államának, ahol a király uralkodik. Vagy jelent meg a köztársasági eszme…

Ebben az időszakban, a 16. században alakult ki az opera, sajátosan nemzeti, nemzeti nyelvű műfajként. Előzménye az énekes passio-játék, amelynek a nyelve a latin mellett már a nemzeti nyelv is volt. A latin az egyetemleges, keresztény tartalma miatt, viszont az érthetőség végett, hogy az egyszerű nép is megértse a szentek életét és a hittételeket, a nemzeti nyelv került előtérbe.

Az itáliai operának nem csupán a nyelve a helyiek nyelve, sőt a különféle itáliai nyelvjárások nyelve, hanem tartalma is világi, bár témáját tekintve kevésbé a nép éltéből vett, mint a zenés népszínmű vagy operett. A zene mindezen színpadi művek esetében a befogadást segíti, fülbemászó dallama és a zenei eszközök segítségével továbbvitt cselekmény által.

Amikor nagy operákról szólunk, az alkotóikról szólva nemzeti operákról beszélünk. Bár a 16-17. századtól az opera szerkezete dogmatikus (három-négy felvonás előtt a nyitánnyal), az alkotók és ezzel együtt alkotásaik karakteresen nemzeti jelleget képviselnek.

Gioacchino Rossini Olasz nő Algírban című operája milyen lenne más, mint olasz, ahogyan Luigi Rossi Mazarin bíboros javaslatára franciásított Orfeusz című darabja (már sok balett elemmel és gazdag díszlettel) milyen lenne más, mint a kor franciáinak íródott mű. És még folytathatnánk a sort, hiszen létezik német és osztrák, angol és orosz, ahogyan cseh és szlovák meg lengyel és más opera is.

A magyar nemzeti opera még az opera kezdetének időszakában, de a főúri udvarokban alakult ki, ahol vagy könnyed pásztorjátékokat zenésítettek meg, vagy pedig külföldi operákat próbáltak meg bemutatni. A 18. század folyamán több főúri színház is létrejött, elsősorban az opera bemutatására. Külföldön máig is számon tartott ilyen főúri operaszínház az Esterházy hercegek fertődi, majd kismartoni kastélyában létrehozott opera volt. Ez a hely a külhoniak számára azért is ismert, mert Haydn számos operáját itt mutatták be, sokat ősbemutatóként, elsőnek a világon. Viszont ez, ahogyan báró Patasich Ádám püspök nagyváradi operaszínháza is, nem volt nemzeti opera, hiszen nem magyar szerzők által feldolgozott magyar témájúak voltak a művek, hanem külföldről átvettek, vagy azok itthoni utánzatai, a legtöbb esetben az „opera nyelvének” tartott olasz nyelven, vagy németül, esetleg franciául előadva. A közönség pedig nem a nép volt, még csak a kulturális igényű polgárság sem, hanem egy szűk, műkedvelő úri közönség. Ezeknek a főúri operáknak a hatása csupán abban rejlett, hogy az opera műfaját hazánkba hozták.

Az első, a polgári operajátszás szempontjából fontos operaszínház gróf Erdődy János 1785–1789 között fennálló pozsonyi operája volt. Itt már a nemzeti téma is megjelent, éppen a szélesebb közönség igénye miatt. Sajnos, ez a kezdeményezés is a jellegzetes főúri kezdeményezés volt: csak néhány évig, ameddig az alapító igénye megvolt, állott fent.

Viszont Kelemen László 1790-ben azért hozta létre színházát, a Nemzeti Játszó Társaságot, hogy magyar nyelven játsszanak. Már akkor nagy akarat mutatkozott a magyar nyelvű szövegkönyvre, de az első előadások német nyelvű szövegkönyvek magyar fordításai, vagy éppen „magyarításai”, azaz átdolgozásai voltak.

Az első igazán magyar operát, amelynek szerzője – úgy zeneszerzője, mint a szövegkönyv írója – is magyar, 1793. május 6-án mutatták be Budán, „a híd mellett lévő nyári játékszínben”. Igaz ugyan, hogy ez sem teljes egészében magyar, inkább egy „magyarítás”, mivel Szalkay Antal, a szövegkönyv írója tulajdonképpen Haffner művét, a Prinz Schnudi und Prinzessin Evakathel című operát dolgozta át, több saját verset beleírva. (A fordítást Szerelemhegyi András végezte el.) Így jött létre a „Pikkó herceg és Jutka Perzsi”, amely tulajdonképpen a francia tragédiák (és operák) paródiája volt. A zene viszont már teljes egészében magyar, hiszen Chudy József, a kor ismert és ünnepelt karmestere és zeneszerzője (meg mellesleg feltalálója: a világ első távíró rendszere fűződik nevéhez, csak sajnos – magyar sors – egy nyugati neve lett ezáltal mégis ismert), aki úgy Erdődy gróf pozsonyi, mint Kelemen pesti operettszínházainak is művésze volt.

A meseszerű, de általános emberi helyzeteket – gazdag-szegény párkapcsolatot – ismertető, mesés, képzeletbeli helyeken játszódó történet bár gyengécske, mégis nagy sikere lett, hiszen magyar nyelvű! Végre! És a komponista is itt járt közöttünk!

(Egyébként a mű máig tartó sikerének tekinthető, hogy a szövegkönyvet később újradolgozták – írták –, és az időközben elveszett zenét is újrakomponálták hozzá. Ezt az Orbán György-féle változatot a Kolozsvári Magyar Opera is játszotta.)

A következő, már tényleg magyar és nemzeti opera Ruzitska József nevéhez fűződik. Címe Béla futása, 1822-ben mutattak be. (Igaz ugyan, hogy szövegkönyvét Kótsi Patkó János és Kisfaludy Sándor August von Kotzebue nyomán írta.)

A magyar nemzeti opera – nagyopera – atyja Erkel Ferenc. 1840-ben komponálta első operáját, a Bátori Máriát, amelynek a szövegkönyvét Egressy Béni írta. Majd következett 1844-ben a pesti Nemzeti Színházban a Hunyadi László, 1861-ben pedig a Bánk bán.

Innen, ezektől a dátumoktól (azaz Erkel színre léptével) számíthatjuk igazán a magyar nemzeti operát.

Alkotók kellenek az operaszínház épületébe! Magyar színházba magyar alkotók! Így lesz tartalommal, nemzeti tartalommal megtöltve a hely!

Az ország különböző pontjain, közte az előbb kulturális fővárosi rangú Pest-Budán, aztán a székesfőváros Budapesten bontogatta szárnyait a nemzeti színjátszás és az attól különváló opera. Bár már a kiegyezéskor megfogalmazódott az igény – amelyet a politikai döntéshozók is támogattak – egy önálló társulattal rendelkező, és kimondottan operákra, balettekre szakosodott színháza, de csupán 1872-ben jött létre az a bizottság, amely a felépítendő operaház helyét volt hivatva kijelölni. Maga a belügyminiszter (gróf Szapáry Gyula, az előző belügyminiszter, Tóth Vilmos előkészítő munkáját követően) írt ki pályázatot, amelyet Ybl Miklós nyert meg.

Ybl Miklós akkor már maga mögött tudhatott több olyan, a nevét – itthon és külföldön is – ismertté tevő épületet, mint a Nemzeti Lovarda, a Tornacsarnok, több templom, kastély, többek között Fegyverneken a Szapáry-kastély, így belevágott az Operaház tervezésébe és a kivitelezési munkálatok vezetésébe.

Az építkezés 1875-ben kezdődött, hogy ezután még kilenc évig tartson.

Az akkori teljes és hivatalos nevén nevezett Magyar Királyi Operaház ünnepélyes megnyitására 1884. szeptember 27-én került sor magának az uralkodónak és több potentátnak a jelenlétében. Ferenc József császár és király tetszését megnyerte a 2 261 200 forintba kerülő épület. (A vásárlóérték figyelembevételével ma körülbelül ezerszeresét kell számolni.) 

A díszelőadáson három mű részletét adták elő, mind a hármat Erkel Ferenc vezénylésével:  a Bánk bán első felvonását, a Hunyadi László nyitányát és a Lohengrin első felvonását.

Az opera kapcsán szólnunk kell Lónyay Menyhért miniszterelnökről és Orczy Bódogról, a Nemzeti Színház akkori igazgatójáról, akiknek előkészítő és szervező munkája nélkül nem valósulhatott volna meg a nagy terv.

Először öt helyszín szerepelt a leendő operaház megépítésének helyéül, de ezek mindegyikét különféle megfontolások alapján elvetették. Például az egyik helyszín az akkor kialakításra kerülő – világvárosi – Sugár út, a mai Andrássy út volt, amelynek nyomvonalát és kialakítandó képét akkor nem kívánták áttervezni.

Végül – hosszas huzavona után - Orczy Bódog két új helyszín javasolt, az egyik a mai hely, az akkori Sugár úr melletti Hermina tér. (Egyébként a jelenlegi számozás szerint: Andrássy út 22. sz.) Ez a helyszín már a hivatalba lépő Szlávy József vezette kormányzatnak is jobban tetszett, arról már nem is szólva, hogy a Sugár út építésében részt vevő Municipális Hitelintézetnek is érdekében állt ez a helyszín, hiszen ezzel a városias, palotás út körüli térségben is frekventált – és magas telekárú – helyszínt kapnak. Továbbá a szép Sugár út eme darabján akkoriban egy lápos, mocsaras környék terült el, amelynek lecsapolása és feltöltése így szintén állami feladattá lett.

A kivitelezés évei alatt több kormány is váltotta egymást, hogy végül Tisza Kálmán miniszterelnöknek jusson az átadásban való részvétel megtisztelő feladata.

Nagy szerepe volt az épület elkészültében báró Podmaniczky Frigyesnek is, aki a tervpályázat bíráló bizottságának elnöke, a Fővárosi Közmunkák Tanácsának alelnöke is volt a pályáztatási időszakban. Báró Podmaniczky ragaszkodott többek között ahhoz, hogy az épületet díszítő szobrok ne olcsó, könnyen törő gipszből és cementből, hanem sokkalta tartósabb kőből vagy terrakottából készüljenek el, továbbá hogy a lehetőségekhez mérten az építésben elsősorban magyar vállalkozók (alvállalkozók), iparosok és művészek dolgozzanak. Például a szegecselt acéltartókat Oetl Antal, 1872-es alapítású – tehát még nagyon új – erzsébetvárosi gyára készítette el, ahogyan a kötővasakat és a színpadgépezetet a szintén fővárosi Schlick-féle Vasöntöde és Gépgyár Rt. állította elő. Ráadásul a színpadtechnika nemcsak a kor színvonalán állt, hanem némely megoldásával meg is kívánta előzni azt. Ilyen a beépített vízhidraulikával működő színpadgépezet, amely az épület tűzbiztonságát is fokozta.

A kőműves és asztalosmunkákon, a márványdíszítéseken is magyarok, illetve magyarországi vállalkozók dolgoztak. A festészeti díszítéseket pedig nem kisebb nagyságok készítették, mint Than Mór, Lotz Károly és Székely Bertalan.

De a frekventált helyen álló épület homlokzata is megragadja a szemet – és belépésre csábít, legalábbis hosszasabb nézelődésre. Két oldalt a Stróbl Alajos által carrarai márványból faragott egyiptomi szfinxek állnak, a karmaik között maszkot és babérkoszorút tartva, hogy mindenki tudja, hol jár. Ez a művészet egyik otthona. Méghozzá a zenei művészeté, hiszen a szintén Stróbl faragta Liszt Ferenc- és Erkel Ferenc-szobor erre utal.

És bár számtalan külföldi és világhíres komponista szobra található még meg a díszítőelemek között, mégis a hazai zene és opera nagyjai, Liszt és Erkel szobra jelzésértékű. Ez az operaház itt van, nálunk. A fővárosunkban. Mi építettük, őseink adójából, őseink tehetségével. A mi (mostani) adónkból van fenntartva.

Az eredeti nevén Magyar Királyi Operaház, 1945-től Magyar Állami Operaház (ahol a Magyar Nemzeti Balett is működik) nemhiába viseli a mi államunkra, a mi nemzetünkre utaló nevet. Ezt az 1884. szeptember 27-én felavatott épületet, amelyre méltán lehetünk büszkék, olyan nemzeti operai és nemzeti baletti tartalommal kell megtölteni, amely a nagy elődök nyomdokán járva a jelenbeli alkotóknak (legyenek azok énekesek, komponisták, szövegkönyvírók vagy táncosok) lehetőséget biztosít a nagy feladat véghezvitelére: a magyar nemzeti opera erősítésére! 

 

Petrusák János

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap