1940. március 5., a katyńi népirtás napja

Petrusák János, szo, 03/05/2016 - 00:16

1940. március 5., a katyńi népirtás napja

 

Mi, magyarok is, mint ahogyan minden nemzet tagjai, hajlamosak vagyunk arra, hogy csak önmagunkkal, saját népünk problémáival és sérelmeivel törődjünk. Ezért van az, hogy ha pl. Trianon szóba kerül, a francia pillog: „hát ott nem adtunk szabadságot a magyarságnak is?” Vagy ha egy orosszal beszélünk, az nagyon meglepődik, amikor mi nem felszabadulásként értelmezzük az ő Vörös Hadseregük bejövetelét.

Azért van néhány nép, amelynek tagjaival az átlag magyar jobban meg tudja értetni magát – és itt nem nyelvi megértésre, hanem lelki megértésre gondolok. Ez a nép a lengyel. Szerencsére az érzés kölcsönös: a lengyelek többsége jó véleménnyel van a magyarságról, és közös törekvéseinket egyből sorolja.

A lengyel nép máig nehezen feldolgozott és még mindig nagy indulatokat kavaró eseményei a II. világháború Lengyelországot érintő részei. Ezen eseménysorban Katyń és az ott kivégzett lengyel tisztek-hazafiak esete és a történések feldolgozása sokkalta mélyebb, mint egy tömegsír. Szimbolikusan Katyń a lengyel második világháborús tudat tömegsírja volt több évtizedre, hiszen arról a lengyelek millióinak meg sem szabadott a szocializmus évei alatt emlékezni, hogy Sztálin parancsára több ezer ártatlan lengyel tisztet – kiknek egyetlen „bűne” jobboldali és keresztény lengyel hazafisága volt – lőttek tömegsírba az NKVD -katonák.

A lengyelek egy része Katyńnal egyébként majdnem úgy van, mint mi, magyarok Trianonnal. Már beszélünk róla, de ahogyan szólunk, az máris megmutatja, hogy valaki bal- vagy jobboldali érzületű, illetve internacionalizmusban vagy pedig nemzetben gondolkodik.

A lengyel baloldaliak, ha szólnak is Katyńról, maximum szemlesütve elismerik, hogy az Sztálin egy hibás döntése volt. De aztán a Generalisszimuszt védve hozzáteszik: háború volt, és háborúban a katona bárhol meghalhat. Igen ám! De Katyń a 20. századi lengyel tudat egyik fájdalmas pontja. Nem egyszerűen néhány ezernyi – már a szám is sokkoló – lengyel katona kivégzése történt ott, hanem a nagyhatalmi brutalitás egyik legsötétebb, legcinikusabb pontja. Hiszen a „Nyugat” országot adott, vagy újból független országot a lengyeleknek az első világháború végén, amely ország szuverenitását szavatolta, kilónyi papírszerződéseket megkötve. Persze eme szerződésekért cserében a „Nyugat” kedvező befektetési-gazdasági feltételeket kért vállalatai számára. 

Az oroszok meg fogat csikorogatva bár, de beleegyeztek Lengyelország létébe.

Aztán, amikor Hitler és Sztálin egyként szemet vetett a lengyel földre, mit tett a „Nyugat”? Vállat rándított, és politikusaik cinikusan megkérdezték népeiket, „akartok-e háborút a lengyelek miatt?” És a népek persze, hogy az előző nagy háborút követően nem akartak újabb háborút. Amely, ettől függetlenül, kitört, hiába is dobták oda koncnak a lengyelek hazáját.

Ez a „Nyugat” – nézzük meg az úgynevezett ismeretterjesztő csatornák műsorát – még mindig nevetgél a lengyeleken, akik szerintük lándzsákkal mentek harckocsikat csépelni! Ez így szemenszedett hazugság, vagy legalábbis erős félremagyarázás. Hiszen lengyel lovasok valóban intéztek kétségbeesett, halált megvető rohamot harckocsik ellen, de nem hogy ököllel vagy lándzsákkal verjék azokat, hanem hogy közelükbe jutva gránátkötegeket hajítsanak rájuk, vagy leginkább a lánctalpaikra.

Sajnos a „Nyugat”, ahogyan a lengyeleket magukra hagyta, úgy most sem hajlandó igazságot és becsületet szolgáltatni harcukat elismerve, hanem csak nevetgél rajtuk, hogy milyen hamar elhullottak. De arról már nem beszélnek, hogy Sztálin hátba támadta a lengyeleket, vagy hogy a franciák meddig és hogyan álltak ellen, se arról nem szólnak, hogy az USA anyagi támogatása nélkül mennyire tudott volna ellenállni Nagy-Britannia.

Lengyelország tragédiája egy kis, vagy közepes nemzet tragédiája volt, amellyel nem törődnek a nagyhatalmak. Hiszen a nagyhatalmak saját nagyhatalmi érdekeikkel törődnek!

Így érkeztünk Katyńhoz, amely esetben Sztálin biztosra vehette, hogy ez nem fog éket verni közte és a nyugatiak között a Hitler-ellenes szövetségben. A nyugati politikusok nem fognak felháborodni egy-két tömegsíron, hiszen maguk mögött hagyott tömegsírjaik nekik is voltak – búr, indiai és egyéb gyarmati háborúkból. A nagyhatalmak egymással szemben mindig is elnézőek!

Ők, úgymond, a főbb stratégiai érdeket nézték: Hitler, Mussolini és azok szövetségesei, meg később a japánok leverését. Ezt csakis a „nagy szövetségben” tudták megvalósítani, amelyben komoly embererőt képviselt a Szovjetunió. Ezért van az, hogy nyugaton Sztálin még midig a nagy náci-ellenes szövetséges. Egy szövetséges hibáit meg – gondolják a nyugati politikusok – nem kell elemezni.

Ezért volt az, hogy amikor a Vörös Hadsereget üldözve előrenyomuló németek felderítették a katyńi tömegsírokat, akkor nemhogy a németeknek, azok szövetségeseinek, de még a semleges politikusoknak, szakértőknek, orvosoknak és újságíróknak sem hittek. Egyszerűen „elintézték” Katyńt, hogy azt biztosan a németek csinálták, és most a mészárlást ráfognák az oroszokra. Persze igazuk volt abban, hogy a náci Németország propaganda-gépezete minden hazugságra kész volt, de mostanra, mikor Katyń borzalmas ténye mindenki számára – még az oroszok számára is – tény lett, a nyugatiak ma is csak hümmögnek. Hiszen az oroszok Sztálin vezetésével valóban kivették részüket a németek legyőzésében. Így, mintha az oroszok „fizetsége” lenne harcukért az általuk elkövetett cselekedetek elnézése.

Szegény lengyelek pedig?

A szocializmusban nem beszélhettek Katyńról, aki meg azóta beszél, az nacionalista, oroszellenes, sőt oroszbosszantó jelzőket kaphatja. Hogy kiktől? Azoktól, akik szerint Katyń a tények ellenére sem lehetett az oroszok bűne, mert ezen vélekedők szerint az oroszok segíteni jöttek a lengyel népnek a németekkel szemben, ahogyan az oroszok technikai okokból, vagy éppen a nyugati burzsoázia ocsmány árulása és félretájékoztatása miatt álltak le Varsó határában, és nem azért, hogy végignézzék, amint a lengyel felkelést vérbe fojtsa az SS. Katyń pedig az ilyenek szerint a náci propaganda egy máig ható, ügyes hamisítványa.

Katyń így egy lelki sebhely, egy soha be nem hegedő fájó seb a lengyel nép emlékezetében, amely sebet nem engednek bizonyos erők behegedni. Talán azért sem, hogy ezzel figyelmeztessék a lengyeleket meg más kisebb népeket: a nagyhatalmak szeretnek játszani!

 

Petrusák János

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap