1945. október 28-án született Varga Csaba filmrendező, matematikus, nyelvkutató

Szerkesztő B, szo, 10/28/2017 - 00:11

 

 

 

 

 

 

Varga Csaba (Mezőcsokonya, 1945. október 28.Pilisszentiván, 2012. június 15.[1]) Balázs Béla-díjas magyar animációs filmrendező, nyelvkutató. Eredetileg matematikatanár, filmrendezőként és íráskutatóként vált ismertté. Filmrendezőként 1988-ban Chicagóban a világ 40 legmeghatározóbb filmese közé választották, ugyanitt életműdíjat kapott. 2000-ben már a 15 legmeghatározóbb filmes közé került.

 

Tartalomjegyzék

 [elrejtés

 

Élete

1945-ben Mezőcsokonyán született, kamaszkorában Mohácsra, majd Kaposvárra költözött. 1972-ben végezte a pécsi Tanárképző Főiskola matematika-rajz szakát, és már 1970-ben elkészítette első amatőr filmjét. A diploma megszerzése után Pécsett animációs műhelyt, majd az Yxilon Filmstúdiót hozta létre. A stúdió 1979-től a Pannónia Filmstúdió pécsi műtermeként működött, amelynek első igazgatója Varga Csaba volt. Első jegyzett filmjét 1977-ben készítette.

1989-ben – többedmagával – megalapította a Varga Stúdiót.

 

Főbb filmjei

Íráskutatás

Az Írástörténeti Kutatóintézet által az 1990-es években szervezett kutatásokhoz kapcsolódva 1999-től leginkább az íráskutatással foglalkozott és az Intézet baráti köre által kialakított (a székely írás kőkori származásáról alkotott) gondolatrendszer egyik önálló ágát dolgozta ki.[2]

Elméletét a ma is létező írásemlékekre (elsősorban a Nyugat-Európa barlangjaiban és a Kárpát-Balkán térségben fennmaradt régészeti leletekre) alapozta. Más megfontolásokat, például az indián párhuzamokból és a Föld népesedéstörténetéből adódó (korabeli emlékek híján csak következtetésláncra építő) megfontolásokat az írás eredeztetésekor nem vett figyelembe. Ebből következően (lévén a fennmaradt emlékek a jelrendszer megszületéséhez képest későbbiek) az írás keletkezését nem a Közel-keletre, hanem a Kárpát-medencébe tette; s nem 50 000 évesnek, hanem mintegy 30-35 000 évesnek ítélte. Mivel az általa kiindulási alapként felhasznált kőkori jelek egyszerűek és lineárisak voltak, gondolatmenetét arra építette, hogy a fejlődés az egyszerűből halad a bonyolult felé. Ezzel összhangban elveti a hagyományosan elfogadott írásfejlődési modelleket, amelyek szerint az írás korai képírások, piktografikus jelek fokozatos egyszerűsödésével alakult volna ki.[3] Elméletének végkövetkeztetése, hogy az írás alapjai Európában, több mint 35 000 évvel ezelőtt jöttek létre, és 6000 évvel ezelőtt már kész írásrendszer hatolt be a Közel-Kelet térségébe. (Ezt a feltevést látszik igazolni kanadai kutatók legfrissebb következtetése.[4]) Ebből az ágból alakult ki a sumér ékírás és az egyiptomi hieroglif írás is. Ugyanakkor az Európában használatos verziója megmaradt eredeti formájában, és ezt ismerjük rovásírás néven.

Az elmélet kialakítása ‑ matematikushoz illő módon ‑ a felfektetett premisszákra épülő, szigorúan logikus gondolatmenet. Az elméletet hét alapfeltevésre (axiómára) építi. Ezek:

  1. Minden jelkészlet: találmány;
  2. Nem lehet kétszer ugyanazt a betűkészletet feltalálni;
  3. Ha a=b és b=c, akkor a=c;
  4. Az írásfejlődés irreverzibilis: hiányossá vált jelkészletből nem lehet rekonstruálni az elveszett betűket;
  5. 50% feletti egyezés esetén két betűkészlet azonosnak tekintendő;
  6. Minden a legegyszerűbb állapotból fejlődik ki;
  7. A bizonyíték hiánya nem a hiány bizonyítéka, a múltban történtek megismerését célzó kutatás eredménytelensége semmit sem igazol.

Az írás (jelkészlet) állandósága

 

Barlangrajz Lascaux-ból. A bal oldali bika orra felett vonalakból és pontokból álló jelcsoport fedezhető fel

Cueva de la Pasiega egyik jelcsoportja

Pont d’Arc természetes sziklahídja

A jelkészletek hosszú időn keresztül (tulajdonképpen 30 000 évről van szó) tartó állandóságát azzal igazolja, hogy a tudás és az ismeret nem olyan, mint bármilyen más ember által előállított termék: ha valaki megtanult valamit, akkor azt adja tovább, amit megtanult. Nincsenek szakaszok és ugrások a fejlődésben, csak a folytonos, közvetlen átadás, tanulás. Könnyen belátható módon az írás ismerete egyik generációról a másikra adatvesztés és módosulás nélkül történik, tehát alapesetben – amennyiben a jelkészlet kielégíti az igényeket – a generációk száma (eltelt idő) semmilyen jelentőséggel nem bír.

Az ősi írás első jeleit a Pont d’Arc rajzaiban fedezi fel, majd az Altamira, a Lascaux és a Les Eyzies barlangok festményeiben, amelyeknél kétségkívül felismerhetők geometrikus és ismétlődő mintázatú rajzolatok. Ezeknek a bekarcolt jeleknek a többsége azonosítható valamelyik későbbi rovásjellel.

 

A számjelek eredetének kutatása

Utolsó munkája (A számjelek és a számírás története, 2012.) a számjelek eredetének tisztázásával foglalkozott és az elhunyta előtti hetekben jelent meg. Az ezt megelőző években nyelvészeti munkákat írt; s ez utolsó kötetében már hasznosíthatta a jelekkel és a nyelvvel kapcsolatos kutatásainak végső következtetéseit is. A mű gondolatmenete hasonló az írás eredetével és egyes nyelvek magyarral való rokonságával foglalkozó műveinek gondolatmenetéhez. Az írás, a nyelvek és a számjelek eredetét eredetileg is rokon rendszerek szétágazásaként, elkülönüléseként írja le. Ez az általa feltárt összefüggésrendszer aligha magyarázható másképpen, mint hogy az egymással rokon rendszerek egy közös őshazából jutottak el a világ különböző tájaira: Nyugat-Európától a Tűzföldig. (Ez a közös őshaza a genetika újabb felismerései szerint a Közel-Keleten volt, mintegy 100-50 ezer évvel ezelőtt). A jelektől eltérően a számok esetében már figyelembe vette az indián párhuzamokat és összefüggő rendszerekként kezelte a világ különböző pontjain felbukkanó, egymással rokon számjel-rendszereket. Ezek kialakulását és elterjedését egységes folyamatként képzeli el és írja le. Felismeri az egyiptomi számjelek formái és a magyar nyelv számnevei (tehát a nyelvi anyag) alapján ezek azonos logikáját és ebből következően közös eredetét. A számjelek közös eredetének felvetésével és tisztázásával rendkívüli tudományos jelentőségű művet alkotott, amely hat az érintett tudományterületekre.

 

Kritika

Varga Csaba a legismertebb magyar írástörténész. Az értelmiség hatalomhoz közeli urbánus rétege a filmművészeti tevékenysége, a szélesebb tömegek pedig az írástörténeti munkássága miatt ismerik és becsülik. Ez utóbbi téren megfogalmazott álláspontjával szemben Mandics György írástörténész jellegzetes kritikát fogalmazott meg. Szerinte a számjel ötlet valóban nem rossz, de csak addig, amíg bele nem keveri a maja számjeleket. Mint írja, formálisan valóban hasonló néhány elemében a Lascaux-i és a maja rendszer, ám itt helyesebb lett volna megállni, hiszen majdnem 18 000 év választja el őket egymástól. A kritikára Varga Géza válaszolt; kifejtve, hogy a hasonlóság - mint minden más tudományterületen - a jelek világában is a rokonságot jelzi, amit az 1992-ben Nemetz Tibor matematikussal elvégzett matematikai valószínűségszámítás igazolt. Ezért Varga Csaba összevetése jogos volt.[5]

 

Jegyzetek

  1. Ugrás fel ↑ Elhunyt Varga Csaba
  2. Ugrás fel ↑ [A Jel jel jel avagy az ABC 30.000 éves története c. kötetének 13. oldalán írja erről: "a múlt írásbeliségének megismerésében ... a magyar kutatók jutottak eddig legmesszebbre az időben. Közülük számomra legkiemelkedőbbnek (s leginkább inspirálónak) tűnik időbeli sorrendben: Sebestyén Gyula, aztán Forrai Sándor és végül Varga Géza munkássága. ... Varga Géza a magyar nyomon indulva igazi Kolumbuszként tízezer esztendő messzeségébe jutott el sikerrel. S ha munkám közben ötlet híján éppen elakadtam, Varga Géza könyveibe lapozgattam bele - szinte mindig sikerrel.".]
  3. Ugrás fel ↑ Varga Géza: A magyar jelkincs rétegei és párhuzamai táblázatokban (Valójában eleink évtízezredeken keresztül párhuzamosan használták a lineáris és a képszerű jelformákat; s ez utóbbiak a képszerűségük ellenére ma is elolvashatók. A jelformák lineáris, vagy képszerű volta az írástechnológiától és az alkalmazás ünnepi, vagy hétköznapi voltától függ.)
  4. Ugrás fel ↑ Szenzációs írásemlék 35 ezer évvel ezelőttről (2010. március 2)
  5. Ugrás fel ↑ Varga Géza: Mandics György róvott múltja, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2012. ( E kötet része a "Mandics György: Hogy durvább jelzőt ne használjunk" c. fejezet a 46-47. oldalon, amely az esetet ismerteti)

Források

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap