1956. október 23. a Forradalom és Szabadságharc ünnepe

Szerkesztő A, h, 10/23/2017 - 00:18

 

 

 

 

 

 

 

 

Az 1956-os forradalom és szabadságharc a huszadik századi magyar történelem egyik legjelentősebb eseménye volt. Magyarország népének elege lett a megalázottságból, a félelemből és kiszolgáltatottságból, az elhurcolásokból, a rögtönítélő népbírósági perekből és felkelt a sztálinista diktatúra, a szovjet megszállás ellen. Az eseménysorozat Budapesti egyetemisták és főiskolások békés, spontán tüntetésével kezdődött. 1956. október 23-án a kommunista pártvezetés ellenséges reakciója és a fegyvertelen tömegre leadott véres sortűz következtében még aznap éjjel fegyveres felkeléssé nőtt.

 

Az események előzményei a kommunista hatalomátvételig nyúlnak vissza. A Rákosi Mátyás irányításával kialakított sztálinista önkényuralom elhibázott gazdaságpolitikája, és az abból eredő nincstelenség az ötvenes évek elejére komoly feszültséget eredményezett. A Sztálin halálát követő reformprogramnak köszönhető enyhülés megmutatta, hogy másképpen, könnyebben is lehet építeni a szocializmus felé vezető utat. Ennek irányítója, az 1953-ban miniszterelnökké kinevezett Nagy Imre  eltávolítása újra komoly elégedetlenséget szült, azonban a merev irányvonalat visszaállítani már nem lehetett.

 

Rákosi Mátyás pártfőtitkár politikája megbukott. A június végén kitörő poznani munkásfelkelés is veszélyes példát szolgáltatott a lengyelekkel egyébként is rokonszenvező magyarok számára. Az elégedetlenséget még az is szította, hogy a szovjet csapatok Ausztriából kivonulva továbbra is hazánkban maradtak.

A magyar értelmiség (élén a Petőfi Kör és a Magyar Írók Szövetsége) egyre nyíltabban támadta a kommunista vezetést, Nagy Imre visszatérését követelve, míg a diákok szerte az országban szervezkedtek. Az egyetemisták 16 pontos követelést fogalmaztak meg, ami jócskán túlmutatott az antisztálinista pártellenzék elképzelésein.

 

Az első diákmegmozdulás október 23-án Debrecenben zajlott le, ahol az egyetem előtt több ezer fő gyúlt össze. A civilekkel együtt 40 ezer főre duzzadt tüntető tömeg radikális lépéseket sürgetett. A városba érkező ÁVH-sok próbálták a belvárosból kiszorítani őket, s ennek sikertelensége miatt dördült el az első sortűz is. A lövöldözésnek két halálos áldozata és közel harminc sebesültje volt.

Október 23-án délután, Budapesten a Bem szobornál összegyűlt tömeg meghallgatta az Írószövetség kiáltványát és a diákok 16 pontját, majd a Parlament elé vonult. Itt már 200 ezer békés ember várta Nagy Imre beszédét, aki reformokat ígért, de szereplése csalódást okozott. A szenvedélyektől fűtött légkörben a nemzetidegen jelképeket eltávolították, kivágták a magyar zászló szovjetmintájú címerét, ledöntötték a Sztálin szobrot, a katonák letépték sapkájukról a vörös csillagot. Gerő Ernő pártfőtitkár rádióbeszéde (sovinisztának, nacionalistának, antiszemitának nevezte a tüntetést) felzúdulást keltett, ezért a felkelők a Magyar Rádió épülete elé vonultak. Az ÁVH-s egységek könnygázzal, tűzoltófecskendővel fogadták őket. A rádió vezetése egy felvevő kocsit bocsátott a tüntetők rendelkezésre, de a beolvasott szövegből semmit sem közvetítettek. Az épület kapuján bejutó tárgyalóküldöttséget pedig letartóztatták. Elszabadultak az indulatok. A szuronyok árnyékában egyre több katona állt át a felkelők oldalára, illetve adta át fegyverét. Két, erősítésként érkező harckocsi tévedésből áttörte a kordont, így a tüntetők a főbejárathoz nyomultak. A sötétben a katonák a levegőbe lövöldöztek, amit az ÁVH-sok tömegre leadott lövésekkel viszonoztak. Gyári munkások osztogattak fegyvert a tüntetők között, elkezdődött a budapestiek fegyveres felkelése. Hajnalra sikerült is elfoglalni a Rádió épületét, azonban a stúdiók addigra már használhatatlanná váltak, máshonnan sugározták a műsort.

Október 24-én hajnalban Gerőék hívására szovjet csapatok vonultak be Budapestre, harckocsik vették körbe az Országházat, hídfőket, fontosabb útkereszteződéseket. A forradalmárok szerte a városban barikádokat állítottak, állandósultak az utcai harcok. A rezsim túlkapásai, kegyetlenségei eljutottak a szabadságért harcolókhoz is. A felkelők dühe a fegyverteleneket lemészároló AVH ellen fordult.

A nép követelésére Nagy Imre lett a miniszterelnök, aki kijárási tilalmat és statáriumot rendelt el, és a harcok beszüntetésére szólított fel. Orosz nyomásra Gerőt Kádár János váltotta a pártfőtitkári tisztségben. A forradalom kitörése után megalakult Katonai Bizottság vezetésével Apró Antalt bízták meg, teljhatalmat adva neki „a középületek, hatalmi központok, ha kell fegyveres harc, véráldozatok árán történő megvédéséhez”.

Október 25-én hajnalra a szovjet csapatok visszafoglalták a Rádió épületét, „az ellenforradalmi puccskísérletet felszámolták”. A hírek hatására fegyvertelen tüntetők gyűltek össze Budapest több pontján. A menetek a Kossuth térre vonultak. Több szovjet harckocsi is a tüntetők mellé állt. Mintegy ötezer békés, fegyvertelen ember gyűlt össze, mikor a környező épületek tetejéről ÁVH-s mesterlövészek nyitottak rájuk tüzet, szovjet harckocsik kíséretében. Ezek célzott lövéseket adtak le a szobornál összetömörült tüntetőkre. A tömeg mellé állt páncélosok az háztetőkön megbúvó orvlövészekre tüzelt. Ez az akció követelte a legtöbb halálos áldozatot. Kéri Edit színésznő, a forradalom résztvevője 1000 főre becsüli a téren elesettek számát, „Kik lőttek a Kossuth téren '56-ban?” című könyvében. A Kossuth téri tömegmészárlás végleg a fegyveres forradalom felé sodorta az eseményeket, ami hamarosan a kormány bukásához vezetett.

A Corvin közi felkelők újult erővel lendültek támadásba a szovjet csapatok és az ÁVH egységei ellen. Az új kormány által kieszközölt tűzszünetet megszegő szovjetek támadást indítottak a Corvin köznél. Maléter Pál és katonái, valamint a Kossuth Tüzér Iskola százada megtagadták a részvételt a felkelők elleni támadásban. A forradalmárok sorra semmisítették meg az ellenséges harckocsikat, a támadók visszavonultak.

Október 28-án győzött a forradalom, a szovjet csapatok zöme vidéki laktanyákba távozott.

Két nap múlva még fellángoltak az ütközeteket, az ÁVH foggal-körömmel védte a kínzókamraként is használt pártházat, de magyar harckocsik szétlőtték az épületet. Mindkét oldalról kb. 20-20 volt a halálos áldozatok száma. Megkezdődhetett a demokratikus átrendeződés.

 

Örkény István ezt írta 1956-ról: "A kerek világon, minden térképen és glóbuszon ma átírják a nevedet Budapest. Ez a szó már nem egy várost jelöl. Budapest ma annyit tesz, mint hősiesség. Budapest minden nyelvén a világnak azt jelenti: hűség, önfeláldozás, nemzeti becsület. Kívánom én is: légy mindörökké olyan, amilyen ma vagy Budapest. Büszke és bátor emberek tanyája, magyarok jó útra vezérlője, az emberi fajta csillagfénye."

 

Pedig Moszkvában már tudták, hogy Amerika nem fog beavatkozni a magyar ügybe, az oroszok szabad kezet kaptak. Ennek kiváltó oka a szuezi válság és az azt övező háború volt. Az SZKP vezetősége október 31-én a felkelés leverése mellett döntött, amit a Varsói Szerződés tagállamainak irányítói is egyhangúan támogattak. Újabb hadosztály felállításáról döntöttek.

A november 3-án Tökölre tárgyalni menő magyar katonai küldöttséget letartóztatták.

Másnap megindult hadüzenet nélkül a „Forgószél” nevű intervenció, célja a szabadságharc eltiprása, a kormány letartóztatása, az ellenálló honvédség lefegyverzése, letartóztatások, deportálások…

Reménytelen küzdelem kezdődött a világ egyik legerősebb hadserege ellen. A Szabad Európa Rádió a fegyverek megtartására szólított fel, „az amerikai ejtőernyősök” megérkezéséig. A forradalom és szabadságharc a túlerővel szemben, mintegy két hét után elbukott.

 

Pozsgay Imre, volt szocialista államminiszter indította el azt a folyamatot, ami után már nem volt megállás – nyilvánosságra hozta az MSZMP KB történész albizottságának jelentését az addig ellenforradalomnak vagy jobb esetben októberi sajnálatos eseményeknek nevezett 1956-ról, hogy népfelkelés volt. Az '56 tagadására épült és már megroggyant rendszer pillanatok alatt összeomlott.

 

Amikor az 56-os Budapestre és az egész Magyarországra gondolunk, akkor Temesvárra, Kolozsvárra és Erdélyre is gondolnunk kell, kegyelettel hajtva meg fejünket az áldozatok emléke előtt.

A harcok alatt váltak felnőtté és a nemzet hőseivé a pesti srácok, akik kiharcolták a forradalom győzelmét is. Önfeláldozóan támadtak a szovjet tankokra, golyószóróval, Molotov-koktéllal kezükben folytatták a szabadságért vívott küzdelmet. A Corvin köz parancsnoka Pongrátz Gergely, testvére Ödön, Dudás József, Ekrem Kemál, Mansfeld Péter, Tóth Ilona csak egy-két név az ismert hősök közül, s hány névtelen hazafi van, aki oly sokat tett a szabadságért.

A mai napig sokan vannak, akik ’56-ot még ellenforradalomnak tartják. Szerintük jogos volt a fellépés a forradalmárok ellen, jogosak a kivégzések, a bebörtönzések, a kínzások. A szabadság leverői és vérbírái között is vannak még túlélők, akiknek hajuk szála sem görbült a sortüzek vezénylései, a halálos ítéletek meghozatala miatt. Sőt, kiemelt nyugdíjjal luxus körülmények között élnek. Ellentétben azokkal, akiket megölettek, kivégeztettek, testi, vagy szellemi nyomorékká tettek vagy az országból idegenbe üldöztek.

 

Október 23-a, az 56-os forradalom és szabadságharc emléknapja, mely nemcsak nekünk, de a 20. század világtörténetében számos nép közös ünnepe. E nap a terror és az elnyomás elleni hősi küzdelemre, a szabadság szeretetére emlékeztet.

A magyar nemzet – mint már oly sokszor – ismét megmutatta a világnak, hogy nem fogadja el a rabságot, a megaláztatást, a zsarnokságot. Az ősök példája nyomán felkelt, elkeseredett nemzet szabadságharcában új hősök születtek…

 

 

Felber Zsolt

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap