1956 pufajkásai

Szerkesztő C, k, 10/22/2013 - 00:32

 

 

 

 

1956 nem 1956. október 23-án, hanem 1944. augusztus 23-án kezdődött. Akkor, amikor az első vörös csillagos pufajkás rém betette a lábát a Boldogasszony és a Szent Corona földjére.

1956 pedig nem 1956. november 4-én, de nem is 2006. október 23-én ért véget, hanem mindaddig tartani fog, amíg a kommunista utódpárt és az utódpártot más színekre cserélő gyilkosok és azok utódjaik a magyar közélet minden helyéről ki nem lesznek takarítva.

Az MSZ(M)P vörös szegfűs gnómjai jól látható helyen vannak. Náluk sokkal veszélyesebbek a magyarság egészséges öngyógyulására, azok, akik mint a kaméleon színt, pártot és tőkét váltottak. Gerincet nem, mert a féreg ilyennel nem rendelkezik. Most is egy ilyen párt születését látjuk, egy olyan születést, ahol még a szülő édesanyát is el akarja pusztítani a születendő pápaszemes ájtatos manó. Mint egy igazi parazita.

2011-re ugyanúgy kisajátították egyesek 1956-ot, mint mindent, ami egykor a magyarság tulajdona volt. Nagy Imrére és Maléter Pálra akarnak emlékeztetni minket. Én nem rájuk emlékezem. Hanem a Wittner Máriákra, a Pongrátz Gergelyekre és a Mansfeld Péterekre. Nem azt kérdezem Nagy Imre szobrától, hogy Imre, te mit tennél a helyemben? Hanem Mansfeld Pétertől kérdezem, hogy Péter, Te ezért haltál meg gyermekként?

Október 23-át sajnos már kisajátították a gerinctelenek. Idén már lájkolós buli volt a Ferenciek terén, ott ahol 2006-ban még barikádok álltak. De november 4-ét sosem fogják tudni kisajátítani, mert az a fájdalom napja és azt a fájdalmat csak a magyarok érzik a gerincükben. Mely nem hajlik, csak fájva törik.

Nekünk pedig mindig az lesz a fő feladatunk, hogy figyeljük, ki váltott pufajkát, virágot vagy színt. Hogy kinek hajlik a muszálynál is jobban a dereka, mert azoknak a magyarság újjászületésénél nincs helyük.

Radványi Béla

(Eredeti cím: 1956. november 4., forrás: Varkapu.info, 2011-11-04)
(Vastagbetűs kiemelés a MIL-szerkesztőjétől)

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap