2006. szeptember 30-án hunyt el Sütő András író

Szerkesztő B, v, 09/30/2018 - 00:11

 

 

 

Sütő András (Pusztakamarás, Románia, 1927. június 17.Budapest, 2006. szeptember 30.) Herder- és Kossuth-díjas erdélyi magyar író.
 
 

Életpályája

Mezőségi szegényparaszti családból származott. A nagyenyedi református kollégium, majd a kolozsvári református gimnázium diákja volt. Első írását 18 éves korában közölte a kolozsvári Világosság című lap, Levél egy román barátomhoz címmel.

1949-ig Kolozsváron a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola rendező szakos hallgatója volt, majd tanulmányait megszakítva a Falvak Népe című hetilap főszerkesztője lett. 1951-ben Bukarestbe költözött, mivel a szerkesztőséget oda helyezték át. Nem tudott azonosulni az 1950-es évek politikai viszonyaival ezért 1954-ben lemondott állásáról és Marosvásárhelyre költözött, ahol 1989-ig helyi lapok, köztük az Erdélyi Figyelő főszerkesztői pozícióját töltötte be.

19651977 között parlamenti képviselő, 19741982 közt a Romániai Írószövetség alelnöke volt. 1980-tól kezdve a Ceaușescu-rezsim betiltotta műveinek kiadását és színdarabjainak bemutatását, ezért 1980 és 1990 között csak Magyarországon tudott publikálni. Ebben az időszakban ő és családja a hatalom és a Securitate folyamatos zaklatásainak voltak kitéve. 1990-ben a marosvásárhelyi fekete március idején a magyarok és románok között kitört etnikai zavargások során veszítette el egyik szeme világát.

Több tucatnyi magas színvonalú prózai és drámai műve a jelenkori magyar írók élvonalába emelte. 1998-ban a Digitális Irodalmi Akadémia egyik alapító tagja volt.

Életének 80. évében, 2006. szeptember 30-án, hosszan tartó betegség után melanómában hunyt el. A marosvásárhelyi vártemplomban volt felravatalozva, majd a református temetőben helyezték örök nyugalomra.

Néhány ismertebb műve
 

  • Mezítlábas menyasszony (dráma) Bukarest, 1950
  • Félrejáró Salamon (kisregény) Marosvásárhely, 1956
  • Pompás Gedeon (dráma) Bukarest, 1968
  • Anyám könnyű álmot ígér (regény) Kriterion Könyvkiadó Bukarest, 1970
  • Istenek és falovacskák (esszék) Bukarest, 1973
  • Egy lócsiszár virágvasárnapja (dráma) Bukarest, 1975
  • Csillag a máglyán (dráma) Bukarest, 1975
  • Káin és Ábel (dráma) Bukarest, 1977
  • Engedjétek hozzám jönni a szavakat (esszé) Bukarest, 1977
  • Évek – Hazajáró lelkek (cikkek, naplójegyzetek) Bukarest, 1980
  • A szuzai menyegző (dráma), 1980
  • Advent a Hargitán (dráma) Budapest, 1987
  • Az álomkommandó (dráma) Budapest, 1987
  • Szemet szóért (naplójegyzetek) Debrecen, 1993
  • Heródes napjai (Naplójegyzetek az erdélyi magyarok exodusáról) Debrecen, 1994
  • Balkáni gerle (dráma) Budapest, 1999
  • Erdélyi változatlanságok (Esszék, cikkek, beszélgetések) Debrecen, 2001
  • Létvégi hajrában (Esszék, jegyzetek, beszélgetések, levelek) Debrecen, 2006
  • Hargitai vadászkalandok

Digitalizált művei [szerkesztés]

Díjak, elismerések

Források

Kapcsolódó információk

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap