75 éve foglalták vissza a honvédek Délvidéket

Polszerkesztő2, k, 04/12/2016 - 00:23

A tankönyvek, monográfiák sora állítja, hogy Magyarország a Szovjetunió megtámadásával lépett be a II. világháborúba, pedig a valóságban ez 1941 áprilisában következett be, mikor hazánk részt vett a tengelyhatalmak balkáni hadjáratában. A szakirodalom, korabeli források, kortársak visszaemlékezései alapján elevenítjük fel a 75 évvel ezelőtti hadjáratban a honvédek szerepét.

 

1941. március 25-én Dragarisa Cvetkovity jugoszláv miniszterelnök és Alekszander Cincar-Markovity külügyminiszter aláírásukkal biztosították, államuk csatlakozik a német-olasz-japán vezetésű háromhatalmi szerződéshez. Adolf Hitlernek erre azért volt szüksége, hogy zavartalan legyen Görögország elfoglalása, ahol az 1940 őszi sikertelen olasz támadás óta angol csapatok állomásoztak, veszélyeztetve a Szovjetunió ellen 1941. május 15-re tervezett támadást. A csatlakozásért cserébe Szaloniki városát és egyben égei-tengeri kijáratot ígértek a jugoszlávoknak.

 

A lépés azonban kitudódott, s angolbarát puccs zajlott le március 27-én, a Sándor király halála óta régensként kormányzó Pál herceget félreállították, nagykorúsították II. Péter királyt, az új miniszterelnök Dusán Szimovity tábornok lett, s csupán a semlegességet vállaltak. Hitler azonnal döntött, a Görögország elleni Marita-tervet kibővítették Jugoszlávia lerohanásával. Eldöntötte, feldarabolja Jugoszláviát, s megnyeri az ügynek Olaszországot, Romániát, Bulgáriát és Magyarországot.

 

1941. március 28-án megérkezett a berlini magyar követ, Sztójay Döme Hitler üzenetével: Jugoszlávia megtámadását eldöntötte, kéri a magyar csapatok csatlakozását, amelyért cserébe visszatérhet a Bácska, a Bánát nyugati része, sőt akár Fiume is. Mivel Magyarország 1940 decemberében kötött örökbarátsági szerződést Jugoszláviával, úgy döntöttek, hogy csak Horvátország kiválása esetén indul meg a magyar támadás, habár hazánk területén a háromhatalmi szerződésnek megfelelően felvonulhattak a német csapatok. London azonban leszögezte, ha a magyarok csatlakoznak a támadáshoz, hadat üzen. Teleki Pál miniszterelnök politikájának kudarcát látva öngyilkos lett, de a magyar mozgósítás ennek ellenére nem állt meg. Az angolok végül csak a diplomáciai kapcsolatokat szakították meg, talán pont Teleki lépése miatt.

 

1941. április 6-án (részben április 5-én este) indult meg a német támadás szárazon, vízen, levegőben. A magyar városokat – többek között hat alkalommal Szegedet – már a következő napon bombázták, de komoly veszteséget nem okoztak.

 

A német repülők jóval kisebb veszteséget szenvedtek a délszláv állam légi erejénél, de nem úszták meg lelőtt gépek nélkül a harcokat, a fényképen egy kétmotoros Messerschmitt Bf 110 maradványai. Április 8-án a Dunántúlról is megindult a 2. német hadsereg, két nappal később pedig kikiáltották a független Horvátországot (gyakorlatilag egy német bábállamot), így a magyar támadás nem várhatott az eredetileg tervezett április 15-ig.

 

“Honvédek! A kötelesség ismét arra szólít bennünket, hogy elszakított magyar véreink segítségére siessünk. Mindig bevált katonai erényeitekre és fegyelmetekre építve bízom benne, hogy ezt az új feladatot is tökéletesen fogjátok megoldani. A magyarok Istene és a nemzet minden gondolata most is veletek van Előre az 1000 éves déli határokra!” (vitéz nagybányai Horthy Miklós hadparancsa, 1941 április 10.)

 

A magyar 3. hadsereg csapatai folyamatosan vonultak fel a határhoz, de a szervezési problémák és a lerövidített határidők miatt az április 11-én meginduló támadás idejére csupán a csapattestek fele érkezett meg a határhoz, de azok katonái is fáradtak voltak, gépjárműveikhez nem mindig rendelkeztek elég üzemanyaggal.

 

Francia mintára több soros – részben álcázott – erődrendszert építettek ki a jugoszlávok. Az első vonal általában a határ mentén volt, de az állások többségét kiürítették még a magyar támadás előtt.

 

A magyar hadművelet 1941. április 11-én indult meg a tervezett erők kétharmadával. A terv szerint Őrszállás közelében áttörik a jugoszláv erődövet az I. és IV. hadtest csapatai, elfoglalják a Ferenc-csatorna hídjait, majd a gyorshadtest (páncéloscsapatok, huszáralakulatok, kerékpárosok, gépkocsizók) kifejleszti a sikert, s Újvidéknél kijutnak a Dunához.

 

A magyar támadás a meglepetés erejével hatott, s a problémák ellenére április 15-re a Duna-Tisza közét elfoglalták a csapatok. A visszavonuló jugoszláv csapatokkal a magyarok többször összecsaptak, de komolyabb nehézséget jelentettek a házakban megbújó csetnik orvlövészek, akik ellen nem készítették fel a honvédeket. A hadsereg hősi halottban elszenvedett vesztesége 1941. december 9-én kelt adatok szerint 226 fő.

 

Délvidék magyar lakta részein ünnepségekkel fogadták a bevonuló katonákat, befejeződött számukra a megszállás 23 éve, hasonlóan tett a bunyevác lakosság egy része is. Bácska megszállásával nem minden csapattest számára értek véget a feladatok, a gyorshadtestet kikérték a németek, így 1918 óta először lépte át magyar katonai alakulat az ezeréves határt. Miklós Béla csapatai Valjevóig jutottak, de már nem vetették be őket, a jugoszlávok április 17-én letették a fegyvert, a király elmenekült.

 

Visszatért a Bácska, a Baranyai-háromszög és a Mura-vidék a Magyar Királysághoz. A 11 601 km² területnek 1,145 millió lakosa volt, ebből 301 000 magyar, 243 000 szerb, 220 000 horvát és bunyevác, 197 000 német, 80 000 szlovén, 15 000 ruszin és 15 000 zsidó.

 

A csetnik harcmodor újdonságot jelentett a magyar katonák számára, habár a komitácsikkal az I. világháborúban is megküzdött a monarchia hadserege. Kádár Gyula megemlíti, hogy gyakran jelentős ellenállás nélkül is pánik alakult ki. A magyar többségű területek szétszabdalására a szerbek a háború után dobrovoljácokat (egykori osztrák-magyar katonaszökevényeket) telepítettek, számukra zárt településeket hoztak létre. Rájuk és családtagjaikra potenciális ellenállóként tekintett a magyar vezetés, s megkezdte internálásukat, kiutasításukat, ez utóbbit azonban német tiltakozásra meg kellett szüntetni, mert nem akarták az általuk megszállt részekre befogadni ezeket a személyeket.

 

A helyi svábok elsősorban a német csapatokat várták. Sokan közülük átszöktek a Bánátba, s a Waffen-SS hadosztályaiban, elsősorban a hírhedt Print Eugen partizánvadász alakulatban vállaltak szolgálatot. 1944-ben menekülés, partizánbosszú, koncentrációs táborokba zárás, kitelepítés lett a helyi németség sorsa.

 

Forrás:Tóth Marcell/szeged.ma  - nyomán

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap