Ajándék Jancsikának

Fehér József, cs, 11/08/2012 - 15:03

 

 

 

 

Az asszony már a mosogatáshoz készülődött. Leemelte a tűzhelyről a sustorgó, vízzel teli fazekat és a tartalmát a kopott hokedlira helyezett vájdlingba öntötte. A férje még mindig a konyhaasztalnál ült, és maga elé meredve belekönyökölt az ebéd után szétszóródott kenyérmorzsákba. „ …Hát ezt mög mi lelte? – tűnődött az asszony. – Máskor ilyenkor mán a falnak fordulva hortyog a díványon.” De nem szólt, tette a dolgát. Öt percnél azonban nem bírta tovább.

- Mi bántja kendöt?

A férfi lapáttenyereivel elsimította homlokán az időásta árkokat, majd mentegetőzve megszólalt:

- Be kéne mönni a faluba…

- Minek mönne?

- Ajándékot kéne vönni a gyeröknek. Valami fiúnak valót. Holnaptól ötéves.

- Az ám… - gondolkodott el az asszony. Egy pár csizma valóban elkelne Jancsikának. Maholnap leesik a hó; nincs miben járnia. Kabát sem ártana neki. Úgy nő, mintha húznák. Akkora már, hogy hétévesnek nézik a szomszédok. Nagy derék ember lesz belőle.

Kötényébe törülte a kezét és a férje felé fordult. – Kigondolta-é mán, mit hozna neki?

- Ki hát! – vágta rá a férfi, és már maga előtt látta azt a játékpuskát, amit legutóbb kinézett  neki a falu boltjában. Fémcsövű, fatusás… Hogy örül majd neki a kis kópé, ha meglátja!

A szobából a szekrényajtó nyikorgása hallatszott. Ott tartotta az asszony a pénzt a gondosan vasalt ágyneműk alatt.

Fölkelt a férfi az asztaltól, könyökéről lesöpörte a morzsákat, elővette a kefét és kifényesítette a csizmáját.

- Aztán ügyesen vásároljon ám!.. – magyarázta az asszony.  – A pénzre vigyázzon! Kocsmába né mönjön, még ha hívnák sé. Siessön kend hazafelé!..

- Né pörölj mán, anyjuk! Add inkább a kabátomat, mög a kalapomat!..

Kivágódott az ajtó. Nyurga fiúcska toppant be rajta, hideget hozva magával.

- Hová mögy édösapám? Elvinne engöm is?

- Most sietök, hogy estére mán itthon lögyek… - és szeretettel megnyomta a gyerek fején a kucsmát.

Aztán átvágott a tanya udvarán, neki egyenest a dűlőútnak. Léptei ütemesen kongtak a fagyott talajon. Valami bénaság ült a tájon: sehol egy teremtett lélek. Néha egy-egy varjúkárogás vagy  távoli kutyaugatás hallatszott.

Hamar a falu alá ért. A temetőnél rátért a csapásra, majd átment a szárazér fahídján, és befordult a főutcára. Még idejében érkezett: a boltot nyitva találta. Mielőtt belépett volna, még egyszer megnézte a kirakatot. A karhossznyi, fatusájú játékpuska ott függött a szögön; fémrésze fényesen csillogott. Nagyot dobbant a szíve, amint meglátta.

- Azt kéröm – mondta az idős, hajlott hátú előadónak. Már fizetett, amikor eszébe jutott, hogy az asszonyának is venni kéne valamit. Megérdemli, társa-párja mindenben. Körbenézett. A polcokon kendők, sálak, kesztyűk és más ruhaneműk sorakoztak. Kiválasztott egy szép mintás sálat, és egy pár barna bőrkesztyűt. Melegséggel telt meg a szíve, amint a boltból kilépett.

Kint már szürkületbe burkolta a házakat az alkonyat. Sietősre fogta hát a lépteit az utcán. Valahol a közelben harmonika szólt. Mintha az ő nótáját játszanák: „Volt egy szőke asszony, fehér, mint a rózsa…” Úgy érezte, mintha a szívét valami közelebb húzná, mintha a nóta őt csalogatná, és elindult a harmonikaszó irányába. Bekukucskált a kocsma homályos-maszatos üvegajtaján: ugyanaz a félszemű, ősz muzsikás játszott, mint aki annak idején az ő lakodalmában húzta a talpalávalót.

Csípős szél söpört végig a falun. Belemart a férfi csomagot tartó kezébe. Belépett hát a kocsma ajtaján a búfelejtők pipafüstös világába, hogy egy kicsit megmelegedjen. De ha már bent van, egy kupicával igazán megihatna. Gürcöl azon a redves földön éppen eleget! S mi haszna belőle? Mindig az állam viszi el a termés nagyobbik részét; be kell szolgáltatnia a közeli nagymagtárba. Legalább annyi öröme legyen ebben a nyomorult életben, hogy megiszik egy pohárkával…

A játékpuskát szíjánál fogva a vállára akasztotta, a csomagot a hóna alá szorította, és pálinkát rendelt magának. Az első kortyok jólesően átjárták egész belsejét, mintha szétáaradtak volna az ereiben; de még nem melegítették fel. A második pohár után kellemes zsongító étzése támadt, a harmadik után jókedve kerekedett. Rendelt még egyet és odavitte az ősz muzsikásnak. Az öreg felhajtotta és megkérdezte:

- Mit játszak, fiam?

- Azt, hogy : „Cudar ez a világ, azt a ragyogóját!”

Az idős ember nemet intett a fejével.

- Mán azt sé löhet? – szorította marokba poharát. – Mán jókedvünk sé löhet?!..

- Csöndesebben, fiam … - és a kályha felé intett a fejével. Két borotvált képű, bőrkabátos  férfi iszogatta a sörét a sarki asztalnál.

- Bánom is én! – rázta meg az öklét. – Mindönibül kiforgatni az embört, azt löhet? …Miféle világ ez?!..

Hirtelen döbbent csönd lett a kocsmában. A két bőrkabátos szinte egyszerre pattant föl az asztaltól.

A nagyobbik már ott is állt előtte, és megmutatta kabátjának hajtókája mögötti jelvényét. – Maga velünk jön! – hangzott az ellentmondást nem tűrő fölszólítás.

- Mögy ám a jó anyátok!.. – kiáltotta, és lekapta válláról a játékpuskát.

A bőrkabátosok hirtelen megtorpantak, majd közrekapták és kirángatták a férfit a sötét éjszakába.

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap