Akiért a harang szól

Bodó János, v, 11/01/2015 - 00:12

Akiért a harang szól

Az emberi létről lehet filozofálni, különösen így, az egyik végénél: a halottak napján, amikor a meghaltakra, az eltávozottakra emlékezünk. Akik békésen elszenderültek, vagy a halál fájdalmaiktól szabadította meg, és olyan is van, akit embertársa küldött a halálba.
Egyik ország súlyosabban, a másik kevésbé szigorúan ítéli meg az adott bűncselekményt, de a bűn az mindenhol bűn, a többség akaratával, szándékával szembemenő cselekménynek számít. A legsúlyosabban mindenhol az élet elleni cselekményeket büntetik: a gyilkos mindenütt gyilkosnak számít. Egyszer azonban a gyilkos is meghal, ez az élet rendje.
De vajon az emlékezés mindenkire vonatkozik, vagy egy-két tucat, különösen gonosz embert ki kell törölni emlékünkből, mintha nem is léteztek volna? Vajon ők is emberek voltak, vagy nem tekinthetők Isten teremtményének? A gyilkos, akiben a Sátán lakik, vajon mit érdemel? 
Nem tudok olyan országról, ahol ne lennének börtönök, ahol ne kellene erőszakkal megtorolni a kisebb nagyobb stikliket, vagy súlyos bűncselekményeket. A köznapi élet mindig kitermeli a börtöntöltelékeket, legyen szó akármelyik országról vagy népről.
Egyes tudósok úgy vélték, ez alkati, öröklött tulajdonság, vannak "született bűnözők". Ma már tisztábban látunk ezen a területen, kiderült; hajlam kérdése is, de nagymértékben belejátszanak pszicho-szociális tényezők is abba, hogy valaki a bűn útjára lép. Ha valaki olyan környezetben nő fel, ahol a csórelás nem bűn, hanem bevett szokás, aligha várható el, hogy ő másképpen cselekedjen, ha olyan szituációba kerül, ahol mérlegelhet: lopjak, vagy ne lopjak?
A "cigány bűnözés" napjaink egyik vitatott kérdése. Ez a réteg, a cigányok rétege, szörnyű nyomorban él, jöhet egyik kormány a másik után, a nyomor marad. A kommunisták szeretik hangoztatni, hogy ők mennyit tettek értük, azonban a tevés, a milliárdok elsíbolását jelentette: részben maguk a cigányok, részben az elvtársak részéről. Az állam lehet, hogy a pénzt odaadta, de mire célhoz ért volna, eltűnt, mint a kámfor. Azon kár vitatkozni, hogy jó szándékkal adták-e a pénzt, vagy sem, mert ha kirakatnak szánták, akkor is pénz volt. S az újabb kormányok újra és újra elbukják a cigány ügyet!
De hogy a nyomor nem csökken egy dekával sem, az biztos! És a nyomor, legyen szó cigányról, vagy nem cigányról, melegágya a bűnözésnek, az antiszociális magatartásnak.
A bűnös emberi magatartásnál a lopás kerül elsőnek szóba, de ennél súlyosabb kérdések is felvetődnek a bűn körüli kérdéseknél. Híres vagy hírhedt neveket találunk a történelemben, akik nem egyszerűen loptak, hanem emberek ezreinek élete-halála függött az ilyen vagy olyan kedvüktől, akaratuktól.
Vajon azok az ismert tömeggyilkosok, akiknek a nevét félve, és undorodva ejtjük ki - azok nem emberek voltak? Hát mik vagy kik? 
Néró, a kegyetlen kínai császárok, az azték uralkodók, az inkvizíció emberei, Krisztus megfeszítői, hírhedt királyok és alkirályok, az indiánok megtérítői, a konkvisztádorok, a vallásháborúk kegyetlenkedői, a fasizmus és a kommunizmus látható és láthatatlan kiszolgálói, és vezéreik: Hitler és Sztálin a legújabb kor sátánjai, és a mai kor egyszemélyi kiskirályai és nagy királyai. Kádár, Brezsnyev, Ceausescu, Castro, és a többi hasonszőrű társaik, akik a fekete Afrika népei felett uralkodtak és uralkodnak, mind, a mai napi napig.
Nem említettem mindenkit, akit joggal említhettem volna, mert beletartoznak a névsorba, de  a pribékeket, a névtelen "embereket", akik a kínzókamrák urai és kegyetlen végrehajtói voltak, szintén nem említettem, mert nem leltárt akarok készíteni, hanem csupán kérdezni: ők is emberek voltak? Őrájuk is kegyelettel emlékszünk? Ki tud igazságot osztani? Vagy az igazság örökre elmerül a feledés homályában?
Ilyenkor a természet halára készül, még utolsó erőfeszítései nyomán az őszi virágok pompája borul a sírkertekre. Mintha feledtetni akarnák az elmúlás gondolatát, mintha csak az örök kezdetet idéznék: csupa szépség és ragyogás pillanatai ezek. A milliárdnyi virág siratja az elmúlt életet. A sok kiontott vért, a fájdalmat, a fel nem száradó könnyeket. Halottak napja. Az élők a halottakra gondolnak. Talán egy kicsit magukra is, amikor már ők sem lesznek az élők sorában. Mert előbb vagy utóbb, de egyszer sor kerül mindenkire. Koldus voltál vagy király, gyilkos vagy áldozat.
Az áldozatokra emlékszünk, a halottakra, akik így is, úgy is eltávoztak volna. 
Béke poraikra.
A gyilkosokéra is, mert az igazságot majd máshol mondják ki. És vele együtt az ítéletet is. Az utolsót.

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap