Akkor a gatyán túl vagyunk... (Fedák Sári)

Fedák Anita, cs, 10/26/2017 - 00:11

- Nein, nein, nein! - ordította rikácsoló hangján svábul az édesanyja, majd dühének minden erejével úgy rántott egyet a leányán, hogy annak kiesett a pántszalag fényesen leomló barna hajából.

- Schauspielerin, überhaupt!* - folytatta még mindig rázva a szerencsétlen lányt, akinek karját az anyja csontos keze olyan erősen markolta, hogy fájdalmában felszisszent. A "színésznő, soha" mondat még vagy háromszor elhagyta anyja száját, míg a végén hatalmas pofont kiosztva lezártnak tekintette az ügyet. Kiviharzott a lányok szobájából, Ilus pedig összetörve az ágyára borult és keservesen sírni kezdett...

Ezek a gondolatok keringtek a fejében a vonaton ülve, s közben illatos zsebkendőjével megtörölte a homlokát. Még most is bele nyilallt a karjába, ahol anyja dühös körmei belémartak.

Ilus félt. Bár a szerelvény hátsó kupéjában nem egyedül ült, egy házaspár foglalt helyet még vele szemben, a félelem, amely átjárta a testét, már a mellkasát is feszítette. Szökésben volt. Soha még ilyet nem tett. Soha még nem járt távolabb a szomszéd falunál. Most pedig több száz kilométernek vágott neki. A bizonytalanba. Egy cím lapult a táskájába, meg Kató nagynénje levele. Olyan ajánlólevél féle. A kupéajtaja nyílt. A jegyvizsgáló lépett be, köszönt majd Ilushoz fordult:

- A jegyeit kérném, kisasszony! A lány annyira megrettent, hogy kiesett a kezéből az agyongyűrögetett zsebkendő. A szemben ülő úriember felemelte, majd feleségére pillogva kelletlenül Ilusnak nyújtotta. Utóbbi már a táskájában kotorászott a jegyét keresve, és ahogy ez ilyenkor lenni szokott, fogalma sem volt hová rakhatta. A kalauz türelmesen várt. Ilust már a sírás környékezte. Biztosan kiesett valahol az állomáson de az is lehet, hogy el sem vette a jegypénztárostól csak fizetett és már rohant is a szerelvényhez. A kalauz aprót köhintette és tovább várt türelmesen. Rossz ómen, gondolta Ilus, ha nem lesz meg a jegye, akkor leszállítják az első állomáson és hazamegy. És mi lesz a világot megváltó deszkákkal? Hogyan lesz így ő belőle primadonna? Az a fránya jegy végül gyűrötten és szánalmasan előbújt a táska jobboldali zsebéből, így Ilusnak megmaradt a reménye, hogy a pesti színházi élet talán még is rá vár...

A Gyöngyvirág utcai villa előtt megállva, előbb kifújta az orrát. Elmormolta magában a betanult szöveget, amit Kató nénje a szájába adott. A szép faragásokkal díszített ajtón a kopogásra egy cselédszerű lány nyitott ajtót és mosolyogva tessékelte be a nappaliba. Ilus közelebb húzódott a cserépkályhához. Bár jócskán benne jártak már az áprilisba, még a nap gyenge meleget sugárzott. Ilus körbenézett. A villa gazdája ízlésesen berendezett nappalijában a puha szőnyegek és az ülőbútorok színharmóniáját még a fruska korban levő Ilus is észrevette. És a festmények a falon? Az egyik csendélet búja virágai előtt állva még a szája is tátva maradt.

- Szóval te lennél az a vári lány, akiről Kató írt nekem - szólalt meg egy nem éppen kellemes női hang a háta mögött. Ilus összerezzent és elejtette a kezében szorongatott utazótáskát.

- Csókolom, igen, én lennék az, Ilus! - dadogta szerencsétlenül, és ahogy a táskája után nyúlt, még a kalapja is az orrára csúszott.

- Csókold te csak az öreganyádat, nekem jó lesz egy jó napot is! - dördült a hang ismét, majd akkorát kacagott, hogy Ilus úgy érezte, most már tényleg itt a világ vége és azonnal elsüllyed a pokol mélyére.

- Na, ide figyelj, galambom. Ülj le először is, mert még valamit leversz nekem, amilyen izgága vagy. Aztán rá is térek a lényegre. Mivel Kató osztálytársam volt még Beregszászba és én is úgy indultam el hajdanán, hogy a szüleim hallani sem akartak arról, hogy színésznő legyek, szóval ezért is meg azért is: segítek. De ami most a leges legfontosabb: az akarás még nem elég ahhoz, hogy a színpadon bohóckodjál. Ripacskodni akárki tud. De a művészi játékot csinálni, galambom, no, ahhoz már több kell. Tehetség kell sőt, szerencse is sok mindenben.

Ilus ülepének egyik felével féloldalasan ült a hatalmas puha fotelben, mint aki startra készen áll vagy ül bármelyik percben felpattanva és menekülve. Nézte ezt a nem igazán szép asszonyt, kinek még a hangja sem volt olyan kellemes, mint ahogyan elképzelte és szíve olyan hevesen vert izgalmában, mint a Kölni dóm harangjai, ha elütik a delet.

Míg a primadonna beszélt halkan nyílt az ajtó és a szobalány hozta be az uzsonnát. Tortaszeletet és kávét egyensúlyozott a tálcán, majd letette a nagyasztalra.

- Gyere, biztosan megéheztél. Kóstold meg a tortámat - szólt lágyabban a mulyán ülő lányhoz, majd jómaga is közelebb húzódott az asztalhoz és hatalmas szeletet vágott a gesztenye és vanília illatot árasztó hatalmas tortából. Ilus édesszájú volt mindig, bár szigorú anyja mindig dorgálta falánkságát, nem sokra ment vele. Most is tágra nyílt szemekkel, szinte elvarázsolva közelített a finomság felé. Hallott ő Kató nénjétől Fedák Sári híres gesztenyetortájáról, és lám itt a pillanat, meg is kóstolhatja.

- Szólítsál csak Zsazsának. Igaz, hogy a pap a Sarolta Mária Klára név alatt keresztelt meg és még véletlenül sem Zsuzsannának, de ez a becenevem. Holnap átviszlek Rákosi Szidihez, nézze meg mi van benned. Most pedig menj és aludjad jól ki magad holnapig. Jolánka, jöjjön, kísérje fel a szobájába ezt a kislányt.

A már ismerős szobalány lépett be, szó nélkül elvette a földön heverő koffert majd intett, hogy kövesse Ilus a szobájába.

A primadonna a becsukódó ajtót nézve gondolataiba mélyedt. Segít ennek a kis verébnek, hogyne segítene. Hátha színésznő akar lenni, legyen. Csinos kis pofikája meg van hozzá, a hangja ugyan cérnavékony, de majd Szidi néni megércesíti. Csak a mozdulatai, az esetlensége, a gyámoltalansága zavaró.

Ő annak idején azzal nyerte meg a pökhendi pesti közönséget, hogy bátran kiállt a színpadra, ha kellett még, gatyában is János vitéz szerepében. Ezen mindig jókat kuncogott. "Csak a gatyán legyünk túl..." jutottak eszébe Beöthy László színházigazgató szavai. Nos, jó pár gatyán azért már túl van ő is, de ha csak a gatyán múlna. 18 évesen ahhoz is volt bátorsága, hogy a szigorú atya, dr. Fedák István, Bereg vármegye tiszti-főorvosa elé álljon és bejelentse, hogyha nem engedik el színészetet tanulni Pestre, ő bizony hozzámegy ahhoz a vénségesen vén katonatiszthez, akivel apja esténként az Úri Kaszinóban kártyázik. A Munkácsi utcai Fedák-villa falai bizony sokat mesélhettek volna Sári hisztérikus kitöréseiről. Pedig csak játszotta a megbántott kisasszony, Pestre vágyott ő, a színpadra.

Lassan kezdte el olvasni Kató barátnője levelét, amit Ilus beküldött a szobalánnyal. Lám, még ezt is elfelejtette ide adni, gondolta, nem jó az, ha már most a feledékenysége jön elő. Mi lesz vele a színpadon, ha nem jut eszébe a szöveg?

Megcsóválta a fejét, majd tovább olvasott: " Ilust az anyja nagyon megverte, hozzám menekült a szerencsétlen. Az anyjának azt mondtam, legyen nálam pár napig, majd én beszélek a fejével és megpróbálom kiverni belőle ezt a színésznővé válást. Tudod, Zsazsám, én nagyon tisztellek, de te tűzről pattan magyar asszony vagy, és a lényeg, hogy tehetséges vagy. Ez a fruska meg azt hiszi, hogy ott a faluba énekelget, meg bohóckodik és máris színpadon a helye. Meg aztán, ha ki is tanulja a színészmesterséget, hova jönne haza? Anyja biztosan agyonverné, színháza sincsen Beregszásznak ahol játszhatna. Pesti színházba pedig csak tehetségeseket szerződtetnek, márpedig Ilusba, ahogy én látom semmi tálentum nem szorult. Kérlek, tegyél valamit annak iránta, hogy hazajöjjön, vagy ha már ott van, valami gáláns vőlegény-jelöltet nézzél ki neki. Feleségnek talán tehetségesebb lesz. Csókol: Kató" Eddig tartott özvegy Pálóczyné született Mórahegyi Katalin levele. Gyermekkori barátnője férje korán elhalálozott, jó nevű ügyvéd volt Beregszászban, dr. Fedák István barátja. Sári emlékezett, hogy Kató milyen boldog volt ebben a házasságban, mennyi szépet és jót írt leveleiben. Gyermekük ugyan nem született, de Kató egyik húgának leánykáját magukhoz vették, hogy tanuljon a városban. Kató a színházat említi.

Nincs Beregszásznak teátruma. De most, hogy visszakerült a nagy Magyarországhoz a Bereg-vidék, talán van esély rá, hogy valami mozduljon ez ügyben. Ha kell, akár anyagilag is támogat egy színházépítést. És színészek is lennének, hiszen Rákosy Szidi tanodájában rengeteg tehetség van ma is. Sári mindig bízott a trianoni határok visszaállításában, igazi lokálpatrióta volt Beregszász iránt is.

Ilus tehát ott lakott Fedák Sárinál, vagy ahogyan szólította, Zsazsánál. Már egy hónapja látogatta a színi-tanodát. De valahol sejtette, hogy bármit csinál, azzal nincsenek megelégedve.

- Na, galambom, ülj csak most ide elém, mert beszédem lenne veled - szólította egyik este a szalonba betérő lányt magához Sári. A lánynak megint a torkában dobogott a szíve, mert sejtette a tanoda vezetője szólhatott valamit Zsazsának.

- Énekelni nem tudsz, táncolni még úgysem. Ez baj. De a legnagyobb baj az, hogy a szöveget sem tanulod meg, ami nélkül pedig nem játszhatod a szerepet. Azt mondja Szidónia, hogy a féloldalas Lear királyból egy mondatot tudtál emlékezetből hibátlanul. Hogy van ez, galambom, hogy akarsz így színpadi mesterséget tanulni? - az utóbbi mondata már olyan hangos volt, hogy Ilus úgy érezte, minden mássalhangzó kalapácsként üt a halántékára.

- Megtanulom, holnapra megtanulom, bizonyisten! - fohászkodott kétségbe esve.

- A Pokolba azzal a szöveggel, gyere, ma este mulatunk! - váltott hangnemet Zsazsa és csengetett a szobalánynak, hogy hívjon egy konflist, az Orfeumba megyünk.

Pesten abban az időben nagy társasági élet folyt. a színházi előadások után az urakat számtalan mulató várta, no meg a bátrabb, hírnevére fittyet hányó merészebb hölgyeket. Nos, Fedák Sári az utóbbiak közé tartozott. ha úgy tartotta kedve, még ultizni is leült a szivarozó urakkal. Most magával cipelte Ilust is a pesti éjszakába abban reménykedve, talán megakad valamelyik úriembernek a szeme a csinos pofikán és hajlandóságot mutat némi udvarlásra is feléje. mert azt már ő is belátta, hogy a mezővári leányka nagyon híján van a színpadi tehetségnek. Nem is értette, honnan jött ez a lángolás a színészet után. Már a konflisban ültek mikor nekiszegezte a kérdést:

- Tulajdonképpen mi a fenének is akartál te színésznő lenni?

Ilus elpirult, majd kissé habozva, de kinyögte:

- A szép ruhák miatt. Meg a sok virágcsokorért.

Sári akkorát nevetett, mit nevetett, rötyögött, hogy még a trappoló lovak is felhorkantak a hangjára.

- Na jól van, talán lesz majd valaki, aki mindezt megadja neked, a ruhákat meg a virágokat színpad nélkül is.

Három hónap múlva gyönyörű menyasszonyi ruhában, hatalmas hófehér virágcsokorral Mórahegyi Ilus ott pityergett Máthéfi Ödön okleveles bányamérnök oldalán az egyik pesti templomban. A vőlegény olyan szerelmesen nézett pirosra sírt fitos orrú kis menyasszonyára, mintha a világ-mindenséget látta volna meg a szemeiben.

- Igen - rebegte áhítatosan Ilus és a pap helyett titokba oldalra pillantott. Fedák Sárit kereste a szemével. Zsazsa nézte a két szerelmes fiatalt, és ami ritkán fordult elő vele: boldog volt. Örült, hogy ennek a kis butus lánynak sikerült sínre raknia az életét. Nem lett színésznő, de valami más megadatott neki. A szerelem. Nem színpadon, az életben.

Sári dörmögve, a maga stílusában csöndben megjegyezte: - Na akkor ezen a gatyán is túl vagyunk...

 

* Nein - nem

* Schauspielerin, überhaupt! – Színésznő, soha!

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap