Állati elmék

Bodó János, p, 01/01/2016 - 00:27

 

Szombaton, vasárnap rendszerint valami baromfit eszünk, vagy a változatosság kedvéért rántott húst. E konzervatív szokásunkat megtartottuk az egyre nehezedő időkben is, amikor valamelyik gyerek jön a párjával, akkor végképp kötelező ez a gasztronómiai szempontból nem nagy számnak nevezhető "műsor". A lényeg: a húsleves és utána rántott hús vagy rántott csirke. E stabil szokásunknak különösen örülnek a lépcsőházban a szemközti oldalon lakó kutyusok. Sőt nemcsak, hogy örülnek, hanem már beépítik saját megszokott étrendjükbe,életvitelükbe. Hogy miről is van szó, az alábbiakban mesélem el.
A baromfi, amelyet pucolt formában veszünk a piacon, nemcsak rántani való combokat, hanem nyakat, lábakat és egyebeket is tartalmaz. Szóval olyan alkatrészekből is áll, amelyeket a leveshez lehet felhasználni. Ilyesmiket, meg a hét közben összegyűlt sertés vagy marhacsontokat is hasznosítani lehet ilyenkor, sőt ezekkel még ízesebbé válik a leves. Nekem gyermekorom óta kialakult szokásom, hogy a levesből kiszedett csontokat, sárgarépát előételként jóízűen elszopogatom, és mivel nekünk nincsen sem kutyánk sem macskánk, már hosszú évek óta a szomszédékkal megegyeztünk: az ilyen, állati fogyasztásra való "csemegéket" az ő kis állatai kapják.
Nem valami nagy szám-kiskutyák, valami keverék állatok, kínai palotapincsik. Akkora hangjuk van, amikor rákezdenek, hogy a lépcsőház visszhangzik. Ha a másik kutyatartó szomszéd sétáltatni viszi a kis jószágát, vagy valaki idegen megy el az ajtó előtt, hangos ugatással jelzik, hogy valami nem tetszik nekik. Tény, hogy már történtek betörések, lopások a házban, s mivel a kutyák nem jeleztek, alapos a gyanú, hogy házbeli volt az illető.
Amikor végeztünk a vasárnapi ebéddel, kisvártatva átviszem egy edényben az összegyűlt csontokat, ebédmaradékot. Az a szokásom, hogy becsöngetek, és megvárom, míg kijön valaki, elveszi az edényt, kiborítja a kutyusok edényébe a tartamát és visszaadja. Kölcsönös köszönés: ő a kutyatáplálékot köszöni meg, én azt, hogy átvette tőlem a számomra értéktelen hulladékot.
A kiskutyák magatartása figyelemre méltó. Valahonnan tudják, hogy én megyek, és viszem nekik a kaját, mert soha nem ugatnak meg, amikor becsöngetek. Pedig ott vannak, látom őket a kinyitott ajtó mögött.
Előfordul, hogy más ügyben megyek nagy ritkán, akkor sem ugatnak, vagy, ha a lépcsőházban találkozunk, illedelmesen a lábamhoz dörgölőznek, és úgy mennek tovább. Láthatólag szívesen veszik a "csontos bácsival" való találkozást, legalább is nem ugatnak meg, mint valami idegent.
A minap is vittem a szokásos csontos maradékot, csöngettem, és hallottam, hogy a kutyusok ott toporognak az ajtónál. Egyszer csak elszaladtak, és hangos "kérlelő ugatásba" kezdtek. A gazdájukat hívták, feltételezésem szerint. És valóban, rövid időn belül megjelent a gazda! Elnézést kért, hogy nem jött azonnal, kint volt a ház előtt lévő kertecskében. A kutyák hívták be, és csak erre nyitott ajtót. A további a szokásoknak megfelelően zajlott le.
Elgondolkodtam a történteken. Ezek szerint értelmesen viselkedtek az állatok, mert meghallották lépteimet, valószínűsítették, hogy a "csontos bácsi" hozza a finom csemegét számukra, de mivel a gazdájuk nem hallhatta a csengetést, mert kint volt az előkertben, be kellett hívni. Ugatásukkal behívták gazdájukat, a probléma megoldódott: megkapták a finom csontokat.
Igaz, tanultam állatlélektant, de a kutyák viselkedése nem szerepelt az anyagban. Az egy félévnyi időtamtam alatt döntően a patkányok labirintusban való tájékozódásáról volt szó, mikor, mennyi idő alatt tanulják meg a különböző feladatokat.
Így hát saját következtetéseimre kell, hogy támaszkodjak.
Bár látszólag az emberi logika szerint viselkedtek, gondolkodtak, sőt probléma megoldóan gondolkodtak, következtettek, és így eljutottak a megoldáshoz, azonban szó nincs arról, hogy a szomszédban "zseniális" kutyák vannak. Ezek a kutyusok úgy viselkedtek, mint a többi állat, kutya viselkedett volna: rendkívül erős az állat táplálkozási ösztöne, ezért könnyen kondicionálható, kondicionálódik. Különböző dolgok kapcsolódnak egymáshoz, és ezek könnyen megerősödnek. Mi logikus gondolkodásnak látjuk az állat ilyen viselkedését, sőt "értelemmel" ruházzuk fel kedvenceinket.
Nem egy kutyás ismerősöm volt, aki váltig állította, hogy kutyája értelmesebb, mint némelyik ember. Olyan meglepő dolgokat mondott, amelyek, első hallásra tényleg értelmi képességre utaltak. Más állatok esetében is vannak irodalmi leírások, szintén értelmi, sőt érzelmi tulajdonságokról szóló történetekkel.Egyik jól ismert példa: J. London Éneklő kutyája.
Pedig merőben másról van itt szó, az állati elmék másak, mint az emberi elme. Az előbbi egy izgalmas ösztönvilág, amelyet még felszínesen sem ismerünk. Az utóbbiról többet tudunk, de csak viszonylagosan, mert ott is van még megismerni való bőven.

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap