Álmok

Kondra Katalin, k, 05/17/2016 - 00:14

>Magyar Irodalmi Lap<

A fákról már hulltak a levelek, a levegő is hűvösebb lett. Árnika a küszöbön ülve álmodozott. Ha egy hét múlva megjön Kálmán és hozza a pénzt, akkor télire lesz új cipő. A cipő elég lesz, mert a csizma drága. A múlt télen még új cipő sem volt, és fázott a lába a kilyukadt régiben, mert Kálmán keveset keresett napszámosként, pedig egész nyáron oda volt szegény. Nehéz az élet a tanyán. Egyedül viselni gondját mindennek. Kálmánnak el kell menni, mert abból van a pénz. Itt nincs semmi, csak a munka, de abból nincs jövedelem. Az a kevés, ami adódik az állatokból, kertből, télire is alig elég. Árnika számolta a napokat. Nehezen viselete a magányt. Évekkel azelőtt még nem sejtette mi vár rá. Amikor megismerkedett Kálmánnal, mindketten pályakezdő fiatalok voltak, szép reményekkel indultak az életbe. Most itt él egyedül egy Isten háta mögötti tanyán, távol a szeretett férfitól és betevő falatra is csak abból telik, amit maga előteremt a háztájiból. De most másképp lesz! – éledt fel benne a remény. Burkus, a kutya mintha megérezte volna gazdája szorongató magányát, odatelepedett a küszöbre Árnika mellé, aki szeretettel cirógatta meg a fejét. – Hamarosan itthon lesz a társam Burkus. Örülsz? Szólj már valamit az istenért! – noszogatta. A kutya farkcsóválással jelezte, hogy érti a beszédet, mire Árnika észbe kapott. – Jaj, de esztelen vagyok! Hiszen te csak egy kutya vagy. A csillagok már kiültek az égre, amikor ők bementek a házba. Árnika és Burkus közös asztalnál költötte el a vacsorát. Aludttej maga sütötte árpakenyérrel nem rossz, de mindennap ugyanaz… Elalvás előtt Árnika, még olvasgatott, hogy könnyebb legyen az elalvás, de az álom szemében álmodozássá lényegült. Talán jut pénz szoknyára is a cipő mellé, ami van már olyan viseltes. Karácsonykor a templomban mindig úgy lenézik az emberek. Most majd neki is lesz rendes ruhája. Pedig nem éltek ők mindig ilyen szűkösen. Eleinte a tanya jól jövedelmezett, de amióta újabb engedélyekhez kötik a piacon való értékesítést, már nem megy. Az adók és egyebek elviszik a hasznot, azóta csak lefelé megy minden. Vajon hol lesz a lejtő vége? Most, azonban felcsillant a remény. Kálmán külföldön vállalt munkát, mezőgazdaságban dolgozik napszámosként, de ott jól megfizetik. Már harmatot szitált a hajnal, mire Árnika az álmodozásból álomba szenderült. Arcára boldog mosolyt szőtt a várakozás. Álmot látott, azt, amit látni vágyott. Kálmán hazatért egészségben, csomagokkal. Ő bontogatni kezdte az egyik csomagot és a meglepetéstől majdnem sírva fakadt. A csomagból egy formás, magas szárú csizma került elő. – Milyen gyönyörű csizma! Erre nem számítottam – kiáltott fel boldogan. – Azért kaptad, mert mindig erre vágytál – mondta Kálmán. Árnika arra riadt, hogy Burkus morogva áll az ajtóba, amit valaki hangosan dönget. Ijedten kapta magára ruháit, szörnyű balsejtelmek markoltak gyomrába miközben ajtót nyitott. János jött feldúltan a faluból. Az egyetlen barát, aki megmaradt. – Eressz beljebb Árnika! Sajnos rossz hírt hozok. Árnika csak távolról hallotta János hangját. Olyan volt mintha álmodná. A szavak, ha nehezen is, de eljutottak a tudatáig. Kálmánt baleset érte. A cséplőgép elkapta az egyik karját, de él. Holnap haza érkezik. Az a fontos hogy él… Ezt mondta akkor is, amikor ott állt Kálmán előtt, és mosolyogva megcsókolta sápadt, sovány arcát. Az egész ember megváltozott. Tartása meggörnyedt, csontjai kiálltak, jobb karján az ing üresen lógott. – Jó újra itthon! – sóhajtotta. – Csak azt sajnálom, hogy azzal a karommal nem tudlak többé átölelni. De hoztam neked valamit, – és az asztalon heverő dobozra mutatott. Árnika színlelt örömmel kezdte bontogatni a csomagot. Úgy tett, mint aki meglepődik, mert tudta, hogy abban a csomagban ott van az a csizma, amiről álmodott.

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap