Ami éltet

Jókai Anna, szo, 12/16/2017 - 00:06

 

 

 

 

Minden életműnek van egy központi magból fakadó törzse, amelyből az egyes alkotások – áganként más és más formában – kinőlnek. Ha ez a mag az emberben lévő szakrális érintettség, meghatározottság, akkor az írás célja, végső célja nem lehet más, mint közelebb kerülni az isteni lényeghez és másokat is közelebb vinni hozzá.

Számomra az Isten és az ember, a Világegyetem és a Föld viszonya (a viszony tárulkozása és a tárulkozásnál még jóval több mélységes titok) a legfőbb ihletforrás. Vallom, hogy nemcsak istenhívő, hanem istentudó is vagyok. Istent megszólítani természetesen nagyon nehéz – elkoptatott és lejáratott szavakkal különösen. „Isten nevét hiába ne vegyed” – a parancs komoly, s nemcsak a mindennapok könnyed, „haveri” szóhasználatára vonatkozik, hanem az írói működésre is. Attól egy irodalom nem válik szakrálissá, ha Isten nevét ugyan állandóan emlegeti, de szellemétől távol marad. Születtek már sátáni művek, erőszakolt analógiák bibliai és egyháztörténeti tematikából – s nem egy olyan művet ismerünk, amelynek anyaga nem hangoztatja, mégis kifejezi az istenit.

Az irodalom törvényei szigorúak: csak úgy hat a legmagasabb hit-gondolat és a legmélyebb hit-érzés is, ha az az esztétika erejével és személyességben jelenik meg. Az alkotó ember mindig megpróbál valamit hozzátenni a már bebizonyosodott igazságokhoz – ugyanakkor kell, hogy legyen annyi alázata, hogy ne képzelje, neki kell megváltani a világot, Isten helyett. De egy bizonyos mértékű önbizalom, küldetéstudat mégiscsak fontos: annak felismerése, hogy az alkotónak része azért lehet abban, hogyan halad a világ tovább.

Bach úgy vallotta egykoron, hogy az ő munkaadója egyedül Isten. Ennek a kijelentésnek – ha mi is valljuk – következményei vannak, hiszen a világ „megrendelései” ritkán esnek egybe azzal, amire a magasabb megbízatás késztet. Az ilyen következetesség gyakran jár együtt kitaszítódással vagy lemosolygással. Esetenként könnyű a gyermekit infantilisnak, az elragadtatottat zavarosnak, az eltökélten kifejezőt didaktikusnak minősíteni. (Bár ne tagadjuk, hogy infantilis, zavaros, szájbarágóan-kioktató ál-szövegek is léteznek, valóban!)

A mű nemcsak szerzője tehetségéről, de szellemi érettsége fokáról is árulkodik. Kitűnő, sziporkázó regényeket olvashatunk, a betyáros „vagdalkozásban” megtapadva. A sorok zaklató életéhséget sugallnak, az iránytű folyamatosan beremeg. Magam is átestem ezen a szinte kötelező első stádiumon: amikor az író az égető hiányt érzékeli; hiányzik valaki-valami a világból, a sorsából, ezt sikoltja széjjel. Aztán eljön az ideje, hogy azt az annyira-hiányzót néven is tudjuk nevezni, s ha kegyelem is adatik, hát talán végre észrevesszük, hogyan van ez a sóvárogva-hiányolt mégis jelen.

Számomra az írás nem más, mint szüntelen közelebb-férkőzés a Rejtőzőhöz – s öntisztítás, ezzel párhuzamosan.

Megismétlem, amit már évekkel ezelőtt írtam: valamikor a művész „beavatott” volt; églakó, kiszállással a földre. A leszakadás fejlettebb fázisában tépett személyiséggé vált, otthontalanul ingázva ég s föld között. Merészségéért gyakran szörnyen megfizetett, egyénisége szétporladt, miközben a mű felépült.

Hiszen most már lassan el kell jutnia oda, hogy az otthontalanság „kettős állampolgársággá” váljon: ami fent van, lejuthasson, s ami lent van, felemelkedhessék – éppen az író biztonságos helyismerete, tájékozódási képessége által.

Modern és korszerű szerintem az, ami az időtlen régit a múlékony pillanatban tetten éri és fölmutatja – s olyan távlatban gondolkodik, amelyet nem határol le a biológiai halál. Ahogy Heidegger fogalmazta: „Keresni kell valamit, éspedig a már elgondolton belül valami el-nem-gondoltat, amely még az előzőben benne rejtezik.”

Az írástudó felelőssége: röptetve írni. A feladótól a címzettig hosszú az út. Simone Weil szavaival: „minek nincs szárnya, előbb-utóbb leesik.”

Mienk a remény: aminek szárnya van, előbb-utóbb odaér.

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap