Angyali történet

Kondra Katalin, h, 12/31/2018 - 00:11

Nehezen virradt. Súlyos köd nyomta a világot, ránehezedett az emberek vállára, beleette magát a testükbe, szívta a lelküket és ezen még az sem változtatott, hogy advent volt és közeledett a karácsony. Máriát bántotta a gondolat, nem várta az ünnepet, belefáradt az életbe. Azt akarta csak, hogy nyugalma legyen, hogy abba maradjon a reggeli rohanás, az éjszakai műszakok. Ez a vágya néhány nap múlva teljesült. Lázzal kezdődött, aztán köhögni kezdett, most kicsit jobban van, kivánja a kávét... Bágyadtan ült a fotelban, győzködte magát, hogy kezdjen el újra élni. Nehézkesen, de talpra állt végül, s miközben a kávéval foglalatoskodott, egy pillanatra kinézett az ablakon. Tekintete megragadt a kifehéredett tájon, felszállt a köd is, látta, hogy az égbolton pirkadat dereng. Milyen szerencse, hogy nem tudok rohanni -gondolta. Kínjai ellenére örült az idő-ajándéknak, amit a sorstól kapott, így van lehetősége szemlélődni. Pár napja még űzte, hajtotta magát, de valami ronda vírus megállásra kényszerítette. Tényleg, miért is dolgozik annyit, hogy több pénze legyen? Persze kell a pénz, de egymaga van csak és egy élete van csak. Igaz nem volt mindig így, csakhogy kirepültek a gyermekek és ritkán hallatnak magukról. A férje is úgy döntött, hogy új életet kezd. Itt maradt egyedül, mint egy magányos szikla. Tél volt, december, advent. Magányos karácsony elé nézett, sok jót nem várt az ünneptől. Ahogy merengve állt az ablaknál és az utcát figyelte, gyermekeket látott vidám sietséggel elhaladni a ház előtt. A kávéfőző sistergésével egyidőben megkondult a harang. Egyszeriben felgyulltak benne a régi emlékek, a gyermekkori adventi hajnalok, amikor ropogó hóban sietett testvéreivel a rorate misékre. Miközben kávéját kortyolta, szinte szájában érezte az anyja főzte cikória kávé ízét, érezte a rumos tea illatát. Kedve támadt bundáskenyeret sütni, ahogy az anyja tette a hajnali misék után. Minden majdnem olyan volt... az érzései visszavitték a múltba. Aztán megérintette a harangszó. De rég volt templomban! Mikor is? -kutatott emlékeibe. Talán a lánya esküvőjén. Szép volt az is, olyan, amilyennek a sajátját álmodta, de neki nem teljesült az álma, a lányának azonban minden. Örült mikor erre gondolt. Szívből kívánta a gyermekei boldogságát, csak azt sajnálta, hogy azok nem igazán keresik az ő társaságát. Merengéséből szokatlan zajra riadt. Kopogást hallott az ajtó felől, óvatosan résnyire nyitotta, a lépcsőn egy hatév körüli kislány állt. -Néni kérem, jöjjön velem -szólalt meg a gyerek. Mária döbbenten nézett rá. -Valami baj van? -kérdezte. -Nincs semmi, csak azt szeretném, hogy jöjjön velem -mosolygott a kislány. -Dehogy megyek. Inkább menj szépen haza, korán van és hideg az idő. Becsukta az ajtót, de pár perc múlva újra kinyitotta, mert eszébe jutott, hogy behívja a kislányt, megvendégeli és elkíséri, hátha egyedül nem talál haza, de a havas lépcsőn nem volt senki, még lábnyomot sem látott, pedig a havazás már elállt. Különös-gondolta Mária, -talán képzelődtem és nem járt itt senki. Másnap hidegebbnek mutatkozott az idő, a fákat zúzmara borította és a derengő égbolt acélkéken fénylett a felkelő nap sugarától. Az asszony kora reggel újra kopogást hallott. Az ajtóhoz sietett, kinyitotta résnyire, ahogy szokta. A lépcsőn a tegnapi kislány állt. -Gyere be te gyerek, még megfagysz a hidegben -szólt neki és kitárta az ajtót. A kislány belépett. -Gondolom ennél valami, éhes vagy? -Nem -válaszolt a gyermek. -Akkor mit akarsz tőlem? Mért jöttél? -Kérem, jöjjön velem- nézett az asszony szemébe a gyermek. Tekintete tiszta volt mint a friss hó. -Hova mennék? -kérdezte Mária bizalmatlanul. -Templomba. Már jó rég nem volt templomban. -Honnét tudod? -Csak- nevetett a gyermek. -Akkor mehetünk? -sürgette az asszonyt. -Nem bánom, de várj míg felöltözök. Mária gyorsan magára kapodta ruháit, belebújt egy jó meleg kabátba, fejére húzta a kucsmát és követte a gyermeket. - Mi a neved? -kérdezte, miközben a templom felé ballagtak. -Angyal- válaszolt a kislány. -Kik a szüleid?- érdeklődött tovább az asszony. -Nagy Tamás az édesapám, Ildikó az édesanyám. Az asszony azon tűnődött, vajon miért nem ismerősek ezek a nevek. Igaz, sok az új lakós a faluban, ő pedig nem igazán járt sehova munka után. Amint a templomhoz értek a kislány előre szaladt, az asszony nézte, hogy egyenesen az oltárhoz siet, ahol egy üres jászol áll. A kislány kezében egy marék szalma volt, amit az üres jászolba szort, egyszeriben mindenhonnét gyermekek gyűltek köré és szalmát szórtak a jászolba. Eközben fecsendült a Harmatozzatok, égi magasok ének s az asszony csendesen elmerült az áhítatban. Azt sem tudta, hogy ért haza, hogy közben hova tűnt a kislány, de a szíve táján valami jóleső melegséget érzett. Egy nap volt még karácsonyig. Másnap reggel korábban kelt. A kislányt várta, de nem jött, ezért egyedül indult a templomba. Hazafelé egy fiatal nő szegődött mellé. -Nem bánja, ha magával tartok? -kérdezte Máriától. -Jöjjön, ha arra lakik... -Tegnap maga után mentem, én is arra felé lakom, az Avar utcában. -Új lakó? -Igen. Nem rég költöztem ide. -Nem nagyon ismerek senkit abból az utcából. -Fehér karácsonyunk lesz- szólalt meg ismét a fiatal nő. Az asszony nem igen tudta mit mondhatna erre. - Teljesen mindegy, ha az ember magányos-sóhajtott. - Egyedül él? Mária bizalmatlanul nézett rá. -Ne haragudjon, még be sem mutatkoztam, Ildikó vagyok. -Mária- szólt kurtán az asszony. -Már régóta egyedül vagyok, megszoktam, de karácsonykor más... - Ó én boldog lennék, ha szenteste vendégül láthatnám- lelkesedett a fiatal nő. -Nem mondja komolyan. -Dehogy nem, nekem sincs már senkim- vált könnyessé a fiatal nő hangja. Szenteste délutánján feltámadt a déli szél, az eresz csepegni kezdett. Mária süteményt csomagolt, ünneplő ruhát öltött és a latyakossá vált hóban, óvatosan elindult az Avar utca felé. A házak fényárban úsztak, de az a ház, ahova igyekezett, disztelen volt és sötét. Csengőt nem talált ezért jó hangosan bekopogott. Egy kislány nyitott ajtót. Az a kislány, aki Angyalnak nevezte magát. -Örülök, hogy eljött! - nevetett az asszonyra és elszaladt. Mária bizonytalanul lépett a házba. Hamarosan megjelent a fiatal nő és bevezette a konyhába. Az asztal már meg volt terítve. Az asszony döbbenten látta, hogy csak két teríték van. -Ildikó elfelejtette volna, hogy meghívta? -töprengett. - Elnézést a zavarásért, csak hoztam egy kis süteményt- nyújtotta át a csomagot és az ajtó felé indult. -Csak nem megy el máris? -lepődött meg Ildikó . -Két személyre főztem. - Hova szaladt a kislány? -érdeklődött Mária. -Milyen kislány? -Az, aki az imént ajtót nyitott. -Én hagytam nyitva - nézett furcsán az asszonyra a nő. -Hát akkor talán csak képzelődtem -válaszolt Mária. - Volt egy kislányom, hatéves korában meghalt -mondta Ildikó. -A férjem nem bírta feldolgozni, elment... -Rettenetes lehetett -sóhajtott Mária. - És én még azt hittem, hogy csak velem történik minden rossz. Miután jól kibeszélték magukat, asztalhoz ültek és az est további része vidámabban telt. Vacsora után fényképeket nézegettek. -Ez itt Laura, a kislányom két évesen, itt öt éves... Mária a képeket nézve, úgy érezte megfordul vele a világ. A fotókról Angyal mosolygott rá, és hallani vélte, hogy azt mondja neki -Néni kérem, vigyázzon az édesanyámra. -Holnap elutazok Laurához a temetőbe- törölte meg szemeit Ildikó. -Ha nem bánod, veled megyek- ölelte át vigasztalóan az asszony. Ildikó halványan elmosolyodott, odakin puhán szállingózni kezdtek a hópelyhek, és a harangszó éjféli misére hívott.

 

-Magyar Irodalmi Lap-

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap