Antal Imre Napok

Szerkesztő A, k, 07/31/2018 - 00:04

 

 

 

 

 

 

 

Antal Imre

 (1935. július. 31- 2008. április. 15)

 

Johan Huizinga híres holland történész a Homo Ludens című könyvében azt fogalmazta meg, hogy az emberi kultúra a játékban kezdődik, amely öregebb az emberi kultúránál. A Huizinga által megalkotott gondolat visszaköszön egy az idősebb korosztály számára nagyon is ismert, sokunk által tisztelt személy, Antal Imre életében. Ő saját magát egy homo ludensnek, egy játszó embernek tekintette, aki játék és humor nélkül képtelen volna élni.

 

Antal Imre élete 1935-ben indult Hódmezővásárhelyen, ahol pedagógus szülők gyermekeként látott napvilágot. Szülei valami tisztes foglalkozást szerettek volna jó képességű, szorgalmas gyermekük számára, így az orvosi pályán tudták volna elképzelni fiúkat, de az élet, a sors, vagy inkább egy másik pedagógus közbeszólt, vagy inkább fordulatot hozott a kisfiú életébe. Zeneiskolába járt, ahol hamar kitűnt tehetségével, szorgalmával, amire zongoratanárnője felfigyelt, és elkezdte bátorítani, aminek hatására a zene irányába kezdte a jövőjét egyre inkább elképzelni a fiatal Imre. Szerető családjáról példát vehet sok mai szülő, mert támogatták ebben a döntésben fiúkat, és a Szegedi Konzervatórium elvégzése után még hatalmas áldozatra is képesek voltak a szülei a gyermekük jövője érdekében. Így költözött a család Budapestre, hogy gyermekük az Erkel Ferenc Zeneművészeti Szakiskolában tanulhasson. Ezt a Zeneakadémia követte, amit 1959-ben fejezett be, és az Országos Filharmónia szólistája lett a fiatal zongorista. Az élet sokszor szolgál meglepetésekkel, váratlan dolgokkal életünk során, és ez alól Antal Imre sem volt kivétel. Még a Zeneakadémia hallgatója volt, amikor oktatási gyakorlat keretében magántanítványt kellett egy időre fogadnia, amit ő becsülettel teljesített is. Egy 8 éves kisfiú volt a tanítvány, aki zongora leckéket vett tőle. Presser Gábornak hívták ezt a kis tanítványt, akinek a neve mai napig a zene terén szintén egy fogalomnak számít.

 

Antal Imre a 60-as évek elején élte a zenészek néha nem könnyű életét, sok gyakorlás, fellépések, külföldi utak tarkították az életét. De világot látott, zongoristaként bejárta a fél világot. Zenei pályafutása csúcspontját 1966-ban érte el, amikor a Budapesti Liszt-Bartók Zongoraversenyen 2. helyezést ért el, de a zenei karrierje itt megállt, a sors közbeszólt. Jobb kezében egy komoly ízületi gyulladás lépett fel, ami olyan makacs volt, hogy fel kellett adnia a zenei pályát. El se tudjuk képzelni, milyen érzés lehet az, ha valaki az egész életét felteszi egy gyerekkori álomra, egész családja támogatja, éveken át készül, harcol, küzd, hogy megvalósítsa az álmát, hogy elérje a célját, és amikor úgy tűnik, hogy végre sikerül, révbe érne az élete, akkor egyik pillanatról a másikra mindennek vége szakad. Ez olyan csapás minden ember lelkének, ami után igen nehéz talpra állni, újrakezdeni az életet. De Antal Imre azok közé tartozott, akiket mai szóhasználattal érve „harcos típusnak” lehetne tartani. Új célt keresett magának, amit a sors szállítószalagon szállított is neki, így került a Magyar Televízióhoz. Első komolyabb munkája a Haló fiúk, halló lányok című ifjúsági vetélkedő vezetése lett. Hamar kiderült, hogy nemcsak műsorvezetőként, szerkesztőként, de még színészként is megállja a helyét a televízió világában. „Gyűröttebb fejű” emberek mind emlékeznek az 1968-ban forgatott 15 részes Borsra, a magyar filmgyártás leghíresebb, ikonikus kalandsorozatára, amelyben Sztankay István állandó társát, egy latin szakos tanárt alakított. De több tucat játékfilmben tűnt fel a későbbiekben is egy-egy rövidke szerepben, egészen a 90-es évek végéig. Az igazi „hírnevet” az hozta meg neki, mikor Vitray Tamással együtt közösen kezdték vezetni, majd pedig szervezni a szilveszteri kabarét a tv-ben, melynek nagy hagyománya volt már az 50-es évek végétől. Ez a műsor hatalmas népszerűségnek örvendett, mert időközönként ez az egyetlen lehetőség volt, hogy a humor eszköztárával egy kis rést nyissanak a diktatúra zsanérjai között. Nem volt könnyű dolguk, mert a politika még azt is megmondta, hogy milyen témáról lehet szabadon beszélni, és miről nem. Egy idő után itt jelentették be a következő évtől esedékes áremeléseket, így tesztelve a lakosságon annak „hatását”. Néha engedékeny volt a hatalom, és átcsúszott egy-két kritika, vagy engedtek olyan fellépőket a műsorban, akik mertek a rendszer ellen „szólni”. Ki ne emlékezne arra, hogy egy igazi szilveszteri kabaré Hofi Géza, vagy a Markos-Nádas páros nélkül szinte elképzelhetetlen volt akkoriban.

 

1980-ban indult a Magyar Televízió egyik leghíresebb szórakoztató műsora a Szeszélyes Évszakok, mely több évtizeden át havonta jelentkezve szórakoztatta az embereket. A műsor vezetője Antal Imre lett, aki a műsor szerkesztésében is oroszlánrészt vállalt. A műsor egyes elemeire ma is emlékszünk, így a Tücsök és Bogárra, Nyomasek Bobó verseire, a különböző bohózatokra. Olyan nevek tűntek fel ekkor, akik karrierje szinte itt indult el. A teljesség igénye nélkül Ihos József, Maksa Zoltán, a Defekt-duó neve ma is ismerős. De rengeteg korábban is ismert színész megfordult a műsorban az évtizedek alatt, így Sztankay István, Körmendi János, Bodrogi Gyula, Mikó István, Csala Zsuzsa. Nyertes Zsuzsa a műsornak köszönhetően lett egyfajta sexszimbólum hazánkban ebben az időszakban. Még rajzfilmek is voltak a műsorban pl. Gusztáv, Sebaj Tóbiás, melyek csak tovább színesítették az estéket. Vagy ott vannak a külföldi „sztárok”. Ebben a műsorban ismerkedhettünk meg elsőként Mr. Bean életével, vagy láthattuk Benny Hill műsorait. Mai napig a műsor egyik 1988-as része a második legnézettebb adása a magyar televíziózás történetének 3,7 millió nézővel. 24 éven keresztül ment a műsor mely egybeforrt Antal Imre nevével, aki nemcsak vezette, hanem szerkesztette, és egyben sok bohózatban szereplője is volt a Szeszélyes Évszakoknak.

 

1988-ban meghalt szeretett édesanyja, ami hatalmas törést jelentett az életében. Mivel soha nem nősült meg, és nem volt még csak komoly kapcsolata sem, hirtelen magára maradt, önmagának kellett gondoskodni mindenről. A lelki fájdalmat nehezen viselte, de a munka sokat segített neki továbblépni. Egészsége ezután kezdett lassan megromlani, krónikus ízületi fájdalmak gyötörték, még trombózison is átment. 

 

2004-ben a televízió vezetése úgy döntött, hogy beszűnteti a Szeszélyes Évszakok gyártását. Újabb komoly veszteség érte így Antal Imrét. Számára ez a műsor volt az ő „szerelemgyereke”, ezért is volt a vége neki nagyon fájdalmas. Sokadik csapás volt ez az ő életében, és édesanyja elvesztése mellett ez érintette meg legjobban. Egzisztenciája is veszélybe került, nehézségek jöttek egymás után, de pár barát segítségével nagyon nehezen de újra, életében utoljára összeszedte magát. Vidéki fellépésekre kezdett járni, 2006 után Szeszélyes néven műsora is újraéledt egy időre egy másik csatornán. De az élet ekkor már nem volt kegyes hozzá, daganatos betegséget diagnosztizáltak nála, amin már nem tudtak semmit segíteni a lelkiismeretes orvosok. Egyszer kérdezték arról, hogy miként képzeli el saját halálát. Pécsi Sándorhoz hasonlóan szeretett volna elmenni, aki otthon halt meg, egy fotelben ülve, kezében egy szövegkönyvvel, arcán pedig egy nagy mosollyal. Neki ez sajnos nem sikerült, élete utolsó két hónapját a Hospice alapítvány kórházában töltötte magányosan. Mindössze egy ember segített neki az utolsó időszakban, mind anyagilag, mind erkölcsileg, ez pedig Galambos Lajcsi volt. Utolsó kívánsága is az volt, hogy a halálos ágyán Lajcsi még utoljára trombitáján fújjon el neki egy komolyzenei darabot. Ekkor már a nagybeteg Antal Imre senkit nem ismert fel, sem az orvosokat, sem az ápolókat, csak Lajcsit.

 

Halála után pár nappal a farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra. Temetésén pályatársai, volt kollégái, szerettei, tisztelői nagy számban rótták le tiszteletüket. A sok búcsúzó gyászoló közül talán Vágó István fogalmazta meg legjobban az ő jelentőségét, mikor azt mondta, hogy. „azok közé a kivételes személyiségek közé tartozott, akik már életükben fogalommá válták”.

 

De milyen ember is volt az igazi Antal Imre. A műsorvezetőt, a humoristát ismerte a fél ország, de milyen volt az „ember”? Irigylésre méltó fotografikus memóriája volt, pillanatok alatt megtanult mindent, sokszor még mások szövegét is kívülről fújta. Visszahúzódó csendes embernek ismerték a magánéletben, aki viszont imádott cigarettázni és meginni egy-egy italt egy hangulatos vendéglőben, ahol órákig tudott beszélgetni. Sokszor volt nagylelkű, ha egy riporter interjút kért tőle, azt gyakran egy vendéglőbe „tartotta”, és olyankor meghívta a riportert egy-egy italra vagy nagyon gyakran ebédre is. Élete során mindenféle díjak kövezték ki az életpályáját. Erkel Ferenc díj, Érdemes művész, Erzsébet díj, Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje, Budapestért díj, VII. kerület díszpolgára, Magyar Televízió örökös tagja, csak, hogy a fontosabbakat említsük. De sokrétű személyiségét jelzi az is, hogy a zene, a színészkedés, a műsorvezetés, a humorista lét mellett íróként is megállta a helyét. 90-es évek elején megjelent Pami című önéletrajzi kötete, az évtized végén pedig Antal Imre legjobb viccei című könyve.

 

Antal Imre életében nagyon fontos volt a humor, hiszen évtizedeken át az határozta meg mindennapjait, munkáját. Ehhez kötődik egy mondása, miszerint „ha rajtam múlna minden tévékészülékre humorkapcsolót is szereltetnék. Ha azt bekattintanák, reálisabban láthatnánk a képernyő közvetítette komor világot”.   Talán ezen sorok mögött rejlik az ő fontossága is. A humor volt az, ami a 80-as években segített az embereknek a végnapjait élő rendszer „kibírásában”, a 90-es években pedig az átmenet, a gazdasági gondokkal küszködő ország lakói számára jelentett a humor egy kis gyógyírt. Minden alkalommal amikor a család apraja-nagyja leült a tv készülék elé egy röpke óra erejéig, mindenki elfelejthette legtöbb gondját, baját, és sírva nevetve elszakadt attól a zord világtól melyben akkor élt. Örök igazság, hogy a humor a borúra derűt hoz. Megbocsát, de akár gáncsol, tanít, javít, a fullánkot kiszedi, a sebekre gyógyírt önt, megvilágítja az életet, az embereket, a problémákat. Mindezeknek megfelelt a Szeszélyes Évszakok műsora és annak emblematikus alakja Antal Imre, akinek mindennapjai része volt a humor, a „játék”.  A játék azért is fontos, mert megjelenik az életünk szinte minden területén, és általa fogást lehet találni még a halál felett is, ami Antal Imre esetében hatványozottan is igaz, hiszen halála óta is őrizzük az ő emlékét. Sok olyan híres magyar ember ismerünk, aki valami „nagy” dolgot adott ennek a nemzetnek, vagy akár a világnak is, ezek közé méltón beilleszthetjük az ő személyét is. Sok évtizeden keresztül emberek milliói várták az ő műsorát, a hangját, vicceit, az ő „munkája” adott egy nemzet sok tagjának egy kis erőt a mindennapokban, ami ugyanolyan fontos, mintha feltalált volna valami hasznos dolgot.

 

Béres Attila

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap