Antall: Keresztény Magyarországot akarok!

Balogh Bertalan, h, 08/08/2011 - 05:46

 

 

 

Antall meghalt, az újságok írták, hogy utolsó szavai ezek voltak: "Keresztény Magyarországot akartam".

Ünnepélyesen hangzik. Sokan könnyeztek is.

Szívesen használt kifejezés volt ez előtte is, és azóta is ugyanilyen ünnepélyesen hat az újságokban és a politikusok tirádáiban a keresztény Magyarország, mint cél.

Csak azt nem tudom, miért éppen keresztény Magyarországot akarunk, ha akarunk?

A szólamok lendülete mögött legtöbbször a kényelmességet találjuk, a felületességet, az át nem gondolt gondolatot, a nem egészen, vagy nem jól ismert történelmet, csak a nagy szólam puffanására való koncentrálást, és gyakran alig valami tartalmat.

Miért éppen keresztényt? Hogyhogy ugyanakkor Kína nem akar mohamedán Kínát, az arab buddhista Arábiát, az olasz zsidó Olaszországot, a japán görögkeleti japánt, a bosnyák pedig sintó Boszniát?

Miért jelenti nálunk a célok célját egy vallási világszervezethez való kuporodás? Azért, mert évszázadokig harangoztak nekünk? Sohasem ébredünk már fel? Nem volt elég a tatárjárás, a török hódoltság, az osztrák alattvalóság, vagy Trianon, vagy a többi nemzeti tragédia? Nem értjük, hogy addig lelkesedünk idegen eszmék dallamáért, míg letáncolunk a térképről? Nem vesszük észre, hogy a nemzeti tragédiák éppen annak a következményei voltak, hogy lélekben már nem egészen voltunk magyar ország, mert állandóan és tudatosan halványították bennünk a nemzettudatot, mialatt egyre erősítették bennünk a vatikáni és minden más tudatot?

Nem kellene végre beismernünk, hogy szörnyű történelmi fordulataink végső oka a kábán ide vagy amoda tartozni akarás, a mássá válni akarás, az önmagunk elfelejtése volt?

Ami a valláshullámot illeti, (aminek nem csak részese, hanem áldozata is volt minden európai nemzet) éppúgy nem örök, mint egyetlen eszmehullám sem, ha éppen tudni akarjuk. A vallások kora is, mint történelmi jelenség - leáldozik, sőt szemlátomást éppen és alaposan leáldozóban van, hiszen nem válaszol immár a kor kérdéseire, csak a régi válaszokat zsolozsmázza unos-untalan, vagyis lényegében máris antikvitássá vált, jövője meg nincs.

Értjük?

A vallások varázsos hullámának a végét éljük ma. Vatikánostul, kereszténységestül és mindenestül. Miért nem merjük ezt észrevenni?! És miért nem értjük végre, és annyi balsors tanulságából, hogy magyarnak lenni annyi, mint történelminek lenni, történelmien különlegesnek lenni, és sokkal öregebbnek, mint a kereszténység.

S ha nem értjük, mi az: magyarnak lenni, legjobb, ha nem a Vatikán adja meg a választ, sem pedig nem Európa acsarkodó, és összelopkodott országainak a népei, vagyis nem mások, mert igazán csakis magunk vagyunk képesek erre válaszolni, ha megtaláljuk sajátos lelkünket a történelem törmeléke alatt.

Persze, ilyen történelem végiggebedése után nem csoda, hogy az eszmei közös nevezőt, ami végül is a nemzetet, mint olyat, határozza meg, a kereszténységben látjuk, ugyanis ez a befolyás annyira kiirtott bennünk mindent, ami valójában régi és magyar volna, hogy közös nevezőnek legfeljebb már csak a kereszténységünk maradt.

Ez azonban nem azt jelenti, hogy ez az igazi, sőt a jövő is ez, vagy hogy ez volt, van és lesz a magyar, ezt kell zsolozsmázni most és mindörökké.

Nekem kell mindent megmagyarázni?!

Mi lenne, ha Kína kínai Kínát akarna, a magyar meg egy magyar országot?

Mi volna ebben abnormális?

Nem fogadom el azt az okoskodást sem, hogy amikor keresztény Magyarországról beszélünk, arra az etikai és tisztesség-szisztémára gondolunk, ami nekünk, mint ősi népnek a lelkében már készen állott, mielőtt a kereszténység egyáltalán megjelent volna a történelem színpadán. Igaz, hogy a szerető, jó Isten fogalma (amit a judeokereszténység sietett félni való, "haragvó istenre" lefordítani) a sumér időktől fogva ma is szerető Istenként él bennünk, igaz, hogy a "megáldom hetedíziglen a jótevőt" (amit a judeokereszténység ugyancsak sietett "megátkozom hetedíziglenre..." lefordítani) az idők kezdetétől fogva ma is könnyen fellelhető hajlam természetes jóindulatú voltunkban, és igaz, hogy nagyon sok más tekintetben is az átfedések hosszú sorát találjuk, de félek, hogy ha nagyon kereszénymagyarországozunk, azonnal ugyanazok a vallásszervezetek sietnek bólogatni, akik katekizmusba, bibliába és szertartások hókuszpókuszába foglalták azt, ami katekizmus, biblia-fordítás-ferdítés és szószékes hókuszpókusz nélkül volt természetes világszemléletünk. És - magyar.

Attól függ tehát, hogyan értjük azt a bizonyos "keresztény" Magyarországot.

És nem szeretem a félreértéseket.

Én, a magam részéről rá tudtam jönni, hogy nem Piarista géneket hordok magamban, hanem a szüleimét: Magyarokat. Körülbelül az őshazákig visszamenően.

Most a többi, tizenöt-tizenhat millió hasonszőrűn a sor... 

 

 

Magyar Irodalmi Lap  

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap