Anyanyelvünk állapotáról és a nyelvhasználók felelősségéről

Nyiri Péter - A..., p, 04/26/2019 - 00:04

A nyelvhasználat: cselekvés. Nyelvhasználóként is akkor lehetek jobb, ha emberként jobb vagyok, ha erkölcsileg fejlődöm, ha erényekben gazdagodom. Sokszor és sokan mondják, hogy a magyar nyelv beteg, szegényes. Nem beteg a nyelv… Nem a nyelv beteg… A nyelv mint eszköz, felhasználható készlet, lehetőség a maga csodálatos gazdagságával, épségével, dagadó tarisznyájával, páratlan kínálatával vár ránk, vár arra, hogy cselekvés, kimondott vagy leírt szó: megcselekedett szó, megcselekedett nyelv legyen. Anyanyelvünk alkalmas. Alkalmas arra, hogy – miként Kazinczy mondta – gondolatainkat s érzéseinket legvékonyabb, legtestetlenebb hanyatlékjaiban is fesse”. A magyar nyelv alkalmas mindannak kifejezésére, amit érzünk, gondolunk, a legfinomabb fogalmi különbségeket, stiláris árnyalatokat is érzékeltetni képes, művelhető rajta-általa minden tudomány: az irodalomtól a közgazdaságtanon át az atomfizikáig. Magyar nyelven ma is születhet gyógyító szavú költészet, reményt adó próza, tükröt tartó dráma vagy szívmegnyitó, szépséges nyelvű vallomás. (Persze a „csonka” nyelvhasználat hosszú idő alatt magára a nyelvi készletre, állományra is hat, de ez a helyes nyelvi cselekvéssel feltétlenül elkerülhető.)

A nyelv tehát nem beteg, éppen ellenkezőleg: gazdag, erős, szépséges. Mint lehetőség mindenképpen az. S hogy olykor – sajnos egyre gyakrabban – cselekedetként mégis sekélyes, üres és csonka, betegnek látszó-hangzó, az a nyelvhasználó hibája. „Ami azonban kijön a szájból, az a szívből származik, és az teszi tisztátalanná az embert. Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúskodások és az istenkáromlások.” (Máté 15, 18-09) Akinek a szíve tiszta, annak a nyelve is tiszta. Ha azonban a szív s a jellem tisztátalan, a nyelv is beteg, torz és csúnya lesz. A nyelvhasználó szellemi egészségén múlik a nyelv egészsége is. Nem a színek hibája, ha a festő csak feketével dolgozik, s taszítót, sötétet, komor képet fest. A rend rendet teremt, a szépség szépséget – a nyelvben is. S ennek ellenkezője is igaz. A sekélyes-szegényes nyelv a szellemi elsekélyesedés, legalábbis a nemtörődömség, a tudattalanság, a kapkodás jele. A Facebook-nyelv töredezettsége, az írásos „hörgés-morgás” gyakorta talán nem is tudatos, egyszerűen a gondolkodás közvetlen következménye, nyelvi vetülete. Nem a nyelv vétke, hogy a dallamos-erős magyar köszönöm szépen helyébe az interneten a thx (értsd: thanks) lépett. Minden egész eltörött: a töredezett nyelv a jellembeli, emberi, életminőségi töredezettség jele; pedig a nyelv, a szeretettel megcselekedett nyelv összeforrasztani is képes.

A nyelv a beszédben írásban mindig megcselekedett nyelv, hiszen a nyelvhasználat cselekvés. És a megcselekedett nyelv mindig idiolektus (az egyén sajátos nyelvváltozata): egy nyelvhasználó (egyén) cselekvése. Ezek – az egyénekből fakadó – cselekedetek a szegények, üresek, durvák, betegek. Csak úgy javul tehát a magyar nyelv helyzete, ha maguk a nyelvhasználók javulnak. Hiszen: "Az írás és a beszéd módja mindenkit leleplez. Jól beszélni és írni magyarul, ez tehát igazából: jellemkérdés." (Illyés Gyula)

Vagyis: nyelvünk jövője a nyelvhasználók nyelvi magatartásán múlik – a nyelvművelés nem választható el az általános értelemben vett neveléstől, az erkölcsi neveléstől sem. Kováts Dániel ideillő gondolatait idézem: „… a jellem az embernek erkölcsi elvekhez való szilárd ragaszkodásban megnyilvánuló magatartását is jelenti. S ebbe a beszédmagatartás is szervesen beletartozik! Megszólalásunk módja – néha egészen közvetlenül, máskor áttételesen – állásfoglalást jelent környezetünkkel, társainkkal, az élet és a társadalom jelenségeivel szemben. Ezért kell felelősségérzettel szólnunk írásban és élőszóban, s ezért tartjuk jellemkérdésnek a helyes beszédet.”

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap