Arany János Napok

Szerkesztő A, v, 10/22/2017 - 00:28

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Arany János a magyar költészet egyik legnagyobb alakja, az epika és líra mestere, műfordító, irodalomtudós. A gazdag 19. század kiemelkedő alkotója, Petőfi barátja, Vörösmarty, Jókai kortársa. Nagyszalontán született, Debrecenben tanult, volt vándorszínész, tanító, szerkesztő, a nagykőrösi gimnázium tanára; a Kisfaludy Társaság igazgatója és az Akadémia főtitkára. Különlegesen értékes, lassan bontakozó, de nagy ívű pálya ez, a korszak minden jellegzetességével. Az elveszett alkotmány (1845) című komikus eposzával megnyerte a Kisfaludy Társaság pályázatát; a mű a politikai küzdelmek elítélése, a reménytelenség humoros kifejeződése (humoros, tragikomikus alkotása még A nagyidai cigányok és a Bolond Istók). Másik díjnyertes alkotása talán a leghíresebb műve, irodalmunk klasszikusa, a Toldi című elbeszélő költemény, mely Petőfi barátságát is meghozta neki. Toldi Miklós mesés, hősi kalandja a felemelkedés története, a belső erények diadala, csodaszép, veretes nyelvezeten, az ősi gyökerekhez visszanyúló motívumkinccsel. A megmaradás és a haladás konfliktusát írta meg a Toldi estéjében (1848), a trilógia harmadik része a Toldi szerelme (1879). Egy hun mondai trilógia (ez lett volna a Csaba-trilógia) megírását is tervezi, ez azonban csak töredék marad, csupán az első része, a Buda halála (1863) készült el teljesen. Nagy fájdalma volt, hogy nincsen (eltűnt, eltüntették) magyar naiv eposz, a nemzeti elbeszélések alapjaként értelmezhető hagyományos népi elbeszéléskincs. Arany ezt próbálta megteremteni, ehhez próbált valamiképpen visszanyúlni, mert hiányát komoly veszélynek tekintette. „írott költészetünk mindjárt eleve különvált a népiestől, lenézte, megtagadta ezt, s míg ezáltal az utóbbinak lassú hervadását, majdnem végenyészetét idézte elő, önmagát is megfosztotta az egyedül biztos alaptól, melyen a nemzeti költészet csarnoka emelkedhetik. Fogunk-e mi, utódok, ez alap hiányában, az elbeszélő költészet terén valami jóravalót hozni létre, nem tudom; részemről e hiányt fájdalommal érzem; de azon idegen népi-beszélyek követésében annál nagyobb óvatosságot ajánlok, mivel félő, hogy azokkal idegen szellem lopódzik költészetünkbe; ami aztán semmivel sem jobb, mint akár az ó-klasszikai, akár más valamely poézis utánzásába rekedni.” – írta Naiv eposzunk című szövegében, 1860 előtt. Arany a magyar ballada legnagyobb alkotója, a lélekábrázolás világirodalmi rangú mestere. Történelmi tárgyú (V. László, 1853; Szondi két apródja, 1856; A walesi bárdok, 1857), lélektani (Ágnes asszony, 1853) vagy a népi világot megidéző (Tengeri-hántás, 1877; Vörös Rébék, 1877) balladáiban a bűn és bűnhődés kérdéseit, a helytállás, hűség, nemzeti felelősség mibenlétét kutatja, mély líraisággal, lüktető zeneiséggel, a tragikus események hiteles bemutatásával. Arany a tudatalatti, a lélek olyan mélységeit tárja fel, amelyet saját korában csak nagyon kevesen, megelőzve ezzel a későbbi lélektani kutatásokat, felismeréseket. Lírájában egyszerre volt nemzeti költő, a szabadságharc költője (aki kutatta a bukás okait, de hitet tett a forradalom eszméi mellett) és a gondolati líra képviselője, egyik megteremtője, a hagyományos lírai műfajok megújítója (pl. az általa elegico-ódainak nevezett kevert hangnemmel). Arany a lélek és a filozófia értője, anyanyelvünk minden szépségének és gazdagságának birtokosa-közvetítője. Az Őszikék ciklusban (nyugdíjba vonulása után) önmagáról vall megragadó őszinteséggel. Arany János kiváló fordító volt: Shakespeare-fordításai mellett lefordítja Arisztophanész vígjátékait. A költő már életében klasszikussá lett, és máig az anyanyelvi és irodalmi nevelés megkerülhetetlen alkotója.

 

 

 

 

Nyiri Péter

igazgató

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap