Arany Sas Díj pályázati mű: Bagó Brendon - A titokzatos vándor

Szerkesztő A, cs, 03/07/2013 - 00:07

           

 

 

          

                               Gyönyörű a napfelkelte, amint a sugarak arannyal ragyogják be a hegyeket, és ahogyan alázuhannak a lankás völgybe, mintha aranyeső hullana rájuk. Néhol meg-megtörik a fény egy nagyobb sziklán, kiugrón. Az erdő minden színben pompázik, a virágok és a levelek csodaszép színes kavalkádja szemet gyönyörködtető. Az állatok is előbújnak a vackaiból a napsugarak csalogatására, a madarak hangos reggeli éneke kelti az álmos vándorokat. A tábortűz már az éj leple alatt kialudt, csak néhány parázsdarabocska emlékeztet az esti lakomára.

               A vándorok serege is ébredezik lassan, ki az avarban ki a kocsin töltötte az éjszakát. Nagyon fontos a küldetésük ők hozzák Rómából II. Szilveszter pápa által küldött Szent koronát I. István királynak. Volt a lelkes hadban pap, csuhás, katona, sőt egy pár kíváncsi ember is, aki csak azért jött, hogy lássa a nagy királyt, aki győzelmet aratott a pogány horda felett. Gyorsan tábort bontottak és elindultak a hegy féle, ami mögött ott volt az úti cél az esztergomi bazilika. Az új világ első jele, ami az ég felé nyíló falaival már messziről látható volt. Tiszta vonalai egyszerű formája hívogatóan hatott mindenkire. Nyugalom és békesség erejét sugározza.

               Azon a földön ahol nemrég még véres harcok folytak. Férfiak pogányok és lovagok teste feszült egymásnak, csattogtak a kardok, dárdák szelték át az eget, lovak hörgése, emberek ordítása törte meg a csendet. Mindent vér borított, a halál nem válogatott, szedte áldozatait. Kegyetlen csata volt, minden percében meghalt a múlt és született a jövő. A babona és az isten félelem csatája volt, amiben a pogányok maradtak alul, a német lovagokkal megerősített csapatokkal szemben. A győzelem édes-keserű íze most is érezhető és látható.

               Ahol nem rég a Turulmadár szelte át az eget, most csillogó arany keresztekkel díszített templomok épülnek, a pogány szokások kezdenek feledésbe múlni, az emberek földet művelnek, templomba járnak, és egy istent tisztelnek.

               A vándor csapat lassan céljához ér. Ebben a csapatban utazik, azaz csak útközben szegődött hozzá egy csendes, és magának való vándor, aki egész napját imával tölti. Úgy tűnik, mint ha magával Istennel beszélgetne. Ha felnéz az égre, eltűnnek a felhők, és süt is a nap. Ha megáll egy bokor mellett az biztos, hogy roskadásig tele van érett bogyókkal. Senki sem tudja, hogy mikor és hogy szegődött a csapathoz. Mint ha a semmiből került volna elő, csak ott álldogált az út szélén, majd csendes léptekkel követte a szekereket.

- Ki vagy te?- kérdezte tőle Asztrik a pap, aki a koronát hozta Rómából.

- Én csak egy csendes lélek vagyok, a békét és a megváltást hozom nektek - felelte a vándor.

És többet nem szólt, csak mindig ott volt, ha valakit baj ért. Vizet lelt az erdei ösvényen, élelmet talált az esti lakomához, rőzsét a tűzhöz, gyógyfüvet a sajgó sebekre, és ha ő jelen volt béke és megnyugvás töltött el mindenkit.

               - Megérkeztünk! - hangos kiáltás állította meg a csoportot.

               – Isten kegyelméből megérkeztünk- Újongott a tömeg.

               – Vezessetek a királyotokhoz .- szólt határozottan Asztrik, de szemével már kereste a vándort, mert tudta, ha mellette van minden könnyebb lesz.

               A vándor mintha érezte volna, Asztrik kereső tekintetét, átverekedte magát a lovagok védő gyűrűjén, a kíváncsiskodó nép hadán, és rögvest Asztrik mellett termett. A hatalmas tölgyfa ajtó nehezen nyílt ki rettentő súlya alatt. Az ajtó mögött már papok, püspökök várták a koronát, ami egyenesen Rómából érkezett. Asztrik mély levegőt vett, és belépett a terembe szorosan oldalán a vándorral. Korona célhoz ért. Az első magyar király fejére került, aki Isten áldását is elnyerte, így már biztos kézzel, és igaz hittel lehetett népének igaz, és bölcs királya. Abban a percben mikor a korona István fejére került, a vándor eltűnt a teremből, csak a ruhája maradt hátra, és a király feje felet fényes glória jelent meg.

               Azóta sem tudja senki, hogy ki is volt igazán a vándor, ki oly sok jót tett az úton, vizet és élelmet lelt, gyógyított és imádkozott. De az biztos, azon az estén új kor kezdődött. Az Úr küldte a vándort vagy sem, a korona igaz szívű bölcs király fejére került. Törvényei és intelmei, évszázadok után is olvashatók.

               A korona sok-sok király fején volt, adtak hozzá, átalakították, elvitték és visszaadták. Most pedig a megérdemelt pihenését tölti vigyázó kezek alatt. Minden része egy igaz történet, a mi múltunk.

               Ügyes mívesek munkája, igaz királyok dicsősége, és egy népé, aki soha nem vesztett a hitéből, mindig talpra állt akár hány horda és nép is igázta le. Büszkén tűrte sorsát, és Magyar maradt, a leg nehezebb időkben is, ha más országban is kellett élnie. Köszönhető Istvánnak, aki egy járatlan útra lépett, és bölcs igazságos tetteivel meg alapozta a Magyar nemzet sorsát.

               Nem lehetetlen, hogy a vándor újra megjelenik, megnézi a koronát, melyet oly régen tiszta szível, igaz hittel vitt el a Magyarok első királyának.   

 

 

   

      

   Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap