Arany Sas Díj pályázati mű: Bokora Ákos: Szovjet mese, avagy Ványecska egy napja

Szerkesztő A, cs, 10/18/2012 - 00:06

 

 

  (Egy szocialista tankönyv margójára...)

Ványecska vidéken lakott.

Alig múlt hét éves, de már kívülről tudta a kommunista történelmet, a Szovjetunió államapparátusának nomenklatúráját, és már legalább felét kiolvasta Lenin műveinek.

Ványecska nagyon szorgalmas kislány volt: naponta öt órakor kelt, a kútnál mosdott hideg vízben.  Utána kiengedte a tyúkokat, moslékot kevert a disznóknak, megsimogatta a Vologya tehén búbját, tüzet rakott a sparherdban, utána átöltözött és csendben leült a sutba Lenin összest olvasni. Ványecska a Sztahanov-plecsnire hajtott, csakúgy, mint minden épeszű ember a Szovjetunióban.

Nemsokára felébredtek a szülei is, csipa nélkül, szocialista mosollyal jöttek ki a kiskonyhába, megitták a reggeli vodkájukat, majd énekelve indultak munkahelyükre.

Az édesapja, Szása, a helyi termelőszövetkezet élmunkás fejőgép-kezelője volt, édesanyja, Mása pedig a nem messzi városban dolgozott egy gyárban, ahol matrjoska babákat és ágyúlövedék-hüvelyeket esztergált. Tizenkét órás műszakba volt beosztva, de ő minden szerdán és Lenin születésnapján tizenhatot húzott – a plusz négy órát természetesen nem ingyen gürizte végig, hanem Marx, Engels és Lenin atyánk lelki üdvéért ajánlva. A vállalatigazgató elvtárs kartársa ezért szóbeli dicséretben részesítette, Mása akkor egy hétig nem aludt örömében.

Ványecskára a nagymamája vigyázott, míg szülei dolgoztak. A nagymama már két szélütésen túl volt, de Lenin atyánk égből vigyázó szemei rajta voltak és segítettek neki a nehéz időkben.

Ványecska pelenkát cserélt a nagymamán, bedobott egy kupica sztolicsnaja vodkát és vidáman énekelve elindult az iskolába.

Útközben vörös szegfűket szedett a réten és hangosan köszönt a traktorja mellett hűsölő Iván bácsinak. A derék traktoros pedig visszaköszönt Ványecskának, aki közben Sztálinra gondolt, egy galambpár zúgott el vidáman a felhőtlen égen, és abban a percben Ványecska úgy érezte: nincs nála boldogabb ember széles e Szovjetunióban.

Az iskola látványa már távolról melegséget csalt az arra járók szívébe. Tudta azt minden kisiskolás, hogy becsületes szovjet munkások építették szeretettel és véres verítékkel, a nagy és jó minőségű novoszibirszki panelból, ahol a novoszibirszki gyári munkások szívük melegével égették a meszet és szeretetük teljességével öntötték a jó kaukázusi roxorra a legjobb kozák betont.

Az iskolára kifeszített vörös zászló lobogott a szélben – táncolva, mint a leningrádi lányok és hazafias hévvel, mint az Auróra tüze. A homlokzaton Lenin és Sztálin mozaikja, szibériai apró csempéből kirakva. Ilyen feltételek mellett öröm az iskolát látogatni.

Ványecska megigazította magán a piros masnit és belépett az osztályba. A többi kerekfejű és hazafias nebuló szorgalmasan tanult az órára. Egyesek önjelölt, nevenincs propagandaköltők verseit szavalták, mások Marx titkos levelezéseit olvasták szamizdat-nyomaton. Két fiú arról folytatott magasröptű eszmecserét, hogy a TSZ vagy a pártház mögötti kanálisban laknak-e a nagyobb és ízletes húsú szovjet pontyok.

Az első órán a tanító elvtársnő különösen kedves volt. Dőlt belőle a vodkaszag, és többen meg mertek esküdni rá, hogy látták az igazgató elvtársat nagy vidáman távozni reggel a tanító elvtársnő irodájából. Szovjetunió-ismeret volt az első óra, vaktérképen kellett bejelölni az Unió jelentősebb helyiségeit és katonai bázisait. Minden kisdiák legalább háromszáz falut és várost be tudott jelölni minimális tévedésekkel, Ványecska bejelölte az összes falut, várost és tanyát. Vagy három órát állt a táblánál és mire föleszmélt, az igazgató elvtársat hallotta tapsolni a háta mögött. Amúgy döbbent csend honolt az osztályban. Az igazgató elvtársból nem különben dőlt a vodkaszag. Megsimogata Ványecska fejét, majd a nyakát, a vállait, és Sztálin dicséretének nevében haladt egyre lejjebb, míg végül a tanító elvtársnő tessékelte ki őt – Sztálin nevében – az osztályból.

Énekórán egy csodás dalt tanultak meg Lenin hőstetteiről, megzenésítették a besúgók listájának első három oldalát, rajzon pedig lefestették a dolgozó szovjet népet, ki vérét ontja Sztálinért és a hazáért. Számtanon összeadták a Berlintől nyugatra található területeket a Szovjetunióval, nyelvtanon pedig elragozták a „Sztálin szeret minket, s mi vérünket adjuk hőn szeretett vezérünkért” szókapcsolatot, hatezer szinonimában. Óh, mily gazdag vagy te, orosz nyelv!

Az iskolai tanítás után Ki tud többet a Szovjetunióról-játékot játszottak, persze Ványecska lett az első, így nyert egy kéthetes vendégnyaralást a magyarországi Csillebérc úttörőtáborba. Ványecska nem nyilvánított még nagyobb boldogságot soha életében. Gondolatban vagy ezerszer megköszönte az Összorosz Nagy Nemzeti Kongresszusnak és Rákosi elvtársnak a nagylelkű felajánlást.

A játék után betértek Dusek bácsihoz, aki nagyon szerette a gyerekeket. Almával és vodkával kínálta őket. Délután hazaszéledtek, csak két fiú maradt Dusek bácsinál, aki már mosolygott is a báránybőr kucsmája alatt. Óh, mily boldogok az emberek a Szovjetunióban!

Ványecska hazatért, vizet húzott Vologyának, a tehénnek, bekeverte a moslékot a disznóknak, búzát szórt a tyúkok elé, pelenkát cserélt a nagymamán és megírta a leckéjét. Hárommal több példát oldott meg, ezzel hatvan százalékkal túlteljesítette a tervet. Mivel egy szovjet lány sosem unatkozik, ő sem tette. Elővette félig kész, Kim Ir Szen Nagy Vezér Elnök Elvtársat ábrázoló gobelin hímzését, azt varrogatta, közben gyönyörű dalokat énekelt a népek összetartásáról.

Lefekvés előtt behajtotta a tyúkokat, megsimogatta a Vologya tehén búbját és Lenin összest olvasott. Még egyszer átpelenkázta a nagymamát, majd befeküdt ágyába, ahol nemsokára már az édes kommunizmus világhatalmáról álmodott könnyű álmokat.

Magyar Irodalmi Lap 

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap