Arany Sas Díj pályázati mű: Bólyi Tünde - Turáni átok

Szerkesztő A, cs, 09/13/2012 - 00:07

 
 

 

 

 

2012.05.12.

 

     - Mit tudtatok meg? – kérdezte Balajtár tanoncait, Mufurcot, és Cobort.
     - Jöttek mindenféle emberek, onnan a nyugati vidékről. Azt mondták, ők hozzák az igazi vallást. Nagy jó urunkat elhalmozták tömérdek drága kinccsel, fényes ruhákkal, kedves arcú, illedelmes szolgákkal, idegen, eddig még nem látott állatokkal. Nem győzték behordani a sok ládát, ketrecet. Urunk szívesen fogadta őket, bár igen tartózkodó volt velük. Láttuk, amint elfordult tőlük, sötéten összesúgtak a háta mögött rögvest ezek a messziről jött emberek.
-      Elkezdődött hát. – hajtotta le a fejét Balajtár. – Látomásom volt erről, s az elkövetkező időkről.
     Jó darabig hallgatott, behunyt szemmel. Tanoncai pisszenni sem mertek. Tudták, hogy most nagy gondolatok érkeznek fejébe. Mikor kinyitotta a szemét, már nem volt olyan gondterhes a tekintete.
-      Hívjátok ide Borsot, Zoltát, a régi rend hű ifjait, s a leányok közül, kik kiválasztattak aranyasszonyságra: Dévát, Nestét, Boldát, Imolát. Mind a nyolcan szerre készüljetek, én is azt teszem. A szeren megtudjátok a jövendő feladatait. Ti vagytok azok, kikben teljesen megbízom, és az Égi Vezetés is jóváhagyta a választásomat. Öltöztessétek ünneplőbe testeteket, szíveteket, és gyertek az oltárkőhöz.
Cobor, és Mufurc meghajolt minden idők legnagyobb táltosa előtt, majd sietve távoztak értesíteni társaikat, és ünnepi ruhát ölteni.
Balajtár összeszedte a szükséges eszközöket a szerhez, s feneketlen zsákjába tette. Megmosdott, majd maga is díszes ruhát öltött. Hófehér inget húzott, minek ujjába, nyakrészébe, és az aljába belehímezték azokat a jeleket, mik segítették őt e munkában. Ünnepélyesen felvette a nyakbavalóját, és a fejpántját. Ezek mind a kapcsolat létrejöttét biztosították az égi birodalommal, és egyben erőt adtak neki, hogy az igaz úton maradhasson. Felemelt egy fáklyát, meggyújtotta a szobában égő gyertyákról. Végezetül a zsákkal, és égő fáklyával a kezében nekiindult a domboknak.
Miközben ment, megállás nélkül mormogott magában.
Kis patak partján állt meg. Ott magasodott a kereszt is, az i betű a rovásból. Nem messze tőle szúrta a földbe a fáklyát, és tette le zsákját.
Látszott a halomba készített, tömérdek lehullott ág, kivágott fa. Ott sötétlett a fű között a máglya helye, körbekerítve kövekkel. Oda halmozta fel a rőzsét, a tűzifát módszeresen, egyenként. Kivett a zsákból három flaskát. Kettő teli volt. Egyik borral, másik mézzel. A harmadikat ott helyben a patak friss vizével töltötte meg. Előkerültek még gyógynövényes csokrocskák is. Szám szerint nyolc darab. Övére erősítette őket.
Azi betűre, ami az egy Igaz Istent jelentette rákötött piros, és fehér szalagokat. A gyengéd légmozgás szelíden lebegtette őket. Mindeközben nem hagyott fel a mormolással. Ez is része volt felkészülésének a szerre. Kérte az áldást a helyre, a résztvevőkre, és a szerre is. Mire mindezzel szép komótosan végzett, megérkezett a többi résztvevő is.
Örömmel üdvözölte, megölelte mindegyiküket, és a helyükre vezette őket. 
Ahogy nézet őket, a szíve csordultig telt szeretettel. Mily gyönyörű ifjak, és mily nagy feladat vár rájuk!
A máglya körül egyforma távolságra állította őket, az égtájaknak megfelelően. Balajtár tudta, hogy ez a négy pár nem is olyan sokára valóban párban fognak élni, és családot alapítani. Úgy helyezte el őket, hogy pont azzal a leánnyal szemben álljon az az ifjú, aki az ő szívének kedves.  
Ő maga a máglya mellé állt közel, az égő fáklyával a kezében
Felemelte a fáklyát. A többiek erre lehajtották a fejüket. Tudták, hogy most titkos jeleket rajzol a levegőbe a tűzzel.
Kis idő múlva hallották, hogy dobbantott a lábával. Erre felemelték tekintetüket az égre, mert most a földbe rajzolt jeleket Balajtár a fáklya végével. Mikor azzal is végzett, meggyújtotta a máglyát. Ekkor a tüzet kellett nézniük, mintha a tekintetükkel is azt táplálnák. Lassacskán mindenhová belekaptak a lángok, és magasra csaptak, nyílegyenesen felfelé. Balajtár felemelte az egyik flaskát, és az ifjak becsukták a szemüket. Nem látták, de tudták mi következik. A táltos magasra emelte két kézzel a nedűt, mintegy felajánlva az égnek. Majd belekortyolt. Ez után loccsantott belőle a földre, majd a tűzbe. A lángok sisteregve köszönték meg. A másik kettővel is ezt tette. Levett az övéről egy csokrocskát. Megszagolta, egy levélkét lecsippentett róla, és összerágta. A többit kettétépte, az egyik részét összemorzsolva felemelte, és a magasban a szelek szárnyára bízta, a másikat a tűzbe dobta. A lángok pillanatok alatt felfalták, és cserében csodás illatot árasztottak. Csukott szemmel is tudták az ifjak, melyik növény került éppen sorra. Miután elfogytak a csokrocskák, Balajtár odaállt a kereszt tövéhez, és beszélni kezdett. Hangjára felnyitották szemüket, és figyelmesen hallgatták
     -  Most megosztom veletek látomásom, és egyben elmondom feladataitokat is. Mind az ősi vallás hívei vagytok, ahol egy az Isten. Vele és magasztos szellemeivel van a mi népünk összeköttetésben. Ez a kapcsolat már az idők kezdetekor létezett, és nemzedékek hosszú sora örökítette ránk.
Itt vagytok hát előttem táltosok, és aranyasszonyok. Tudom, még nem vagytok azok, de ezzel a szerrel azzá lesztek. Ti fogjátok továbbvinni azt a tudást, aminek a birtokában lesztek. Ti őrzitek meg, és gyermekeiteknek, unokáitoknak adjátok ezt a hatalmas erőt. Olyan idők jönnek nemsokára, mikor rejtőzködni kell. Vallásunkat, tudásunkat irtani fogják minden módon. Elhintik saját népünk között, és más nemzetségeknek szerte a világon, hogy kárára van az embereknek a mi hitünk. Nagy, és nehéz feladat áll előttetek, mert a tudást tovább kell adni, hogy fennmaradjon, mikor is eljő az idő, és ráébrednek az emberek az igazságra.
Átkot mondanak ránk, az igaz hitben élőkre. Mindent elkövetnek majd, hogy az új vallással megosszák népünket, és romlásba döntsék. Nektek, és leszármazottaitoknak lesz az a feladatuk, hogy ezt az átkot finomítsák az évszázadok során. Megszüntetéséhez el kell érkezni egy olyan ponthoz az idő kerekén, amikor is az utódaitok előjöhetnek rejtekükből, taníthatják az emberek sokaságát, és a nép felismeri az igazságot. Lehull szemükről a hályog, mit ezek a kártékony erők egyik oldalról a nagy nyomorral, háborúval, éhínséggel, betegséggel, a másik oldalról a nagy pompával, hatalommal erősítettek oda, látásukat elhomályosítva, hogy ezzel a testvérben is farkast lássanak majd. Ezen idők alatt keveseknek adatik meg, hogy felismerjék a valót, és ők sem tudnak sok mindent tenni ellene. Ti fogjátok vigyázni a népet, hogy végképp el ne pusztuljon, hisz az átoknak ez a valódi célja.  Hírbe hozzák a táltosokat, hogy a nép romlásba döntése az ő művük volt. Ez is része álnok tervüknek, s egyben oka is háttérbe vonulásunknak, hisz üldöztetés lesz a sorunk az igaztalan vád miatt. Mint mondtam, mi csak finomítani tudunk az átkon, semmissé nem tehetjük. Ennek oka pedig, hogy még én sem tudom pontosan, mikor hangzik el. Vállalásunkkal, és ezzel a szerrel egy hálót képezünk a nép fölé, hogy el ne tűnjön a Föld színéről, és egyben az átok ereje gyengüljön. 

Eddig beszélt, most elhallgatott. Körbenézett a hallgatóságán. Nem volt köztük megszeppent arc egy sem.
     -  Vállaljátok hát? – kérdezte tőlük.
Az ifjak komolyan bólintottak.
Balajtár felnézett az égre. A nap még fenn volt a nyugati láthatáron, de már a hold is látszott az esthajnalcsillaggal együtt. Felemelte a kezét.
     -  Istenünk, ó nézz le ránk! Drága Nap, édes Föld, szilaj Víz, lobogó Tűz, és te fényes Hold, a szikrázó Csillagokkal együtt, tanúskodjatok most, és az idők folyamán! Ezek a táltosok, aranyasszonyok nagy vállalást tesznek. Kérlek, nézz a szívükbe, és segítsd őket életükben, és mind az ő leszármazottaikat is, hogy teljesíthessék, az ősi tudást megőrizzék, és továbbadják évszázadokon át, míg elérkezik az a pont, mikor is Te és égi Fiad, Anyácskánk szeretetétől övezetten megmutatkoztok, hogy az igazságot bárki emberfia megláthassa.

Kis ideig csend volt, majd mikor újra megszólalt, Balajtár a következőket mondta, de a hangja, mintha nem is a sajátja lenne:
     -  Rejtsétek el képekben, írásokban, énekeljétek meg dalokban, szőjétek bele meséitekbe, kelméitek mintáiba azt a tudást, miknek birtokában vagytok. Ismételjétek mondókáitokban a gyógyító varázsszavakat, használati tárgyaitokban élesszétek fel azt a mély tartalmat, hogy velük a munkát játszi könnyedséggel el tudjátok végezni. Környezeteteket, a természetet szeressétek, tiszteljétek, hisz minden értetek létezik, ezt ne feledjétek! Megkapjátok azt az erőt, tudást, mellyel ezeket teljesíteni tudjátok, és mellé még azt a képességet, hogy a szeretetet meg tudjátok osztani. Az elkövetkező időkben ennek is híjával lesz az emberfia. Árasszátok hát feléjük, osszátok meg velük. Nem kell, hogy tudjanak róla, de könnyebbé teszi életüket, és segít átvészelni a századokat. Örökítsétek mindezeket leszármazottaitokra, akik szintén adják tovább, míg eljő a kor, mikor is nem bűn lesz ezeknek tudása, inkább hallatlan kincs lesz újra.

Míg ezt hallották, melegség járta át őket, és mintha felemelkedtek volna egy kissé. Ez a lebegés nagyon kellemes volt, zsongító. Mikor véget ért, újból érezték a földet a talpuk alatt. Mintha a látásuk is élesebbé vált volna, és úgy érezték, mintha hallanák egymás gondolatait is. Egymásra mosolyogtak.
Az öreg táltos is örömmel nézte változásukat.
A tűz még égett ugyan, de már nem olyan hevesen. Az alkony kezdett egyre erősebben megmutatkozni. Egyenként odajárultak a kereszt elé. Letérdeltek, és hálát adtak, hogy ők lehettek a kiválasztottak. Elbúcsúztak Balajtártól, majd vidáman nevetgélve útnak indultak vissza a település felé.
A vén táltos hosszan nézett utánuk. Ő még ott maradt. Ki szokta várni, míg elalszik a tűz. Leheveredett mellé. Onnan szemlélte a sokasodó csillagokat az égen. Elégedett volt. A bajt ugyan nem sikerült teljesen elhárítani, de a tőle telhetőt megtette a nép megmentésére. Tudta jól, - bár ezt nem mondta a fiataloknak - hogy ő már nem fogja megérni, mikor az átkot kimondják. Ezért is volt olyan fontos minél előbb megtenni a szükséges lépéseket. Ezek az ifjak az utolsók, kiket tanított, és szerencsére ők voltak a legígéretesebbek mind közül.

Már alig pislákoltak a lángok, inkább csak izzott a parázs. Úgy döntött, itt marad, nem megy vissza. Még annak idején elrejtett egy subát a rőzsehalmok alá. Elővette, betakarózott vele, és lassan ő is elaludt.

 

 

 

   Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap