Arany Sas Díj pályázati mű: Pintér Dávid - Modern Lovag

Szerkesztő A, v, 10/28/2012 - 00:05

         

       A méltán híres kerekeslábasi pszichológus professzor, aki mellesleg a szanatórium igazgatója, és főorvosa is, elmegy szokásos három napos szabadságára. Mikor máskor tehetné ezt meg, mint bolondok napjához közeledve egy nappal.
       Az intézetnek telefonáltak, hogy egy új beteget hoznak, akinek az a mániája, hogy a maszkját nem veheti le senki.
       A mogorva, magának való főorvos miután kilépett az utcára, majdhogynem pezsgőt bontva ujjongtak az ápolók,és a betegek. A főorvos csúnya szokásai közé tartozott az igazság durva közlése. Bárkiről is legyen szó.
       Néhány óra elteltével meg is érkezett a középmagas barna szemű, feketehajú úriember, akin szolid kényszerzubbony feszült. Nyugodt léptekkel szállt ki az autóból. Mintha csak hazatérne. Több részletet nem tudunk az illetőről, mert takarta magát köpenyével, és maszkjával.
       A kerekeslábasi pszichiátria átvette az új betegét március 31. én.
       Másnapra virradóra, azaz bolondok napjának hajnalán az új beteg elszökött. Egy levedlett kényszerzubbonyt hagyott csak maga után. A szanatórium a rendőrökkel együtt intézkedve kereste a városban a beteget.
        Ez a történet most róla fog szólni.
       - Áhhááh. Kalandra fel, hát bátor barátaim!
       Az előbb említett szökevény úriember, épp piros pöttyös esernyőjéhez, állatos kekszéhez, és leginkább saját magához beszélt. A csatornában.
       - Bátorság, csak bátorság!
       Miközben felemelte a csatorna fedelét egy sikátor kellős közepén, az arcát meleg kutyanyál borította be, amit egy méretes tacskónak köszönhetett, aki épp nyalogatta az orrát.
        Szerencsétlen párát kidobták az utcára, és az egyik este részeg vandálokkal találkozva jól meg is lett rugdosva.
       Hősünk könnyes szemekkel csapta hóna alá új társát, és büszkén az égre nézve közölte az egész várossal, hogy ennek a kutyának ő most gazdát fog találni.
       Az állatos kekszét feláldozva töménytelen boldogságot öntött a kutyába, aki minden egyes újabb lépésnél csóválta a farkát. Hős, és ebe már a város utcáit rótta gaztettek megfékezéséért, és gazdák kereséséért.
       Az egyik sikátorhoz érve meg is látta idei bajba esettjét.
       Piros pöttyös esernyőjét vívóállásban tartva szaladt bele a tömegbe. Hat tinédzser gyerek bántalmazott egy hetediket. Hősünk elkergette a bántalmazókat. Viszont az már korántsem tűnt fel neki, hogy hat gyerek hét biciklivel távozik. Előbb meg kell állapítani a sérüléseket.
       A fiú összegörnyedve takarta el a már véres arcát, nehogy még többet kapjon. A könnyektől biztosan nem láthatta megmentőjét.
       Hősünk zavarában csak annyit tudott kibökni:
       - Ej, no, Bátorság, fiam, Bátorság!
       A gyerek szétvetette a karjait, jól rápislogott hatalmas kék szemével az idegenre, és a nyakába vetette magát. Mire az idegen lesokkolódott, a kutya pedig feltüzelődött. Vadul csaholta az ölelést.
       - Te vagy a lovag! – lelkendezett a fiú. - Már tavaly is láttalak, megmentettél egy nagymamát a házunk előtt nehogy kifosszák a vagyonából. Én hősöm.
       Hát igen. Emberünknek dagadt a melle. Sosem jutott eszébe, hogy akár követői is lehetnek.
       - Nos, kisember, hívjuk fel az anyukádat, és menjünk haza.
       A gyerek a szájára tette a kezét. Körülbelül 14 éves lehetett, hősünk tippjéből ítélve. A szőke haját összeragasztották a könnycseppek.
       - Elvették a telefonom is.
       - Is? Mit vettek még el azok a gazok!?
       - A biciklim, a pénztárcám, a telefonom. Náluk van mindenem. A mamám nem fogja tudni, hogy hol vagyok.
       - Áhá, Bátorság fiam, csak Bátorság.
       - Visszahozod a biciklimet, és mindenem?
       - Visszahozzuk!
       Azzal a lendülettel, a gyereket egy sikítás közepette feldobta a vállára. Tacskóját, pedig a hóna alá fogva a távolodó biciklisták tanyája felé vették az irányt. A szűk utcákon közlekedve az ifjú iránymutatásával egyre közeledtek a város szemétlerakójához.
       Amint az ifjú meglátta a helyet sikítani kezdett. Így hát hősünk le is tette a földre, miközben befogta a száját.
       -  Na, de ilyet! Nem akarsz harcolni? Mindjárt ott vagyunk.
       - Én nem tudok harcolni. Amúgy is nagyobbak tőlem. - Amint a két fél farkasszemet néztek egymásra, a háttérben a felhők úgy döntöttek, hogy adnak egy kis vizet a jónépnek. Az első esőcseppek után a tacskó vészesen nyüszögni kezdett. Száraz helyet szeretne az éjszakára. Hősünk lecsitította karon ülő vérebét. És visszafordult a gyerekhez.
       - Telefonálunk a szüleidnek. Haza kell menned, ha nem harcolsz. Kár érte, mert ennek a túrának a végén legyőzhetted volna a félelmeidet.
       Az ifjú gondolkozva vizslatta a személyes hősét, de csak annyit felelt.
       - Telefonáljunk.
       Miközben a telefonfülkéhez rohantak, már minden lépés felért egy alapos zuhannyal. Mintha csak vízfüggönyök sorai lepték volna el az utat. A telefonfülkénél az ifjú megállt.
       - Ádám vagyok.
       Hősünk nem értve a fordulatot pár másodpercig gondolkodva végülis ő is mondott egy nevet.
        Csak egy István csúszott ki a száján. Még sosem kérdezték meg a nevét. Kezet fogtak a szakadó esőben. Majd Ádám telefonált.
       Végezve nagy mosollyal kilépett a telefonfülkéből, és a legközelebbi szállás felé mutatott. Oda!
       - Ott várjuk, meg az anyukádat? Rendben.
       - Anyám reggelig dolgozik. Mindig van nálam dugipénz, hogy egy estét ki tudjak fizetni.
       Hősünk elégedett pillantást vetett apródjára, amikor az a zoknijából előhúzott egy papírpénzt.
       - Hát rendben uram. Csak maga után!
       A panzióst kifizetve megszárítkoztak. Az ablakból figyelték az esőn keresztül a szemétlerakatot.
       - Holnap hajnalban megütközünk velük. Visszaszerezzük, amit eloroztak tőled. Ebben az időben ők sem mehettek sehová.
       Ádám emlékezett is, hogy milyen viskót alakított ki ott az a banda. Nagyon is emlékszik rá. Sajnos.
       Álomra szenderülés előtt még Ádám megkérdezte Istvántól, hogy holnapra mi a terve?
       - Csak Bátorság fiam, csak Bátorság! Szerzünk egy fegyvert neked is, ami igazán testhezálló, a többi pedig már magától jön.
       Ádám a bátorság szót hajtogatva szenderült álomra. A reggel túl korán jött el ahhoz, hogy ez a szó beékelődjön a fejébe. Még mindig nem érezte magát bátornak. Társával, a hőssel a vállán. A reggeli vízben tocsogtak hárman a bűnbanda fészke felé.
       Az útszéli konténerből egy ügyes seprűnyelet kukázva megtalálta ő is a neki való fegyvert. Igaz még a seprű vége is rajta volt a seprűnyélen, de majd most kiporolja őket rendesen. Gondolta ezt magában apródunk. Bár egyre közeledve a gonosz helyhez, egyre csökkent benne ez az érzés. Amíg arra a szintre nem süllyedt,hogy egy szemétkupac mellé vetődve a hátát nekinyomva, imádkozni kezdett.
       - Csak ne találjanak, meg. Csak ne találjanak meg.
       Istvánunk nem érte a dolgot, visszaballagott újdonsült társához. Akiről most nem tudta eldönteni, hogy mit csinál.
       - Te meg mit csinálsz Ádám lovag?
       -É… n… nem vagyok lovag, vigyél innen légy szíves, menjünk haza. A mamám lassan felkel. Várni fog.
       - Nem futamodhatsz meg a szörny kapujában! Engedd el magad, lazíts. Nem lesz baj. Csak Bátorság fiam csak Bátorság!
       - De nekem nincs bátorságom! - Ordította bele Ádám közvetlen közelről István arcába ezt.  István ezen meg sem szeppenve, kicsit várva a fiú dührohamának végéig egy új ismeretlen hangsúlyba csapott át a hangja.
       - Figyelj, tudom min mész keresztül. A lelked démonjai körbevesznek, és elhitetik veled azt, hogy nem tudsz magadért kiállni. Ismerem az érzést. Az én démonjaimat, csak ilyenkor tudom leküzdeni. Ne kérdezd, hogy mik azok, nem fogom elárulni. - Pár másodperc szünet után ismét visszatért abba a bárgyú régimódi hangviseletébe. És az ölébe kapta a kutyát, aki erre hevesen elkezdte csóválni a farkát.
       - Eh, hát Bátorság kell. Itt van tessék. Ez itt a te Bátorságod.
       Az újonnan Bátorságra keresztelt tacskó új gazdáját nyalt össze vissza örömében. Bár ő nem lehetett részese az előbbi lelki inzulinnak, mégis nagyon örült.
        Ádám a seprűjét maga elé tartva, délcegen emelkedett ki a szemétkupac közül. István is felemelkedett. Ám abban a pillanatban meglátták, hogy a hat nagydarab, valószínűleg velejéig erőszakos,tinédzser éveik végét taposó fiúk, ott áll tőlük vagy száz méterre, hét darab biciklivel, amik a következő pillanatban már a földön is feküdtek. Teketóriázás nélkül neki rontottak hőseinknek.
       Ádám, István, és Bátorság morogva, kiáltva rohant az ellenfelük felé. Gáncsolva, csapkodva, püfölve laposra verték a hat gyereket. Átkutatva a zsebeiket visszaszereztek mindent, amit csak elkoboztak Ádámtól.
       Diadalittasan magasba emelhették fegyvereiket, ugyanis legyőzték a démonjaikat. Mind a ketten.
       A szeméttelepen talált madzagokból összekötözték a lábaikat, kezeiket. Még csapkodtak párat azokra, akik ficánkoltak. A seprű, és az új Bátorság, kiállták a próbát. Ádám telefonjáról értesítve a rendőrséget közölték velük, hogy még mindig ittasak a megkötözött fiatalok, és több holmit is találtak náluk, ami nem az övék. A telepről kiérve nagyokat kacagva sétált egymás mellett a hős, és a hős.
       - Mond csak István, megmutatod, hogy mi van a maszkod alatt?
       - Nem tehetem.
       - Légszíves, kérlek! - István komolyan Ádám elé lépett. Felé fordult, és letépte a maszkját az arcáról. Kiderült, hogy a maszk alatt van még egy ugyanolyan. Ádám lehorgasztott fejjel nézte a semmibe repülő csodát.
       - Látod, ez van a maszkom alatt.
       - Akkor sosem tudhatom meg, hogy ki vagy valójában?
       - Tudod, igyekszem nem feltárni magam. Nem mindenki örül annak, amit csinálok.
       A rendőrségi szirénákat meghallva István felkapta a fejét. Még megsimogatta Bátorságot. Megborzolta Ádám haját. Belekiáltott a szélbe egy:- Még látjuk egymást, majd eltűnt a szemközti sikátorban. Bátorság bőszen csaholva ugatta megsegítőjét. Ádám pedig attól a perctől kezdve várt. Hogy újra láthassa hősét.
       Majdhogynem egy év elteltével, ismét közel a bolondok napjához Képzelt István Igazgató, főorvos. Szokásos háromnapos nyaralását tervezte.
       Utazása előtt még egy pácienst fogad. A hölgynek nagyon sürgősen kellett egy orvos.  Mégpedig a legjobb, és itt Kerekeslábason, bizony Képzelt István volt a legjobb.
       Makacs Katalin megérkezett, a várt időpontra. Ám nem egyedül jött el. A fiát is elhozta. Egy megnyúlt, szőke kékszemű 14- 15 év körüli fiút.
       A professzor nem tudta mire vélni a dolgot, így hát elindult a kérdezősködés. Kiderült, hogy nem a nőnek, hanem a fiúnak kellett a beszélgetés. Egy éve egy hősről hadovál, aki elrabolta tavaly bolondok napján. Hat másik gyerekkel együtt, és megkötözte őket a szeméttelepen, de ő meg menekült, valami csoda folytán egy karcolás sem esett rajta. A fiú természetesen nem ezt állította, de a hat másik tanú így vallottak. Nem volt merszük beismerni, hogy Ádám is segített a férfinak.
       Ráadásul hazavitt egy Bátorság nevű tacskót is, aki nélkül nem megy sehova. Ide is elhoztuk, csak nem engedték be.
       Az orvos megkérte Ádámot, hogy hagyja el a szobát. Kérje meg a portást, hogy engedjék be a kutyát, vagy kirúgatják azon nyomban.
       Így is lett. Ment a telefon a portásnak. A Bátorság nevű kutya pedig besétálhatott a szanatórium udvarára. Ahol hirtelen beindult egy állat terápia, és majdnem minden beteg őt próbálta megsimogatni, aminek Bátorság különösképpen örült.
       Húsz perc múlva Ádám a folyosón várva anyjára, már a legrosszabbtól félve tekintett az udvaron rohangáló Bátorságra. Miután anyja zokogva jött ki a doktortól, a fiának a nyakába borulva. Sűrű bocsánatkérések közepette, csókolgatta fiát. Aki mit sem értett a dolgokból.
       Anyja megkönnyebbülve mondta el neki, hogy mostmár hisz neki, és hogy benne volt a hiba. Még egyszer megcsókolgatva kiment az udvarra.
       -  Beszélnem kell az apáddal. Hátha még megbocsájt ő is nekem. -  Mondta, miközben a kocsi felé sietett. Ádám ezt már végképp megrökönyödve figyelte. Ugyanis anyja elhagyta az apját, örökös félelme miatt. Az apja pilóta, de anyja nem bírta mellette, úgy féltette, inkább elhagyta. Majdhogynem könnyes szemekkel fordult a dokihoz, aki beinvitálta a szobájába.
       Egy nap alatt változott meg az élete. Ez az orvos valami zseni lehet.
       Belevetette magát a kényelmes székbe, ahol anyja is ülhetett. Feszülten figyelte a dokit, aki neki hátat etve fürkészte a Kerekeslábas mellett elterülő tájat.
       - Doktor úr köszönöm szépen. Mivel hálálhatnám ezt meg önnek? Megváltoztatta az anyámat.
       - Ez a dolgom, fiam.
       - Végre ismét láthatom az apámat, hála önnek!
       - Hm. Most csak egy dolgot tehetsz a családod érdekében. Azt, hogy összetartod.
       - Úgy lesz Doktor úr, úgy lesz!
       Ádám könnyei kicsordultak az örömtől.
       - De sose feledd: Csak Bátorság fiam, csak Bátorság!
   

 

    Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap