Arany Sas Díj pályázati mű: Tácsi István - Báthory Erzsébet, a vérgrófnő történelmi tragédiája

Szerkesztő A, szo, 09/01/2012 - 00:10

           

 

 

A három részre szakadt Magyar Királyság 17. századi titkos üzelmei

 

 A világtörténelemből talán mindenki ismeri a tragikus Jeanne d’Arc (Szent Johanna, 1412-1431) históriáját. Igazából a közvélemény megnyugtatása érdekében a máglyán elégettetett hősnő perét 1456-ban felülvizsgálták, és ártatlannak nyilvánították. Csak sajnos, vagy inkább VII. Károly frank király szerencséjére, a hősnő életét már nem lehetett vissza adni. A történetében legvégül, 1920. május 16-án a Vatikán szentté avatta Jeanne d’Arcot. De a Báthory Erzsébet történelmi novellánknak a bevezetéséhez mégsem az ő esetét, hanem az egyik fegyvertársának, Gilles de Rais francia (gall) nemesúr (1404-1440) példátlan perbefogását és szintén nyilvános megégettetését hozom fel példaként, a középkori hatalmak később bizonyítandó titkos üzelmeire. Röviden azt érzékeltetve Rais gróf történetén keresztül, hogy a hódító frankok uralkodóhatalma (VII. Károly) hogyan szerezte meg a francia ősnép feletti korlátlan hatalmat, a nekik ellenálló gall főurak vagyonának elvételével és királyhű főurak kezébe adásával.
 Ha a nem mindennapi esetet – mert nemes urakat nem volt szokás az időkben sem máglyahalálra ítélni – párhuzamba állítjuk a közel 200 év múlva megtörtént magyarországi hasonló koncepciózus eseménnyel, Báthory Erzsébet és családja sorsával, megérthetjük belőle a közismert vérgrófnő vádnak a párhuzamait Rais gróf sorsával. Immár a novellánk témaköréhez érve, a törökök által Buda elfoglalását (1541) követően az ország három részre szakadásával, az észak-nyugati országrész Királyi Magyarországán megválasztott Habsburg királyok vezetésével hasonló tragikus események történtek. A középkori királyi zsarnokságok iménti történeteinek a folytatásaként következzen most Báthory Erzsébet megkövetése, és az irodalom szintjén a vérgrófnő vád alóli történelmi feloldozása.

 Magyarországon, a nemzetidegen és ugyancsak hódító Habsburgok megjelenéséig olyan szégyenletes, és azóta Európa legelvetemültebb történetévé váló kitalációk nem történtek meg, mint a címbeli eset. Hiszen a nyugat-európai uralkodó családokban egyértelmű – mert Párizs és Bécs között nem olyan nagy a távolság – hogy Európa ősnemzetei felett megszerzendő és megtartandó hatalmi módszerek ne terjedhettek volna el. De hasonló esetek a Habsburg uralkodóházzal rokon Spanyol Királyságban is előfordultak. Példaként Cervantes a Don Quijote kalandjainak motivációira gondoljunk.
 A Királyi Magyarországon megválasztott Habsburg királyok, esetünkben I. Rudolf (1576-1608) és II. Mátyás (1608-1619) pontosan tisztában voltak vele, hogy a nemrégen megszerzett magyar trónjukat csak úgy tudják megtartani, ha minden velük ellenséges magyar nagyurak helyébe, hozzájuk hű főurakat ültetnek. Ha egy kicsit belegondolunk pontosan kimutatható, hogy a hatalmi játszma eredményeként Báthory Erzsébet (†1614) esete – az ő „vérgrófnő” vádja – teljesen hasonló a Gilles de Rais koncepciós perével, a Báthory birtokoknak esetünkben osztrák részről való megszerzésében.
 A szakirodalom tanulmányozása során azonban egy másik érdekes párhuzamra kell rájönnünk. Akármennyire is magyar hangzású a Báthory nemesi név, az eredettörténetükben ők nem eredeti magyar vérből erednek. Nézzük a fellelhető adatokat a szakirodalomból:
1.   Wikipédiából a Gutkeled nemzetség címszó alatt: a Báthory család eredetét a Gutkeled ősi sváb családból származtatják (Guthkeled, Gút-Keled, Gut-Keled, Cletgud). 1326-ból ismert a nemzetség egyik ágának folyamodványa, és az ennek alapján kiállított adománylevél, mely a Somogy megyei Koppányt leverő Weissenburgi Vencelint a Gutkeled nemzetség ősének nevezi, és az oklevél szerint még ő kapta Szent Istvántól Rakamaz, Nyír-Bátor (Nyírbátor), Pócs (Máriapócs), Ábrány (Nyírábrány), és Nyíregyház (Nyíregyháza) nevű falvakat. Az ő leszármazottja volt Salamon király híres vitéze, Bátor Opos, aki egy monda szerint legyőzte az Ecsedi-lápban rejtőző sárkányt, és akitől az egyébként Gutkeled nemzetségbeli Báthoryak is származtatták magukat. Egy másik legenda szerint, azért került sárkányfog a Gutkeled nemzetség családi címerébe, mert már a Szent István idején is itt élt ősük, Vid legyőzte az Ecsedi-láp sárkányát. Ennek azonban aligha van egyéb alapja, mint az, hogy a Szabolcs mellett lévő, Vencelin nevére emlékeztető Vencsellő falu már 1326 előtt a Gút-Keled nemzetség egyik birtokaként van számon tartva. A nemzetség birtoka volt Nyíradony is.
2.   Kézai Simon állítása szerint viszont a Gút-Keled (Gutkeled) nemzetség elődei, a három testvér Péter király idejében jöttek hazánkba Svábországból, és Stof, azaz Stauf várából származtak {Magyar Krónika (Gesta Hunnorum et Hungarórum): Függelék, I. fejezet 7.§.}. Ez a vár vagy a badeni Freiburg vidéki Burg Staufen, vagy a württenbergi Hohenstaufen lehetett. Gut és Keled ispánok 1093-ban és 1111-ben szerepelnek oklevelekben.
3.   Kézai állítását erősíti meg a Képes Krónika szerzője is, kiszínezve, s megtoldva azt: a Gutkeled nemzetség elődeit III. Henrik német-római császár küldte hazánkba Péter király megsegítésére. Megjegyzésként fűzve hozzá, hogy a nemzetség már Svábországban is az előkelők közé tartozott, tagjai szegények voltak ugyan, de jámborok, és vitézek, s azon Stof, vagyis Stauf várából származtak, ahonnan Frigyes császár. A nemzetség nagyra emelkedését a Salamon király és Gécse (Géza), meg László hercegek közt dúló viszálykodásnak tulajdonítja, mert akkor – jellemzően az idegen főurakra – e nemzetség két részre oszlott. Egyik rész a herceghez ragaszkodott, a másik Salamonhoz; különösen pedig Vid ispán, akit némelyek állítása szerint Salamon király a nemzetség többi tagjai felett kitüntetett.
4.   Kézai és a Képes Krónika állítását veszi alapul Nagy Iván is az e nemzetségből származó Báthory család eredetét leíró Magyarország családai című művében: „legbizonyosabb, hogy a Guthkeled nemzetség tagjai a Németországba futott Péter király segélyére mentek Stoph várából, és vele jöttek hazánkba. Salamon és Gejza királyok idejében emelkedtek föl”. A Gutkeledek közül a legjelentősebb történelmi szerepet a 13. században István és Joachim játszotta. (Wikipédia nyomán).
5.   A másik származási leírás a Pallas Nagylexikon szerint: történelmi nevezetességű kihalt családunk, mely a svéd származású Gutkeled nemzetségből ered. Első ismert törzse a családnak a Salamon idejében élő Opos volt, kinek harmadizi unokája Bereck, hű szolgálatai jutalmául IV. Lászlótól a szabolcsi Arám, Kis-Báka és Bátor helységeket nyerte, s ez utóbbi helységről kezdé magát nevezni.
6.   A következő szemelvény a Nyírbátor honlapból: a Nyírbátorra vonatkozó első okleveles adat 1272-ből származik. A Gutkeled nemzetségből származó Andrásfia Bereck 1279-ben kapta adományba IV. Kun László királytól a Bátor és a Kisbátor nevű birtokokat. Az adományozási oklevél említi egyébként először Bátort, és Bereck unokái a falu nevét felvéve nevezik magukat Báthoriaknak. Ettől kezdve a család és a falu sorsa mintegy 340 éven át összekapcsolódik.
 Nagyon fontos következtetések levonására alkalmasak a szakirodalomból nyert adatok. Onnan indítom a megismerésüket, hogy ha a „nyelvtörténet új tudományos módszertanával” (saját kutatási tevékenységem összefoglalása) tekintünk a család eredeti nevére, akkor: Gutkeled = Gut-keled, fordított szórendben tisztán érthető magyarul, hogy keleti gót nemzetséget jelent. A germán eredetű keleti gótok történelmi megjelenése pedig összekapcsolódik a hunok 4. századi katonai fellépésével az európai történelem asztalán. Csak egy mondatban, a keleti gótok a vikingek elődeiként Európa északi feléről, a Balti-tenger partjairól, jobbára a Skandináv-félsziget svédországi területeiről kezdtek dél-felé, a Fekete-tenger feletti Don-medencébe levándorolni a Kr.u. 3. században. Az ezen a területen kialakulófélben lévő Ermanarik keleti gót királyságát döntik meg az Európába előrenyomuló hun csapatok 375-ben. Következtében a keleti gótok kénytelenek elfogadni a hun hatalmat önmaguk felett, és a hunok segédcsapatait alkotva egészen 453-ig Attila király haláláig szolgálják a hunokat.
 A keleti gótok, tehát a hunok idejében egyszer már éltek a Kárpát-medencében, ahonnan a gepida-hunok (nem tévedés, csak a hunoknak egy másik uralkodócsaládját jelenti) 469-ben kiszorítják őket. A gótok tehát innen Nyugat-Európa felé vándorolnak tovább, hogy a későbbi Svábország lakóivá váljanak. Ahol elfoglalnak egy ott élő őshonos feketemagyar (az europid rassz egyik etióp barna bőrszínű kus népága) törzset, és velük egybeolvadva megalakítják a feketemagyar X keletigót = Svábország elnevezésű királyságukat (értsd: X = szor, szer, ször). Vajon megvizsgálta már valaki, hogy miért dominál a svábok népviseletében a fekete szín? Bizony a feketemagyar népi hagyományok és benne a fekete nemzeti színüknek gót átvétele okán. Ugyancsak nem tudja a világtörténelem, hogy miért hívják a Fekete-erdőt fekete erdőnek? Azért, mert a Fekete-erdő földrajzi nevet is a benne életteret találó és kialakító feketemagyar nemzetségek önmaguk népnevéről nevezték el (tamana jelenség!). Végeredményben a két népcsoport hosszú évszázadok alatt egy nemzetté olvadnak össze, de a gót vezetői hatalom dominanciájának következtében a germánok hajlító nyelve is a hozzávándorlás (admigráció) során összeolvad a feketemagyar törzsek ragozó úrnyelvével, megteremtve a germánok sváb nyelvjárását.
 Svábország megalapításától már ugorhatunk az időben a hazai történelemhez, a hűbéri alapú római keresztény Magyar Királyság általunk jól ismert 1000. évi létrejöttéhez. Ha pontosan tekintünk az ekkor bekövetkezett, Magyarország új társadalmi formára történő átváltásának történetére, a további társadalmi folyamatok megértése már gyerekjáték. Első és legfontosabb megállapításunk, hogy I. István királlyá koronázásával a köztudattal ellenében nem valódi államalapítás történt. A valóságban azért nem, mert előtte az Árpád-vezér egyesítette Magyarország már legalább 100 éve államban, méghozzá igen erős államban, az úgynevezett kettőshatalmi fejedelemségi rendben élt. A pályázatra írt történelmi novellám terjedelmi korlátai okán nem részletezve az azelőtti avar, hun és szkíta korszakokban felépült régebbi több mint ezer éves államiságaink létét.
 Fontos megállapításunk: ha a magyarok és más, összefoglaló szóalkotásommal az „úrnépi” elődeink (Sumeria ősi Úr városáról elnevezve) már legalább kétezer éve folyamatosan állami keretekben éltek, akkor ezerben nem lehet újabb államalapításról beszélnünk. Legfeljebb csak egy új államforma megalakításáról. Ebből a megokolásból ezerben, a római keresztény vallás felvételével kizárólag államforma váltás szándékáról szólhat a történet. Ha az eseménysorunkban pontosan fogalmazunk, akkor első megállapításunkként különösen az államforma váltásunk első fázisában, az eredendően őskeresztény (keleti-keresztény) és kettőshatalmi berendezkedésű (Kende és Gyula) fejedelemség alapú ősmagyar nemzetségi társadalmunk szétzúzásának lehetünk a leírói. Második megállapításunk, ha már szétzúzásról kell beszélnünk, akkor az átváltás második fázisaként a helyébe valami más társadalmi forma felépítéséről lehet csak szó. És ez az új államforma nem más, mint épp azokban az évtizedekben megszilárduló nyugati-keresztény alapú feudalizmus, a hűbériség átvétele. Ha a fogalmak játékaként úgy tekintünk az 1000. év utáni történtekre, hogy államalapítás, akkor azonnal hozzá kell tennünk, hogy Magyarországon egy új feudális államalapítás kezdetéről lehet csak szó I. István király megkoronázásával.
 Egy gondolatban, mi a legfőbb különbség a magyarok ősi nemzetségi és az új feudalista államformája között? Nem más, miként az elsőben még a magasabb rendű ősi közösségi jog elsődlegessége és az egyenrangú nemzetségi keretek szerinti, osztályok nélküli társadalmi rendszer volt a meghatározó. Addig a másodikban pedig épp 180 fokban fordítva, már az alacsonyabb rendű római magánjog uralma kerül fölébe a természetben általános és elsődleges közösségi jognak, benne a földtulajdon haszonelvű magántulajdonlásával az addig Magyarországon nem létezett és a kizsákmányolásra épített osztály alapú társadalmi rend kialakulása. A különbözőség lényege: a nemzetségi társadalom még közösen hasznosítja az egyenrangú közösségeiben a földet és a természeti kincseiket, addig a feudális királyságokban már csak a nemesekké váló szűk földbirtokos osztályáé a jog.
 A királyi kényszerrel kiváltott negatív változás, hogy milyen súlyos és tragikus társadalmi megrázkódtatásokkal járt, arról szólnak a magyarok fegyveres lázadásainak történetei. Amelyek a magyar nép ellenállása során legkevésbé a valláslázadásról, inkább a hűbériség ellenességükről szóltak, melyet csak a történelemhamisítások húztak Koppány és társai fejére. Nem, a magyarok a keleti kereszténységük okán nem voltak pogányok sem, hanem épp a korszakuk legfejlettebb nemzetségi társadalmi rendszerének az elvesztése okán, a feudalizmus magyar bevezetése ellen próbáltak fegyveresen is harcolni.
 Vajk, a megkoronázott I. István, a feudalizmus működését tanulta el a bajor királyi udvarban történő neveltetése idején. Lényegében ennek az új társadalmi forma bevezetésének ismereteit hozta magával hazatértekor, és miután megkoronázzák, könyörtelenül be is vezeti az országában. Tulajdonképpen a magyar királyi koronát is azért kapjuk vissza II. Szilveszter pápától, III. Ottó (936-1002) Német-római Császár parancsára, aki egyben I. István rokona (Gizella a király felesége, a császár testvérének, I. „Szász” Henriknek az unokája), hogy ez legyen az a szakrális jelkép, aminek védelmére hivatkozva le lehet majd törni a magyarok feudalizmus ellenességét. István dicsőségére szokás felemlegetni, hogy létrehozza a vármegyerendszert, az új magyar államiság alapjait. Igen ám, de milyen államiságét? Miként már elemeztük: az addig fennálló ómagyar nemzetségi társadalmunk helyébe, a feudalizmus új társadalmi rendszerének az alapjait! Ennek során, aki ellenállt a hűbériség terjedésének, a király minden eszközével megfosztotta régi nemzetség vezetői szerepétől. Csak azok a nemzetségfők maradhattak a vármegye vezetői között, akik elfogadták a feudális viszonyok bevezetését. Ők válnak az egyenrangúság megszüntetésével az új földbirtokos osztály tagjaivá, kiegészülve létszámilag az idegen papság és főurak birtokosaival, a többség pedig hirtelen a függőség hűbéri viszonyai között találja magát. A szabad egyenrangú parasztságból, és a közemberekből a lecsúszásuk szerint, tehát létrejön a kizsákmányolt jobbágyok osztálya.
 A magyar hűbériség kialakulásának árnyalásához még annyi mondható el, hogy az egyenrangúság nemzetségi társadalmából szinte varázsütésre az ezerben létrejött feudális királyság osztálytársadalmában találja magát a magyar nép. Aminek következtében immár ezer éves, szinte elviselhetetlen elnyomatás szakad a nemzet nyakába. A nemzetségfők közül azok váltak a magyar főnemesség tagjaivá, akik elfogadják az új rendszert. De mint tudjuk, a hatalmi harcok során István bajor lovagokat hív be az átalakulás harcainak a megnyerése érdekében. Akik részt vettek a győztes csatákban, a vesztes nemzetségfők birtokait kapták jutalmul. A következő Péter király újabb, immár sváb lovagokat hív be katonai segítségként, akiknek soraiban találjuk a Báthoryak ősét is, aki megalapítja a dinasztiájukat, amely csak 1637-ben Báthory Andrással hal ki. 

 A történetünk szempontjából immár másodrangú dolog, hogy a Báthory család ősét Vencelinnek vagy Gutkelednek hívták. Ugyanígy, hogy Svédországból vagy Svábországból érkezett e hozzánk, mert a keleti gótok mindkettőben éltek. A lényeg, hogy őseik nem vérszerinti úrnépi nemzetségek leszármazottaiként, hanem idegen lovagokból válnak főúrrá hazánkba. Ugyanígy a 11. században kialakuló főnemesség és főpapság meghatározó része is idegen és főleg német eredetűként telepszik be. Ez két dolgot jelent. Egyszer, az idegen főurak és leszármazottaik által ültetik be az addig egységes magyar nemzetbe az idegenek pártütésre való szerepét. Ennek alapján tévesen terjed el a világban, hogy a magyarokra a turáni átok, a pártoskodás lenne jellemző. Igaz, hogy az idegen főurak a következő évszázadokban a valóságban is elmagyarosodnak, de a családok az ősi eredetük tudatát minden körülmények között fenntartják.
 Másodszor, az idegen szívű főurak minden lelkiismeret-furdalás nélkül, könyörtelen kizsákmányolásra képesek a nekik idegen nemzetű magyar parasztság felett. A kíméletlen kizsákmányolást ugyan a magyar királyok fékezték. I. Szent László király a köztudottakkal ellentétben, azért volt kénytelen a szigorú törvényeinek a bevezetésére 1077-től, mert a jobbágyság kizsákmányolása addigra már elviselhetetlen mértékeket öltött. Hiszen azért kellett például tyúktolvajláshoz, vagy erdei vad megfogásának gyakorlatához nyúlniuk a legszegényebbeknek, hogy fenn tudják magukat tartani az életben a földesuraik kizsákmányolásával szemben. A király három törvénykönyve ugyan a tulajdon védelmével, a tolvajok és rablók büntetésével, de nem utolsósorban a jogbiztonság megszilárdításával foglalkozott. Egyértelműen a főúri kizsákmányolás visszaszorítására. Az elnyomatás ismételt fokozódása már csak a magyar királyok végleges kihalásával, I. Mátyás halála (1490) után válik ismét tragikussá.
 A feudalizmus bevezetésével a magyarság hosszú társadalmi hanyatlása okának pontos megismeréséhez érkeztünk el. Mégpedig oda, hogy az 1000. év után a magyar főnemesség egy jelentős hányada idegenszívű főurakból alakul meg. Vagyis a nemzet vezetésében a magyar elem oly mértékben fellazul, hogy újabb 500 év után már képtelenek az ország függetlenségének a fenntartására. Továbbá, a nemzetet ért külső támadások elhárításában a magyar nemzetiségű nemesség mindig több vért vesztett, mint a harcra kevésbé hajlandó idegenszívű nemesség (jó példa erre az 1241. évi muhi csata).
 Így érkezvén el a következő történelmi katarzishoz, a magyar nemzetiségű nemesség további jelentős része vesztette életét a mohácsi csata (1526) során. A megmaradtak a királyi Magyarország területére menekültek. Itt azonban a Habsburgok egyre inkább abszolutista politikát folytattak, és igyekeztek megfosztani a magyar főnemesség (1608 óta léteznek a nemesi rendek) tagjait a jogaitól. Ez, továbbá I. Lipót magyarellenessége nemesi ellenállást váltott ki, ami többek között a Wesselényi Ferenc, és Zrínyi Miklós vezette összeesküvésekben nyilvánult meg. Csakhogy ezen összeesküvések mind súlyos megtorlásokba fulladtak. A 17. század végén, a 18. század elején a nemesség már fegyverrel lépett fel a Habsburg származású I. Lipót magyar király és német-római- császár ellen. E fegyveres felkelések voltak például a Thököly Imre és Zrínyi Ilona által vezetett harcok, továbbá a Rákóczi szabadságharc is. Végül is a hazánkat elgyarmatosító Habsburgok kezére játszottak az egyre gyengülő nemzeti ellenállásaink sorai. Mindez lehetővé tette az eredeti nemzeti főurak teljes háttérbe szorítását vagy likvidálását, talán utolsóként a sorban II. Rákóczi Ferencnek, az általa vezetett szabadságharcnak elvesztése után bujdosásba, emigrációba kényszerítésével. A későbbiek során már nem található tisztavérű, magyar nemzeti elkötelezettségű főnemesi sarj az országban.
 A magyar nemesi családokról két összegzés:
 1. Magyarországon, történeti szemszögből nézve, megkülönböztetjük a honalapító nemességet a későbbi, középkori nemességtől. Az előbbi nemessége a származáson, születésen alapult, míg az utóbbi a földbirtok adományozásán. Utóbbiakat birtokadományos (jószágos nemes, donatiós) nemeseknek is nevezik.
 2. Erdélyben viszont sokáig fennmarad a nemzetségi társadalom – történeti és geopolitikai okokból eredően – ezért a székelyek közül mindenki nemes ember és ez által hadköteles volt. De a székely nemesség is a feudalizmus idejében már három alosztályra osztódott: a főnemesek (primores) a XVI. században a gazdagabb lófők közül váltak ki és alkottak külön osztályt. A lófők, lófőnemesek (equites, primipilii) a lovasságot alkották a háborús időben, végül a gyalogságot kitevő közszékelyek (pedites, pixidarii) tették ki a köznemesek sorait.
 Becslésem szerint a 11-12. századokban az ősi magyar főurak és az idegen származású főurak közötti arány 2/3 és 1/3 lehetett. Amely a Báthory Erzsébet idejére már az 1/3 és 2/3 arányra rosszabbodott, hogy Rákóczi halálával kihaljon a tisztavérű magyar főnemesség. Jól példázta a kurucok és a labancok szembenállása ezt a szabadságharcot. Mindkét oldalt különböző nemesi csoportok vezették. A közismertekkel szemben nem az motiválta a szembenállást, hogy a család egyik fia kurucnak állt, a másik meg labancnak, hogy hátha egyikük így életben marad. Hanem az, hogy a főúri családok most melyik vérvonalhoz tartoztak. Ha vegyes leszármazással rendelkeztek, csak akkor fordulhatott elő, hogy az egyik ide a mások meg oda húzott. De a főnemesi árulások így is gyakorivá váltak a Rákóczi oldalán harcolók között, addig labancárulóról nem tud a történelem. 

A cselekményünkben ezennel visszaérkeztünk Báthory Erzsébet (1560-1614) szomorú történetéhez. Az események feltárt előzményeinek ismeretében, már biztosak lehetünk benne, hogy a „vérgrófnő” vádja nem áll meg a lábán. Azt megmondani ennyi év távlatából, hogy a hősnőnk milyen nemzeti gondolkodású volt, nem lehet pontosan. A családi címerét biztosan ismerte, ezért tisztában volt germán eredetével. A család magyarországi történetéből Erzsébet haláláig eltelt mintegy 600 éve alatt, történhettek családi kapcsolatukban magyar beházasodások, így Nádasdy Ferenc gróffal való házassága is. Miközben férjét – akit katonai kegyetlensége és bátorsága miatt „Fekete Bégként” is emlegettek – a török ellen vívott csatározások kötötték le, Erzsébet sokat tartózkodott egyedül, magányos és zárkózott volt. Házasságukból öt gyermek fogant, akik közül kettő fiatalon meghalt. Férje 1604-ben halt meg Sárváron. Erzsébet ezután özvegyként élt tovább a felvidéki Csejte kastélyában, majd várában. A tragikus sorsa szorosan kötődik a kor politikai viszonyaihoz.
 Érdekes módon a vérgrófnő vád megértéséhez a férje nemzetségi ismeretein keresztül vezet az út. Akinek apja, Nádasdy Tamás az ország nádora a Habsburg I. Rudolf király uralma alatt, anyja Kanizsai Orsolya, a mohácsi csata halottait eltemettető Kanizsai Dorottya unokahúga. A fiuk, Nádasdy Ferenc hatalmas apai örökségével, valamint Báthory Erzsébettel kötött házassága révén a családi kasszát növelő hozománnyal, birtokokkal 1601-re a magyarországi bárók sorában a harmadik helyre küzdötte fel magát. E mellett magyar főnemes, hadvezér, Vas Vármegye főispánja, dunántúli főkapitány, szintén a három részre szakad Észak-nyugat Magyarország Habsburg királyai alatt. Tisztavérű magyar főnemes, aki nem mindennapi törzsi eredettel rendelkezik.
 Különleges esetként, a mellékneve adja meg a valódi eredettörténetét. Nézzük, mit jelenthet a mellékneve, a „Fekete Bég” fogalma, és honnan eredhet? Svábország nemzetségi felépülésénél már találkoztunk a feketemagyarok (etiópbarna arcszínű) népágával. Még annyit kell elmondani róluk, hogy bennük nem csak Nyugat-Európában megtalálható magyar ősnyelvű népességről van szó, hanem nagyon jelentős kárpát-medencei, de a történetünk szempontjából fontosabb morvaországi jelentőségű népágat is megtaláltunk általuk. Magyarországi más előfordulásukban a Bihar-megye, míg Ajtony Dél-Magyarországán előfordult feketemagyarokról tudunk. Visszatérve Morvaországhoz, a teljesen téves szláv hódító történetírás okán a világ közvéleménye előtt eltitkolják, hogy a Nagymorva Birodalom alapnépességét még véletlenül sem szlávok, hanem a feketemagyarokkal közösen – vagyis a Mezopotámiából eredő amoritáknak, másként a morva (mauri) néptörzse mellett – a hunok és az avarok ott élő őslakó népei alkották meg. Akik egészen Közép-Ázsiából a szemita asszír hódító birodalmak (asszír, perzsa, arab) elől vándoroltak Európába, a már évezredek óta ott őslakó úrnépi törzsek mellé. Egy részük közvetlenül az eredeti Kazár Birodalomból érkezett, a zsidó hatalomátvételt nem elfogadó ezért onnan elvándorló feketemagyarok törzseiként. Legfontosabb történelmi emlékük Kassa város morvák, másként kasszíták, kusiták törzsi alapítása és talán a Kocs-havasok földrajzi nevei. Szögezzük le, hogy a Nagymorva Birodalom történetileg nem más, mint valójában a Kazár Birodalomnak, a kazár-arab háború (Kr.u. 740. év) után Közép-Európába áthelyeződött úrnépi uralkodó hatalmának egy morva-medencei hatalmi duplikációja. Bizony kérem, kiejtésben a szláv nyelvek szóeleji mássalhangzó torlódása okán: Szvatopluk (870-894) = Szavatopluk, mint szavárd-magyar nemzetiségű király és köze sincs az akkor még népként nem is létező szláv szlovákokhoz!
 A lényeghez érve, Nádasdy Ferenc gróf felmenői egészen bizonyosan a Morva-medence feketemagyar őslakosságából eredeznek. Nem véletlenül lakott a felesége a felvidéki Csejte kastélyban. A Fekete Bég melléknevet meg azért kapta, mert az akkori közvélemény még pontosan ismerte eredettörténetét. Sőt nem is akármilyen származási eredetet tudhatott a családja magának. A fekete szó eredetét már tudjuk. A bég eredete pedig nem máshonnan, mint a Kazár Birodalom kettőshatalmi felépüléséből: a Kagán szakrális főhatalom mellett a második főméltóság, a katonai fővezér az Ysa = Bég = Napisten, a későbbi magyar héttörzs-szövetségben Gyula = Gyújtó-láng katonai fővezérség fogalmi rendszeréből ered. Tehát egykori őse, mint kazár másodhatalmat viselő méltóságként, a Kazár Birodalom katonai főparancsnoki tisztét viselte. Nem hiába volt kemény, sokszor az ellenséggel szemben kegyetlen de bátor hadvezér, eredetében a Fekete Bég. 

 A drámánk csúcspontjához közeledve, szerintem nekem Báthory Erzsébt ártatlanságát, a vérgrófnő vádjának cáfolatát, sokban nem kell bizonyítanom. A grófnőt 1610. december 29-én tartóztatja le a nádor, és még aznap az asszony csejtei várába záratja, oda befalaztatva. Aki a fenti leírás után még hiszi a vádat, főleg ha hinni is akarja az, az ő dolga. Még annyi a dolgom, hogy felállítsam a saját hipotézisemet a történtekről. Ha csak egy kicsit is logikusan nézünk a feltárt előzményekre, az első dilemmánk lehet a férje halálának a feltáratlansága. Mivel N. Ferenc gróf nem egy egyszerű nemes volt, haláláról pontos leírásnak kellett volna fennmaradni a levéltárakban. Mivel azonban minden nyom eltűnt, csak azt lehet feltételezni, hogy azokat szándékosan tüntették el a kor hatalmasságai.
 Ha valaki elolvassa Nádasdy Ferenc életútját, valóban felemelő részletességű és dicsőséges. És akkor jön a befejezés egy mondata: 1604. január 04.-én 48 évesen tér örök nyugovóra Sárváron. De kérem, miért nem írták oda, hogyan és mi által? Itt valami nagy gaztett van a háttérben. Mert, ha betegség által, vagy balesetben hal meg valaki, azt miért nem tudhatja meg a közvélemény? Katonai akciókat január hónapban, az ünnepek végén akkori időben nem szokásos indítani. Az meg inkább dicsőséges halál, ha egy hadvezér mégis valamelyik csatájában esik el, ezért az ilyet sem szokták titkosítani. Akkor csak egy forgatókönyv válik hihető a gróf halálával kapcsolatban.
 Elsőként nézzük milyen híres magyar férfiak korában élt Nádasdy Ferenc: Bocskai István fejedelem, Balassi Bálint költő, Zrínyi IV György dunántúli főkapitány, Báthory István lengyel király, Thurzó György nádor. Tegyük fel még a kérdést: ki is volt Nádasdy Ferenc? Dr. Söptei István, a Nádasdy múzeum igazgatója által megfogalmazva: „Ő volt a törökök által elismert kiváló hadvezér, korának megbecsült, a magyar nemzeti érdekeket minden időben szemmel tartó magyar főúr, aki apja, Nádasdy Tamás nádor életútját követve munkálkodott a magyarság megmaradásán, egy olyan korban, amikor erre kevés esély volt. Életpályája mindannyiunk számára követésre méltó!”
 Ha összevetjük Dr. Söptei jellemzését a fentiekben feltárt bizonyítékokkal, akkor már nem nehéz valami szörnyűséges politikai tettre gondolni a gróf halálával kapcsolatban. Amely lehetett bármi, de az, hogy minden adat eltűnt a halálával kapcsolatban, sohasem mossa le az akkori Habsburg király szerepét a történtekben. Nádasdy Ferenc gróf útjába került a hatalomnak. A szemita uralkodói klánoknak sohasem esett nehezére az ellenfelet eltenni az útból. A módszerek sokfélék lévén, nem áll módomban megnevezni.
 De ha jól belegondolunk alig hatvan évvel Nádasdy Ferenc gróf halálát követően, 1664 novemberében „vadkan” végez Zrínyi Miklós gróffal, I. Lipót (Habsburg) császár és magyar király uralkodása idején. Már a történelmi olvasókönyvemben leírtam, hogy a vadkan a magyar nyelvben úgy is írható, hogy egy VAD KAN, aminek jelentése a szemita nyelvben nem, de a magyarban egészen mást jelent. Mégpedig egy felbérelt férfit, aki megrendelésre meggyilkolja a kiszemelt áldozatot. Hát ennyit arról a fenenagy „vadkanról”. De még előzőleg hasonlóan ebbe a sorba tartozik Zrínyi IV Györgynek, Nádasdy Ferenc gróf kortársának a fia, Zrínyi György horvát bánnak (szül: 1599.) 1626. december 18.-án mérgezés által fiatalon bekövetkezett halála, a tettes szintén ismeretlen.
 Visszatérve Báthory Erzsébet tragédiájához. A férje meghal, a közvélemény számára titkosított módon. A feleség tudja az igazságot. A gyilkosság felbérlőjének két lehetősége maradt. Vagy eltesz minden tanút az útból, így Erzsébetet is, vagy oly módon kompromittálja, ami megakadályozza a politikai ellenakció lehetőségét. Itt az ügy szálai kétfelé válnak. Ugyanis a férje I. Rudolf király (1576-1608) idejében hal meg. A feleséget pedig 1610-ben, II. Mátyás (1608-1619) Habsburg király uralkodása idejében vádolják meg. Az egyik szálként vagy II. Mátyás király kéri fel az akkori Thurzó György nádort, hogy mindenáron akadályozza meg a Báthoryak által az osztrákok trónfosztását. Vagy a nádor előzi meg a királyt az asszony megöletésében, és önhatalmúan bezáratja a kortársa feleségét az asszony saját tulajdonú Csejtei-várába. Úgy mentve meg az életét, hogy a kitalált mese szerint, a cselédein kegyetlenkedő asszonyt várfogságra veti, ahol befalaztatják, örök fogságra ítélve. Sajnos mindkét megoldás elfogadható alternatíva.
 De a fennmaradt irodalmi bizonyítékok szerint a befalazás sem valódi befalazást jelentett, csak a személyének a további hozzáférhetetlenségének a hitét. Ha valaki a szubjektív véleményemre lenne kíváncsi, a fennmaradt tények logikai elemzéséből arra tippelnék, hogy Thurzó nádor a cselédei feletti kegyetlenkedés vádjával saját maga előzte meg a király merénylőit, és Erzsébet asszonyt örök várfogságra ítélte, így mentve meg a további életnek. Viszont a Habsburg királyi udvar sem maradt tétlen. Ők meg a cselédek feletti kegyetlenkedés nádori ítéletét kikerekítették a vérgrófnő vádjával. Ami azt jelentette, ha mégis kinyitná a száját a grófnő és elmondaná a férje halálának a körülményeit, akkor, mint eretneket azonnal szava hiteltelenné tenné az udvar, és végrehajtanák rajta valószínűleg az eretnekek vagy boszorkányok máglyahalálra ítélését.
 Báthory Erzsébet az élete vége felé tehát a hatalmi törekvések kereszttüzébe került. A férje halála előtt az egyik rokona, a Somlyai Báthory Zsigmond (1581-1602) volt Erdély fejedelme. A férje halála épp Báthory Zsigmond nagybátyja, Bocskai István kezdeti hadi győzelmei (1604. 10. 14. Álmosd) előtt, Magyarország és Erdély megválasztott fejedelemi címe (1605-1606) előestéjén következik be. Ráadásul Bocskai is korai halállal végzi, nem érdekes tény? Bocskai gyors halálát követően két évig Rákóczi Zsigmond, majd pedig Ifj. Báthory Gábor (1608-1613) lett Erdély fejedelme. Tudomásunk van róla, hogy a grófnő a kortárs erdélyi fejedelem rokonával valamiféle szövetség létrehozását tervezte. Ha a férje halála után a Nádasdy vagyon az erdélyi fejedelmek kezébe kerül – amint tervezte az özvegy – akkor akár a Habsburgokat is könnyen trón foszthatták volna az erdélyi fejedelmek vezetésével. Ami legalább annyira ellene volt a Habsburg királyoknak, hogy minden áron meg kellett azt akadályozniuk.

 A szakirodalomban Báthory Erzsébet politikai hovatartozásáról Hetyéssy István ír elsőként az „Igazságot Báthory Erzsébetnek” című, 1971-ben készült művében, ami nyomtatásban nem jelenhetett meg (kézirat az Országos Széchenyi Könyvtárban). Ebben a szerző leírja, hogy Erzsébet asszony 1610-re már oly mértékben megelégelte a Habsburg uralmat, hogy szövetkezik a magyarországi Habsburgok trónfosztása érdekében rokonával, Ifjú Báthory Gábor erdélyi fejedelemmel. Ennek érdekében összeszedve kincseit, megindult Erdély felé, hogy azt átadja szövetségesének, továbbá felajánlja a várait és azok fegyvereseit a cél érdekében. Az asszony ezzel elköveti a király elleni felségárulás és hűtlenség bűntettét, ami az akkori törvények szerint teljes vagyonelkobzással és halállal is járt. Ezt a lépését fia és vejei nem nézhették tétlenül. Rávették Thurzó György nádort, hogy a királyt megelőzve fogassa el anyjukat, és aki a már ismertetett módon járjon el vele szemben.
 Báthory Erzsébet 1611. 01. 07.-én kelt periratával nem kívánok foglakozni. Az annyira koncepciózus, ha valakit mégis érdekel a szakirodalomban elolvashatja. Azért érdekességként, a feltételezett négy tettestársa közül az állítólagos három segítőjét azonnal kivégeztetik, a negyediket pedig tömlöcbe vetik. A fővádlottra Nádasdynéra a bíróság nem hozott újabb ítéletet, hallgatólagosan jóváhagyták a nádor döntését, és ugyanígy a grófnő életfogytig tartó fogságát. A grófnő, a birtokai végrendelettel való felosztása után 1614. augusztus 14-én vagy november 23-án meghal.
 Egy dolog egészen biztos. Báthory Erzsébet grófnő az ellene szerkesztett vérgrófnő vádakat nem követte el, ilyet nem lehet elkövetni. Szerintem, nekünk sem kell tovább mentegetni Őt. A világunkban a szellemvilág elsőbbségét hirdető idealista keresztény vallás által elültetett közhangulat súlyos szégyene ez a bizonyítatlan vád. Az meg még különösebb, hogy a Nyugat-Európa uralkodó hatalmai milyen kéjelegve tárják a közvélemény elé: nézzétek, milyen szörnyűségek történhettek meg azon a Magyarországon, amit éppen mi akarunk végleg elfoglalni. Majd a mi abszolutista hatalmunk meg fogja akadályozni, hogy még egyszer ilyen szörnyűségeket elkövethessenek az általunk elfoglalandó ellenségeink. Sajnos ehhez az esethez nagyon hasonlóan alakult a Drakula-történet is. Ebben az esetben a havasalföldi vajda III. Vlad (1456-1464) válik a Drakula gróf vérgőzös, karóba húzó sárkány jelentését hordozó uralkodójává. A példát csak azért hoztam ide, mert a Báthoryaknak is sárkány van a címerükben. Azért volt honnan tanulni a vádlóknak! 

 Utószóként csak annyit lehet hozzáfűzni a történethez, hogy épp gondolkodású emberekként ne fogadjuk el ezt a magyar kultúrára oly méltatlan hazug vérgrófnő vádakat. Legalább a mi nemzetünk határolódna el ilyen rágalmak terjesztésétől. Ha ezt a nyugat-európai közvélekedést már nem is lehet meggyőzni az igazságról, legalább mi magyarok ne rontsunk tovább a helyzeten. Ha egy új igaz szellemiségű nemzedék képes lesz felnőni a maiak helyébe, úgyis magától elmúlik minden ilyen szörnyűség társadalmi elfogadottsága. Csak az igaz jövőben bízhatunk!

 

 Vaskút, 2012. 05. 28.

 

   Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap