Arany Sas Díj pályázati mű: Veres Tamás - A budai villa titka

Szerkesztő A, cs, 11/01/2012 - 00:05

A sofőr kinyitotta előttem az autó ajtaját. Kitettem az egyik lábam az autóból, miközben magamba szívtam a budai hegyek tiszta illatát. A sofőr segített kiszállni. Intettem neki, hogy elmehet. Összecsapta a bokáját, tisztelgett és elrobogott az autóval. Még útközben megbeszéltük, hogy csak késő este kell értem jönnie. Ha mégis valami közbejönne, majd felhívom. Vendéglátóm egyike volt azon ritka embereknek, akiknek minden házában volt telefon. Talán ő maga sem tudja felsorolni, hol vannak a birtokai. Régebben több volt neki, de miután Kassa Trianon után Csehszlovákiához került, az ő földjeinek nagy része is elveszett.

A nagyapja, biztosan forogna a sírjában, ha megtudná, hogy az unokája, Magyarország egyik legbefolyásosabb embere, elkötelezett hazafi és az életét adná Magyarországért. A nagyapja! Akinek nevét nem tudja kimondani egy magyar ember sem anélkül, hogy ne villanna meg a gyűlölet fénye a szemében. A nagyapja, akinek köszönhetően annyi özvegy és árva kószált Ausztria, Csehország vagy Magyarország városaiban és falvaiban a XIX. században. Ha le kellett verni egy forradalmat vagy egy lázadást, a császár mindig őt ugrasztotta. Alfred Candidus Ferdinand zu Windisch-Grätz herceget.

Én, a magyar hadsereg tábori püspöke, Zadravecz István, ott álltam az ezerkilencszázhuszonötös esztendőben Windischgraetz Lajos herceg budai villája előtt és nem győzök hálát adni a sorsnak, hogy ez a remek hazafi meghívott magához. Mit is köszönhetünk Windischgraetz Lajos hercegnek? Neki köszönhetjük a legértékesebb tokaji borok védelmét. Egy jó borásznak kell, hogy legyen a birtokában olyan Tokaji Aszú, amelyiken a Windischgraetz borászat cimkéje díszeleg. Az a borász, akinek nincs ilyenje, nem nevezheti magát teljes joggal borásznak. A Windischgraetz pincészet borai egyet jelentenek a minőséggel az egész világon. Ez az ember birtokolja a Rákócziak régi birtokait. Kastélya van Ausztriában, övé a sárospataki vár és Sárospatak környéke, és mint már említettem, Kassa környékén is szép nagy földjei voltak.

Odaléptem a kapuhoz és becsengettem. Eltelt két perc is, mire jött valaki és kaput nyitott. Rába Dezső állt előttem, Windischgraetz herceg titkára.

- Üdvözlöm püspök úr! A herceg már nagyon várja!

Becsukta mögöttem a kaput és elindultunk befelé a kerti úton. Nem siettem, mert láttam, hogy a titkár erősen sántít. Az illem azt kívánta, hogy ne kérdezze meg, mi történt vele, pedig nagyon kíváncsi lettem volna rá. A ház is messze volt a kaputól. Ez megmagyarázta, miért kellett két percet állnom az utcán, mire valaki hajlandó volt kinyitni a kaput.

Rába bevezetett a szalonba, ahol a herceg éppen átadta az inasának keménykalapját és sétabotját. Felém fordulva egy kissé meglepett arcot vágott.

- Bocsásson meg! Én is csak pár perce értem haza és azt hittem, hogy a titkár úr lassabban fogja önt bevezetni a szalonba a köszvényes lábával. Bocsásson meg, hogy csak így fogadom. Az urat nem tudom, ismeri e, aki szintén társaságunkban foglal helyet.

Az úrnak csak a hátát láttam, mivel háttal ült nekem. Nagyon felbosszantott, hogy arra nem veszi a fáradságot, hogy felálljon és üdvözöljön. Ezt azonnal szóvá is tettem.

- Az ilyen urakat, akik hátat fordítanak a hadsereg tábori püspökének, legszívesebben bilincsben vitetném el a rendőrökkel!

Az úr és a herceg hangosan felkacagtak. Rába Dezső is megengedett magának egy mosolyt, hiába bántotta a lábát a köszvény. A herceg hatalmas bajusza remegett a nevetéstől.

- Kérem, ha itt ennyire nevetséges, hogy egy püspök illemre oktat egy szemtelen fickót, akkor én már itt sem vagyok.

- Csak azon nevetünk, hogyha engem egy rendőr is bilincsbe akarna verni, még aznap elveszítené az állását!

Az eddig háttal ülő úr felállt és megfordult. Arcát óriási őszülő szakáll és bajusz takarta el. Mintha kopaszodó homlokát akarná ezzel ellensúlyozni. Ismertem ezt az embert. Nádossy Imre állt előttem, az országos rendőrfőkapitány. Elkerekedett a szemem. Mire készül a herceg? Mihez kell a hadsereg püspöke és az országos főkapitány?

Nádossy előtt az asztalon le volt valami takarva, de nem tudtam rájönni, hogy mi az. A herceg hellyel kínált, én pedig leültem és várakozóan tekintettem rá. Most már nagyon kíváncsi voltam, hogy miért vagyok itt. A herceg hellyel kínált és beszélni kezdett.

- Nem titok senki előtt, hogy magyar hazafinak neveltek, talán csökkenteni akarták ezzel nagyapám bűneit, amelyeket a magyar nép ellen elkövetett. Magyarország egyik legnagyobb birtokosa voltam, amíg Trianonban alá nem írták azt a békét, amelyik előbb-utóbb újabb háborúhoz fog vezetni. Azóta gyűlölöm a franciákat, mint ahogy gyűlöli őket a legtöbb magyar ember, akiket elszakítottak a szeretteitől egy tollvonással. Akikről Trianonban döntötték el, hogy ezentúl más, eddig nem is létező országok állampolgárai lesznek, ha tetszik nekik, ha nem! Azért a pofonért, amit Trianonban kaptunk, bosszút fogunk állni. Ne ijedjen meg püspök úr, nem fegyverrel! Épp elég vér folyt már a világháború, a Tanácsköztársaság és a fehérterror idején! Íme, az új fegyverünk! Fogják meg és gyönyörködjenek benne!

Hirtelen az asztalon lévő terítőhöz nyúlt és felrántotta. Még soha életemben nem láttam ennyi pénzt egyszerre! Döbbentem nézegettem! Mindegyik francia ezerfrankos volt! A rendőrfőkapitányt nem lepte meg a dolog. Egykedvűen nézegette a pénzeket.

- Ön tudott erről?- kérdeztem döbbenten.

- Persze. Egy jó rendőr mindenről tud. Látott már ön francia frankot püspök úr?

- Láttam, de nem ekkora összegűeket.

- Akkor nem vette észre, hogy ezek a pénzek egytől egyig hamisak.

A szomszéd szobából telefoncsörgés hallatszott. A herceg bocsánatot kért és átballagott oda. Rába követte, mi ketten pedig ott maradtunk egy halom hamis ezerfrankossal. Nádossy szólalt meg először.

- Az ötletet támogatom, de nem lett volna szabad ennyi silány minőségű frankot gyártani. Ennyi előkészület után illett volna jó minőségű hamis pénzt nyomtatni.

- Előkészület? Ön tudott erről eddig is? Egyáltalán hol készültek ezek? Kinek volt pénze berendezéseke, amelyekkel ki lehet ezeket nyomtatni?

- Az egész vállalkozást Windischgraetz Lajos herceg pénzelte. Az ötlet is az övé volt. A kor legjobb nyomdászai készítették a hivatalukban.

-A hivatalukban? Hol dolgoznak ezek a legjobb nyomdászok?

-A Térképészeti Intézetben!

Erősen megszorítottam a fotelem karfáját és ijedten dobtam vissza az asztalra a kezemben lévő hamis pénzt. A Térképészeti Intézet! Logikusnak tűnik, hiszen a pénzt is hasonló precizitással kell megrajzolni, mint egy térképet. Egy földrajztudós a legalkalmasabb személy egy ilyen vállalkozáshoz. A Térképészeti Intézet elnöke pedig gróf Teleki Pál, az egykori miniszterelnök. Nagy levegőt vettem és feltettem a kérdést.

- Teleki Pál gróf is benne van ebben az összeesküvésben?

Nádossy elmosolyodott.

- Fogalmazzunk inkább úgy, hogy gróf Teleki Pál egykori és gróf Bethlen István jelenlegi miniszterelnöknek tudomása van a dologról, de nem vesznek róla tudomást. Elfordítják a fejüket, és ha kiderül, akkor ők nem láttak, nem hallottak semmit. Több hamis pénz nem lesz. Miután Gerő László, a nyomdászunk végzett a munkával, megsemmisítettük a gépeket.

- Főkapitány úr! Miért hívtak engem ide? Most már én is bűnrészes vagyok!

A herceg visszajött. Rába nem követte.

- Kérem, bocsássanak meg a titkár úrnak, de nagy fájdalmai vannak, ezért lepihent. Hallottam a kérdését püspök úr. Azért hívtuk ide, mert szükségünk van megbízható katonákra, akik terjesztik a hamis frankot Európa országaiban. Márpedig ki ismerné jobban a katonák lelkét, mint az az ember, aki gyóntatja őket?

Legszívesebben odaléptem volna a herceghez, hogy felpofozzam. A gyónási titkot arra használni, hogy bűntettet kövessenek el az emberek! Ilyen felháborító dolgot még életemben nem hallottam!

- Szó sem lehet róla!

- Gondoljon a hazájára!

- Mit nyer ezzel az én hazám?

- Ha elárasztjuk hamis francia frankkal Európát, akkor a francia gazdaság meg fog gyengülni.

- Nagyszerű! És attól visszakapjuk Erdélyt vagy a Felvidéket? Attól, hogy önök bosszút állnak a franciákon Magyarország még akkora marad, mint most. Vagy még kisebb!

A hercegnek remegni kezdett a bajusza alatt a szája a dühtől. Nádossy egykedvűen álldogált. Ő már végignézett pár kihallgatást és bírósági pert. Megtanulta, hogy ne mutassa ki az érzelmeit. Nem érdekelt. Folytattam.

- A főkapitány úr szerint pedig ezek a frankok igen rossz minőségűek. Ezeket a silány minőségű hamis pénzeket akarják elterjeszteni Franciaországban?

A herceg öles léptekkel odasietett elém és megállt előttem és a szinte a fogait összeszorítva sziszegte a szavakat felém.

- Ha nem lenne pap, már kidobtam volna, amiért sértegetni merészel a saját házamban! Amiket most a fejemhez vágott, azokban a dolgokban van igazság, de mielőtt ítélkezik, hallgasson végig! A frankot nem Franciaországban fogjuk terjeszteni, hanem Hágában és Milánóban. Olyan emberekre van szükségünk, akik beszélnek olaszul vagy hollandul. Ezekben az országokban nem lesz feltűnő, ha egy idegen ország pénzét akarja beváltani egy bankban!

- Én ebben nem veszek részt!

A herceg nagyot sóhajtott.

- Sajnos már nyakig benne van, püspök úr!

- Dehogy vagyok! De ezt, amit itt elmondtak, gyónási titoknak veszem, és úgy fogok tenni, mint Teleki és Bethlen grófok. Tudok róla, de nem veszek róla tudomást, ahogy ön fogalmazott.

Nádossy is odajött mellénk. A hamis frankok ott maradtak őrizetlenül az asztalon.

- Nemrégiben megkérte önt valaki a Térképészeti Intézet nevében, hogy a budai ferences rendház pincéjében elhelyezhessen egy ládát. Ezt nemrég hozatták el.

- Tudok róla. Gondolom régi térképek voltak abban a ládában. Megkértek, hogy vigyázzunk rá, mi pedig nem firtattuk, hogy mit tartalmaz.

A herceg és a főkapitány jelentőségteljesen az asztalon tornyosuló pénzkötegre tekintettek. Paprikavörös lettem a dühtől.

- Azt akarják mondani, hogy a hamis pénzt hetekig a ferences rendház pincéjében tárolták?

- Igen.

Visszasétáltam a hamis pénz elé. Ha lett volna nálam bármi, amivel tüzet lehet csiholni, felgyújtottam volna az összeset. Még soha nem gyűlöltem ennyire ekkora halom pénzt. A herceg beszélni kezdett.

- Ön jó barátja a kormányzó úrnak is. Sok dologban kikéri az ön véleményét. Avassa be őt is! Tudja meg, hogy vannak még ebben az országban magyarok, akik nem tűrik el Trianon bűneit! Vannak még magyarok, akik bosszút akarnak állni azért a gyalázatért, amit Franciaországban műveltek velünk ezerkilencszázhúszban!

A herceg szemébe néztem és csak annyit mondtam.

- Én önöknek nem segítek. Ha ez kiderül, abból Európa méretű botrány lesz.

- Ön a hazáját félti jobban vagy a hatalmát? –kérdezte a herceg. Bajusza megint remegett a dühtől.

- Én az embereket féltem. Az emberekbe pedig beletartoznak önök is. Ha nem félteném az embereket, nem mentettem volna meg annyi embert Lőw Emánuel rabbival együtt Szegeden a tanácsköztársaság idején. Az emberek élete számomra előbbre való néhány hamis ezerfrankosnál! Ezt a bíróság is így fogja látni, ha kiderül, mire készülnek.

Nádossy kitekintett az ablakon az udvarra. Nézte, ahogy az őszi szél megforgatja a lehullott leveleket. Rezzenéstelen arca csak akkor mozdult meg, amikor beszélt. Mint most is.

- Ha valóban kiderül, hogy mire készülünk, nem a bíróságtól kell félnünk, hanem a sajtótól. Ízekre fognak bennünket szedni.

- Én be fogom ismerni a bűneimet, ha elkapnak bennünket. Nekem az a bűnöm, hogy szeretem Magyarországot! - kiáltotta hangjában némi pátosszal Windischgraetz herceg.

- Ez mindannyiunk bűne. Bocsássanak meg, de szeretnék távozni!

A herceg és Nádossy látták hajthatatlanságomat, ezért nem is marasztaltak tovább.

- Máris iderendelem telefonon a sofőrjét!- mondta halkan a herceg.

Látszott rajta, hogy többet várt tőlem.

- Hagyja csak! Ki kell szellőztetnem a fejemet! Gyalogolok egy kicsit.

- Mielőtt elmegy, még annyit megtenne, hogy megáldja ezt a pénzt, hogy sikeres legyen a vállalkozásunk?

Keresztet vetettem a pénzre miközben a fogam között mormogtam valamit. Ők azt hitték, a pénzt áldom meg, pedig teljesen mást motyogtam.

- Isten legyen irgalmas magukhoz!

Maga a herceg vezetett ki a kapuhoz. A kerti úton nem szóltunk egymáshoz. Mindketten csalódtunk a másikban. Mindketten azt hittük a másikról, hogy hazafi. Valójában azok is vagyunk. Csak én az ő szemében gyáva hazafi voltam, ő pedig az én szememben őrült hazafi. Csak egy közös pont volt a személyiségünkben. Szerettük a hazánkat. 

A kapu becsukódott mögöttem. Kiballagtam az utca végére. Innen remek kilátás nyílt a Dunára és a pesti oldalra. Mennyivel jobb lenne ilyen nyugodt körülmények között csodálni a Szamost vagy a Marost! De már nem tehetjük meg.

Windischgraetz Lajos herceg komolyan azt hitte, megmenti azzal Magyarországot, hogy csődbe viszi Franciaországot? Ő hazafinak nevezi magát. Eddig én is azt hittem, hogy az, de most kiderült számomra, hogy csak egy kalandor a sok közül, aki másokat is bajba fog sodorni. Összekulcsoltam a kezem és imádkozni kezdtem azoknak az embereknek a lelki üdvéért, akik ebben az eleve halálra ítélt vállalkozásban részt vesznek.

Ezerkilenszázhuszonhatot írunk és most itt ülök a vádlottak padján a herceggel, Rába Dezsővel, Nádossyval. Semmi rosszat nem tettem, csak tavaly eleget tettem egy meghívásnak. Nádossynak igaza volt. A sajtó még a bőrt is le akarja nyúzni rólunk. A bíróságnak meglepő módon imponál a vádlottak hazaszeretete és nagyon enyhe büntetést akarnak kiróni mindenkire. Engem természetesen bizonyíték hiányában fel fognak menteni. Több lappal is perben álok, amelyek szerkesztői be akartak mocskolni. A katonák, akik be akarták váltani a hamis francia frankokat most hágai és milánói börtönökben ülnek. Az egész vállalkozás kudarcba fulladt, úgy ahogy megjósoltam.

 

 

 

    Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap