Arany Sas Díj pályázati mű: Zentai Eta - „Istennek ajánlott” gyermek

Szerkesztő A, v, 01/05/2014 - 00:02

 

 

                        

 

A Duna két karja között ringatta, táplálta a Nyulak szigetét. A természet meghálálta a gondoskodást, dús növényzet burjánzott minden talpalatnyi földön. A szigeten csend lakott és harangszó. Nem kötötték hidak a partokhoz, csak a halk csobbanással érkező csónakokkal lehetett megközelíteni.  Az Isten is békés elmélkedésre, tiszta lelkekkel való beszélgetésre szánta. A dominikánusok kolostora, amit IV. Béla király építtetett „legkedvesebb” leánya számára, nem is lehetett volna alkalmasabb helyen.

 Fiatal apáca szorgoskodott a kolostor kertjében a tűző napon. Egyik társa érkezett sietősen a hírrel. 
– Nővérem Király urunk itt van a kolostorban, beszélni kíván veled. – Margit felegyenesedett, lerázta kezéről a földet, és indult.  – Nem váltasz ruhát? – szólt utána. -  Talán a ruhámhoz jött? – kérdezett vissza halkan a királyleány.
A látogatásra elkísérte apját II.Ottokár cseh király is, aki ismét nősülni készült. Az egyszerű, kopott ruhában érkező ifjú hercegnő szépsége meggyőző érvnek tűnt, hogy a házassággal a két ország között békét teremtsenek.  A kérő mohó pillantása, és apja kívánsága, hogy hagyja el a zárdát, fehérre sápasztotta viruló arcát.
– Mindig engedelmes leánya voltam Felségednek, és az is maradok, de nem tehetem, nem vagyok szabad. Emlékezzék apám, anyámmal együtt zálogul ajánlott Istennek, ha Magyarországot megszabadítja a tatároktól.
– Tudom Margit, apró gyermekként szakítottunk le a szívünkről, és adtunk az Úrnak. Ez most egy újabb alkalom, mikor a hazádnak szüksége van rád.
– Én Jézus menyasszonya vagyok. - tiltakozott szelíden.
– Még nem tetted le a végső, ünnepélyes, szüzességi fogadalmat. – jött a cáfolat.
– Azt a fogadalmat sem szeghetem meg, amit születésem előtt a nevemben tettek.
–  Azért nem kell aggódnod, kérésünkre a pápa felment alóla! – nyugtatta a király.
-  Én nem mentem fel magam. – törékeny testéből, kedves arcából, kérlelhetetlen eltökéltség áradt.
Szavak és érvek követték egymást, végül a kérő csalódottan, apja ingerülten távozott. Azt remélte, hogy ez a frigy véget vet annak a háborúskodásnak, amit a harcias, cseh királlyal vívott változó szerencsével. A logikus tervbe apró, gyémánt porszem került, Margit határozott elutasítása. A  tatárdúlás után a király legfőbb törekvése  volt  békét teremteni az ország határai mentén,  hogy figyelmét és hadait ne vonja el semmi a még mindig fenyegető tatár veszélyről.  Először a legkézenfekvőbb lehetőséggel élt, számos gyerekének megfelelő kiházasításával, a rokoni kapcsolatok védőhálójának megteremtésével. Váratlanul érte, hogy éppen engedelmesnek hitt  leánya szegül szembe akaratával. Úgy érezte, hogy Margit egyrészt nem méri fel a frigy diplomáciai fontosságát, másrészt nem találja elegendőnek a legfőbb egyházi méltóság, a pápa engedélyét a rendből való kilépésre, ami egyébként bevett gyakorlat volt. A király nem tudhatta, hogy amit jogosan elvár, annak mély, még a gyermekkorban gyökerező akadálya van. A királylány a veszprémi kolostorban, legfogékonyabb korában csodálkozott rá a feszületre, a megfeszített Jézus szenvedéseire.  A látvány megrázta, és a hatást csak fokozta a hozzáfűzött magyarázat. A passió megjelenítése olyan erős, eleven érzéseket váltott ki belőle, hogy attól kezdve ahányszor látta, térdre borult, és sírt. Már ekkor megmutatkozott a hitnek átlagon felüli, gyermekségén túlmutató átélése. Ha a királyi szülőkhöz el is jutottak a hírek rendkívüli vallásosságáról, más dolog volt szóban értesülni róla, mint közvetlen közelről megtapasztalni.

Margit a vendégek távozása után, a kellemes, árnyékos kerengőn át, a kolostor, forró, gőzöktől terhes konyhájába sietett, ahol a főzés, mosogatás, takarítás, mindennapos, önként vállalt elfoglaltsága volt. Nem érzékelte, vagy nem törődött a fürkésző pillantásokkal, melyek a kettős királylátogatás okát kutatták. Szokása szerint utolsónak evett a szolgálóleányok után. Alázatos viselkedésében nyoma sem volt kiszámított mártíromságnak, minden tettéből természetes önzetlenség áradt. Szeretettel fordult társai felé, azok bánata az ő bánata, boldogsága az ő boldogsága volt. Este, mikor aludni tértek, és a dormitórium elcsendesedett, leosont az emeletről, átvágott a holdfényes kolostorkerten, imádkozni sietett.  Vonzotta az éjszakai templom csendje, ahol ilyenkor háborítatlanul találkozhatott Istennel. Imái, lelkének szenvedélyes üzenetei, hosszú órákon át szálltak az ég felé. Megszűnt körülötte a világ, nem törődött az éjszaka hidegével, mely alattomosan sajgó térdeibe szivárgott a kemény kőlapokon keresztül. Éjfél után elgémberedett lábai még mindig nem ágyába, hanem a kolostor egyik apró, titkos cellájába vitték, ahol gyenge vállait megmutatta égi jegyesének, és vezeklésül, keményen lecsapott fehér hátára az ostor, egyszer, kétszer, sokszor.

IV. Béla makacs ember volt, nem tűrt ellentmondást még a gyermekeitől sem. Újra és újra megpróbálta rávenni leányát a házasságra. Segítségül hívta a királynőt is Laszkarisz Máriát, de az anya sem járt sikerrel.  A szelíd királyleány örökölte felmenői céltudatosságát, bár tisztában volt azzal, hogy megbántja őket, hogy döntésében az engedetlenséget látják, az érdektelenséget hazája iránt, nem engedett.  Szilárd meggyőződése volt, úgy segíthet a legjobban, ha saját útját járja.  Hitt abban, hogy az imádságok, és az egyre kegyetlenebb vezeklések vezetik el Istenhez, akinek kezében van mindenek sorsa. A királyi akarat megtört Margit ellenállásán, végül IV. Béla unokáját, Kunigundát adta nőül a cseh királyhoz.

A zárdában Margitot eleinte azért övezte megkülönböztetett tisztelet, mert a király leánya volt. A Domonkos rendnek jólétet hozott a falai között nevelkedő gyermek. A király számtalan adománnyal és az odaajándékozott budavári Nagyboldogasszony templommal fejezte ki elégedettségét.  A királyleány nem értékelte rangját, kora gyermekségétől igyekezett megszabadulni származása „bélyegétől”, és az azzal járó kiváltságoktól, testét-lelkét minden földi sallangtól mentesen kívánta Jézusnak ajánlani. Még a szent életű apácák is bizonyos értetlenséggel fogadták egyre igénytelenebb külsejét, és törekvését személyiségének teljes feladására. Pedig származására nem lehetett panasza, az Árpádház bővelkedett legendás személyiségekben. A látogató szoba békés csendjében, a kinti világtól elválasztó „vasablak” mögött, Margit is szívesen hallgatta Desiderius fráter felolvasását a szentek életéről, köztük Szent István, Szent Imre herceg, Szent László, és akit a legjobban csodált, apjának húga, Szent Erzsébet csodálatos, követendő példájáról. Valójában a gazdagság taszította, ami származásának természetes velejárója volt, és hite szerint legfőbb akadálya a „tiszta életnek”. A tervezett házasság megtagadása nemcsak családját zaklatta fel, de a zárda életét is. A királyleány   makacssága miatt sokszor kivívta a priorissa elégedetlenségét, különösen a méltóságát sértő, alantas munkák miatt, melyek látható nyomokat hagytak külsején. Tartott attól, hogy gondozatlansága miatt alkalmatlannak találják a kolostort Margit nevelésére. Ez a megtörhetetlen makacsság, mellyel most szülei is szembesültek, árnyékot vetett a rendre, mely híres volt szigorúságáról. Mikor esténként a kapitulomházban összegyűltek az apácák nyilvános megbánásra, Margit készségesen elismerte bűneit, köztük engedetlenségét, és vállalt érte minden kemény diszciplinát. De megfelelő alkalmakkor világossá tette, hogy Istennek ajánlott személyét nem hajlandó diplomáciai érdekekért áruba bocsájtani.  Éjszakánként a kis cella magányában, csak a parányi rácsos ablakon át beszökő fény tanúsíthatta volna, hogy a törékeny fiatallány, akinek legfőbb vágya volt átélni a Megváltó szenvedéseit, milyen keményen büntette magát azért, mert megbántotta azokat, akiket szeretett.

A meghiúsult lánykérés hullámverései még el sem csitultak, mikor újabb esemény híre borzolta a kedélyeket. Kitört a háború Margit szeretett István bátyja és hasonlóan szeretett apja között.  Minden háború közt a legszörnyűbb, mert apa és fia állt egymással szemben. IV.Bélának nem volt új a helyzet, hiszen ő is megvívta a maga csatáit II. Endrével, igaz csak elvi síkon. Az egymást követő nemzedékek harca, hatalmi harc. Az egyszerű családoknál csak a fiú törekvése az önrendelkezésre, királyi családoknál a tényleges hatalomért, anyagi javakért folyik. István önálló hercegséget akart, hiszen megkoronázott király volt, de apja elzárkózott ettől, holott kisebbik fiának odaadta Szlavóniát. A vélt igazságtalanság adott fegyvert a fiú kezébe. Az évekig tartó küzdelem megosztotta az országot, a nemesek egy része az apa, másik része a fiú mellé állt, nem csitítva, inkább szítva, ezt az egész országra veszedelmes tüzet. A pártoskodás nem kerülte el a nyugalom szigetének számító közösségeket sem, a kolostorokat. Az apácák attól függően, hogy családjuk hol volt elkötelezett, ahhoz a félhez húztak. Az imádságra szánt hajlékot harag és gyűlölködés tette hangossá. A csúf szavakat egymáshoz vagdosták egyik órában, hogy meggyónják a másikban. Margitnak újabb oka volt sokat szenvedett testének sanyargatására. Azt hitte, ha magára veszi a fiú és az apa bűneit - akár Jézus az emberekét – képes lesz köztük békét teremteni.

Egyik tavaszi napon látogatója érkezett, István bátyja. A fiatal férfiarcon nyomott hagytak az évek.
 – Segíts húgom megbékélni apámurammal!
- Istennek hála. -  Margit kezei imára kulcsolódtak, aztán kutatóan nézett a testvéri arcba – Miért István, miért a sok vér?
-  Igaztalan volt hozzám, Bélának kedvezett. Királyasszony anyám is. – tette hozzá keserűn.
– Féltésből, fegyverrel szülőd ellen?
- Bélát kívánták a trónra, halálomról határozának. – forró hangja átsütött a rácsokon. Margit gyönge, fehér ujját átdugta és megsimította széles homlokát.
–  Békélj István, szép nagyot hasítottál magadnak az országból, legyél jó király!-
-  Imádkozz értem húgom, és tudasd apámurammal, hogy ezentúl engedelmes, jó fia leszek .  -  Margit szíve megsajdult, vajon mit tehet ő az engedetlen leány?

A béke apa és fia között Margit közbenjárására, és az Esztergomi érsek segítségével megszületett.
A Duna vonalától keletre Istváné lett az ország. Szuverén uralkodóként, önálló külpolitikával rendelkezett, de a jogi egység fennmaradt.  István egyetlen dolgot nem tudott elérni, hogy úgy szeressék, mint a kisebbik fiút. 

A híresen szép királyleány kezéért újabb kérő jelentkezett, Anjou Károly Szicilia királya. Margitot a konyha kövének súrolásakor érte a hír apja újabb látogatásáról. A nedves rongyot magától értetődő mozdulattal adta a soror kezébe, hogy folytassa a munkát. A büszke, nemesi családból származó lány arca megrándult, és a vizes ruhát magasról a vödörbe ejtette. A szennyes lé Margit ruhájára fröccsent.
 – Ez a szolgálók dolga. – hangzott fennhéjázón. 
– Miért haragszol nővérem, egymást szolgálni talán nem Istennek tetsző dolog? – nézett társára harag nélkül. Megmosta kezét, aztán nem zavartatva nedves ruhájától, örömmel indult apja látására. Erősen remélte, hogy szülei megenyhültek már a visszautasított házassági ajánlat miatt. A kölcsönös üdvözlés után, apja figyelmesen megnézte.                                                                                                                                                                       –Sovány vagy és sápadt. – hangzott sommásan. Szavaiból nem aggodalom érződött, inkább valamiféle mustra. – Ezen könnyen segíthetünk. – tette hozzá engedékenyen. Margit gyomra összeszorult, megsejtette, hogy a látogatásnak egyéb célja van. Apja komolyan és szigorúan folytatta. –  Ugye tudod, aki királynak, vagy királyi gyermeknek születik, az nem rendelkezhet szabadon a sorsával. Nem nősülhet, és nem mehet férjhez saját választása szerint, de mindig nősülnie, vagy férjhez kell mennie, ha az ország érdeke úgy kívánja. A jól végiggondolt frigyek Magyarország biztonságát jelentik. Valamennyi gyermekem házassága fontos sarokköve hatalmi helyzetünknek. – kis szünetet tartott, és tekintetével foglyul ejtve Margitot, végre kimondta, amiért jött. – Anjou Károly megkérte a kezed. Most ne hivatkozz szüzességi fogadalmadra, mert te is élhetsz szűzi házasságban, mint Kinga nővéred! -  Az utolsó mondat megdönthetetlen érv volt. Margit arcából kifutott a vér, szinte áttetsző lett. Nagyobb próbatételt aligha mérhetett volna rám az Úr gondolta, mint azt, hogy újra nemet kell mondanom apámnak.                                                                                                                                                                                                   – Felséges apám és királyom bocsánatáért esedezem - tette össze törékeny, kidolgozott kezeit, és lehajtotta fejét, mint aki imádkozik.  - de az én sorsommal már semmilyen földi hatalom nem rendelkezhet, legyen bár olyan kedves lelkemnek, mint felséged szava. Saját magam sem, mégis újra, és újra, az engedetlenség bűnébe esem. Én visszavonhatatlanul az Istennek ajánlott áldozat vagyok, Magyarország oltalmára. – emelte tiszta tekintetét apjára.

Apa és lánya találkozása eredménytelenül ért véget. IV.Béla nem tudta sem felfogni, sem elfogadni Margit misztikus indoklását, mely szerint földi életének cselekedeteit korlátozza egy fogadalom. A királyt, aki két lábbal állt a földön, akinek nap, mint nap racionális döntéseket kellett hoznia, felingerelte lánya hajthatatlansága. Nem fogadta el, hogy Margit tudatos, kolostori élete, magasabb rendű támogatást nyújthat Magyarországnak, mint kívánatos házassága Anjou Károllyal. Pedig a nyugati világban akkor már számon tartott Domonkos rendi szerzetesnek, a későbbi Aquinói Szent Tamásnak, a keresztényi tanok nagy tanítójának és magyarázójának szavai, miszerint „a szemlélődő élet különb, mint a tevékeny” talán igazságot szolgáltattak volna a királylánynak. A király végül Margit gyóntatójához, lelki vezetőjéhez Marcellus fráterhez fordult, hogy a vallás eszközeivel bírja rá a házasságra, de ezen a ponton is csalódás érte, a fráter nem élt vissza befolyásával, sem rábeszélni, sem kényszeríteni nem próbálta a királyleányt, tiszteletben tartotta döntését.

A szülők haragja Margit önként vállalt keresztjét még súlyosabbá tette. A királyleány vezeklésül a ciliciumot, mely egy durva anyagú fűző volt, amit az apácák a ruhájuk alatt viseltek, kemény vasövre cserélte. E szörnyű rejtett kellék, elszorította testét, összepréselte szerveit. Ennek az önsanyargató eszköznek az volt a célja, hogy a test bűnös vágyait elfojtsa. A királylánynak nem voltak kísértő gondolatai, ő kezdettől azért büntette, sanyargatta magát, hogy maradéktalanul átélje Krisztus szenvedéseit. Az, hogy a hatalom, a diplomácia mindent átszövő világa újra igényt tartott vonzó testére, megrémítette. Ezért akarta tudat alatt, vagy tudatosan még jobban büntetni, megnyomorítani, szakadt, piszkos ruhákkal elfedni, ápolatlansággal, mint egy szép, de riasztó illatú virág, elijeszteni a közeledőket. Margit élete a kolostorban ettől függetlenül sem volt könnyű. Viselkedése megosztotta az apácákat. Egyesek fenntartás nélkül csodálták, és utánozni próbálták, mások idegenkedve, kritikusan figyelték. Hiába volt ez egy vallásos szellemiségű közösség, ahol az  emberi konfliktusok tompítva, de az összezártság miatt, néha mégis élesebben ütköztek ki. Margit, aki önfeláldozóan osztozott társai bánatában és örömében, ápolta, vigasztalta, kiszolgálta őket, az irigységet, ármányt megbocsájtotta, csak egyre nem volt képes, beengedni őket belső világába. Olyan volt közösségükben, mint egy zárt kagyló, belemerülve tenger mélységű hitébe.  Kapcsolata Istennel intim volt, csak kettejükre tartozott, az ő útját Isten felé nem lehetett utánozni, imádságát, mely sokszor inkább párbeszéd volt másolni.  

IV. Béla rideg természete az újabb visszautasítás után nemcsak leányát, de a rendet is büntette, mert meggyőződése volt, hogy nem támogatták terveit hathatósan. Elmaradtak az adományok, visszavette a budavári Nagyboldogasszony templomot, sőt leányának gyóntatója Marcellus fráter is elvesztette tartományfőnöki tisztét. Szülei látványos elfordulása a királylányt nemkívánatos személlyé tette a kolostorban. Margit eddig sem tudta, és nem is akarta megvédeni magát, most hogy megszűnt a királyi származás támogató, tiszteletet parancsoló légköre, sok társa számára szabad prédává vált.
– Engedetlen vagy nővérem  - hangzott nemegyszer – A kolostorra is bajt hoztál, királyurunk szíve elfordult a rendtől. – Ha férjhez mennél adományokkal segíthetnéd a szegényeket és a kolduló rendeket, de csak magadra gondolsz. – Isten megtiltotta tán a fürdőzést is és a mocsoktalan ruhát? -  Vidd az engedetlenséged másik kolostorba, ne nehezítsd az életünket!  Még Olimpiádisz asszony is, aki gyermekkorától a nevelője volt, és akit anyámnak szólított, még ő is megszidta többek előtt:  „folyton a földön tartja az orrát, mint a disznó. Talán a földben keresed az Úristent?”
Margit alázatosan tűrte a bántásokat, és Marcellus atyától egyre keményebb diszciplinát kért.

A szigeten élő szent életű királyleány híre már évek óta rengeteg látogatót vonzott a kolostorba. Nemcsak gyógyulni vágyó, áldásért könyörgő szegényeket, de nemesasszonyokat is az ország minden tájáról. Mindenki látni akarta a csodatévő, imával gyógyító, különleges királyleányt. Nem sejtették, hogy a légies, könnyed járású Margit a cipőjébe szögeket rejtett, hogy egy pillanatra se felejtse el, földi szenvedése a kulcs az üdvösséghez. Bár ereje egyre fogyatkozott, napjai továbbra is munkával teltek, a hajnalokat és az éjszakákat sem pihenéssel töltötte, hanem imádsággal és vezekléssel. Marcellus fráternek, és az idővel priorisszává lett Olimpiádisz asszonynak fogalma sem volt azokról órákról, mikor a süntüskés korbácsot nem Margit, hanem valamelyik bizalmasa suhogtatta a háta felett, mert erőtlen karja már nem volt képes magára emelni.

Az 1269. év hosszú tele, az imádság órái a fagyos templomban, a vízhordás nehéz vödreiből kiloccsanó víz hidege, mely zörgőssé tette az amúgy is hitvány ruhát, száraz, kínzó köhögéssel gyengítette a királyleány meggyötört testét. A meleg napsütéssel érkező tavasz hiába hozott enyhülést, a húsvéti böjt megint elszívta erejét. Mikor Marcellus fráter a megfeszített Jézus szenvedéseiről beszélt az ünnepi misén, Margit szűnni nem akaró sírással élte át újra a Megváltó kínjait, mintha az a jelenben történne. Sokszor a közös imádkozások alatt társai őt figyelték, ki csodálattal, ki irigységgel, mert olyankor a szennyes burok fölött, a templom homályában, csak átszellemült, fehér arca világított teljes elragadtatással. Ilyenkor nem érezte a vasöv testébe fúródó tüskéit, a sűrűn vetett véniák alatt, a fájdalom valami messzi, édes sajgássá vált, érzékelése elszakadt a valóságtól, boldog volt.

Szülei megfeledkeztek az ” engedetlen” leányról. A kolostor közösségének nagy része nemcsak elutasította, de egyesek különösen leleményesek voltak verbális és fizika megalázásában. Azok kevesen, akik szentként tisztelték, azok sem a barátságát bírták, csak őrzői és segítői voltak a titkos éjszakai vezeklésekben. Méltatlan külseje valószínű minden közösséget irritált volna, de ez is tudatos része volt kálváriájának, az aszkézisnek olyan fokát érte el, amikor már semmi nem számított csak a cél. Mikor 1270. év januárjában ágynak esett, környezete akkor szembesült kétségbeejtő állapotával. Ijedtség és félelem lett úrrá a priorisszán, hogy mit szólnak a szülei, ha meglátják. Igyekeztek testét megtisztítani, makulátlan ruhával elfedni. Margit már nem tiltakozott, arcán boldogság fénylett, nem érzékelte a körülötte serénykedőket, imádkozókat, virrasztókat, tekintete olyan látványban fürdött, amit csak neki tartogatott az ég.  1271. január 18-án halt meg.

 A ma embere, ha sétál a Margitszigeten, és megáll a kolostor romjainál, már csak arra emlékszik, hogy századokkal  korábban egy szentéletű, legendásan vallásos királyleány élt itt önkéntes szegénységben, és a sziget róla kapta a nevét.

 

 

   Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap