Árnyak a kollégiumban

George Tray, p, 03/22/2019 - 00:12

 

Prológus                                                                                                                                                                                                     A sorakozó után én később értem vissza a körletbe. Gömbi, Bandika, és Robeta már ott pakolászott a szekrények előtt. Én még mindig méltatlankodtam Kutya viselkedésén.                                                                                                                      – Hihetetlen ez a pali. Hová valósi ez a Kutya? – kérdeztem tőlük.                                                                                                 -Nyírbátori... – Bandika ezt egy kissé félve ejtette ki, és rögtön a reakciókat fürkészte az arcokon. Gömbi pufók fején a szája felfelé görbült, majd először halk, után egyre erősebb nevetés hagyta el a száját. Szinte rázkódott belé a köpcös kis teste. Bandika sose szerette, ha megszólják a földijét, de a Kutya veszett is volt, és dili is...

Sűrű köd ereszkedett a késő őszi estére, és ezen a ködön csendesen billegett a vasárnap. A laktanya nyugodt volt, hideg, és szinte üres. Fizetés előtt mindig lelassult az élet. Nem csak a forintoknak nem volt társuk, de az embereknek sem. Mindenki őrizte a kis megmaradt pénzét, és kerülte a másikat, nehogy fizetni kelljen a kantinban, vagy kölcsön adni esetleg. Az őrszoba körül lámpák világítottak. Fényük nyugodt sárgás villogással szőtte át a levegőt, és ebből kevéske fényből jutott Feca körletébe is. A sárga villogás, mint a néma percek folytak végig a falon, ömlöttek a szekrényekre, és a lópokrócokon át a vaságyak lábára. Az árnyékban az asztalon használt vizespoharak alján olcsó borcseppek párologtak. Aztán az üres körletet hang töltötte meg, ahogy Fecával szemközt az ágyon Sopi újra hortyogni kezdett. – A Sopi – gondolta Feca, és magas, jókedvű mosolyra húzta a száját. – Horthy Miklós legszebb katonája. Még mindig azt mondja a parancsnoknak: főhadnagy úr, alázatosan jelentem! Azután a körletben sugdolózni kezdtek a bútorok. Kutyáról és Égi Ivánról beszéltek. A falak is emlékeztek, ahogy az utolsó pénzüket is kannásborra költötték. Az ajtókilincs is ismerte a kezüket, ahogy elmentek. De az üres ágyak, a pokrócok, a székek is mind azt mondták, hogy ma még látni fogják őket. Azután Feca elaludt. Fáradtan, korgó gyomorral, előtte még a közelgő fizetésre gondolt. 
Az óváros már szinte aludt a rá telepedett ködben. A tó csak egy nagy medernek látszott, amit megtöltöttek vízzel a környező platánfák. Elvétve kinyitotta világos szemét egy-egy ház, és pislogott. Egy vaskapu nyílt ki valahol, és a nyikorgása átszaladt a nyugodt tavon a túlpartra. Lépések jöttek, visszhangjuk a régi téglaházak oldalához csapódott, majd elment egy másik utcába. Kutya és Iván-Sky riadtan húzódtak egy vaskos fa mögé. A nagy tó hűvösen mélyet lélegzett, és a két árnyék visszatartotta ezt a belégzést. Kutya már nem érzett megvetést maguk iránt. A borgőz már elérte az agyát, és mindenben hallgatott a társára, aki ismertette a tervet:                                                                                     - A második emeletre kell feljutnunk – suttogta Iván-Sky. -Ott van a konyha. – Majd hirtelen felhajtotta a gallérját, a sapkáját a szemébe húzta, és elindult. A társa hűséges kutyaként követte.                                                                                    Olykor indokolatlanul siettek, azután ok nélkül megálltak és hallgatóztak. Kutya valamilyen gyenge tántorgást érzett a térdében, majd kezét a zsebébe dugta, hogy megkapaszkodjék valamiben. Majd a késő esti derengésben meglátták a tó feletti dombra épült patinás gimnázium kollégiumát. A falai meredeken hasítottak fel az égbe, és nem látták de tudták, hogy meredek a teteje. Zömök homlokzat, apró kockaablakok. Minden mélyedés, minden kiugrás puha és vörös volt a tégláktól a kolin. Csak néhány szobában égett még a villany, és a gyér fényük lassan tántorgott körbe a kísérteties utcán. A nagy tölgyfakapu csendesen nyílt meg, és a két árny észrevétlenül osont be rajta. Aztán ijedten néztek egymásra az udvaron, majd a lépcső felé. Fentről egy zseblámpa fénye esett le, bukdácsolva egyik lépcsőfokról a másikra. Iván-Sky és Kutya nem fogta fel rögtön a történteket. Csak a veszedelmet érezték, és hirtelen meghúzódtak a lépcső mélyedésében. Nehéz, biztos léptekkel a portás ment el mellettük. Kutyának úgy tűnt, hogy menten rájuk tapos. Az öreg kapus árnyéka emberfelettien nagynak látszott a mélyedésben meglapulók előtt. Amikor az ajtó becsukódott a portás mögött Iván-Sky és Kutya kicsinek és nyomorultnak érezte magát ott, a lépcső alatt az árnyékban. Azután kimerülten lopakodtak fel a második emeletre. Lábujjhegyen osontak végig a folyosón. Iván már tudta melyik járólap mozog, ezeket elkerülte, mint egy árulót. A konyha ajtaja előtt megálltak, és hallgatóztak egy kicsit, van-e bent valaki. A csend is nagy, földig érő köpenyt terített rájuk. Benyitottak, és rögtön a hűtőhöz mentek. Felnyitották az ajtaját, és mintha csak Dáriusz kincsét találták volna meg, az arcuk ragyogott a fényben. Nagy szelet rántotthúsok, panírozott karfiolok, kerek sajtok, joghurtok, banán és narancs sorakozott előttük a rácsos polcokon. A visszatért kollégisták pár napi elemózsiája. A látványra megkordult Kutya csersavaktól telített gyomra, és gyorsan odakapta a kezét, mert félt, hogy más is meghallja, és lebuktatja őket. Iván a zsebéből előhúzott egy gyűrött, kopott ezer éves teszkós szatyrot, és nem törődött a válogatással, mint egy markoló húzta bele a hűtő tartalmát. Aztán hirtelen nehéz léptek dörömböltek át a kapualjon. Az éjszaka feketesége benépesült. Alakok érkeztek a kollégiumba. Először egyenként, aztán csapatban egyre többen. A zajuk, mint egy éles penge belevágott a csendbe. A sötétségből lassanként nagy zajongó katlan lett, amelyben arcok, szőke hosszú hajak, fehér nadrágok mozogtak. A riadalomnak, ami a konyhába lépett teste volt. Női teste. Iván rögtön cselekedett. Ablakot nyitott, és a bekötözött szatyrot kivágta jó messzire a magasból. El onnan a bizonyítékkal. Azután Iván és Kutya a férfi vécébe settenkedett, ahol vártak. Csökönyösen, némán, felállva a kagylókra a zárt kabinokban. 
Feca kinyitotta a szemét, úgy mint gyerekkorában, amikor sokáig feküdt nyitott szemmel a sötétben. Fény se szűrődött már be hozzá, mintha az órák alatt elvéreztek volna az őrszoba lámpái. A sötétség olyan üres volt, mint a felriasztott gondolatai. Ami után vágyódott – a reggel – még nem jött el, és csak a fáradság meg az émelyítő borszag maradt a körletben. Ekkor váratlanul, mintha csak kést döftek volna bele a végtelen csendbe, emberi hangok nyilallottak át az éjszaki csenden. Valaki messze énekelt, és az ének mellett egy kutya vonyított. Feca torkát összeszorította a kín. – Ezek Ivánék – mint borzasztó sértés csapott le rá a tudat. És félni kezdett valamitől, ami még nem látszott a gondolatai alatt. Két kezét összekulcsolta, és úgy tett mintha aludna. Nyílt az ajtó, és felcsapódott a villany, mint egy dühös vasalódeszka. Feca nem mozdult. Oldalt hajtott fejjel hallgatózott, és az éles fényben csak egy viaszfolt volt az arca a párnáján. Az a valami már nem bujkált a gondolatai között. Iván és Kutya újra felébresztette:                                                   -Feca gyere egyél! Hoztunk kaját – mondta Kutya, aki éppen a műanyag borítást tépte le foggal, az egy kilós trapistáról, ami merő joghurt volt. A lecsorgó tejtermék előbb végig folyt Kutya alkarján, majd nagyot csattant a körletpadlón. Feca vadul felült az ágyon, és árnyéka mint ugrásra készülő rém szökött a mennyezetig.                                                                     -Most? Miért éppen most? – Kínjában az öklét kezdte harapdálni. A hangja hörgött a szenvedéstől. Egy pillanatra csend lett, és erre a csendre Sopi bágyadtan felnézett. Kutya és Iván egymásra pillantott, aztán Fecára, majd Kutya nagyot harapott a joghurtos, kiszabadított sajtba. Aztán Iván tarkón vágta a Kutyát. Kutya csámcsogása bugyborékoló hörgésbe fulladt.  A nevetés pedig egy pillanatra elborította a körletet. És ez a nevetés erősebb volt, mint Feca ordítása...

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap