Asszonyverők

T.Ágoston László, h, 10/08/2018 - 00:04

        ─ Különös teremtménye Istennek az ember ─ mondta elgondolkodva a keze alatt sziszegő, jajgató szomszédasszonyának Tóth Róza, miközben a sebét fertőtlenítette valamiféle olcsó kölnivel. ─ Addig nem tud a seggén maradni, míg bele nem rúg valaki. Akkor aztán dühöng, ordít, és meg nem nyugszik, míg nem talál valakit, vagy valamit, akibe ő is belerúghat.

        ─ Jaj, ott óvatosan Rozikám, mert nagyon fáj! ─ húzta el a fejét a másik. ─ Majd tegyél rá egy kis alapozót, hogy ne látsszon annyira!

        ─ Jó, majd teszek ─ bólintott rá, aztán folytatta az elmélkedést. ─ De ennél már csak az asszony különösebb, vagy hülyébb, mert hagyja magát. Mi az, hogy hagyja? Némelyik nem is érzi jól magát verés nélkül. Azt mondja; „már nem is szeret engem az uram, mert két hónapja egy árva pofont se adott.”

        ─ Tudom, hogy te nagyon utálod az ilyen férfiakat, de ez azért túlzás. Szeretném én látni azt a nőt, aki a verést hiányolja!

        ─ Jól van, akkor menj föl a harmadikra, és jól nézd meg a Bartosnét. Ő például egy olyan.

        ─ Ja, a Teri? Az tényleg nem százas. Igaz, a férje se látszik komplettnek. A minap is jövök haza, ott áll a pasas a folyosón és azt dúdolgatja maga elé, hogy „ a pénz számolva, az asszony meg verve jó.” Mondom: mi van? Azt mondja erre:„asszony még csak volna, de pénz egy garas sincs.” Hát mondom, ez hülye, és otthagytam. Másnap hallom ám, hogy tökrészegen agyba-főbe verte a csajt.

        ─ Hasonlóképp, mint téged a Balázs. Mondd, megpróbáltál már egyszer is visszaütni neki?

        ─ Á, azt nem lehet. Olyankor mérges, mint a pulyka. Agyon is ütne. Így én elszaladok, ő meg előbb-utóbb megnyugszik, kialussza a részegségét, aztán térden állva kér bocsánatot. És még ajándékot is kapok tőle.

        ─ Te meg örülsz, hogy megbocsáthatsz, és várod a következőt…

        ─ Most már nem. Vége, ez volt az utolsó. Megyek az orvoshoz látleletért, és följelentem. Sőt, a cuccát is kidobom a folyosóra. Már rég megtettem volna, de hát így, túl a negyvenen hol kap ilyen rendes férfit az ember lánya? Aki tetszene, az már mind nős, családja van. A linkóciakkal meg  mit kezdhet egy magányos nő?

        ─ Te tudod… Én nem bujtogatlak, Mari, de az biztos, hogy kirúgnám.

        ─ Naná, hogy kirúgom! Ma lesz a napja. ─ ezzel fölkapta a táskáját, és már indult is, hogy végrehajtsa a nagy elhatározását. Róza meg elrakta a fertőtlenítő szereit, és szétvetett lábakkal leült a hokedlira, mint aki egy keményen átdolgozott nap fáradalmait akarja kipihenni. Családon belüli erőszak ─ motyogta maga elé. ─ Lassacskán már a csapból is ez folyik. Tiltakozunk, intézkedünk, elítéljük… Aztán kiderül, hogy a parlamenti képviselő is veri az élettársát. De azért a törvényt megszavazza. Szigorúan büntessenek meg mindenkit, akinek nincs mentelmi joga. No, erre köss csomót, Tóth Róza!

Neki is megvolt a maga Patics Jóskája. Őrült nagy szerelem volt. Majd megzabálták egymást. Még házasokként is összeölelkezve jártak az utcán. Egyszer a mozi előtt kiröhögte őket egy pasas, mert a reklámposzter alá álltak, és pont úgy smároltak, mint a plakáton a színészek. Ez a hülye Jóska meg visszakézből akkora fülest akasztott le neki, hogy majdnem körbecsavarodott a feje. Aztán persze a filmet nem látták, mert gyorsan olajra kellett lépni, mielőtt kiérnek a zsaruk. A jegy meg ott lapult a zsebükben.

        Voltak ilyen ziccerek…Csak akkor volt gubanc, amikor tűsarkú cipő volt rajta és sürgősen el kellett hagyni a terepet. Rohadt nehéz volt benne futni. Utána viszont akkorát lehetett szeretkezni, mint az ólajtó… Egyszer a Petőfi utcai kocsmát is kipakolta a Jóska, mert egy részeg fószer rákacsintott. Mármint hogy őrá. Olyan balegyenesei voltak, mint a Papp Lacinak. Igaz, őt soha nem látta bokszolni, de mondták az idősebbek.

        Csak a gyerekeket nem szerette ez a Jóska. Amikor megmondta neki, hogy terhes, nem szólt az egy árva szót sem, csak kivett a hűtőből egy üveg sört, kiállt az ajtó elé, egy nyeletben leküldte, aztán földhöz csapta az üveget és vérben forgó szemekkel megkérdezte: ”elveteted, vagy kiverjem belőled?”

        Elvetette, persze, hogy elvetette. Mi mást tehetett volna? Akkor is elvetette volna, ha nem pofozza meg a vigyázatlansága miatt. De miért csak neki kell vigyáznia?

        ─ Azért, mert nálam van a pofonzsák ─ mondta Jóska a szeme elé tolva lapáttenyerét. ─ Márpedig ha én annak kinyitom a száját, és alálöklek, akkor neked annyi. Bármikor utcára tehetik az embert, ez meg gyereket akar…Normális az ilyen?

        A harmadik verés után hazaköltözött a szüleihez. Az anyja faggatta, hogy miért. Amikor megmondta, az asszony széttárta a karját és hitetlenkedve nézett rá.

        ─ Ezért hagytad ott? Jobban keres, mint az apád! Hülye vagy te, Rozi, mindig is az voltál… Azt hiszed, engem nem vert az apád? Néha még most is leakaszt egy-egy fülest, ha rossz passzban jön haza a kocsmából. Igaz, én se sajnálom tőle a sodrófát. Így aztán megvagyunk… De mást mondok neked. Az ügyvéd felesége, tudod, a harmadikon a sarokban, akkora monoklival jött le a minap a lépcsőn, mint egy ház… Egész nap azon mulattunk a Bakosnéval. Na, hát ezek az úriemberek… Gyereked akármikor lehet, a munka viszont nagy szó manapság. A biztos munkahely aranyat ér.

        Nem szólt vissza, nem vitatkozott. Minek? Úgy se tudná meggyőzni az anyját. Megnézte a hirdetési újságot, és elindult albérletet keresni. Azóta csak a nagy ünnepeken kopogtat be a szüleihez. „Hogy vagytok? Mi újság? Jóccakát!” Ennyi.

        Aztán, ahogy telt-múlt az idő, elkezdett hiányozni valami. Nem a férj, csak a gyerek, akiről gondoskodhatna, mint más asszonyok. Alapvetően szerencsésnek mondhatta magát. Volt munkája, normális fizetése, barátai. Egy étteremben dolgozott. Konyhalányként kezdte még tizenhat évesen, aztán elvégzett egy tanfolyamot és pincér lett. Szeretett a vendégek között forgolódni. Ha a tanácsát kérték, szívesen, mosolyogva válaszolt. Ha kellett, azt is elmagyarázta, hogyan párolja a szakács a zöldséget, hogyan lesz olyan omlósan puha a hús. Igaz, ő soha sem próbálta ki ezeket a recepteket.

        A főnök is szerette, elégedett volt a munkájával. Amikor a régi tulajdonostól átvette a boltot, az volt az első intézkedése, hogy Rozit előléptette főpincérnek. Mi tagadás, tetszett neki a nő. Rozi se vetette meg az elegáns, mindig udvarias üzletembert, aki gyakran magával vitte a beszerző körútjaira konzultánsként. Azt azonban eleve tudta, hogy bármivé fejlődjön is ez a szimpátia, nem lehet több barátságnál. Ahogy az már lenni szokott, előbb-utóbb úgy összemelegedtek, hogy két borkóstoló közt egymást is megkóstolták. Amikor kiderült, hogy a kóstoló eredménye pozitív, a férfi fölajánlotta, hogy költözzön hozzá. Rozi azonban ragaszkodott a függetlenségéhez, csupán a lakását cserélte nagyobbra. Ide született a kis Veronika. Az apja ott várta a kórház folyosóján sétálgatva, mint a többi rendes apa, s maga jelentette be a nagy eseményt az anyakönyvi hivatalban. Természetesen az ő nevét viseli a gyerek, de házasságról szó se esett köztük.

        A kislány nagylánnyá cseperedett, és ahogy az már lenni szokott, hozzá is bekopogott a szerelem. Róza féltő gonddal óvta lányát nemcsak a széltől, hanem a viharos, nagy érzelmektől is. Mesélt neki a régi diszkókról, az ő Patics Jóskájáról, meg azokról a randa, erőszakos férfiakról, akik csak azt akarják egy buta, szerelmes kislánytól, aztán otthagyják a bajban. Régen is így volt, most is így van ez. Sorolni lehetne rá a szomorú példákat.

        Veronika csak hallgatta, és elnézően mosolygott anyja intelmein, aztán a konyhai falvédőre mutatott.

        ­─ Mi az, édes lányom, mi újdonság van azon a régi falvédőn? Még a te születésed előtt hoztam Erdélyből. Gyönyörűek azok a hímzések…─ mondta Rozi.

        ─ Nincs azon semmi újdonság, édes jó anyám ─ mondta a lánya nevetve. ─ De ha jól megnézed, talán te is észreveszed, hogy nem ma léptem le róla.

        Rozi szája szinte tátva maradt ekkora szemtelenség hallatán. Jó időbe telt, mire válaszolni tudott.

        ─ Hát… édes lányom, piszok nagy szerencséd van, hogy nincs apád, mert ezt hallva biztosan fölpofozna.

        ─ Az lehet ─ nyelvelt tovább a fruska ─, de volt nekem egy olyan előrelátó, bölcs anyám, aki nem tartott rá igényt. Így aztán nagyon jól megvagyunk családon belüli erőszak nélkül is.

        Tényleg jól megvoltak mindaddig, míg Veronika nem engedett Bárány Feri csábításának, és anyja intelmei ellenére hozzá nem költözött. Csendes, jó fiú volt ez a Feri, különben gépészmérnök, aki úgy szerette azt a lányt, majd meg ette. Még az anyját is hajlandó volt elviselni a be nem álló szájával, és állandó gondoskodásával együtt. Rozi hordta nekik a kaját az étteremből, ezzel is leplezve, hogy a lánya egy tükörtojást se tud megsütni. De minek is törte volna magát vele, hiszen az anyja se főzött soha. Kinek, minek főzőcskézett volna? Egyedül az zavarta ezt a Feri gyereket, hogy épp olyan locsi-fecsi volt, akár az anyja. Nem elég, hogy a barátnőivel vihorászik, még azok fiúival is kokettál. Ő persze tagadja, de ha az embernek van szeme, látja… Többször is megkérte, hogy ne tegye, mert ő ilyenkor nagyon hülyének érzi magát, és úgy gondolja, mindenki rajra nevet. A lány azonban csak mosolygott a féltékenységén. Talán tetszett is neki.

        ─ Attól félsz, hogy ellopják a számat? ─ vonogatta a vállát. Erre Feri töltött egy kupicával és szó nélkül kiürítette a poharat. Aztán még egyet. A harmadik után megkérdezte a mellette ülő fiútól:

        ─ Nagyon tetszik az élettársam? Tényleg gyönyörű nő. Én is piszkosul csípem. De tudod mit? Legyen a tiéd, vidd!

        Szó szót követett, aztán elcsattant az első pofon és egymásnak estek. Később már azok is, akik szét akarták választani őket. Hogy, hogy nem, Veronika csábító kék szeme alá is került egy monokli. Ki, miért, hogyan? Soha nem derült ki. Feri váltig állította, hogy ő a közelében se volt. A folt azonban valahogy mégis oda került...

        Veronika másnap visszaköltözött az anyjához. Miután Feri kialudta a kisüsti házi pálinka és a bokszmeccs fáradalmait, nyomban utána eredt és térden állva kért bocsánatot. A lány ragaszkodott hozzá, hogy az anyját is kövesse meg. Megtörtént. Olyannyira, hogy még azt is megígérte Rózának, hogy hamarosan megtanul főzni.

        ─ Rozi néni, én mindent megteszek ─ hadarta. ─ Mindenkitől bocsánatot kérek, leszokom a féltékenységről, kidobom a konyakos üveget, meg a szilvapálinkásat is. Leszokom a borról. Nem érdekel többé a speed, és csuklóból törjön le mindkét kezem, ha füves cigarettát sodrok.

        ─ Istenem, de szépek is a fiatalok ─ sóhajtott föl Rozika. ─ És milyen szépek voltak azok az idők, amikor még csak az italról kellett leszoktatni a férfiakat…

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap