– Íme, ez Berlin legújabb, legfelkapottabb és legszebb mulatóhelye.
Takács Máté, meg lehetsz velem elégedve. Ám ne feledd el,
hogy mulatni jöttünk, s légy olyan jókedvű, mint tegnap éjjel voltál.
A pompás előcsarnokban tolongott a nép. Nem mindenki ment
be. Sokan csak az érkezőket és távozókat nézték. Máté megváltotta
a jegyeket, s aztán pár lépcsőn lementek a tágas ruhatárba. Olyan
volt minden, mint egy színház előcsarnoka és ruhatára. Innen széles
lépcső vezetett felfelé, ahonnan zene hallatszott, s amelyen hullámzott
fel és le a közönség. Hatalmas tükrök mindenfelé. Rafinált világítás.
Búja pálmák. Mély szőnyegek. Sürgés-forgás.
Anita szökdelve ment fel a lépcsőn. Máté alig tudta követni. A félemeleti
fordulóban balra egy tompán világított kisebb terem nyílott.
Anita valósággal beperdült ide. Két csinoska hölgy zongorázott s egy
idősebb férfi dobolt. A hölgyek énekeltek is. A bárpultnál, a hátsó sarokban
duruzsolt a feketefőző gép. A bárszékeken néhány hölgy és úr
szorgalmasan ürítgette a coctailes poharakat. A kis táncparkett körül
csak néhány asztal állt s azok mellett is alig ült valaki. Ez a helyiség
inkább hajnali feketézésre és utólumpolásra volt berendezkedve.
– Kedves hely – állapította meg Anita –, majd hazamenet előtt beülünk
ide is.
A két zongorista nő énekelni kezdett. Egy Pesten divatos slágert,
magyarul.
– Magyarok? – csodált rájuk Takács Máté.
– A lányaim… – felelte nem leplezett büszkeséggel a dobos. Máté
meg akart állni egy pillanatra. Az egyik nő határozottan tetszett
neki. De hallotta Anita sürgető hangját a lépcsőkről:
– Nem félsz, hogy elveszítesz ebben a forgatagban?...
A lépcsőn akkora volt a jövés-menés, hogy Máté alig tudott felvergődni
Anitához. Felértek az emeletre. Itt volt a tulajdonképpeni mulató.
Egy pompásan díszített előcsarnokból, melyet köröskörül délszaki
növények és kényelmes kerevetek tettek intimmé, két terem is
nyílt. Az egyik fala a hallnak üvegből volt, s mögötte az aquariumban
színes díszhalak úszkáltak s csillogtak a rájuk ömlő fényben.
Balra nyílt a bécsi bár. Jobbra a nagyterem. A bécsi bár is elég nagy
helyiség volt. Anitát a kíváncsiság először ide vitte be. Vörös és aranyszínű
volt a teremben minden. Akár a bécsi Burgban. Fényárban
úszott minden. A hatalmas bárpult mögött egész sereg lokálnő szolgálta
ki és szórakoztatta a magas székekre feltelepedett iddogálókat.
A terem közepe fenn volt tartva a táncosoknak, s ott játszott a vonószenekar
is. Az asztaloknál és a páholyokban már sokan ültek. A
zenekar keringőt játszott, s Anita mosolyogva kínálta magát a táncra
Máténak. Csakhamar a táncos tömeg közepén forogtak. Mikor aztán
a zene elhallgatott, a nő átvitte Mátét a nagyterembe.
Ez már szinte színházra emlékeztető méretű volt. Itt is a vörös szín
uralkodott. A táncparkett is nagy volt s olykor egy gépezet fennebb
emelte. Főleg a műsor alatt, hogy a produkciót mindenki láthassa. Két
páholysor futott körül a termen egymás fölött. Az emeleti páholysor
előtt aranyos támlájú erkély vonult el. Ide a bejáratnál és a zenekar
mögött is fel lehetett menni. A parkett körül a földszinten asztalok
voltak. Rajtuk kivilágított szám jelezte az asztal számát, s mindeniken
automatatelefon volt, amelyen minden asztal felhívhatta a másikat.
Az ismerkedést még csőposta is segítette, s a szerelmi postát külön
boyok vitték a címzettekhez. Modern csővilágítás szórta a fényt, s a
terem üvegtetején színes világítótestek csillogtak át.
A néger zenekar levonult, s helyét egy spanyolnak maszkírozott
tangócsoport foglalta el. Ebben a harmonika és néhány pengetős
hangszer dominált. Olykor minden fény kialudt, s a tető különféle
sarkaiból rejtett fényszórók vetettek fénykévéket a táncolókra.
Takács Máté ilyent még soha nem látott. Elkáprázott a fénytől. A
dekoráció gazdagságától, a méretektől. A világváros nagy életvágyát
most érezte meg igazán. Kábultságában a gyerek ragaszkodásával
fogta az őt vezető Anita kezét, aki otthonos biztonsággal vonszolta
maga után.
Ez a terem is zsúfolva volt. A földszinten minden asztal foglalt
volt már. Anita a zenekar mögött felkanyarodott az erkélyre. Itt s a
pár lépcsőfokkal még fennebb húzódó emeleti páholysorban akadt
egy-két üres asztal. Anita először egy páholyba akart ülni, de aztán
mégis egy erkélyasztal mellett döntött. Az erkély karfája mellett
jobban át lehetett tekinteni az egész termet, a földszint bolond gomolygását
Magyar Irodalmi Lap
Hozzászólás ehhez
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
