Asztalos Miklós: Alibi

Szerkesztő A, cs, 08/09/2018 - 00:03

– Íme, ez Berlin legújabb, legfelkapottabb és legszebb mulatóhelye.

Takács Máté, meg lehetsz velem elégedve. Ám ne feledd el,

hogy mulatni jöttünk, s légy olyan jókedvű, mint tegnap éjjel voltál.

A pompás előcsarnokban tolongott a nép. Nem mindenki ment

be. Sokan csak az érkezőket és távozókat nézték. Máté megváltotta

a jegyeket, s aztán pár lépcsőn lementek a tágas ruhatárba. Olyan

volt minden, mint egy színház előcsarnoka és ruhatára. Innen széles

lépcső vezetett felfelé, ahonnan zene hallatszott, s amelyen hullámzott

fel és le a közönség. Hatalmas tükrök mindenfelé. Rafinált világítás.

Búja pálmák. Mély szőnyegek. Sürgés-forgás.

Anita szökdelve ment fel a lépcsőn. Máté alig tudta követni. A félemeleti

fordulóban balra egy tompán világított kisebb terem nyílott.

Anita valósággal beperdült ide. Két csinoska hölgy zongorázott s egy

idősebb férfi dobolt. A hölgyek énekeltek is. A bárpultnál, a hátsó sarokban

duruzsolt a feketefőző gép. A bárszékeken néhány hölgy és úr

szorgalmasan ürítgette a coctailes poharakat. A kis táncparkett körül

csak néhány asztal állt s azok mellett is alig ült valaki. Ez a helyiség

inkább hajnali feketézésre és utólumpolásra volt berendezkedve.

– Kedves hely – állapította meg Anita –, majd hazamenet előtt beülünk

ide is.

A két zongorista nő énekelni kezdett. Egy Pesten divatos slágert,

magyarul.

– Magyarok? – csodált rájuk Takács Máté.

– A lányaim… – felelte nem leplezett büszkeséggel a dobos. Máté

meg akart állni egy pillanatra. Az egyik nő határozottan tetszett

neki. De hallotta Anita sürgető hangját a lépcsőkről:

– Nem félsz, hogy elveszítesz ebben a forgatagban?...

A lépcsőn akkora volt a jövés-menés, hogy Máté alig tudott felvergődni

Anitához. Felértek az emeletre. Itt volt a tulajdonképpeni mulató.

Egy pompásan díszített előcsarnokból, melyet köröskörül délszaki

növények és kényelmes kerevetek tettek intimmé, két terem is

nyílt. Az egyik fala a hallnak üvegből volt, s mögötte az aquariumban

színes díszhalak úszkáltak s csillogtak a rájuk ömlő fényben.

Balra nyílt a bécsi bár. Jobbra a nagyterem. A bécsi bár is elég nagy

helyiség volt. Anitát a kíváncsiság először ide vitte be. Vörös és aranyszínű

volt a teremben minden. Akár a bécsi Burgban. Fényárban

úszott minden. A hatalmas bárpult mögött egész sereg lokálnő szolgálta

ki és szórakoztatta a magas székekre feltelepedett iddogálókat.

A terem közepe fenn volt tartva a táncosoknak, s ott játszott a vonószenekar

is. Az asztaloknál és a páholyokban már sokan ültek. A

zenekar keringőt játszott, s Anita mosolyogva kínálta magát a táncra

Máténak. Csakhamar a táncos tömeg közepén forogtak. Mikor aztán

a zene elhallgatott, a nő átvitte Mátét a nagyterembe.

Ez már szinte színházra emlékeztető méretű volt. Itt is a vörös szín

uralkodott. A táncparkett is nagy volt s olykor egy gépezet fennebb

emelte. Főleg a műsor alatt, hogy a produkciót mindenki láthassa. Két

páholysor futott körül a termen egymás fölött. Az emeleti páholysor

előtt aranyos támlájú erkély vonult el. Ide a bejáratnál és a zenekar

mögött is fel lehetett menni. A parkett körül a földszinten asztalok

voltak. Rajtuk kivilágított szám jelezte az asztal számát, s mindeniken

automatatelefon volt, amelyen minden asztal felhívhatta a másikat.

Az ismerkedést még csőposta is segítette, s a szerelmi postát külön

boyok vitték a címzettekhez. Modern csővilágítás szórta a fényt, s a

terem üvegtetején színes világítótestek csillogtak át.

A néger zenekar levonult, s helyét egy spanyolnak maszkírozott

tangócsoport foglalta el. Ebben a harmonika és néhány pengetős

hangszer dominált. Olykor minden fény kialudt, s a tető különféle

sarkaiból rejtett fényszórók vetettek fénykévéket a táncolókra.

Takács Máté ilyent még soha nem látott. Elkáprázott a fénytől. A

dekoráció gazdagságától, a méretektől. A világváros nagy életvágyát

most érezte meg igazán. Kábultságában a gyerek ragaszkodásával

fogta az őt vezető Anita kezét, aki otthonos biztonsággal vonszolta

maga után.

Ez a terem is zsúfolva volt. A földszinten minden asztal foglalt

volt már. Anita a zenekar mögött felkanyarodott az erkélyre. Itt s a

pár lépcsőfokkal még fennebb húzódó emeleti páholysorban akadt

egy-két üres asztal. Anita először egy páholyba akart ülni, de aztán

mégis egy erkélyasztal mellett döntött. Az erkély karfája mellett

jobban át lehetett tekinteni az egész termet, a földszint bolond gomolygását

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap