Az állatok királya - JOG(ar)

Erdős Géza, k, 12/19/2017 - 00:10

 

 

 

 

 

 

Amióta az erdő lakói eszüket tudják, az oroszlán az erdő bírája. Olyan régóta viseli ezt a fontos közjogi méltóságot, hogy már senki nem emlékezik rá, mikor és miként szerezte. Annak idején biztosan sokat vetettek a latba izmos mancsai, hegyes karmai, erős állkapcsa és éles fogazata. Az erdőlakók elégedettek voltak vele, vagy ha mégsem, azt nem tartották ajánlatosnak hangoztatni. Ugyan, ki húzna ujjat egy oroszlánnal?

 

Az oroszlán úgy megszokta a kialakult rendet, hogy teljesen megfeledkezett az idő múlásáról. Egyszer aztán, amikor véletlenül tükörbe pillantott, letaglózta saját ábrázatának látványa. Alig hitt a szemének! Néhai dús sörénye helyén csak pár szál őszes sörte árválkodott. Büszke bundája tenyérnyi darabokon kihullott, s a helyén holdsütötte tájként világított csupasz bőre. Inkább tűnt megtermett foltos hiénának, mintsem oroszlánnak. Mérgesen vicsorított, de a tükörképe most egyáltalán nem tűnt félelmetesnek. Egy öreg, rút, fogatlan állat tátogott vissza rá komikusan. Idegesen kezdett járkálni fel, s alá. Az izmai remegtek, mancsai meg-megcsúsztak. A karmai is elkoptak már! „Semmim, semmim nem maradt, csak a hatalmam!” – Sóhajtozott, aztán hirtelen elkapta a düh. Gyűlölt minden állatot, aki nem öreg, nem nyomorék, aki bármiben különb nála. „Majd én megmutatom nektek!” – vicsorgott egy nem éppen félelmetest. Ez után a nap után kezdték suttogni az erdő lakói, hogy az oroszlánon a szenilitás jelei mutatkoznak. Minden vitás ügyben a józan ésszel ellentétes döntést hozott. Csakazértis!

 

A vadászok csapdát állítottak a csapásra, amin a nyúl szokott járni. Ám a csapdába a róka sétált bele, amikor a nyulat próbálta becserkészni. Az oroszlán megbüntette –a nyulat! A patkányok kirabolták a mókus téli éléskamráját. Úgy teleették magukat mogyoróval, hogy három beledöglött. Az oroszlán nem az életben maradt tolvajokkal foglalkozott, hanem a mókusra mért súlyos büntetést. „Ebadta mogyorógyűjtője, miért nem függesztette ki az odújában, hogy a mogyoróból mennyi a veszélytelen adag!” Ettől kezdve elszakadt az erdei jog képzeletbeli háncskötele. Megbüntette a halat, mert nem hagyta magát kifogni, a baglyot, mert huhog, a vadludat, mert ősszel elrepül, s a vakondot, mert beássa magát. Az erdő lakói egyre nyíltabban beszélték, hogy az oroszlán megőrült. Végül már jobban féltek a kiszámíthatatlan idiotizmusától, mint néhai fogaitól és karmaitól.    

 

A vén oroszlán ekkor elérkezettnek látta az időt, hogy ismét a tükör elé álljon. Bár a sörénye, bundája, fogazata és körmeinek hiánya most is szánalmassá tette, már nem bántotta a látvány. Sípoló mellét kidomborította, pár szál sörényét eligazította, és fogatlan száját öntelt vigyorra húzta: „Félnek tőlem! Megmutattam nekik, hogy én vagyok az állatok királya!”

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap