Az amerikai külügyminisztérium is közleményt adott ki erről a magyar belügyről

Polszerkesztő2, p, 06/23/2017 - 01:12

Az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériuma közleményt adott ki, mely szerint elfogadhatatlannak tartják, hogy Magyarország átláthatóvá tenné a külföldről finanszírozott civil szervezetek működését.

 

„Az Egyesült Államok aggódik a magyar parlament által elfogadott jogszabály miatt, ami méltánytalanul nagy terheket helyez a civil társadalomra, és különösen azokat a civil szervezeteket célozza, melyek a korrupció ellen és polgári szabadságjogokért harcolnak.” – áll a külügyminisztérium által kiadott közleményben.

 

Az amerikai minisztérium megismétli a nagykövetség által korábban nyilvánosságra hozott aggodalmakat, melyek az ellenzéki csoportok részéről a nem-demokratikus ellenállást helyezik kilátásba, és aggódni kezd a magyar EU- és NATO-tagság miatt.

 

„Azáltal, hogy ez a törvény a külföldről támogatáshoz jutó civil szervezeteket úgy ábrázolja, mint amelyek a társadalom érdeke ellenében tevékenykednek –, ez a jogszabály meggyengíti a magyarok önszerveződésére való képességét és azon képességét, hogy aggodalmaikat demokratikus úton juttassák kifejezésre. Amennyiben törvénybe iktatják, ez egy újabb lépés Magyarország részéről az EU és a NATO által képviselt értékektől eltávolodásra.”

 

Napokkal ezelőtt az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége hasonló közlemény fogalmazott meg, mely megállapításai ezzel megegyezők voltak.

 

Az utóbbi évek során az amerikai diplomaták számos esetben avatkoztak be nyíltan a magyar belpolitikába. André Goodfriend, a nagykövetség korábbi ideiglenes ügyvivője részt vett azon a tüntetésen, ahol aktivisták megrongálták a kormánypárt székházát. Hetekkel ezelőtt az amerikai nagykövetség, majd az amerikai külügyminisztérium egy másik magyar belüggyel, a felsőoktatási törvény módosításával kapcsolatban is fenntartásokat fogalmazott meg.

 

 

 

Forrás:hidfo.ru

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap