Az anyanyelvi művelődés szolgálatában (Gondolatok A Magyar Nyelv Múzeuma közművelődési-nyelvművelődési küldetéséről)

Nyiri Péter - A..., sze, 04/30/2014 - 00:12

„Széphalom, ahol csak húsz ház állt, a magyar Weimar lett.”[1]

Kosztolányi Dezső

 

A küldetésről…

A Magyar Nyelv Múzeuma egyedi küldetésű intézmény a hazai múzeumi és közművelődési rendszerben. Különleges összetettség jellemzi, egyszerre tölti be a közgyűjtemény, a kiállítóhely, a nemzeti emlékhely, a közösségi tér és a közművelődési (nyelvművelődési) központ szerepét. A közművelődés Széphalmon az anyanyelv-pedagógia, az anyanyelvi nevelés (és ismeretterjesztés), a nyelvikultúra-művelés sajátos változatát jelenti, egy olyan pedagógiai programot, melynek középpontjában a tudatos nyelvhasználatra nevelés, az irodalmi-nyelvi hagyományok megismertetése és az anyanyelvhez való kötődés megerősítése áll. A nyelvmúzeum ezt a küldetést teljesíti múzeumi környezetben és eszközökkel, támaszkodva-építve a korábbi nyelvművelő hagyományokra, a magyar nyelvvel való tudatos törődés évszázados hagyományaira, ám mégis új módon, a most formálódó nyelvmúzeum-pedagógia (múzeumi nyelvpedagógia) megoldásaival. Írásomban ennek a (részben) új nyelvművelődési programnak az elméletéről és gyakorlatáról adok vázlatot, egyrészt az elmúlt több mint négy és fél esztendő tapasztalatai, másrészt e tapasztalatok nyomán született ötletek, tervek alapján.

Ha a nyelvmúzeumot nyelvművelődési, anyanyelvi nevelési intézményként (is) azonosítjuk, szükséges, hogy valamilyen formában rögzítsük nyelvészeti (nyelvtudományos) alapállásunkat, a nyelvmúzeumi nyelvszemlélet ugyanis meghatározza közművelődési tevékenységünket. A széphalmi intézmény küldetéséről már sokszor írtunk, témánk (a nyelvmúzeumi küldetés és nyelvészeti alapállás) kapcsán most két forrásból idézek. „… a magyar nyelv az egész világ magyarságának közös tulajdona: őseinké, a miénk, az utódainké. Az intézmény [a nyelvmúzeum] tehát nemzeti múltunk és jelenünk kincsestárának bemutatásával hasznosan szolgálhatja anyanyelvünk, nemzeti művelődésünk, nemzeti emelkedésünk ügyét. […] Az intézmény küldetése, hogy a hely adottságait, a genius loci kisugárzását is hasznosítva a magyar nemzeti műveltség egyik alapértékét, az anyanyelvi kultúrát közvetítse az érdeklődőkhöz. A múzeum a maga gyűjtőkörében általános tematikájú országos közgyűjtemény, amely a magyarul beszélő közösségek teljes körére kiterjeszti figyelmét országhatáron belül és kívül.”[2] „… A Magyar Nyelv Múzeumát korszerű tudományos nyelvészeti alapokra kell helyezni, vagyis a múzeum alapfelfogásának, törekvéseinek összhangban kell lennie az elfogadott nyelvtudományi iskolák tételeivel (nyelvtörténet, nyelvi változások, strukturalista, szemiotikai, pragmatikai,  kognitív elméletek). Az előző mondatban hangsúlyos a többes szám (iskolák). Emellett alapvetőnek tartjuk a magyar nyelvtudomány hagyományainak és mai törekvéseinek a követését is – amelyek némiképpen eltérhetnek más országok nyelvtudományi irányzataitól. Úgy véljük, hogy a bár a tudomány egyetemes, egyes tudományoknak van különleges (éppenséggel) nemzeti jellegük – s ez fokozottan igaz a nyelvtudományra, azon belül a tagolt nyelvművelésre. A tudományos alapállás mellett nagyon fontos a tudománykommunikálás, a közművelődési program. A magyar nyelvtudományban igen hangsúlyos volt a nyelvművelés (a nyelvi kultúra művelése), ezt az alapállást a muzeológiai tevékenységnek is vállalnia kell. Annyira hangsúlyos volt a magyar nyelvművelés, hogy legnagyobb teljesítményét, a nyelvújítást (amelynek központja éppen Kazinczy Széphalomja volt) más országok, nyelvek fejlesztésére, megújítására is alkalmazták (cseh, héber, észt). A muzeológusi közművelődési program középpontjába tehát a nyelvművelést, a nyelvújítást – mai értelemben: a hagyományok megismertetésén alapuló folyamatos nyelvi korszerűsítést, de leginkább a nyelvi tudatosítást kell helyezni.”[3]

Külön kiemeljük, hogy a nyelvmúzeumi nyelvészeti alapállás szerint a nyelvtudomány interdiszciplína: több tudományág felségterülete, és kiállításainkban, publikációinkban és közművelődési programjainkban is a nyelv több szempontú megközelítését követjük, a nyelvet a maga valóságában-összetettségében, élő, társadalmi jelenség voltában akarjuk bemutatni, és keressük, illetve szorgalmazzuk a kapcsolódásokat és az együttműködést a nyelvi társtudományok, a nyelvészet, irodalom, történelem, néprajz, pszichológia, etika, szociológia stb.

A Magyar Nyelv Múzeuma felfogásában a nyelv eszköz, sajátos értelemben, három szempontból is. Eszköze a kommunikációnak, az információátadásának, eszköze és közege a közösségi létnek, az emberi kapcsolatok létesítésének, fenntartásának. Eszköze ugyanakkor a nemzeti létnek, a nemzeti kultúra egyik ága (az anyanyelvi kultúra) megteremtésének, s ezzel a nemzeti kulturális hagyományok ápolásának, továbbadásának. Az anyanyelv a nemzeti lét hajléka, valljuk, miként azt is, hogy a nyelv és kultúra szorosan összekapcsolódik, világlátásunk (és kultúránk, történelmünk) nyelvünkben is rögzül, s nyelvünk lehetőségei világlátásunkat is meghatározzák. És eszköze a nyelv az ember erkölcsi fejlődésének, szocalizálódásának, mert a nyelv cselekvés, ezért nyelvi aktusaink következményekkel járnak, hatnak másokra és visszahatnak ránk. Ez a – a nyelvet a maga minden fontos vonatkozásában tárgyaló, figyelembe vevő – felfogás szintézise három nagy nyelvfelfogásnak: a kommunikációelméletnek, az antropológiai nyelvfelfogásnak és a beszédtettelméletnek. Közművelődési programunkban mindhárom felfogás érvényesül: anyanyelvi nevelési-nyelvművelődési tevékenységünkben, a tudatos nyelvhasználatra nevelésben a nyelv kommunikációs eszközként való minél hatékonyabb használatát ösztönözzük; a nyelvi kulturális hagyományok ápolásában-megismertetésében a nyelv és kultúra és nemzet alapvető kapcsolatára, a nemzeti kultúrának az anyanyelvbe való beágyazottságára is felhívjuk a figyelmet;[4] a nyelvhasználat erkölcsi felelősségének tárgyalásakor pedig a nyelv cselekvés voltát (s ennek erkölcsi következményeit) kívánjuk tudatosítani.  

 

A közművelődési-nyelvművelődési program

A magyar nyelv kultúránk, nemzeti létünk alapja; követni az elfogadott nyelvészeti tételeket, ugyanakkor figyelni a magyar nyelv és kultúra egyedi sajátosságaira; az alapvető cél a nyelvművelés (nyelvikultúra-művelés) és a nyelvi tudatosítás – e gondolatok mentén szerveződik tehát a nyelvmúzeum közművelődési programja.

Tevékenységünket alapvetően meghatározza az, hogy a nyelvmúzeum Széphalmon, Kazinczy földjén (egykori gyümölcsöskertje helyén), sírjától és emlékcsarnokától nem messze áll. A hozzánk látogatók többsége azzal a tudattal lép a szép halomra, hogy a magyar nyelvművelés, általában a magyar nyelv különleges jelentőségű helyén jár. A látogató egy élő narratívába lép be Széphalmon, egy történet (a magyar nyelvvel való tudatos törődés hosszú történetének) részese lesz, s nemcsak információkat, múltidézést, hanem a jelenkorra és a mai nyelvre vonatkozó tanulságokat, állásfoglalást is vár. Ezt – az említettek miatt elvárt – közművelődési-nyelvművelődési munkánkban mindenkor szem előtt kell tartanunk.

A Magyar Nyelv Múzeuma közművelődési programja minden korosztályt érint, elsődleges célközönségünk azonban a diákság, mindenekelőtt az általános és középiskolások; ennek megfelelően e dolgozatban a közművelődés kapcsán elsősorban múzeumpedagógiáról, múzeumi anyanyelv-pedagógiáról írok.

A fenti gondolatok alapján a széphalmi intézmény múzeumpedagógiai-anyanyelvi nevelési programjának két alappillére (alapfeladata) van:

  1. A nyelvi-irodalmi (kulturális) nemzeti hagyományok megismertetése, és így a nemzeti öntudat, a magyar nyelv és kultúra iránti elkötelezettség és a hazaszeretet erősítése.
  2. Az anyanyelvi ismeretterjesztés, anyanyelvünk minél alaposabb, mélyebb megismertetése, vagyis a tudatos nyelvhasználatra nevelés: nyelvi tudatosítás. (Ezen belül kiemelt téma annak hangsúlyozása és tudatosítása, hogy a nyelvhasználat erkölcsi felelősséggel jár, a nyelvhasználat cselekvés, a használt nyelv megcselekedett nyelv.)[5]

 

  1. Hagyományok nyomában

A nyelvi–irodalmi hagyományok megismertetésében főként a magyar nyelvikultúra-művelés jelentős állomásaira kell összpontosítanunk. Nem szükséges minden alkotóról és műről (teljesítményről) szólnunk, a cél az, hogy vázlatát adjuk a magyar nyelvvel való tudatos törődés évszázados hagyományainak. Mindezt három koncentrikus körben kell elképzelnünk és összefoglalnunk. Fel kell vázolnunk általában a hazai nyelvművelés történetét (a), majd ezen belül a régió (Abaúj-Zemplén) nyelvi hagyományait (b), és kiemelten kell szólnunk Kazinczy örökségéről (c).

 

  1. Az anyanyelv tudatosodásától a nyelv gazdagításáig

A magyar nyelvikultúra-művelés hagyományait (miként ezt nyelvújítási kiállításunkban is tesszük)[6] Sylvester Jánostól, illetve az első nyelvtanoktól kezdjük. A Grammatica Hungarolatina-tól (Sylvestert egyébként Kazinczy is elődjének tekintette, nyelvtanát 1808-ban újra kiadta) kezdve, Dévai Bíró Mátyás, Szenczi Molnár Albert és Geleji Katona István munkáin keresztül jutunk el a felvilágosodás koráig, egy másik tematikus vonalon pedig a szótárokat tárgyaljuk Pesti Gábortól Pápai Párizig, illetve szintén a nyelvújítás idejéig.[7] A nyelvújítással mint a nyelvvel való tudatos törődés legfontosabb hazai teljesítményével részletesen foglalkozunk, s innen folytatjuk történeti utunkat az Akadémia megalakulásától és nyelvművelő tevékenységétől (szótárak, nyelvtanok, helyesírási szabályzat) a magyar nyelv államnyelvvé nyilvánításán (1844), majd a Magyar Nyelvőr és a Nyugat folyóiratokon keresztül a sportnyelvújításig és a jelenkori nyelvújításig, Lőrincze Lajosig és napjaink nyelvműveléséig. Ez egészül ki a magyar irodalom áttekintésével, s így, a magyar anyanyelvi kultúra keresztmetszetét adva tudatosíthatjuk, hogy a nyelv megújítása folyamat: „a nyelvet használók és a nyelvvel foglalkozó írók, tudósok – akaratlanul vagy tudatosan – minden korban hatnak a nyelv állományára.”[8] Ezzel a megállapítással az is jelezhető, hogy az anyanyelvünkhöz való viszonyulásunkban komoly felelősségünk van, hiszen nyelvhasználóként mi is részesei vagyunk ennek a „nyelviállomány-formáló” folyamatnak. Fontos hangsúlyozni, hogy a különböző korokban különbözőek voltak a nyelvművelési feladatok, s a nyelvikultúra-művelés felelőssége éppen az, hogy tudományos megalapozottsággal és az anyanyelv iránti elkötelezettséggel végezve munkáját hitelesen megtalálja az adott korban ráháruló feladatát. Ebben a kontextusban kell arról beszélnünk, hogy a mi a jelenkori nyelvművelés és a ma felelős nyelvhasználójának a feladata. (A téma itt átvezet az anyanyelvi ismeretterjesztésbe, hiszen a nyelvművelési feladat meghatározásához szükséges a jelenkori nyelvi állapot ismerete.)

 

  1. Helyi hagyományok útján

A nyelvmúzeum állandó kiállításának[9] bevezetője (Pásztor Emil szövege) kitűnően összefoglalja a helyi (abúji-zempléni) hagyományokat: „Kedves Látogatónk! Ön a mai magyar nyelv szülő­földjén jár. E helytől nem messze található Karos, ahol az egyik legna­gyobb honfoglalás kori temető utal arra, hogy a honfoglalást valószínűleg innen irányították. Tehát a magyar nyelv is erről a tájról kezdett terjedni a Kárpát-medencében. Talán ezen a tájon született a Halotti Beszéd és Könyörgés, első összefüggő szövegemlé­künk. 1590-ben Vizsolyban nyomtatta ki Károli Gáspár Bibliáját, amely nagy hatással volt iro­dalmi és köznyelvünk egysége­sülésére. A Borsod megyei Gelejen szüle­tett, majd Göncön, Sátoraljaúj­helyen, Sárospatakon végezte tanulmányait Geleji Katona Ist­ván, aki 1645-ben megírta az első magyar nyelvművelő mun­kát (Titkok titka [innen kapta címét kiállításunk], Magyar Grammatikatska).

A helyi kulturális öntudat erősítése megalapozhatja a nemzeti kulturális öntudatot, a magyar nyelv és kultúra iránti elkötelezettség megerősítését. A helyi kulturális hagyományok íve első összefüggő szövegemlékünktől Kazinczyig terjed. A témát természetesen a közoktatás is feldolgozza, a nyelvmúzeumban leginkább a helyi vonatkozásokat, illetve néhány tanulságos vonást kell hangsúlyoznunk. A Halotti beszéd és könyörgés[10] mint középkori temetési szöveg a maga nyelvtörténeti (Árpád-kori nyelv) vonatkozásai mellett az ékes, magyaros beszéd szép példája, a retorika, az élő nyelvi megszólalás első magyar mintája, a beszédművelésnek (nyelvművelésnek) is szemléletes eszköze – szónoki hagyományaink kezdőpontjának tekintendő. Szólnunk kell Dévai Bíró Mátyás, a „magyar Luther” (aki Kassán, Szikszón és Miskolcon is szolgált) Ortohographia Ungarica című, a magyar írásmódra tanító munkájáról, Károlyi kapcsán pedig bibliafordításának nyelvi mintaadó, a közbeszédre és a szépirodalomra tett hatására kell felhívnunk a figyelmet. A Magyar Nyelv Múzeuma Geleji Katonai István egyik művének (mégpedig annak, melynek függeléke az első magyar nyelvművelő könyv) választotta állandó kiállításunk címéül, ezzel is kinyilvánítva, hogy a hazai nyelvművelés hagyományaihoz akar csatlakozni, a hazai nyelvművelés egyik intézménye kíván lenni. Geleji Katona művét tárgyalva a magyar nyelvművelés forrásvidékén járunk, a nyelvhelyességi tanácsokat adó, pl. a szavak helytelen jelentésben való használatára is figyelmeztető (de a közszokás nyelvformáló erejét elismerő) szöveg a nyelvápolás első munkája. A helyi kulturális örökség részeként megemlítendő még a Sárospatakon tanító Comenius, akinek nyelvpedagógiája máig tanulságos gondolatokat tartalmaz.[11] A múzeumpedagógiában (a drámapedagógia módszereit is alkalmazva) jól hasznosítható téma a pálos iskoladrámák, melyek egyik legjelentősebb darabja, a Bacchus „játszatott Sátoraljaújhely mezővárosában”.[12]

 

  1. Kazinczy öröksége

Mind a magyar nyelvi-irodalmi, mind a helyi hagyományok kiemelkedő pontja, csúcsteljesítménye Kazinczy életműve. Kazinczy munkája Széphalmon alapvető örökségünk, a nyelvmúzeum küldetésének eszmei alapja.

A „széphalmiság” egy életmodell: a magyar nyelv és kultúra iránti rendkívül mély elkötelezettség, folyamatos munkára ösztönző, minden akadályon túllendülő, fegyelmezett, szigorú és becsületes elkötelezettség. Cselekvő hazaszeretet; nyelv- és hazaszeretet. „… bennünk hazaszeretet lobog, melynek egy része a nyelv szeretete” – vallotta Kazinczy.[13] Benne van ebben az életmodellben a fogságban rozsdával s vérével író, nélkülöző és az újhelyi levéltárban robotoló, de mégis állandóan munkálkodó, hét gyermeket nevelő (első gyermeke korán meghalt) és boldog családi életet élő, alkotó-teremtő Kazinczy lelke-szelleme. Ez az őszinte haza- és nyelvszeretet, az anyanyelvi kultúránk iránti mélységes elköteleződés Széphalom valódi titka, és ez Kazinczy öröksége számunkra, az utókor számára. Lelki-szellemi kapcsok kötnek tehát minket Kazinczyhoz, és ez a kötelék szorosabb, szilárdabb és tartósabb, mint a pusztán „tematikus”, tudományos kapcsolat; mert túlmutat a Kazinczy-életmű konkrét nyelvi-irodalmi tartalmán, sokkal inkább annak eszméjével, erkölcsi-lélektani lényegével tart élő kapcsolatot.[14]

Kazinczy és a nyelvújítás bemutatásán túl tehát az író és kora „lélektanáról” is szólni kell, így összekapcsolva a nyelvi-irodalmi ismeretterjesztést a nemzeti öntudat és a hazaszeretet erősítésével, a nevelő munkával.

 Ki kell emelnünk ugyanakkor Kazinczy nyelvi-irodalmi teljesítményéből a legjelentősebb mozzanatokat, mintegy támpontot adva a fiataloknak a Kazinczy-életmű művelődéstörténeti jelentőségének megítéléséhez. Hangsúlyoznunk kell, hogy Kazinczy egy új literatúra, a mai ’szépirodalom’ értelmében vett literatúra hazai megteremtésének egyik (vagy éppen a) legnagyobb alakja, a minden írott munkára, a tudás összességére vonatkozó litterae helyett az autonóm szépirodalmiság ösztönzője-megteremtője. S ezzel is összefüggésben kell rámutatnunk művészeti felfogására, hitvallására: „Az mindazonáltal igaz, s a história bizonyítja, hogy ha valahol a gyökeret vert, ott mindig a Szép készítette az utat.” – állította a széphalmi mester,[15] aki hitt a művészet erkölcsnemesítő, formáló és nevelő erejében.[16] Az irodalmi és nyelvi nevelésben, az irodalom és művészet etikai jelentőségének tudatosításakor Kazinczy elveire mindenképpen hivatkoznunk kell. Az gondolat, hogy a magas színvonalú irodalom és kultúra megteremti, „kitermeli” a maga művelt olvasói rétegét, közönségét, mai fogyasztói popularizálódó és színvonalában egyre csökkenő kultúránkban-társadalmunkban különösen érvényes. És ezzel összefügg Kazinczynak mint kultúrembernek az alakja. A nyelvünket és irodalmunkat európai rangra emelni kívánó Kazinczy a stílus és az ízlés megújítója volt, egy életmodell, életprogram megtestesítője, annak a magatartásnak az ellenpólusa, melyet Csokonai Tempefői című művéből ismerhetünk. Fegyverneki, Serteperti, Tökkolopi vagy Koppóházy a képviselői ennek az irodalmat-művészetet haszontalanságnak tartó, rögzült nemesi életformába kényelmesedett létnek. Kazinczy a művelődés embere volt, a Szép és az Igaz rajongója. Felismerte Mozart nagyságát, Shakespeare-t, Goethét fordított, értő rajongója volt a képzőművészeteknek, szükségesnek tartotta a művészet minden ágának támogatását – barátait arra biztatta, hogy készíttessék el portréikat –, szorgalmazta a magyar festészet fejlődését. Az övé egy kulturális életforma volt, az olvasás meghatározó és alapvető cselekedetével. Ezt az életformát bátran állíthatjuk példaként a fiatalok elé.

Amikor tehát valamely nyelvtudományos témáról szólunk, nem feltétlenül a közös téma okán kapcsolódunk Kazinczyhoz – nem kívánjuk pl. a kommunikációelmélet legújabb megállapításait belemagyarázni Kazinczy elveibe –, hanem az említett kulturális attitűdje, a nyelvi kultúra iránti elkötelezettsége révén. Nem minden esetben Kazinczy témáit, tudományos álláspontját visszük tovább, de minden esetben áthatja munkánkat Kazinczy szellemisége: a nyelvhez és kultúrához való példamutató, ösztönző, cselekvő hozzáállása.  S ezt kívánjuk továbbadni közművelődési tevékenységünkben.

 

 

  1. Anyanyelvi művelődés és nyelvi tudatosítás

Anyanyelvi művelődési munkánk fő célja a nyelvi tudatosítás, a tudatos nyelvhasználatra nevelés. Nyelvhasználói eszményképünk az a fiatal, aki képes stilárisan adekvát módon, tehát a beszédhelyzetnek, alkalomnak megfelelően, szabatosan, a nyelvi elemek, regiszterek között tudatosan válogatva, célszerűen használni anyanyelvét. Kazinczy vallotta: „A nyelv célja az, hogy gondolatainkat s érzéseinket legvékonyabb, legtestetlenebb hanyatlékjaiban (nuances) is fesse”.[17] Anyanyelvünk alkalmas erre; és éppen arra kell megtanítanunk a fiatalokat, hogy minden élethelyzetben és az adott élethelyzetnek megfelelően: hatékonyan tudják használni anyanyelvüket. Mindez az anyanyelvi ismeretterjesztés által érhető el. A nyelvművelést alkalmazott nyelvészeti diszciplínának tekintjük, interdiszciplínának, mely számos stúdiumot magában foglal. Hisszük ugyanis, hogy az anyanyelvi nevelésnek minden nevelési tevékenységben, minden ismeretátadási folyamatban komoly szerepe van; az anyanyelvi kód (napjainkban sajnos tapasztalható) hiányosságai így a művelődést gátolják. Az anyanyelvi nevelés haszna érvényességi köre tehát általános, a pedagógiai minden területének alapvető eleme.[18] Az anyanyelvi nevelődést élethosszig tartó folyamatnak tartjuk, anyanyelvi készletünk folyamatosan bővíthető, így a nyelvművelődésnek minden életkorban jelentősége van. Tudatosítanunk kell a fiatalokban, hogy „az anyanyelvi versenyképesség milyen fontos a társadalmi érvényesülésben.”[19]

A nyelvmúzeum-pedagógia félintézményes (fakultatív intézményes) anyanyelvi nevelés, mert szorosan kapcsolódik a közoktatáshoz, mégis más módszerekkel, más közegben és szabadon választható módon megvalósuló pedagógiai tevékenység. Öröm számunkra, hogy számos tanintézmény pedagógiai programjában szerepel (valamilyen formában és módon: a tantervbe illesztve, a szabadidős programok vagy a tehetséggondozás feladatai között) a múzeumok látogatása, illetve a múzeumpedagógiai foglalkozásokon való részvétel. Az anyanyelvi kompetencia mint kulcskompetencia a kulturális kompetencia (egyik) alapja, fejlesztésének elemei az anyanyelvi tudatosítás, az anyanyelvhez való kötődés erősítése, a nyelvi kreativitás, valamint az anyanyelvi-otthonosság fejlesztése.[20] A nyelvmúzeum természetesen ugyanezeket a feladatokat vállalja, de figyel arra is, hogy a közoktatás által nem vagy kevéssé érintett területeket, tartalmakat részesítse előnyben.

 

  1.  Tartalom

Az anyanyelvi ismeretek tudatosítása azt a célt szolgálja, hogy a használt nyelv minőségét: a szabatosságot, a stiláris adekvátságot, az anyanyelv beszédhelyzetek szerinti variálásának képességét javítsuk. Ennek része a helyesírási tudatosítás, a szókincs bővítése, különösen a szótárak megismertetése, a rendszeres szótárhasználat ösztönzése (’a szótárak a nyelv használati utasításai’ gondolat jegyében),[21] illetve a stilisztikai és retorikai ismeretgazdagítás; valamint a különböző rétegnyelvek, szaknyelvek, a kommunikációs stratégiák megismertetése. Kiemelten fontos a nyelvjárásokhoz való pozitív viszony megerősítése, a nyelvjárási nyelvhasználat megbélyegzésének megszüntetése: tudatosítással, a nyelvjárási nyelvhasználatnak a stiláris adekvátság jegyében való elhelyezésével. A nyelvmúzeumi anyanyelvi nevelésben a használt nyelvre kell összpontosítanunk. Tapasztalatunk, a Széphalomra látogatók „nem anyanyelvünk grammatikai leírását várják el, hanem a nyelv átfogó, érdekes és szemléletes bemutatása mellett elsősorban nyelvművelődési, a nyelvhasználat kérdéseiben eligazító funkciót társítanak az intézményhez. Ehhez az igényhez a nyelvmúzeumnak feltétlenül igazodnia kell.”[22] Éppen ezért nem hangsúlyozhatjuk eléggé a beszélgetés (történetmondás), az olvasás és a kézzel írás, a kreatív írás[23] népszerűsítését, a nyelvi öröm tudatosítását.[24] Kiemelt szerepe van a nyelvmúzeum-pedagógiai tematikában a nyelvi humornak és a nyelvi játéknak – ezek a nyelvi kreativitás fejlesztésének, a nyelvi tudatosításnak és az anyanyelv gazdagsága megismertetésének kiváló eszközei. Csupán tájékoztatásul felsorolok néhány múzeumpedagógiai témát kínálatunkból: a nyelvújítás; a nyelvművelés; nyelvi humor – nyelvi játék; nyelvhelyesség és nyelvi igényesség; az írásbeliség fejlődése; barangolás a magyar szó világában stb.

 

Forma

A nyelvmúzeum-pedagógiai formák kiválasztásában a más múzeumokban már meglévő gyakorlatot követjük, és a hagyományos múzeumpedagógiai munkaformákat alkalmazzuk. Kulcsszavaink a szemléletesség, a múzeumi terek és tartalmak megfelelő kihasználása és az interaktivitás: a megmozgatva nevelés. A multimédia bevonása a múzeumpedagógiába azonban problematikus, megítélésünk szerint a jelenkor multimédiában és multimédia által szocalizálódott fiataljait éppen a háttérbe szorult tevékenységek (manuális tevékenységek: kézzel írás, kalligráfia, kreatív írás stb.) felé kell terelni. A nyelvtudomány interdiszciplináris felfogása a tematikus komplex foglalkozások formájában valósulhat meg.[25] Fokozottan kell ügyelni arra, hogy a múzeumpedagógiai foglalkozás ne a közoktatási tartalmak újramondása legyen, a tematikát és foglalkozási formákat (múzeumi óra, szakkör, előadás, szabadegyetem, tematikus foglalkozás stb.) úgy kell kiválasztani, hogy általuk minél sokszínűbben és élvezetesebben lehessen teljesíteni a nyelvmúzeumi közművelődési küldetést. Az intézménynek ki kell alakítani egy specifikusan nyelvmúzeumi pedagógiai programcsomagot, olyan kínálattal, amely más múzeumban nem érhető el.[26] Az egyetlen hazai anyanyelvi múzeumként a széphalmi intézményre hárul a feladat, hogy a múzeumi nyelvpedagógia tartalmi és formai eszköztárát kialakítsa, ez a kezdeményező szerep komoly felelősség, nehéz küldetés, ugyanakkor újításokat, eredeti elképzeléseket is megenged, sőt el is vár.[27]

 

  1. A nyelvhasználat erkölcsi felelősségéről

Illyés Gyula állította: „Az írás és a beszéd módja mindenkit leleplez. Jól beszélni és írni magyarul, ez tehát igazából: jellemkérdés.” A Magyar Nyelv Múzeuma fontosnak tartja, hogy az ifjúság figyelmét felhívja a nyelvhasználat erkölcsi felelősségére, arra, hogy a nyelvhasználat cselekvés, a kimondott szó tett, mely következménnyel jár. A nyelvetika a nyelvművelésnek fontos, ám alig tárgyalt része.[28] Kérdés, hogy mindez a nyelvtudomány hatásköre-e. Igen, válaszolhatjuk, mert a kérdésnek van egy erkölcsi vonatkozása (célom az igazmondás, a nyelv erkölcsös használata), és van egy technikainak nevezhető vetülete is: csak akkor tudom erkölcsi értelemben helyesen használni anyanyelvemet, ha ismerem. Itt kapcsolódik össze a nyelvetika az anyanyelvi ismeretterjesztéssel. Hisszük, hogy a teljes körű anyanyelvi nevelésnek szerves része a nyelvi erkölcs kérdésköre. Valljuk tehát, hogy a nyelvművelés valójában emberművelés: a felelősen gondolkodó és cselekvő ember nyelvhasználatára is ügyel. Az esetleges félreértések elkerülése végett hangsúlyozzuk: az etikai értelemben helyes vagy felelős nyelvhasználat mértéke nyilvánvalóan nem a grammatikai vagy stiláris helyesség, hanem a nyelvhez való magatartásbeli viszonyulás, a nyelvi magatartás minősége. És ilyen értelemben megfelelő a nyelvhasználat akkor, ha a nyelvhasználó nemcsak a kommunikáció, hanem (miként fentebb említettük) a közösségépítés, az emberi kapcsolattartás eszközeként is tekint a nyelvre. Hozzátesszük: a nyelv több mint eszköz, a nyelv cél, tett, létünk közege, múlt és jövő is egyszerre. A nyelv a gondolat és a lélek tükre, és ezért nem értünk egyet azzal az állítással, hogy a nyelv szegényes, romlik és beteg. Bár nyilvánvaló, hogy a nyelvhasználat egy idő után befolyásolja magát a nyelvet, a nyelvi készletet (Saussure nyomán a parole a langue-t); anyanyelvünk jelenlegi gazdagsága, alkalmassága megkérdőjelezhetetlen. Valójában a magyar nyelv nem beteg, éppen ellenkezőleg: gazdag, erős, szépséges. Hogy olykor – sajnos egyre gyakrabban – cselekedetként mégis sekélyes, üres és csonka, betegnek látszó-hangzó és durva, az a nyelvhasználó hibája, azé a nyelvhasználóé, aki korlátozott szókészletet használ, durván, töredékesen beszél is ír. Vagyis: nyelvünk jövője a nyelvhasználók nyelvi magatartásán múlik – a nyelvművelés nem választható el az általános értelemben vett neveléstől, az erkölcsi neveléstől sem. Kováts Dániel ideillő gondolatait idézem: „… a jellem az embernek erkölcsi elvekhez való szilárd ragaszkodásban megnyilvánuló magatartását is jelenti. S ebbe a beszédmagatartás is szervesen beletartozik! Megszólalásunk módja – néha egészen közvetlenül, máskor áttételesen – állásfoglalást jelent környezetünkkel, társainkkal, az élet és a társadalom jelenségeivel szemben. Ezért kell felelősségérzettel szólnunk írásban és élőszóban, s ezért tartjuk jellemkérdésnek a helyes beszédet.”[29]

 

Kitekintés

A Magyar Nyelv Múzeuma fiatal intézmény, jövőjét nagyban meghatározza az, hogy a kezdeti években miként azonosítja, határozza meg önmagát, és milyen tudományos-közművelődési programot indít el. E program folyamatosan változik, csiszolódik, gazdagodik és fejlődik, egyrészt a minőségjavulás jegyében, másrészt mert nem tekinthetünk el attól a ténytől, hogy követelmények és igények, illetve maga a nyelv is folyamatosan változik, és ehhez a nyelvmúzeumnak is alkalmazkodnia kell.[30] Az elmúlt és az elkövetkező évek tapasztalatai alapján születik majd meg a nyelvészeti muzeológia és a nyelvmúzeum-pedagógia elmélete és módszertana, egy olyan dinamikus (a hagyományokra épülő, azokat tiszteletben tartó, de korszerű és mindig megújulni képes) modell, amely más nemzetek nyelvi múzeumai számára is tanulságokkal szolgálhat. A Magyar Nyelv Múzeuma 2013. január elsejétől a Petőfi Irodalmi Múzeum tagintézményeként végzi munkáját. Hazánk irodalmi muzeológiai központjához csatlakozva még hatékonyabban járhatunk a nyelvészeti (nyelvművelődési) muzeológia, egy újszerű múzeumi anyanyelv-pedagógia útján.

Mottónk Kosztolányi gondolata volt: „Széphalom, ahol csak húsz ház állt, a magyar Weimar lett.” Ez a múlt kötelesség és felelősség is számunkra, mert hisszük, hogy A Magyar Nyelv Múzeuma sokra hivatott intézmény. És mi – a magyar nyelvért és kultúráért tenni akarók közössége – azért dolgozunk, hogy lépésről lépésre növeljük Széphalom rangját, és e nemzeti emlékhely a jövőben ne csak a múlt, hanem saját teljesítménye okán is megérdemelje a „magyar Weimar” nevet.

 

 

 


[1] Kosztolányi Dezső: Kazinczy Ferenc. In: Uő.: Tükörfolyosó. Magyar írókról. Osiris Kiadó, Budapest, 2004.72.

[2] Kováts Dániel: A Magyar Nyelv Múzeuma helyzete és távlatai, Széphalom. A Kazinczy Ferenc Társaság évkönyve 22. kötet, Sátoraljaújhely, 2012, 203. Az írás alapvető gondolatokat tartalmaz a széphalmi nyelvmúzeum tudományos-közművelődési programját illetően is, és felvázolja az intézmény egy lehetséges szakmai működési stratégiáját.

[3] Balázs Géza: Nyelvészeti muzeológia – Egy formálódó tematikus muzeológia a nyelvmúzeum kapcsán, e-nyelvmagazin.hu, http://e-nyelvmagazin.hu/2012/09/12/nyelveszeti-muzeologia-%E2%80%93-egy-formalodo-tematikus-muzeologia-a-nyelvmuzeum-kapcsan/, 2013. január 11.

[4] Nyelvfelfogásunk, nyelvi megközelítésünk igen közel áll az antropológiai nyelvészetéhez. Az antropológiai nyelvészet összefoglalását ld. Balázs Géza-Takács Szilvia 2009. Bevezetés az antropológiai nyelvészetbe. Paul-Westermann-Inter-PRAE.HU. Celldömölk-Budapest.

[5] E témák természetesen összekapcsolódnak, hatnak egymásra, egy-egy múzeumpedagógiai foglalkozástípusban, közművelődési tevékenységben együtt szerepelnek.

[6] „Kivívánk a szép tusát…” A magyar nyelvújítás, 2009. március 21-től.

[7] A téma kiváló összefoglalását (a felvilágosodásig) adja: Szathmári István: A magyar nyelv tudatosodásának útja a Halotti Beszédtől a felvilágosodás kezdetéig, Széphalom. A Kazinczy Ferenc Társaság évkönyve. 5. kötet, Sátoraljaújhely, 1993.

[8] „Kivívánk a szép tusát…” A magyar nyelvújítás [A Magyar Nyelv Múzeuma nyelvújítási kiállításának vezetője]. A füzetet írta és szerkesztette dr. Kováts Dániel. Kiadta a Kazinczy Ferenc társaság, Sátoraljaújhely-Széphalom, 2009, 1.

[9] Titkok titka. A magyar nyelv múltja, jelene és jövője, 2010. szeptember 29-től.

[10] Talán a boldvai bencés apátsági templomban született a Halotti beszéd (Boldva Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település).

[11]Ehhez ld. Nyiri Péter: Comenius nyelvszemlélete A Magyar Nyelv Múzeuma munkájában, Bibliotheca Comeniana XVI. Comenius és Európa, Sárospatak, 2012, 115-125.

[12] Természetesen számos egyéb helyi kulturális hagyományról nem szóltam itt, a téma áttekintésében segítenek: Sátoraljaújhely lexikona. Sátoraljaújhely, 2001 (összefoglalva az irodalmi hagyományok szócikkben a 173. oldalon); illetve: Martinák Jánosné: Múzsák a Magas-hegy tövében. (Szubjektív kultúrtörténeti időutazás Újhel’ben). Sátoraljaújhely, 2011.

[13] Kazinczy levele Kis Jánosnak. 1808. június 2. KazLev V. 472.

[14] E bekezdés részlet a nyelvmúzeum blogjában megjelent esszémből: http://nyelvmuzeum.hu/blog/?p=61 (2012. július 31-i bejegyzés). Az írás a nyelvmúzeum Öregharang című kiadványában is megjelent: Öregharang, Sátoraljaújhely-Széphalom, 2013.

[15] Kazinczy levele Berzeviczy Gergelynek. 1810. július 23. KazLev XII. 256.

[16] „Kazinczyban az ismeretelméleti bizonyosság hiányának ellenére él az a hit, hogy a műalkotásban hozzáférhetővé tehető az elgondolható legnagyobb tökéletesség, amelynek moráisan orientáló szerepe lehet az eltévedt ember számára.” Gyapay László: A műalkotások megítélésének szempontjai Kazinczynál. In: A Szép és a Jó. Kazinczy és a művészetek. A Petőfi Irodalmi Múzeum kiállításának katalógusa. Budapest, 2009.24.

[17] Kazinczy levele Dessewffy Józsefnek. 1816. október 16. KazLev XIV. 358.

[18] „Az pedig nyilvánvaló tény, hogy a nyelvi fejlesztés összefonódik az egész személyiség értelmi, érzelmi és akarati fejlesztésével.” Adamikné Jászó Anna: Anyanyelvi nevelés az ábécétől az érettségiig. Trezor Kiadó, Budapest, 2001. 16.

[19] Össztársadalmi szempontból is az egyik alapkérdés, hogy az iskola mennyire képes a tanulók anyanyelvi felkészítését elvégezni, a mindenkori élethelyzetnek megfelelő anyanyelvi nyelvhasználati készségét magas szintre fejleszteni.” Kiss Jenő: Lectori salutem! Üdvözlet az Olvasónak! Anyanyelv-pedagógia. Szakfolyóirat magyar nyelven tanító pedagógusoknak. 2008. 1. szám. http://www.anyanyelv-pedagogia.hu/cikkek.php?id=34. 2013. január 10.

[20] Ehhez ld. pl. Antalné Szabó Ágnes: Az anyanyelv-pedagógia és az anyanyelvi nevelés = Nyelvészetről mindenkinek. 77 nyelvészeti összefoglaló, szerk. Balázs Géza, Inter, Budapest, 2011, 34-39., illetve Adamikné i. m.

[21] A tudás megszerzésének és tárolásának folyamatát szimulálja a szótárhasználat. Ezért fontos, hogy a diákokat megtanítsuk a helyes szótárolvasási stratégiákra, mert ezzel olyan gondolkodás elsajátítását segítjük elő, amelyet a későbbiekben is fel tudnak használni, ha új információval kerülnek szembe. Ez segít az élethosszig tartó tanulásban is, hiszen ezen séma szerint dolgozzuk fel a körülöttünk levő világ elemeit, és tároljuk a velük kapcsolatos tapasztalatainkat, a róluk kialakított tudásunkat. Az anyanyelvi kultúra és az anyanyelvi ismeretek fejlesztésére is használhatjuk a magyar nyelvi szótárakat. Gonda Zsuzsa: A szótárhasználati kompetencia elsajátítása és fejlesztése. Anyanyelv-pedagógia. 2009. 2. szám. http://www.anyanyelv-pedagogia.hu/cikkek.php?id=160. 2013. január 10.

[22] Nyiri Péter: Comenius nyelvszemlélete  A Magyar Nyelv Múzeuma munkájában = Comenius és Európa, Biblotheca Comeniana XVI., Sárospatak, 2012.123.

[23] „A kreatív írás gyakorlatába leginkább a versek, rövid történetek, novellák, dalok, naplók, monológok, jelenetek tartoznak – olyan műfajok, amelyek már témaválasztásuk révén is személyes jellegű megszólalást tesznek lehetővé, segítik az egyén személyiségének fejlődését, társadalmi megnyilvánulásainak hatékonyságát, fejlesztik önbizalmát és helyes önértékelését, azaz az önkifejezés eszközei”. Samu Ágnes: Kreatív írás. Holnap Kiadó. Budapest, 2004.11.

[24] Ennek jegyében a nyelvmúzeum Ennek a célkitűzésnek példája az, hogy 2012-ben csatlakoztunk a Médiaunió „Mesélj mindennap!” című, a mesemondás fontosságát hangsúlyozó kampányához; 2012. október 27-én, Kazinczy születésnapján pedig egy nagyszabású kézírásnapon népszerűsítettük a kézzel írást.

[25] „… szóba jöhetne az iskolai tananyagtól független tematikus komplex foglalkozások szervezése. Egy-egy témakör több tudományterületet (pl. nyelvészet, művelődés-, társadalomtörténet, néprajz stb.) átfogó feldolgozása, természetesen a nyelvi adottságokból kiindulva (pl. különböző korok tisztálkodási szokásainak feldolgozása a terminológiából kiindulva).” Takács Anett: Interaktivitás és múzeumpedagógiai lehetőségek nyelvi múzeumokban, e-nyelvmagazin.hu, http://e-nyelvmagazin.hu/2012/09/12/interaktivitas-es-muzeumpedagogiai-lehetosegek-nyelvi-muzeumokban/ (2013. január 11.)

[26] Ennek a folyamatnak egyik fontos lépése A Magyar Nyelv Múzeuma 2013 januárjában beadott múzeumpedagógiai pályázata (Széphalmi Szó-Kincs-Tár(s), TÁMOP-3.2.13-12/1), melynek programja kifejezetten a nyelvmúzeumra szabott.

[27] Eddigi eredményeink bizakodásra adnak okot: levélíró pályázatunk (kizárólag kézzel írt leveleket vártunk), óvodásoknak kínált anyanyelvi kalandjátékunk (a Kazinczy Emlékkertben) új és sikeres kezdeményezések. 

[28] A témához ld. Nyiri Péter, Az anyanyelvi nevelésről… másképpen. Gondolatok a nyelvi erkölcsről és a szeretettel megcselekedett nyelvről, Hitel, 2011. december, 61-68. Illetve: Nyiri Péter, (Teológiai) hermeneutika és nyelvi felelősség, Polísz, 110(2007/2008 december-január)

[29] Kováts Dániel: Mondhatná szebben… Írások a beszéd- és magatartáskultúráról, Sárospatak, 1994, 16.

[30] Ehhez kapcsolódik Balázs Géza megállapítása: „Az is világos, hogy a muzeológia mint tudomány folyamatos változásban van. Ezért a nyelvmúzeum sem fogadhat el valami statikus muzeológiai modellt, hanem folyamatosan ügyelnie kell a világ és persze a muzeologizálási folyamat változásaira.” Balázs Géza 2012: i. m.

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap