Az "Aranycsapat"

Bella Árpád, h, 11/25/2013 - 00:08

 

Tudj’ Isten miért, de több más honfitársamhoz hasonlóan én is szeretem a focit. Ez természetes, hiszen emlékszem rá, gyerekkorunkban nem is nagyon volt mód más sportot űzni. Ez volt a legegyszerűbb sportolási lehetőség. Falusi gyerek lévén, a poros földút kellős közepén 10-12-en, vagy akár többen is összegyűlve rúgtuk a gumilabdát. Az már szinte csodának számított, ha netán valamelyik srác ajándékba kapott egy műbőr lasztit. Szóval, imádtunk focizni. Emellett természetes volt az is, hogy futball nagyjaink játékán is szórakozzunk a jó öreg Tisza tévé előtt.  Albert, Bene, Zámbó, mind hazánk Peléi voltak, bár már akkor is egyre többször lehetett hallani arról, hogy bizony ez már nem az a játék, betegeskedik a magyar foci, bezzeg régebben, bezzeg az Aranycsapat.

Múlthét szerdán este egy hagyományos, barátságos mérkőzést tekinthettünk meg a Magyar Televízió jóvoltából. Bizony egy újabb magyar-osztrákot. Valahogy ezeknek a mérkőzéseknek mindig meg volt a varázsuk. Most azonban semmi. Se varázs, se hangulat, de közönség is alig. Persze mondhatnánk azt is, hogy ezt már megszokhattuk. Mivel, mint korábban is utaltam rá szeretem a focit és szinte messiásként várom a csodát, hogy valami történik majd, amiért érdemes lesz újra kimenni a pályákra, hát leültem a televízió elé, hogy szurkoljak fiataljainknak, no és persze, hogy örömmel lássam azt, hogy hazai környezetben a meglehetősen mélyponton lévő sógor csapatot hát, csak legyőzzük! Sajnos, akik láttuk a mérkőzést, valamennyien tudjuk, nem így történt. A meccset nézve az volt az érzésem, mintha tizenegy öregember cammogna nyugdíjra várva a pályán. Pedig ezeknek a fiúknak a döntő többsége idegenlégiós. Ki a Bundesligában, ki a belga bajnokságban focizik, gondolom nem negyvenezer forintos alapfizetésért. Ergo: ismerik a korszerű foci színvonalát, tudják, hogy nemzetközi mércével mérve, ma mi az elvárás. Ennek ellenére nem az történik a pályán, amit mi szeretnénk látni azoktól a magyar futballistáktól, akik az előbb megnevezett bajnokságokban is oszlopos tagként harcolnak klubcsapatuk dicsőségéért. Vajon miért? Töprengtem egy darabig a válasz fölött, majd megmondom őszintén nagyon borúlátó gondolataim támadtak. Gondoljanak csak bele! Ezek a fiúk egy-egy meccsre hazajönnek öregbíteni a magyar futball hírnevét (megjegyzem: talán nem kellene), de visszavárja őket az új otthonuk, a munkájuk (ami a foci), és a vele járó magyar viszonylatok között mérve kifejezetten jó fizetés. Nos, játszunk egy kicsit tovább a gondolattal! Ha itthon, véletlenül, mondjuk egy válogatott mérkőzésen megsérül valamelyikőjük, bizony az őt kölcsönadó klubcsapattól, - mivel sérülése miatt pályára esetleg nem léphet- lehet, hogy nem kapja meg azt a fizetést, mint egészségesen. Jujuj! Ilyet még feltételezni sem szabad, hiszen midazon túl, hogy megtiszteltetés, de dicsőség is a nemzeti válogatottunk tagjának lenni. Mellesleg megjegyzem, ami nemcsak az én meglátásom, hogy a Dunaferr gárdáját, magyar színekben kiállítva valószínűleg egy sokkal harcosabb, szívvel telibb mérkőzést táthattunk volna. Mert a dunaújvárosi csapat érezhetően a szívét adta bele játékába a legutóbbi selejtező mérkőzéseken, ami feltűnően érezhető volt még akkor is, ha idehaza nem sikerült nyerniük a norvég bajnokcsapat ellen. Dunaújvárosban remélem valami elkezdődött, amit külföldre szakadt futballista hazánkfiai talán észre sem vettek. De gondolom nemcsak nekem tűnt fel az, hogy a hazai bajnokságban szereplő fiúk ezen a bizonyos magyar-osztrákon jobban játszottak, mint idegenlégiós társaik. Mert az idegenlégiósok már európai futballisták. Nekünk viszont magyar srácok kellenek, akiknek nem az az elsődleges, hogy milyen autóval járnak az edzésre. Mondjuk ki végre azt ami ugyan fájdalmas, de igaz: ez a magyar válogatott igenis gyengén, kritikán aluli teljesítménnyel focizik már évek óta. Sajnos. Ugyanilyen gyenge szereplést mutatott be múlthéten szerdán este is a Népstadionban az osztrákok ellen. Arról nem is merek még csak találgatásokba sem bocsátkozni, hogy vajon milyen haditettet hajtunk végre majd a taljánok ellen? Talán nem kellene magyaráznunk a bizonyítványunkat, miszerint játékosaink erőnlétét nagyban csökkentette a kellemetlen meleg, az osztrákok pedig ehhez talán jobban hozzá vannak szokva. Kérem! Nem kifogásokat, hanem eredményt akarunk!  Mellesleg, az alpesi levegő hűvösebb, mint az alföldi!

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap