Az ébren alvás elégiája

Lászlóffy Csaba, sze, 01/16/2013 - 00:06

 

 

A hánykolódás évszaka
ez az éjszaka is –
halott emléken s helyzeten
kívül mit visz a víz.

Ki hallott rólad:
„Boldog Ararát”?!*
Az Isten megtalálja-e vajon
elsőszülött fiát?

Engedékenység szép tele,
mikor nincs más hatalom, ország:
a hóember forró markodban
elolvadt igazsága a valóság.
– – – – – – – – – – – – – – –

Érzékenység befagyott ablaka.
Egy elakadt emberöltő nehéz
futamai a fagyban. Három év
önkínzás és elidegenedés;
hó alagútjaiba fulladt
harminc esztendő, egymást bárha
véresre kaparva, de csak
magunkat kereső magánya.

A magasfeszültségű drótok
fehéren ivó árnyékában
a becsapottság-érzet – előzmények
nulla fokú esélye a világban!

Mint semmittevés apja
                                   (hogy veled
az örök tenni akarás meghaljon):
kifeküdni a napra!
A vég, ha kedve szottyan, el-
gázolhat – csak ne csaljon.

Az el nem fércelt láthatatlan
szálak, bomlik benned magától
nyílt meg nem alkuvás, alázat;
tavaszi tisztaság be távol!

Mikor önvédelemre nem telik már
s egy hószállingózásnyi szeretet
erejéig sem lesz beleszólásod
abba, mit kétségbeesett
szemed elől a nagy árnyék, a
kimosott gyökerű élet avar-
erdeje és a szerteágazó
családfa végképp eltakar –

akkor rájössz-e végre (kérdem),
hogy az ébren alvás sem érdem?

 

Megjelent: Napút, 2000. október
 

Magyar Irodalmi Lap

  

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap