Az együttlét 5/34

Jókai Anna, cs, 02/23/2012 - 00:29

 

 

 

 

– Teleki tér

A zöld ruhás nő ugrik, szinte az utolsó pillanatban. Nem ült összesen öt percet. Mint a kos, a fejével csinál utat magának. Az öregasszony könnyebbülten újra kiterjeszti határait.

A vezető a fülkében erélyesen csönget.

– Igyekezzünk a leszállással!

– Kérem a felszállást befejezni!

Batyuk, kosarak. Az öregasszony mellé nem ül senki, az ülésre valami demizsont pakolnak. Az öregasszony méltatlankodva fölhúzza a szemöldökét. A demizson ragacsos, szörppel teli. Nincs kalauz, nincs hatóság, hogy intézkedjen. Az a kárvallott, aki majd belecsücsül a maszatba.

A villamos lassan mászik. Ladár csak most veszi észre közvetlen padszomszédját. Balra Ladár eddig valahogy nem figyelt. Jellegtelen, középkorú férfi, térdesedett kordbársony nadrágban, laza csomójú, apró mintás nyakkendőben. A hóna alatt nyitott irattáska, egy pulóver a kikandikáló iromány mellé hanyagul begyűrve. Egy szemüveges úr. A szemüveget percenként leveszi, áttörli a nyakkendője csücskével. Eredményt nem vár tőle: ez csak mechanikus mozdulat. Egy kissé nyugtalan. Megszólítja Ladárt, némi habozás után, halkan:

– Bocsánat… hol kell a Ganz-Mavaghoz leszállnom?

Ladárnak szimpatikus a modora. Nem „fiatalemberezték” le. És „Mavag”, a-val! Mosolyog.

– Sajnálom, de

NEM VAGYOK ISMERŐS A VONALON!

Én sem. Pedig nem ártana tudni. A praktikus apróságokat, negyvenöt éves korban. Hogy a szerelő ne veregethessen vállon. Minden tartály kilyukad. Az a pléhizé az áteresztő labdaccsal. Hogy csöpög, az nem tragédia, de hangja van, behallatszik a szobába, nekem szilencium kell, abszolút csönd a munkához, koncentráció, de az aszfaltot is akkor törik, amikor otthon ülök és dolgoznék. Mintha az agyamat fúrnák. De a csöpögés még rosszabb, a kínaiak így vallattak, csöpp-csöpp, szabályos időközökben a tarkóra, hát nekem az idegrendszerem a tarkóm, nincs bepárnázva, már azt hittem, letépem az egész konstrukciót, a szomszéd rendes, hol az elzáró csap, megmutatta…

„De ez nem megoldás, Veseli úr, hívni kell a Gelkát, addig is vödörből leönteni, alkalmasint.”

Egy ócska vödör nincs az egész lakásban, Pálma azt is felpakolta, már három éve, hát igen, majd rájössz, hogy ki voltam én…, a gennyes slágerstílusa, hát igen, a vödör hiányzik! S fölemelni a telefont, egy vécétartályról kommunikálni, rettenetes dolog, a megfelelő vulgáris szavakat keresgélni, és akkor az izgalom, ért-e hozzá, akit küldenek, mert a múltkor eldugult a kádlefolyó, és küldtek egy olyan balfácánt…! Ha író lennék, biztosan élvezném, de én tudós vagyok, állítólag, ha nem indolencia tudósnak deklarálni valakit, aki a már régen megismert faktumokat rakosgatja jobbról balra, hátha más fénytörésben másnak látszanak. Egy-egy variációt részletesen dokumentálni, szaklapoknak és aztán populáris formában, ugyanaz, háromszázért, TIT-keretben. A duguló elfolyult, nem, a lefolyó dugult el, az IKV-vel konzultáltam, kijött az a furunkulusos cigánygyerek, ült a kád szélén, egy hosszú acélmicsoda a kezében, csak ült összeroskadva, és tőlem kérdezte meg:

„Piszkáljam? Maga mit gondol? Le kell esztet a drótot dugni?”

De ez talán, ez a bajuszos, ez szakember. Két órát is mahinált a létra tetején, rendes a szomszéd, hogy a létrát kölcsönadta. Most nem csöpög. Persze, alig lehet elhinni.

„Biztos, hogy most már jó lesz?”

Az ipse erre megveregeti a vállamat:

„Veseli bácsi, nyugodt tessék lenni…”

Ha író volnék, a groteszk szituációt méltányolnám, „Veseli bácsi”, esküszöm, a szerelő legalább harmincöt éves volt, és mégis szenilis vén hülyévé degradálhatott, lenézhetett engem, csak mert speciel a manuális dolgokhoz nem értek. Pedig az identitás a legfontosabb. Meg kell őrizni a szellem identitását… Fogalmam sincs, a Ganz-Mavag hányadik, legalább az ablakhoz helyezkedtem volna, de ez a fiatalember odacsörtetett, óne udvariasság. Meg kellett volna érdeklődnöm, amikor vállaltam az előadást, de az is kellemetlen. Hol a Ganz-Mavag, még azt se tudja, aztán földtörténettel jön ide! A végállomáson kellett volna tisztázni, de sehol egy uniformis, sehol információ, mintha mindenki minden praktikus ismeretet kötelezően már az anyatejjel szívna magába! Pedig nem lehet késni. Az Akadémiáról esetleg, de innen nem. A melósok két percet se várnak, mennek zuhanyozni. A közművelődési pasas előre figyelmeztetett. Kettőkor otthagyják akár a mondat közepét. Fél kettő után öt perccel már a hatos egységben kell lenni, ez húsz perc a kaputól, per pedes. Nem gyár ez, labirintus, orientálódni is nehéz. A kapunál is van némi vegzatúra, ki maga, mi maga, mit akar, igazolvány, belépőcetli. Az előadás időtartama szigorúan harminc perc. Ott, a gépek között. Miközben műszakzárásra tisztítják a gépeket. Legalább egy érdeklődőt találjak. Egyetlenegyet: Igazán nem vagyok maximalista. Csak ez a sorozat lemenjen, úgyse csinálok többet, rongyos háromszáz forintért, csakhogy a naplóba beírhassák, ez is megvolt, kulturális jópont. A telefonkönyvet is felolvashatnám nekik, ezzel az erővel. „Meddig tartott hazánk éghajlatában a jégkorszak?” Kedves barátaim! Nem. Tisztelt hallgatóim! Földünk, ugyebár körülbelül négy és fél milliárd éves… Egy-két millió, plusz-mínusz úgyse számít nálunk, ezt megszoktuk, ugyebár. (Aktualitás!) A fejlődéstörténet utolsó s legrövidebb szakasza a pleisztocén, nevezzük negyedidőszaknak, magyarán. Ez körülbelül hatszáz-nyolcszázezer évig tartott. Milyen hosszú idő ez, amikor a napi nyolc óra alig akar véget érni! Így tessenek elképzelni. (Aktualitás, humor.) Régebben azt hittük, hogy az egész pleisztocénban, azaz negyedidőszakban a jég uralkodott, de a legújabb kutatások arról győztek meg bennünket, hogy a negyedidőszaknak, azaz pleisztocénnak csak az utolsó harmadát tette ki a jégkorszak, előző, jóval hosszabb szakaszában a mainál egy kissé melegebb időjárás uralkodott. Még ennél a mai napnál is melegebb! (Aktualitás, humor.) Már ami az átlaghőmérsékletet illeti. S mivel az emberi faj is ebben az időszakban jelent meg a Földön, fűtésre, ugye, nem volt gondjuk… ó, a boldogok! (Összekacsintás.) Legalábbis eleinte. Mert aztán gyors lehűlés következett. Ahogy szokott lenni! (Humor, összekacsintás.) Több eljegesedési szakasz. A Föld pályaelemei megváltoztak. A Nap sugárzása csökkent. A Nap és a lét viszonya… Erről kellene beszélni. És tudni. Többet és mást. Mi a Nap, energiáját – a definiálhatón túl – mi fűti, milyen erő? Mi ez a kozmikus összefüggés? Mi ez a csoda, ahogy minden a Nap felé tart? Mindeneknek mi az ősoka? Mi a Nap-kultuszok közös alapja? Ki van a Napban, hogy vele pusztul minden, ember, állat, növény, és csak a puszta ásvány bírja a sötétet? Mert kérem, ha elborul, viszi az életkedvünket, viszi magával… mert kérem, ha felragyog, egyszeriben ez az egész, egyébként nagyon vacak kis életünk is viselhetőbb… Tetszettek ezt valaha megfigyelni? Erről kellene beszélni. Amiről még kérdezni is csak dadogva tudok… Szóval az utolsó eljegesedés körülbelül tízezer évvel ezelőtt ért véget. Azóta élünk a mérsékelt, de változékony éghajlatú földtörténeti jelenkorban, vagyis a holocénban. De mennyire változékony… (Összekacsintás.) S bár nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de a földrengésről is, mint olyanról, bizonyára szívesen hallanának valamit… (Aktualitás, humor nélkül.) Holnap veszek egy vödröt.

 

A középkorú, jellegtelen úr, meg-megránduló szájszéllel, mintha a szörpös demizsont fikszírozná. A demizson gazdája – idősebb, sötétkék öltönyös, kalapos férfi békítően megszólal. Tájszólása nem pontosítható. Talán nem is tájszólás, csak nyelvromlás.

– A hoarmodik megálló. A Ganz Mávag főkapuja. Nem teszem ezt a piszkos földre, a bacilusnyak. Kourházba megyen.

– És valaki üljön bele, aztán? – a kövér öregasszony hangja szoprán; Ladárt ez meglepi.

– Az aulja nem ragod. Szivaccsal letürűtem. Ez csak a nyoka, ahogy kibuggyontotta a dugó. Bodzaszörp, sajót eltevés. Kevés cukor, sok vitomin.

Az öregasszony enyhül. Az más, ha nem ragad az alja. Udvarias kérdésre normális magyarázat. A parasztnak se könnyű: azt is verték a múlt rezsimben eleget.

A villamos egy kicsit felgyorsít, a piac bódéi ritkulnak. Elsuhan egy mellékutca, sárga, szűk ablakos házak. Ladár szórakozottan visszatekint, aztán úgy felejti, oldalra csavarva, a nyakát.

SÁRGA, SZŰK ABLAKOS HÁZ ÉS A DEMIZSON

Szakállas nagypapa végnapjai. Valahol itt zajlottak. Zajlottak! Itt enyésztek el, valami kórházszerű hodályban. Ezen a környéken kellett leszállni. S mi a fenéért cipeltük anyával azt a nagy, fonott demizsont? S hány éves is voltam? Tíz, tizenkettő? Anya nem akarta engedni, hogy én vigyem a demizsont.

„Belevág a kis kezedbe!”

De az a kurva demizson tényleg dögnehéz volt.

„Vidéki bor az orvosoknak, nem pancsolt, saját fejtésű!”

A szomszédtól vettük, a bolti árnál olcsóbban. Képes volt anya felvonatozni vele. Nádfonatú demizson. Ez itt már piros-fehér műanyag. Hova lett a szakállas nagypapa demizsonja? S miféle nagyapa az, akit haláláig mindössze hatszor-hétszer lát az egyetlen unokája? Akiről, ha szó esik a családban, mindig hozzá kell tenni az emlékezetbe ugrató jelzőt is: „Tudod, az a szakállas…” Ki volt ludas ebben, végül is? Az öreg vagy anya? Vagy inkább apa? Netán a „körülmények”? A körülményekre mindent rá lehet fogni. Ez a gyávák, gyengék, közömbösök menedéke. A „körülményekkel” takarózik az egész generáció.

„Nem engedték a körülmények, hogy ügyvéd legyek…”

„Az én helyzetemben örülhettem, hogy egy árva fillér nélkül megkérik a kezemet…”

„Nem olyan idők jártak, hogy tiltakozhattunk volna.”

„A körülmények hatására belenyugodtunk…”

Ócska szövegek. S hozzá az apró sóhajok, pihegő kebel vagy hullámzó mellkas, jelentőségteljesen tágra nyitott szemhéjak, mártírpóz: ebben tökéletesen egy mindkettő, az egyébként „hidegháborús” harcban álló férj és feleség… tökéletesen szenvelegnek és szemérmetlenül hárítanak, áthárítanak mindent a saját aktivitásuktól lecsupaszított „körülményekre”. A körülmények kinevelik a lapító cinkosokat, olyannyira, hogy aztán az a néhány szembeszegülő komplett hülyének látszik….

„Édes fiam, a körülmények hatalma… ne menj fejjel a falnak, a fal keményebb…”

„Nem lehet szél ellen pisálni, sok lúd disznót győz…”

„S amit szabad Jupiternek, nem szabad a kis ökörnek, édes fiam…!” 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap