Az élet száműzötteinek a krónikása (Kilencven évvel ezelőtt halt meg Giovanni Verga)

Tusnády László, p, 12/21/2012 - 00:05

Iskolát teremtett. A nagy művészekben oly gazdag Itália számára új színt kevert, új alakokat varázsolt elő, vagy jobban mondva, újakat látott meg. A novelláiból, regényeiből elénk rajzolódó arcok nem illenek az idegenforgalmi irodák turistát csalogató képei közé. Mégis feledhetetlenek, elkísérnek álmainkban is, és szemük fénye ránk ragyog hétköznapi elesettségeikben is.

         Szicíliából jött az író, szívében, lelkében népét hordozta: kénbányák fanyar szagát, sirokkó perzselte kopár tájak leheletét, aszott rögök keserveit.

         Mikor voltak ünnepeik ezeknek az embereknek? Hányféleképpen és hányszor járták meg a dantei szenvedésbugyrokat? Erre válaszolt Verga életművével, és arra, hogy miképpen lehet még így is belegörnyedni a jövőbe. Igen, jövő nemegyszer csak addig létezik, míg a csapások sorozatát képes elviselni az ember.

         Hogyan lehetséges ez? Száraz, kiégett lélekkel? Lehet, hogy az is megadatott, kialakult, "kigyötrődött" hozzá, de az élet számára nem az a lényeges, ami már elveszett, hanem az, ami még megvan, ami még megmaradt. És mi az? Erőnek lehet nevezni. Persze nem az az erő, amelyet kiállításon be lehet mutatni, nem a héroszok, titánok mérhetetlen, létbe, jövőbe lendülése ez, hanem alig lehet észrevenni; a sors-óra ketyegését mégis túlmutat, mert szép és emberi. A ráncok barázdálta arcokon valami megfeszül, a szemek némán összevillannak, és folytatódik az élet, van további küzdelem. A viharok, a földrengések után így folytatja létét a természet is.

         "Logorare la vita", "elkoptatni az életet" - mondja az olasz. Hát ezek a hősök éppen ezt teszik, más nem adatott meg nekik. Verga varázsa éppen az, hogy ily elesetten, csapzottan, az emberi teljességből ennyire kizuhantan férkőznek be szívünkbe.

         A Malavoglia családra ádáz hullámok lesnek, a szerencsecsillag nélküli lét már elviselhetetlen, de a reményt őrlő idő-malom nem pusztíthat el mindent, mert valami megmarad a túlélőkben, az, amit említettem, valami szikár, konok erő és olyan hit, amely képessé teszi az embert arra, hogy a szürkeségbe burkolt létet is tudja eltűrni.

         Verga irányzatát verizmusnak nevezik. Ez, a szintén 1840-ben született Zola naturalizmusához áll közel, de sok szempontból eltér tőle: olasz ízét, jellegét, eredetiségét örökre megőrzi. Nem véletlen, hogy az olasz neorealizmus Verga nélkül elképzelhetetlen.

         A szicíliai mester feledhetetlen alakokat örökített meg: a Malavigliákat, don Gesualdo mestert, Turiddut és sok más társukat. Meglátta bennük a mély és ősi vonásokat, az ember igazi lényegét. Műveiben nagy szerepe van a hagyománynak, a néprajznak. Alkotói szeme előtt ott van az élet színpada: gazdagok és szegények játszanak rajta, s olykor azonos vagy hasonló terhek alatt görnyednek, szinte egyformán zúdul rájuk a vigasztalan és könyörtelen magány.

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap