Az ellendrukker

Kondra Katalin, cs, 06/16/2016 - 00:30

Amikor a kapu nyikorogni kezdett, a vénasszony már fordult is ki az ajtón elrendezni az ügyet. – Meghoztuk az öreget, hova tegyük? – kérdezte a fiatalember megszokott közönnyel. – Vigyék csak a nyári konyhába. Ott jó helye lesz, amíg kijózanodik – válaszolt a vénasszony. Így ment már jó ideje. Az öreg Korhely Péter módszeresen leitta, aztán hazacipeltette magát a mindenre kapható fiatalokkal, akik persze, nem ingyen álltak szolgálatába. – Csak a vénasszony meg ne tudja – oktatta őket Péter bá’ mikor az üzletet megkötötték. Várj, csak várj! Egyszer még megkeserülöd – dohogott a felesége. Korhely Péter beteges ember volt. Alacsony vérnyomására az orvos ribizlibort írt fel, a gyomrára pálinkát, és kitudja még mennyi nyavalyája volt, mert a kocsmárosné szerint, sörrel is kúrálta magát. – Ma épp mi bajod, hogy ennyire gyógyultál? – kérdezte a vénasszony, amikor az öreg magához tért. – Kihúzattam az utolsó fogamat. Az orvos tanácsolta, hogy öblögessem pálinkával. – Hát azt nem mondta, hogy most nem ehetsz húst? – Azt nem. – Márpedig ez a helyzet! Nesze itt egy kis főzelék, jó pépes. Lecsúszik fogatlanul is. A húst pedig megeszem én. Te csak öblögess a gyógyszesszel. Az a nap is eltelt, ahogy a többi. De másnap Korhely Péter pedig kezdte érezni, hogy valami nincs rendjén. Nem étel az, amiben hús nincs. Bezzeg az asszony, milyen jóízűen falja a jó zsíros combokat, egyebeket. Amikor ezt szóvá tette, rögtön került az asztalra minden úgy, mint azelőtt. – Talán most már dolgozni is tudsz – bizakodott a feleség, mire az ember panaszkodni kezdett. – Mindjárt szét hasad a fejem, úgy elkezdett fájni. – Talán a húsétel ártott meg, igyál rá egy pohár bort, vagy pálinkát – tanácsolta az asszony. Korhely Péter meghökkent. – Most valahogy nem kívánom. Nincs valami patikárius orvosságod? Alig látok a fájdalomtól. – Nem értem mért nem kell a bor, ha egyszer az orvos azt mondta – morgott a vénasszony, de végül belátta, hogy másféle orvosságra lesz szükség. Kikapott az egyik fiókból egy aprócska fehér gombot és egy pohár vízzel az ura kezébe nyomta. – Nesze, ez majd segíteni fog. Az ember úgy viselkedett, mint aki a halál árnyékában jár. Mohón lenyomta torkán a gombot, utána küldte a pohár vizet, és nagy sóhajtások közepette végigdőlt a díványon. Alig telt el negyedóra, arra riadt, hogy egy kedves ivócimborája hangját hallja a konyha felől, meg az asszonyét, ahogy igyekszik őt elzavarni. – Nem alkalmas az idő, Péter nagybeteg. – De mindjárt kezdődik a focimeccs, magyarok az osztrákok ellen. – Hát aztán! – Julis! – kiáltott az öreg hangosan. – Mi bajod? – rontott be a vénasszony. – Ki van itt? Hallom, valakivel beszéltél. – János az. – Akkor felkelek. Kiváló az orvosságod Julis. Úgy érzem magam, mint a ma született bárány. – Nagyon jó! – szólt az asszony. – Éppen ideje lenne fát hasogatni. A cimborád azért jött, hogy segítsen, igaz-e János? János tanácstalanul nézett Péterre. – Éppen segíthetek, de a meccset előbb megnéznénk. Negyvennégy éve erre várok. – Akkor ideje lenne, hogy dolgozzon valamit – vonta meg a vállát a vénasszony. – Ej a nemjóját Julis! – kapta el a jóindulat Korhely Pétert. – Nincs valami dolgod a szomszédban? – Jól van na! Átmegyek Etelhez, de holnap fel legyen aprítva az a fa! – fordult ki az ajtón az asszony. – A tévé elromlott. Sötét a kép, mint az éjszaka, de hang van – szólt még vissza. A cimborák mindenről megfeledkezve, mohón hallgatták a sötét dobozból kihulló hangokat. – Bár egyetlen gólt láttunk volna! – sóhajtott János a meccs végén. – A lényeg, hogy győztünk! – vigasztalta Péter. Másnap a vénasszony, amikor bekapcsolta a tévét, első dolga volt a képernyőt a megfelelő gombbal kivilágosítani. 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap