Az első karácsony

Doma-Mikó István, h, 12/24/2018 - 00:11

 

 

 

 

 

A bölcsőből indulunk ki és egy nagyobb bölcsőben végezzük. Az ember saját gyermekkori énjére olyan gyengédséggel gondol vissza, mintha nem is önmagáról lenne szó. Életünket végigkísérik a gyermekkorból megmaradt apró gondolattöredékek, szilánkok, félmondatok.

 

Legelső összefüggő emlékemet három éves koromból őrzöm. Harmadik telem szentestéjén találkoztam a Jézuskával, és életre szóló benyomást tett rám. Ó, az ötvenes évek! Patinája volt még a karácsonynak! A háború után elszegényedett országban legszentebb ünnepünkön még nem az ajándékok értéke aranyozta be az ünnepet, hanem a szeretet! Bár most is így lenne!

 

Szüleim már hetekkel a Jézuska jövetele előtt elkezdték elméleti felkészítésemet. Bennem pedig működésbe léptek az ősembertől örökölt gyanakvó és önvédelmi gének. Arra késztettek, hogy tisztázzam, ki a Jézuska és milyen szándékkal kíván felkeresni otthonomban. Mert, ha például azért jön, hogy a labdámmal játsszon, mint a szomszéd Jancsi, akkor nem szívesen látott vendég. A labdához fűződő kizárólagos tulajdonjogomat mindig heves üvöltéssel jeleztem a környezetemnek.

 

Teljesen más fogadtatásban részesítettem viszont másik szomszédunkat, az öreg Mezey nénit, aki aranyomnak szólított és gyümölcsökkel meg lekváros puszedlivel táplált. (A puszedliből a lekvárt ugyan mindig felkentem a falra, de ez semmit nem vont le Mezey néni társadalompolitikai értékeiből.) Tisztázandó volt tehát, ki vagy mi a Jézuska?  Gyermekagyammal próbáltam felfogni a soha nem hallott szó értelmét. A zavaros leírásokból képzeletemben bizonytalan, angyalféle alak képe bontakozott ki, akiről csak annyit lehet biztosan tudni, hogy szép és jólelkű nőszemély. (Sértés ez a reneszánsz festmények hősei fölött röpködő angyaloknak, hiszen egytől egyig hímneműek!) Megnyugodva konstatáltam, hogy a Jézuska nevű nő nem akar a labdámmal játszani, ellenben cukorkát, játékokat meg egyéb ajándékokat hoz nekem. Ezáltal szabad versenybe kerül a puszedlihozó Mezey nénivel, akihez nem kötött hűségszerződés.

 

A folyamatos szülői kiképzéssel felvértezve vártam a nagy napot, amely december 24-én végre elérkezett. Bár nekem akkor a falra szögezett Kincses Kalendárium naptárja még csak lekvárkenésre buzdító papírfelület volt. Sötétedésre bekopogott néhány rokon és szomszéd, hogy megtekintsék a családi attrakciót. Apám beemelt az „étkezőkalodámba”. Így nevezhetném azt a furcsa alkalmatosságot, mely egy apró karosszék és a hozzá méretezett kisasztal összeerősítéséből született. Ebbe étkezéskor heves tiltakozásom ellenére beültettek, és onnan a magam erejéből ki nem mászhattam. Ez főleg akkor volt szüleimnek hasznos, ha spenót volt az ebéd, mert én attól szívből irtóztam. Nem én vagyok az egyetlen, aki szabadságától megfosztva fedezte fel a festészet szépségeit. Kalodámba zárva a rabság keserű spenótja döbbentett rá, hogy az undorító gyanús massza egyben jól kenhető szín is! Kezdeti művészeti próbálkozásomat a kritikusok meg nem értése kísérte.

 

Most a kalodát velem együtt a bejárattal szembe fordította apám, és én olyan érdeklődéssel néztem az ablakfüggönyt, mint évekkel később a matinévetítést. Hagytak kétségek között vergődni, míg végre anyám többszöri sürgetésemre kiment az udvarba – úgymond – szót érteni a megkésett vendéggel. A nyitott ajtón egy pillanatra láttam a kinti hótakarót, s a fuvallat besöpörte a hódarát. Hideg tél volt, fene se hordozna ilyen hófúvásban ajándékot, tisztelet, becsület annak, akiben ennyire meggyökerezett a kötelességtudat.

 

Nyugtalanságom tetőfokán kint végre felhangzott a nagy rézcsengő hangja. A szívem akkorát dobbant, hogy majd kiugrott a helyéről. A második csengetésre próbáltam kimászni a kalodából, de a kaján rokonság visszatuszkolt. A harmadik csöngetésre minden tekintet reám irányult fülig erő vigyorral. Próbáltam méltóságteljes ábrázatot vágni. Nyílott az ajtó, és megjelent egy egészen furcsa szerzet. Szárnyatlan volt az istenadta, és Mezey néninél is görnyedtebb. Piros felső ruházatára (amit később egy kifordított kabát bélésével azonosítottam) hatalmas fekete kendőt borított. Ez elöl csuklyaszerűen lelógott, eltakarva az arcát, mint az évtizedekkel később szoborba faragott Anonymusnak. Vörös kabátja alatt földig erő vászon takarta a lábbelijét. Megdöbbenésemre a mintás vászonban felismertem szobaasztalunk terítőjét! Nem arra emlékeztetett, hanem az volt! Annyiszor lerántottam már, és a sárga- barna-zöld csillagmintáját annyiszor átfestettem lekvárral, hogy tévedés kizárva!
 

– Van itt egy kisfiú? – kérdezte tettetett mély hangon a jövevény.
 

A felnőttek fülig erő szájjal hallgattak, saját kézbe kellett vennem a menedzselést.

 

- Van – bizonygattam tömören és szerényen.
 

– A jó kisgyerekeknek ajándékot hoztam, a rosszaknak meg virgácsot – rázott felém egy nem teljesen ismeretlen rendeltetésű vékony vesszőköteget - Hát te, rossz kisfiú vagy-e?
 

Méltatlankodva bizonygattam, hogy a legjobb fajtából való vagyok. Erre dörmögések közepette sorban a kisasztalomra rakta az ajándékokat. Cukorkát, csokoládét és egy fából készült kisautót. Égtem a kíváncsiságtól, próbáltam az arcába lesni, de mindig annyira előre hajolt, hogy ez nem sikerülhetett.

Amint a szobából kilépett, megszűnt köröttem a világ. Nekiestem a kisautónak es húztam-toltam az asztalkán. Azt is alig érzékeltem, hogy anyám visszajött. Bizonygatta, hogy hiába kereste a Jézuskát, még álszentül sajnálkozott is, hogy elkerülték egymást. Bizony, másként alakult volna a családi tulajdon sorsa, ha ő is jelen van. A rövid vizitről volt néhány keresetlen szavam hozzá. Megvártam, amíg a népek figyelme másfele fordul, aztán a szoknyáját megragadva a kalodámhoz húztam. Határozott tekintetemből látta, hogy csakis neki szánt, fontos közlendőm van. Lehajolt, félrehúzta hullámos haját, én pedig, hogy a többiek ne hallják, a fülébe súgtam az est életre szóló tanulságát:

 

- A Jézuska ellopta az abroszunkat!

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap