Az ember hangja (1/3)

Tusnády László, sze, 03/20/2013 - 00:10

Bevezető

 

 

Ha egy nép történetét kutatjuk, egyre mélyebb rétegekbe leásva, egyre több a bizonytalanság, a homály. A gondolkodás továbbhaladását a feltételezések segítik, ezek után szükségesek a bizonyítékok, s megszületik a bizonyítás. Ha ez utóbbi helyes, akkor fölösleges tovább vitatkozni.

            A török és magyar őstörténeti, nyelvészeti, verstani kapcsolatok terén még sok a homály. A magyarság ugyanis a honfoglalás előtt hosszabb ideig különböző török népek közelében élt. A szókincsben, a nyelv szerkezetében meglévő hasonlóságok alapján akarta bebizonyítani Vámbéry Ármin a két nyelv rokonságát. A XIX. századnak igen heves tudományos harca lett ebből. A finnugor rokonságot hirdetők tudták bizonyítani meggyőzőbben igazukat, de annyit Vámbéry is elért, hogy őutána már nem lehet a magyar őstörténelemről úgy beszélni, hogy a török kapcsolatokat nem említenénk.

            Minden nép nyelve olyan, mint egy óriási múzeum. Itt még a kőbalták, s legősibb eszközök is fényesen csillognak, csak mindennapi beszédünkben nem vesszük észre, hogy évezredek emléke él az ajkukon.

A népdalok idő-mélyi titkokat őriznek.

Vargyas Lajos kutatásai szerint a középkori taglaló ritmus egyik változata és fejleménye a felező nyolcas, de ő sem zárja ki azt a lehetőséget, hogy itt is lehet szó török kapcsolatról, viszont az még nem derült ki, hogy volt-e valamelyik török nép dalaiban felező nyolcas a mi honfoglalásunk előtt. A magyar és török népdalok ritmikai téren sok egyezést mutatnak.

Bartók Béla 56 éves korában kezdett törökül tanulni, és török földön kutatta a népdalokat 1936 őszén, tizennyolc évvel az után, hogy a korábbi népdalgyűjtést befejezte. Vele volt munkatársa, Adnan Saygun. (A híres török népdalgyűjtő és zeneszerző 1907. szeptember 7-én született. A felesége magyar volt.) A gyűjtőút végén Bartók Béla a következőt mondta: „Nem hittem, hogy ily közeliek vagyunk egymáshoz”. A pentaton szerkezetű dalok egy részéről kiderült, hogy nem átvételek, hanem közösek, csupán változatokról van szó.

Más finnugor népnek is voltak török kapcsolatai. A cseremisz dalok elején a természet megjelenítése olyan, mint a török dalokban. A hangulat, a mondanivaló a természeti képből bomlik ki. Ezek a dalok oly közel állnak a magyarhoz, hogy Kodály Zoltán vett át belőlük magyar népzenei gyűjteményébe.

A múlt sok emlékét kell még felidézni, de tovább kell haladnunk. A török nyelveket beszélők igen nagy területen élnek, ide tartoznak elsősorban a mai Törökország lakói. A volt Szovjetunió területén is él több török nép: az üzbég, kirgiz, kazah, türkmén, azerbajdzsán, csecsen stb. Ezek többnyire sikeresen kivédték az orosz gyarmatosítás károsító hatását, de vannak olyanok is, amelyek ennek áldozatául estek, ugyanúgy, mint ahogy az angol és spanyol hódítás következtében sok-sok indián nép nyelve és művelődése tűnt el örökre. A mi lelkünket ilyen bűnök nem terhelik. Múltunk mély kútjába nézve mégis minket gyötör a lelkiismeret-furdalás, az igazán nagy bűnösök, ezt a fogalmat nem ismerik.

Most műsorunkban csakis a törökországi törökökkel foglalkozunk.

A mai Törökország területén volt az Oszmán Birodalom központja, de itt volt a Bizánci Birodalom székhelye is: Konstantinápoly.

Ókori görög emlékek bukkannak elő lépten-nyomon, több becses emlék között Trója is itt idézi fel a hősi múltat, itt élt Midasz király, a Bibliában szereplő Ararát is itt van, s Çatal Höyük környékén nyolcezer évvel ezelőtti kultúra emlékeit tárták fel. Ebből az ősi korból származó falfreskókat találtak a régészek 1964-ben.

A törökök a mohamedán vallás hatására használták hosszú ideig az arab írást. Régi irodalmi nyelvükbe nagyon sok perzsa és arab elem vegyült, jóllehet mind a két nyelv szerkezete nagyon idegen a törököktől.

A Korán a mohamedán vallás szent könyve. Benne van a hit minden fontos tétele, de számtalan törvényt és fontos tudományos megfigyelést is tartalmaz. Logikája szerint a tudás is Allah ajándéka, az emberi hit is Tőle származik. Most arab nyelven hallunk néhány részletet a Koránból. Felvételünk 1971-ben  készült: világhírű tudósunk, Germanus Gyula professzor úr néhány szurát olvasott fel a Koránból. Hangját a magnetofonszalag őrizte meg. (Magnó)

A török hódítás szomorú tényei, adatai mindnyájunk számára jól ismertek. Ezeket most részletesen nem akarjuk felidézni. Magánál a hódításnál is tragikusabb volt az, hogy az egykori Magyarország hadszíntérré változott: Kelet és Nyugat ütközési területévé vált. Népünk osztályrésze megaláztatás, szenvedés lett.

Maga a török nép is sokat szenvedett a szultánok erőszakos, hódító háborúi miatt. A török államforma olyan tökéletes szervezésre épült, hogy ebből a korból ma is több mint egymillió hivatalos feljegyzést, kéziratot őriznek a különböző múzeumokban. Szulejmán szultán hadjáratairól napló készült. Véres és fájó események szólnak hozzánk a sorokról. Mohács, Eger, Szigetvár, Kanizsa hősi emlékét a török források is pontosan, a valóságnak megfelelően őrzik. Milyen lehetett Sárospatak élete akkor, amikor első középiskolája kolostoriskolája több mint félezer évvel ezelőtt megszületett. Ki tudja pontosan? „A képzelet sebes szárnyú sas, mégis elfárad, mire odaér”. A környék is nagy csaták emlékét őrzi. Fontos esemény fűződik Szikszó nevéhez. Az egri csata híre is megdobogtathatta a hajdani sárospataki lakosok szívét. Balassi Bálint szerelme miatt rohamozta meg a pataki várat. A „Hogy Júliára talála” című verse a „Gerekmez dünya sensüz” kezdetű török népdal dallamára született, s az említett török szavak jelentése a következő: „gerekmez” = „nem szükséges”, „nem kell”; „dünya” = „világ”; „sensüz” = „nélküled”. Lám, a Balassi-vers elejére ismerünk rá.

A Magyarországon tartózkodó törökök számára is a nyugalom, a béke volt a fontos. Ezért volt aránylag tűrhető az élet a mezővárosokban, s ezért féltek attól maguk az itteni törökök is, ha a szultán hatalmas, olykor száz kilométer hosszúságban hömpölygő serege Bécs ellen indult. Sokfelé kő kövön nem maradt.

A budai basák érdeke volt a béke. Kérve kérték a bécsi uralkodótól a szultánnak járó adót, mert ha az elmaradt, a háború réme fenyegette a lakosokat, a basa pedig kegyvesztett lett. Így járt Szokolli Musztafa basa is. Békítő törekvései nem jártak eredménnyel, a selyemzsinór oltotta ki életét. Több más utódjának is ez lett a sorsa Budán.

Őseink közben szenvedtek, pusztultak, idegen érdekek képviselői csaptak össze földünkön.

A török hódítás egyik érdekes és ritka sajátsága volt, hogy a török nyelv terjesztésével egyáltalában nem foglalkoztak a győztesek. Sőt az egész történelemben is párját ritkító esetnek lehetünk tanúi: a budai basák a leigázottak nyelvét, a magyart használták diplomáciai levelezésükben, s nyelvünk használatát követelték a bécsi vezetéstől is. Többször említették, hogyha a bécsi uralkodótól német vagy latin nyelvű levelet kaptak, azzal nem tudtak mit kezdeni, viszont a magyart értették, sőt kiváló íródeákjaik, tolmácsaik is voltak.

Jól tudjuk, hogy a Habsburg-uralom idején mily nagymértékben állt fenn az elnémetesítés veszélye. Sajnos a költő és hadvezér Zrínyi Miklós álma nem valósult meg: hazánk nem saját erejéből lett független.

Thököly Imre törökbarátságát rossz szemmel nézték a nyugatiak. Viselkedését szerelmi szenvedélyével magyarázták, s úgy látták, hogy eladta a lelkét az ördögnek. Ez nagyon hamis és igazságtalan kép, viszont alakja felkeltette a kor érzékeny lelkű íróinak és költőinek az érdeklődését. Így lett a fondorlat megtestesítője Federico Nomi a „Megszabadított Buda” címmel készült művében. Neve bevonult a kor divatos francia novelláiba, regényeibe. Zrínyi Ilona iránti szerelméről sok szó esett akkoriban, de ki látta akkor Európában történelmi szerepét, célját?

Buda visszafoglalásának az egész Európa örült. Sajnos, hazánk nem lett független. A középkori Magyarország ekkor már rég elpusztult. A „Két ellenség a Duna-két-parton” tudata már csak a magyarságban élhetett úgy, hogy mindkét ellenség egy történelmi hagyományokkal, államisággal rendelkező népet – minket – tiport el, és egyik fél győzelme sem volt nagy öröm a számunkra. Ha csak az öröm hangjait akarjuk viszonthallani, a korabeli történelmi feljegyzések, versek jócskán viszonthangozzák ezeket.

Az olaszországi ünnepségek fényét emelte az az esemény, hogy épp Buda visszafoglalásának napján, 1686. szeptember 2-án,  XI. Ince pápa huszonhét bíborost nevezett ki. A győzelem örömhíre csak egy héttel később érkezett Rómába, és tovább áradt Nápolyba. Ez a vidámságra amúgy is hajlamos város kapva kapott a lehetőségen, és két hétig ünnepelte a nagy eseményt. A németek is hallatlan nagy örömmel vigadtak. Európa különböző országaiban áradtak az alkalmi versek. Népi gúnydalok zengtek a pórul járt törökökről.

Vajon a magyarországi lakosok így örültek-e?

A kor szakavatott ismerőjét, Takáts Sándort idézzük: „Tudott dolog, hogy már a tizenöt éves háborúban kimondták, hogy a törököktől visszafoglalt városokba magyart nem engednek letelepedni, mert a magyar nem való városi lakónak. A törökök kiűzésekor ugyanezt hangoztatták, és az ország fővárosában, Budán csak négy magyar főúrnak adtak házhelyet. S Budán, Pesten, Fehérvárott, Esztergomban stb. német ült a bírói és polgármesteri székben.”

Előzőleg több hódoltsági városban magyar ember volt a bíró. Mindez nem homályosítja el azt a tényt, hogy az ország darabokra szakadása, s maga a török uralom is kárt okozott.

Láttuk, hogy Buda visszafoglalását sok ország fogadta egyöntetű ujjongással. A hazai örömbe túl korán üröm vegyült.

A török és a magyar nép közötti ősi, baráti kapcsolat II. Rákóczi Ferenc szabadságharcának leverése után született újjá. A rodostói Rákóczi Múzeumban mindnyájan meggyőződhetünk arról, hogy mily nagy becsben tartják a törökök nagy nemzeti hősünk emlékét. A száműzöttek emlékét idézi fel Lévay Józsefnek a verse: Mikes (szavalat következik).

Kossuth Lajos és társai – mintegy ötezren – a szabadságharc bukása után Vidinbe menekültek. Ez az esemény roppant nagy mozgalmat és háborús feszültséget idézett elő. Az osztrák kormány hiába követelte a menekültek kiadását, a porta kereken megtagadta. Ausztria és Oroszország mozgósított. Abdul Medzsid szultán anyja a koronatanácsban eldöntötte a kényes kérdést. A török kormány a magyar, lengyel és olasz menekülteket nem adja ki, és háború árán is megvédi. Hiába hagyta ott Radzivil herceg, a cár követe búcsúzási tisztelgés nélkül Konstantinápolyt, a porta semmilyen követelést nem teljesített: hajthatatlan maradt. A háborút a török diplomácia ügyesen elkerülte. A nagyobb biztonság érdekében Kossuth társaival együtt Kütahyába utazott. Házát a Magyar Menekültek utcájában ma is igen nagy becsben tartják a törökök. A száműzöttek emléke most is elevenen él a lakosok között.

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap