Az a harc és az a béke 2/3

Jókai Anna, sze, 04/17/2019 - 00:06

 

 

 

 

Ma már nincs így. Az új szövetségben új az Istennek az emberhez és az embernek az emberhez való viszonya. Isten módosított. Hiszen kiderült, hogy az ember – bár bokáig gázolt a vérben – a háborút nem volt képes megunni. Inkább mechanikussá tette, és így még „fekete szépségétől” is megfosztotta. Az újkori háborúkban nincsenek valódi „hősök”, az érmék és ordók semmit sem érnek; karikatúratéma a vezérek érdemrendje. Ma már a hősiesség a névtelenségbe költözött, vagy még inkább azokba, akik átálltak az áldozat oldalára.

A „felkelés” indulata:
természetes emberi.
Éhen halni egy másik helyett:
természetfölötti az emberben.
Szembefordulni a kínzókkal:
nehéz és kockázatos.
Azonosulni a kínzottakkal:
még nehezebb, mert ez már
nem a halál kockázata, hanem
biztos tudata a halálnak.
Aki harcol, még megmenekülhet.
Aki velük tart, velük is hal –
mindaddig, amíg egy kézen
megszámolható a kivétel.
Nem tudom, lett volna-e Auschwitz, ha minden
zsidó mellé odaáll egy keresztény a menetbe.
Nem tudom, lett volna-e Kolima, ha minden
száműzötthöz csatlakozik egy még szabad.
Krisztus beépülése az embertörténetbe, fordulat. Minőségi váltás; az egymás közötti és egymás iránti viselkedés új értelmezése.

Nincs többé szemet szemért és fogat fogért, legalábbis nincs a megtorlás a közvetlenre és az azonnalra bízva.

Hanem van helyette: „aki megüti jobb
arcodat, annak tartsd oda
a másikat is.”
Nincs többé: „szeresd embertársadat és gyűlöld ellenségedet.”

Hanem van helyette: „szeressétek
ellenségeteket és
imádkozzatok érte.”
Kényelmesebb volt az Ószövetség parancsa.
S az Újszövetség parancsa majdnem
teljesíthetetlen.
Ha valaki megüt, valahogy elviseljük. De fölkínálkozni az újabb ütésnek?

Ha valaki rosszakarónk, imádkozni még csak imádkozhatunk érte. De hogy még szeressük is?!

Talán isteni kérés ez; nem annyira parancs. Kísérlet a gonoszban teljesedők megmentésére.

Hátha abbahagyja, s a második rúgás után a harmadikat már nem rúgja.

Hátha megrendülve elkezd viszontszeretni.

Hátha van hatás a példában.
A türelem mértéke az, ami itt vitatott. Hol az a türelmi pont, amin túl a gonosz vérszemet kap, s éppen végtelen tűrésünk által, semmit meg nem értve annak szándékából, szabadul rá a világra?

Melyik az a perc, amikor – éppen a Teremtés érdekében – a tőrt a hadonászó kézből mégiscsak ki kell csavarni?

Nem tudom. Nem tudjuk. De időről időre megtörténik, hogy amíg az egyik a szent szövegnek szó szerint átadja magát, a másik hozzátesz, egy még le nem jegyzett, titkos üzenet birtokában

s azt hiszem, mindkettőnek
igaza van,
s tévedés lenne az egyik
a másik nélkül.
Gyönyörű a kínai diák, fehér ingben,
a tankok ellenében
Gyönyörű a cseh lány,
ahogy virágot dug a puskacsőbe
Gyönyörű a fiú Erdélyben,
a golyó előtt térdre hullva
Gyönyörű az a „négy-öt” magyar,
a mécses körül, megveretve, kart karba öltve.
Gyönyörű Gandhi, testét
bambuszbottal összetöretve
Gyönyörű Martin Luther King,
ahogy végig vonszolják a porban
(S nem véletlen, hogy sokszor éppen az erőszak nélkülieket ölte meg a legbrutálisabb erőszak. Nemcsak az embert nyúzók, de az embert mentők is kihívják a sorsot, sőt, úgy tetszik, az utóbbiak fokozottabban. A merénylők mindig orvul jönnek, s míg egy-egy főbűnös a legtöbbször könnyű sebbel megússza, a „példa-embert” mindig pontosan eltalálják. Az alávaló gyakrabban menekül meg, mint a fölévaló. A sátán ugyanis félelmében még ravaszabb, veszélyeztetettségében még ügyesebb.)

De nem kevésbé gyönyörű az elszánt nép is,
ha fagyban-sárban, vérben és szennyben,
fedezékben és fedezetlenül
magát végül is cselekvésre adja
Gyönyörű, ahogy nem számít
sem az életkor, sem a foglalkozás,
sem az, hogy nő vagy férfi
Gyönyörű, ahogy ilyenkor félórák
forrasztanak össze örök barátságokat
Gyönyörű, ahogy az egyébként egy kiskanálhoz is
foggal-körömmel ragaszkodók
ünnepi ingükből is tépést csinálnak
Gyönyörű, ahogy a náthától is rettegő
kiteszi magát a roncsolásos halálnak
Gyönyörű, ahogy a hitetlenek is meggyújtják
hosszú szárú gyertyáikat
s gyönyörűek a lyukas közepű,
hamis szimbólumoktól megfosztott
nemzeti zászlók –
hacsak beléjük nem varrnak
(elsietve) egy új,
de másképpen rosszat.
Krisztus beépülése a földtörténetbe, fordulat. Minőségi váltás; a békesség és háborúság más értelmezése.

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap