"Az igazat mondd, ne csak a valódit" 3/25

Eperjes Károly, h, 07/30/2012 - 00:05

 

 

 

 

Folytatás

 

- A kamasz fiatalok hite gyakran
meggyengül. Fontosabb számukra, hogy

a hit nélkül élő kortársaikhoz igazodja-
nak, mint az, hogy továbbra
is a szüle-
iktőlkapott istenhit szerint éljenek.

 

- Kamaszkoromig bennem volt,
hogy talán pap leszek. De hát a Jóisten
olyan szépnek teremtette a másik ne-
met, hogy éreztem, ebből balhé lesz.
Úgyhogy ha görög katolikus lettem
volna, akkor ma egy színésszel keve-
sebb lenne, mert akkor egy pap-csa-
ládapa lennék.

 

- Érdekes, hogy a legtöbb keresztény
fiú fejében megfordul, hátha a papi
hivatást szánja neki az Úristen. Sok
férfi ismerősömtó1 hallottam, akik ké-
sőbb családapák lettek, hogy korábban
komolyan foglalkoztak ezzel a gondo-
lattal.

 

   - A szüleimtől később megtudtam,
hogy ez nálunk családi küldetés volt -
de nemcsak nálunk, hanem minden
hagyománytisztelő keresztény család-
ban -, hogy az elsőszülött fiút keresz-
telőkor illik papnak fölajánlani. En-
gem is fölajánlottak papnak. Nem
mondták el ezt nekem, hogy ha még-
sem akarok pap lenni, nehogy kény-
szer legyen számomra. Csak akkor
mondták el, amikor látták, hogy inga-
dozik bennem valami. 

   Életemben a következő fázis az volt,
hogy amint kinyílt a csipám tizenöt-ti-
zenhat éves koromban, nem tanultam
rendesen. Szüleim mindig mondták,
hogy nem azért kell tanulni, fiam,
hogy az embernek sok pénze legyen -
hiszen éppen azért nem tanultam egy
időben, mert az iskolázatlan pártakti-
vistának sokkal több pénze volt, mint
a szüleimnek, hát ezért minek tanul-
jak? -, hanem hogy amire az Isten
szánja, azt a lehető legjobban ki tudja
magából hozni. Ezt a mondatot csak
hosszú idő után értettem meg, a Szín-
művészeti Főiskolán, az egyik órán, és
az volt életemben a következő nagy
lépés. Hegedűs Géza bácsi tartotta a
drámatörténet órát, Isten áldja meg
érte! A jó tanár órájára dőlnek a diá-
kok, még a betegek is elmennek, csak
ha mozdíthatatlanok, akkor nem.
Rossz tanár órájáról menekülnek a
diákok. Az ő óráira "dőltünk". Már az
első óráján magasra tette a mércét, a
következőkön azt próbálta átugrani,
és szerintem mindig át is ugrotta.
Nem tudom, mit gondolt ő magában,
de nekünk, diákoknak az volt az érzé-
sünk, hogy a tanár úr mindig átugor-
ja az első órán állított mércét. Soha
nem éreztük, hogy jaj, mennyi van
még hátra, hanem hogy jaj, elment az
idő! Géza bácsi már az első drámatör-
ténet órán letette az alapokat. Azt
mondta (raccsolva): "Kérem, itt alkal-
masint mindenki színész lesz, alkal-
masint kiváló színészek lesznek, alkal-
masint mester-színészek, szakemberek
lesznek. Kérem, alkalmasint többet ke-
resnek, mint én, sajnos. Kérem, mű-
vész, azaz hivatását teljesítő szakember
csak az lesz Önök közül, aki két köny-
vet elolvas, azt mélyen a szívébe zárja,
és amikor megérett, akkor sugározza.
Kérem, e nélkül nem megy. A két
könyv közül az egyik a Biblia, a másik
Arisztotelész Poétikája. Kérem, nincs
olyan emberi szituáció, amire a jó
megoldás ne lenne benne a Bibliában
vagy annak morális közepében, a Tíz-
parancsolatban. Ez a morál, kérem. A
másik a bölcselet, Arisztotelész Poétiká-
ja: mit, miért, hogyan. Személy esetében
"kit". Párválasztáskor például. Mindig
meg kell vizsgálni a kapott lehetősé-
get, hogy azzal hogyan éljünk. A szak-
ember, a "szaki", az még csak öntör-
vényű ember, bármilyen magas szintű
is. Mert mit akar csinálni? Színész
akar lenni, orvos, pedagógus, mun-
kás. Miért? Mert az előnyei a pénz,
meg a földi hívságok, a nők, a kábító-
szer, a cigaretta. Valamilyen szenve-
dély. A szakember ezek után már ki-
siklott, még ha magas szintű is. De a
művész istentörvényű.
Mert mi akar len-
ni? Színész, orvos és a többi. Miért?
Mert szereti. Ha ki tudja mondani
szívből, hogy "szeretem", akkor a
"hogyan" -t már csak lelkiismeretesen
lehet, és ez a művészi út."

Tehát tulajdonképpen elmondta
nekünk Aquinói Szent Tamás teológi-
áját. Döbbenetes óra volt, mindenki
hallotta. És én ott, nála "beindultam".
Rögtön felfogtam a szüleim tanítását.
A gyerek a szüleitől nehezen fogadja
el, amit folyton mondogatnak neki,
de ha mástól hallja esszenciaként, rá-
döbben az igazságára. El-elgondol-
koztam rajta, és felfogtam, hogy tulaj-
donképpen ez a teljességre törekvés.
A művészi állapot szent állapot, ami
azt jelenti, hogy nem csak szaki, azaz
öntörvényű, profán, hanem művész,
azaz szent, szakrális. Én is művész sze-
retnék lenni a szakmám elhivatottsá-
gával!

   Megértettem azt is, mint pedagó-
gus-gyerek, hogy tanítványnak lenni
és tanítani a legszebb és legfontosabb
dolog a világon. A tanítás kétkompo-
nensű: szívre nevelni kell, agyra meg
okítani. A kettő együtt a tanítás. Jézus
tanítványait sem úgy hívják, hogy
okítmányok vagy nevelmények, ha-
nem tanítványok, mert teljességben,
szív-agy harmóniában kapták, amit
kaptak. Ezért nekünk is jó tanítvá-
nyoknak kell lenni, hogy mi is jól tud-
junk tanítani. Ennek az alapja, egy-
szersmind az európai kultúra alapja a
kereszténység.

Tehát a tanítás és a tanítványi lét
megértése juttatott el egy szintre a
hitben.

Igyekeztem mindig gyakorló ke-
resztény lenni. A Színművészeti Főis-
kolán és katonakoromban is jártam
templomba. A feleségemet diákszent-
misén ismertem meg, Sopronban, ahol
mi fönn a karzaton voltunk, nehogy
lebukjunk. Tudtuk, kik azok a diák-
társak, akik járnak templomba. Most
is tartom velük a kapcsolatot, néha
egyikkel-másikkal találkozom itt Pes-
ten is, mert őket is idehozta a sors.

   De a főiskola után még mindig ket-
tős életet éltem! A színpadon művész
szerettem volna lenni, azaz szent. A
magánéletben engedményeket tettem
magamnak: Én katolikus vagyok, ha
bűnt követek el, majd meggyónom!
No, ez a legnagyobb baj! Ez van Ma-
gyarországon és Európában: a "papír-
kereszténység". A "papírkereszténység-
gel" az a baj, hogy papíron keresz-
tény, de teljességében sajnos nem.
Persze már az is valami, ha valaki azt
mondja: elkövetem a bűnt, de majd
meggyónom.  

 

Folytatjuk

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap