"Az igazat mondd, ne csak a valódit" 7/25

Eperjes Károly, v, 11/13/2011 - 04:31

 

 

 

Folytatás

 

   - Ez egy tipikus halálközeli élmény
volt, ahogy a nagykönyvben meg van
írva.

 

   - Már többször kérték, hogy mesél-
jek erről, de nem akartam részt venni
a halálközeli élményeket taglaló bul-
várműsorokban. Erről nem lehet Isten
és Jézus Krisztus nélkül komolyan be-
szélni. Ezt nem szenzációként kell ke-
zelni, hanem csodaként, és nem realis-
ta az, aki nem hisz a csodában.

 

   - Ráadásul ez nagyon bensőséges él-
mény, amit szenzációvá tenni nem sza-
bad.

 

   - Úgy van.

Elmondok még valami komikusat
a történtekkel kapcsolatban. Major
Tamás tanár úr a főiskolán arra taní-
tott minket, hogy a tragédia és a ko-
média között csak nézőpont különb-
ség van. Én itt értettem meg mélyen
ezt a tanítást. A Jóisten - mindjárt a
diplomaosztás után - hatalmas gya-
korlati órát adott nekem ezekkel az
eseményekkel.

A kórházon belül szállítottak át
a légágyban az intenzív osztályra,
mintha körmenet vonult volna végig.
Két betegszállító fiú fogott közre.
A beszélgetésükből megtudtam, hogy
az egyiket nem vették fel az orvosi
egyetemre, a másik pedig már bele-
fáradt, hogy nem veszik fel, és nem is
akart többet próbálkozni. Én nagyon
fegyelmezetten feküdtem, mert azt
mondták, a legkisebb mozdulat is ha-
lálomat okozhatja, ezért igyekeztem
a minimumra szorítani az életjelen-
ségeimet. Ők azt hitték, hogy hal-
doklom. Fogadást kötöttek rám: aki
már föladta, hogy ő orvos lesz, azt
mondta, meghalok, mire az intenzív
osztályra érnek velem. A másik, aki
még nem adta fel, azt mondta, hogy
addig még életben maradok. Es húsz
forintban fogadtak. Én, amikor ezt
hallottam, rádöbbentem Major Ta-
más szavainak az igazságára. Nekik
ez komédia volt, nekem tragédia.
Ahogy én ezt fölfogtam, elkezdtem
röhögni. Ettől majdnem megfullad-
tam, és pánikot okoztam a kísérőim
körében. Le kellett rakniuk a kórház
udvarán, rohangásztak mindenféle
maszkkal.

Később megkérdeztem Babella ad-
junktus urat, aki az osztályon fogadott:

"Mondja meg őszintén, miben bíztak
velem kapcsolatban? Annyira látszott
az arcukon a bizakodás!" "Károly, a re-
mény maga volt. Ide már sok beteget
hoztak, de olyat nem, akinek a tak-
nya-nyála összefolyik, és mégis röhög
a maszk alatt. Az ilyen beteg életben
marad."

 

   - A tragédia és a komédia az időben
is válthatják egymást. Amit a múltban

tragédiaként éltünk meg, arra vissza-
nézve komédiaként emlékezünk.

 

   - Akkor, ha az emlék irgalommal
megnemesedik. Ha magunknak is,
másoknak is meg tudunk bocsátani.
Ha irgalom nélkül tekintünk vissza,
tragédia marad.

 

Folytatjuk

 

Magyar Irodalmi Lap  

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap