"Az igazat mondd, ne csak a valódit" 9/25

Eperjes Károly, sze, 11/23/2011 - 02:14

 

 

 

 

Folytatás

 

   - Egy renitens?

 

   - Egy renitens, akit állandóan fe-
gyelmezni kell. Kilenc hete olvastuk a
darabot, és már csak három hét volt a
hivatalos premierig. Mondtuk a szín-
ház igazgatónőjének, aki egyben a fő-
szereplő is volt, hogy legyen kedves,
kérdezze meg Vasziljevtől, mikor me-
hetünk már fel a színpadra. "Amikor a
darab megérik. Lehet, hogy nyolc hó-
nap múlva vagy másfél év múlva fog
megérni" - válaszolta a rendező. "De
hát három hét múlva premier!" "En-
gem az nem érdekel. Amíg valamit
nem értenek, addig nem megyünk to-
vább." Végül kilenc hét után mégis fel-
küldött engem meg a kolléganőmet, a
két negatív szereplőt a színpadra. Nem
is negatív, hanem a két "legelnehezül-
tebb" szerep volt a miénk, és nekünk
volt egy nagyjelenetünk. Mindenkit
odarendelt. Nagy esemény volt, hogy
végre elkezdhettünk próbálni a színpa-

don! Már szinte fejből tudtuk a szöve-
get, annyiszor olvastuk. Néztük egy-
mást, és várakoztunk. "Mikor kez-
dünk?" "Hát tudom én? Maguk csak
legyenek állapotban, majd meg fogják
érezni." A csöndben a kolléganőm is,
én is megéreztük a pillanatot. Észrevet-
te, hogy el szeretnénk kezdeni, és ak-
kor kiderült, hogy ő már készült erre:
előző este tökéletes, premierre majd-
nem alkalmas világítást adott nekünk.
Ettől az örömtől mi elkezdtünk úgy ját-
szani, hogy gyorsabb iramot diktáltunk
magunknak, mint ami a próbákon ad-
dig volt. És kipukkadt a jelenet, mint
két luftballon. Kiment belőle a "leve-
gő". Ő meg csak ült. "Nu sto? Na, mi
van? Menjen föl mindenki a színpad-
ra!"- küldött mindenkit. A társulat ült
középen, Anatolij elöl, a súgólyuknál,
mellette a tolmácsnő. Én kiültem szél-
re. Úgy éreztem, megint miattam van
a balhé, ezért leültem a színpad szélére,
a függöny közelébe. "Nem értem -
mondta Vasziljev -, tegnap zsenik vol-
tak, ma rosszabbak, mint az amatőrök!
Maguk nem tudnak különbséget tenni

"igen" és "nem" között? Ezeréves ke-
resztény államban élnek? Maguknak
fogalmuk sincs a kereszténységről! - és
ezt nekem is célozta. - Most mit csinál-
jak?! Kezdhetjük elölrő1 az egészet!"
Szerettem volna hozzászólni, de lein-
tett, és csak mondta, mondta a ma-
gáét. A társulat morgolódott, hábor-
gott. Azután elült a morgás, én is lehaj-
tott fejjel üldögéltem. És akkor odaszólt
hozzám oroszul: "Károly, tessék!" Fel-
álltam: "Anatolij, lehet, hogy az a baj,
hogy a hétköznapi életünkben sem tu-
dunk különbséget tenni "igen" és
"nem" között, jó és rossz között. Ezért a
szerepeinket is össze-vissza játsszuk: a
negatívot pozitívként, a pozitívat nega-
tívként... Emiatt nem tudunk ponto-
san játszani." A társulaton belül megint
sokan morgolódni kezdtek: "Nem volt
elég a rendező, még itt van ez is ... "
Úgy éreztem, hogy túllőttem a célon,
és le akartam ülni. És akkor azt hallom:

"Állj!" Kerestem, ki szólt. Anatolij nem
tud magyarul, a társulat éppen zúgoló-
dik. Ki volt az? Az egész testem lángolt.
Észrevették, hogy különösen viselke-

dem, és csend lett. Megint le akartam
ülni, de megint hallom: "Azt kértem,
állj! Megvallottál. Megérdemled." Még
nagyobb csend lett, szinte vágni lehe-
tett. Mint Csehovnál: "Angyal szállt át a
légen". És amikor harmadszor le akar-
tam ülni, megszólalt Anatolij:

   - "Értik, miről beszél? Ez maga a
hit. Mindig azt kérdezik tőlem, ho-
gyan gyógyultam ki az alkoholizmus-
ból. Négy évvel ezelőtt velem ugyanez
történt, mint most Károllyal. Szemlél-
jék, amit ő most megtapasztalt! Szü-
netet tartunk."

   A próba szünetében én magam ma-
radtam a színpadon, és boldogságom-
ban sírtam-nevettem. Egyébként orosz
népművészeti kakast kaptam Anatolij-
tól premierre ajándékba ...

   A Vasziljevhez kötődő Isten-élmé-
nyem után egy héttel meghalt a pap-
nagybátyám a papi szeretetotthonban.
A halálát megelőző időszakban már
mozgásképtelen volt, állandó orvosi
felügyeletre szorult. Gyakran utaztam
hozzá Fehérvárra.

   A gyászmisén Takács Nándor püs-
pök atya búcsúztatta: "Mit mondhat-
nék Gyula bácsiról? Talán neki kellett
volna lennie a püspöknek. De amikor
lehetett volna, politikai okokból nem
lehetett. Később, amikor ismét lehe-
tett volna, már nagyon öreg volt. Mé-
gis, amikor velem, a közel húsz évvel
fiatalabb püspökével találkozott, az
rendszerint így zajlott le: 'Dicsértes-
sék a Jézus Krisztus! Püspök atya,
gyóntass meg!' És miután meggyón-
tattam Gyula bácsit, így szólt: 'Tudod,
Nándorom, a legnagyobb kegyelem,
ami életemben ért, hogy mindenna-
pos szentáldozó papnak hívott az Is-
ten. Ez még a börtönben is így volt. A
bölcsességen keresztül vezet a legbiz-
tosabb út a szeretethez: mi minde-
nünket felajánlottuk annak az őrnek,
aki nekünk szőlőt és kenyeret tudott
behozni a börtönbe. Kicsavartuk a
szőlő levét, beosztottuk a cseppeket és
a kenyér utolsó morzsáit is, hogy
mindennap lehessen szentmisénk. Azt
kívánom, hogy így legyen ez a halálos
ágyamig. ' Amikor én ezt hallottam,
legördültek a könnyeim, és felnevet-
tem. A többiek a templomban furcsán
néztek rám, de nem botránkoztak
meg. Ugyanis amikor velem az a cso-
da történt ott, a színpadon, utána azt
kértem Istentől, hogy az a megtapasz-
talt boldogság ne múljon el. A nagy-
bátyám haláláig egyik nap azt érez-
tem, hogy az élmény bennem él, a
másik nap meg azt éreztem, hogy
nincs meg bennem. Pontosabban
nem is az élmény, hanem az a lelki
béke, amit az élmény adott. Nem jöt-
tem rá addig ennek az okára, de ott
megértettem. Akkor ugyanis, amikor
volt szentáldozásom, még ha sok ne-
hézséggel is kellett megküzdenem, de
harmonikusnak és békésnek tűnt a
napom. Ha nem volt szentáldozásom,
sokkal békétlenebb, gyarlóbb voltam.
Ekkor döbbentem rá Jézus két kulcsmonda-
tának az
értelmére: "Add meg nekünk a
mindennapi
kenyerünket ma" és "Én vele-
tek leszek a világ végéig". Ettől kezdve fo-
l
yamatosan megtérő szeretk lenni. Min-
dennap szentmise és szentáldozás - óriási
k
egyelemi lehetőség ez nekünk, katolikusok-
nak! Az Eukarisztiával való harmóniában

lehet csak a teljességet megélni, és ehhez
óriási segíts
ég a hét szentg!

   Úgy tudom legjobban szolgálni Is-
tent, hogy mindig magammal viszem
a színpadra.  

 

 

Folytatjuk

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap