Az individuum szilánkjai

Turcsány Péter, p, 08/11/2017 - 00:07

 

 

 

 

Megroppant ember, szólj belőlem! Az információ minden eddiginél hatalmasabb áramlásának és hatalmának korában már az is kétségessé vált számomra, hogy túlélnek-e a könyveim, 

az írásaim, készülődő verseskötet-tervem és ezek a nagy, fehér kötésű lapokra írt cirkalmak, gondolataim, lélek-karcaim, emlékeim, verseim, följegyzéseim?

 

Csak föl-fölsóhajtásokra telik egyre fogyatkozó erőmből. Élősdi lettem. Nem a levegő, az erő fogyott el körülöttem. Maradt a bizonytalanság, iszonyú kétely a jövő lehetőségeiben;

a meglékelt hajó folyamatos szivárgása… süllyedésveszély a mindennapok óceánjában… önbizalomvesztés minden irányban…

 

Istenem, hát ezért készülődtem mindig az írásra, és voltam folyamatos készenlétben,

hogy e végtelen szomorúságú szavak hozakodjanak a papírra… Milyen vetés is ez?

Milyen fekete gondolatok szökkenhetnek itt szárba?

Szabad-e meghagynom, fennhagynom ezeket a sötét tintába mártott mondatokat?

 

Az összeomlás mondatai. Az individuum széttört sziklájának söprűzhető szilánkjai.

Kő-morzsa, létezés-szilánkok, amelyek csak fölsebezhetik az olvasó lelkét.

Kívánom: lehessen kínjaim pokoltövise valakik fölépülésének gyógyfüve.

De ez is miképpen történhetne meg, éppen lelkierőm leértékelődésének végpontján?

 

(2013. december 8.)

 

 

Magyar Irodalmi Lap  

 

 

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap