Az őr, avagy egy remek nap

Kalász István, k, 12/19/2017 - 00:11

A szomszédom azt mondja, hogy a hidakat, a gyárakat, az erőműveket őrizni kellene, mint régen, amikor rend volt az országban! De ez a veszély más, legyintek ilyenkor, ez a világ a most pénzről szól, persze, az utcákon, tereken rablók, betörők és gyanús külföldiek mindenütt, mondja tovább a szomszéd, a bankok, szupermarketek, ékszerüzletek, benzinkutak veszélyben vannak, és mert a világ veszélyes lett, cselekedni kell. Tenni ellene! Védekezni! Ezért az őrség mindenütt. A security guard. Nagydarab alakok barett sapkában a bejárat előtt. Egyenruhában, bilinccsel, gázpsray-vel, gumibottal, helyes talkie-walkie-vel, némelyiküknek még pisztolya is van, én félek tőlük, mondom, hát örökké így kell élnünk, kérdezem, de ezek nem maga ellen vannak, mondja a szomszéd...

Szóval, a remek nap története úgy kezdődött, hogy az egyik éjjelen ellopták az autómat.

Nagy öröm volt ez nékem, reggel ugráltam kicsit az utcán, hogy végre megszabadultam az öreg Golftól; a szervokormány bedöglés előtt állt, a rozsdás kipufogó lógott, a fékek pedig..., sietve jelentettem a lopást a biztosítónak.
A szőke, karcsú lányok unottan töprengtek a pálmás irodában, elhiggyék-e a lopást, de olyan szervilisen hajlongtam, kedvesen vigyorogtam, és a virágcsokor is hatott, hogy hittek nekem, fizettek.

Mit tettem a picinyke pénzzel? Vettem magamnak egy robogót. Egy japán robogót. Visszapillantó tükörrel, piros üléssel, sárga lakkozással, és igen nagy volt az én boldogságom. De az öröm nem tartott sokáig. A szomszédom átjött ugyanis, és figyelmeztetett, hogy veszélyes lett a világ! Gazemberek, külföldiek, aljas csalók mindenütt. Nincs biztonságban az ilyen robogó. Egy perc alatt elviszik, magyarázta, aztán biccentett, ment.
A japán robogó ott állt a ház udvarán, én meg csak néztem, és a szívembe lassan beköltözött a félelem. Mit tehetek, ezzel a kérdéssel feküdtem ágyamba, hogyan védhetem meg a robogómat? Vagyonkámat? A szabadságomat ebben a világban? És holnap sok elintéznivalóm van a városban, mit tehetek, így forgolódtam álmatlanul a sötét szobában... Ekkor jutott eszembe a biztonsági szolgálat. Mármint, hogy nekem is lehetne egy őröm. Aki vigyázna a robogómra. Azonnal vettem a telefonkönyvet, még éjszaka telefonáltam különböző cégeknek (elképesztő drága volt némelyik), és lám, másnap reggel 7.30-kor megérkezett az őr. A Lajos. Vasszürke zubbonyt, vaskos bajuszt viselt, kicsit kövérkés volt, de fürge mozgásúnak tűnt. Pisztolya nem volt, ezen kicsit elszomorodtam, azonban német borssprayt hozott magával. Lajos feszesen jelentette, hogy megérkezett, és mosolyogott. Rám. A munkaadójára, és ez jó érzéssel töltött el.
Így arra gondoltam, gyakoroljuk az őrzést, kitoltam hát a robogót az utcára, a sarki bolt bejárata mellé támasztottam, a Lajost mellé állítottam. Egy óra múlva indulunk, addig őrizze, mondtam, aztán visszalépkedtem a lakásba. Mivel semmi dolgom nem volt, jöttem-mentem a szobában, ittam egy kávét, kilestem az ablakon, néztem, hogyan dolgozik a Lajos. Az őr, az én őröm megbízhatónak tűnt. Állt a robogó mellett, mereven nézett maga elé. Egyszer ugyan lopva cigarettára gyújtott, de ezt elnéztem neki, mert úgy tűnt, dohányzás közben nem lanyhult a figyelme.

Aztán kilenc óra előtt elindultunk.

Kicsit fáradtságos volt az út, mert míg én gyorsan haladtam robogómmal, addig Lajos futott. Mellettem, utánam rohant. A járdán. Ha valamelyik kereszteződésnél tilos jelzést kaptam, örvendezve ért be, de ezek a szünetek nem tartottak sokáig, a lámpa zöldre váltott, én pedig indultam...; egyáltalán nem volt könnyű haladni az őrrel.
Mivel sajnáltam szegényt, a belvárosban egy üzletbe bementem nézelődni, hogy kifújhassa magát a robogó mellett, de szánalmamat nem mutattam ki, én fizettem, az őrnek szolgálnia kellett a pénzért, ezért megkeményítettem a szívemet, kiléptem az üzletből, indulunk tovább, ordítottam, intéztem tovább ügyeimet, Lajos pedig őrizte a robogómat. És mindig szalutált, ha visszatértem.

Kezdetben zavart ez az ünnepélyes tisztelgés, de aztán hozzászoktam, sőt, élvezni kezdtem, ahogyan az emberek tisztelettel bámultak az utcán, ezért dél tájban vettem neki hamburgert, ennie is kellett szegénynek, pedig a Lajos etetése nem szerepelt a szerződésben. Aztán, miután végeztem ügyeimmel, hazamentem. Pontosabban: hazamentünk. Aznap nem akartam már menni sehová, a robogómat bezártam a pincébe, aztán leültünk Lajossal, és ittunk. Sokat. Néha ráparancsoltam, álljon már vigyázzba, szalutáljon. Lajos felugrott, szalutált, én pedig ráordítottam, most én vagyok itten a parancsnok, te pedig egy senki vagy! Igaz? És Lajos szalutált, a semmibe nézve ordította, hogy igenis, ő egy senki.

Szóval remek nap volt. Mindenkinek ajánlom. Tanultam belőle. Mit? Azt, hogy ez mostani a világ olyan, hogy nem szabad feladnod, mert ha megállsz, vársz, tűrsz, ha nem vértezed magad, ha feladod akkor nem engednek be. Az örök őrök.
Akkor más üvölt majd veled, és egy ilyen Lajos előtt véged van. Senki vagy, halott vagy, ha félsz. Ilyen borzalmas és egyszerű lett a világ.
 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap