Az új Alaptörvény: A történeti hagyományok és a monetáris hatalom 1/2

Dr. Tóth Zoltán..., p, 05/25/2012 - 16:32

 

 

 

 

Gondolatok az új Alaptörvényről

Az Országgyűlés 2011 áprilisában hosszú, több évtizedes várakozás és küzdelmek után elfogadta Magyarország új alaptörvényét.  Az alaptörvény-alkotmány a változtatni nem akaró, a világháború utáni rendszerek folytatásáért küzdő, úgynevezett „status quo” irányzat és a változtatás mellett elkötelezett erők nagyon kemény és még nem lezárt küzdelmének az eredménye.  Az alaptörvény készítői ezért mindkét irányzat elvárásait ötvözték össze, még pedig úgy, hogy egymást azok ne rontsák le, hanem lehetőleg kiegészítsék. Ez egy jó kompromisszum, amiből kialakulhat egy általános nemzeti konszenzus. A változtatást kívánók jelentős része kereste a kapcsolatot, a folytonosságot a magyar történeti alkotmány elveivel, intézményeivel is. Ezeknek az alkalmazásának lehetőségekor, azonban figyelembe kellett venni a jelenleg meg nem haladható nemzetközi és hazai politikai realitásokat, valamint azt is, hogy a történeti alkotmány jogfolytonossága immár 67 éve megszakadt. Látványosan tükrözte a változó erőviszonyokat az országgyűlési vita is, melynek következtében eredeti tervezetben még belefoglalt egyes paragrafusokat és megnevezéseket az utolsó hetén mégis kivettek, illetve beépítettek. Ugyanakkor az alaptörvényt olvasva látható, hogy közjogi történeti hagyomány és alkotmányos gondolkodás nem gátja, hanem történeti örökségének megfelelően erősítője a szabadságjogok védelmének, a modern jogállami elvárásoknak is. Úgy gondolom, hogy a nyíltan és az egyes háttér egyeztetések során folytatott küzdelem megértéséhez a tanulmány első részében a történeti közjogi álláspont főbb szempontjait összegzem.
 

1. Történelmi tradíciók és a modernitás egyes kihívásai.

Az elmúlt évek talán egyik legfontosabb közéleti folyamata, hogy általános felismeréssé vált az összefüggés a biztonság, a kiszámíthatóság, a szociális béke és az alkotmányos szabályozás között. Immáron sürgető igénnyé vált az elmúlt zaklatott 20-22 év, azaz a rendszerváltás befejezése, a stabilizáció. Egyszerű ”józan paraszti ésszel” is megállapítható a kapcsolat Magyarország, a magyarság nyomorúsága, mint következmény, valamint a mostani ideiglenes alkotmányos szabályozás, és annak ellentmondásai, mint okok között. Az alkotmány ugyanis nem önmagáért való dolog. A jogállamiság modern alkotmányos rendszerét akkor és úgy szabályozzuk helyesen, ha a közösség azt magáénak érzi, tudja. Ez pedig akkor valósul meg, ha a közösség ura önmagának, azaz szuverén. Gondoskodni tud országáról, ennek részeként védeni tudja saját és közösségi vagyonát és ahol jogait és kötelezettségeit nem relativista szemlélettel gyakorolja, hanem az igazságosság rendjét követendő célnak kitűzve műveli. A jelen és a jövő biztonsága sem választható el a közösségi összetartozás élményétől, a nemzeti öntudattól, így a múlthoz kötöttségtől, a történeti tapasztalatoknak az alkotmányos rendbe történő beépítésétől. Mind ez feltétele egy olyan alkotmánynak, ami képes mindig az adott korban keretet és garanciát adni a megmaradásnak. Kezdve a közösség biológiai fennmaradásának szintjétől, egészen a nemzeti létként való megélés szolgálatáig. Itt érkeztünk el az úgynevezett Szent Korona-tanig, amelynek megértéséhez kétségkívül el kell tudni szakadni a meghatározó marxista – liberális világ és történelem magyarázattól.

Az olvasó talán iskolai tanulmányaiból emlékszik arra, hogy a magyarság nagyhatalmi létének idején, de a kiszolgáltatottságának évszázadai alatt is sikeres alkotmányos küzdelmek során vívta ki jogait. Védte államiságát és megmaradását az Aranybullától, az 1848-as áprilisi törvényeken keresztül a trianoni tragédiát követő ujjá épülésig. A Szent Korona-tan ennek a közösségi, vagy alkotmányos rend alapelveinek közös megnevezése. Ennek a rendnek az alkotmányos formája az úgynevezett történeti alkotmány, ami nem egy alaptörvényben szabályozza az ország alkotmányos rendjét.  A történeti alkotmány az évszázadok alatt alkotott alap- vagy sarkalatos törvények sorozata, amelyet a szokásjog, elsősorban a Szent Korona-tanba összefoglalt alapelvek, hagyomány rendezett szerves egységbe, mint ahogy a kovász a kenyeret alkotó anyagokat.

A Szent Korona-tan alapelvei messze a régmúltba vezethetőek vissza és először a középkor késői századaiban rendszerezték azokat. Megállapítható, hogy míg a magyar alkotmányos rend Szent Korona-tanban foglalt alapelvei állandónak bizonyultak, addig az azokhoz rendelt közjogi intézmények (államfő, törvényhozás, törvényalkalmazás, a végrehajtás intézményei, önkormányzatiság, stb.) szabályozása korszakról korszakra változott, az adott korszak kihívásainak megfelelően. Általában a megelőző korszak intézményeinek reformjával, de esetenként új, Európában máshol már alkalmazott intézmények átvételével is.

Melyek azok a bizonyos, Szent Korona-tanként összegzett alapelvek, amelyek kiállták az idők próbáját, és amelyek korszakról korszakra mindig alkalmazást nyertek?  Alkalmazásuk nélkülözhetetlenségüket is bizonyította.

A Szent Korona-tan alapelvei egységes rendszert alkotnak, amit egy hasonlattal próbálok bemutatni.

Minden alkotmány legfontosabb szabályozási tárgya, hogy kié a hatalom, ki gyakorolja az országon belül a szuverenitást. Az európai történelemben alapvetően vagy a király, vagy a nép, illetve a nemzet. Ha hasonlattal kívánunk élni, akkor képzeljünk el egy páncélszekrényt, amely a közösségi lét feltételét jelentő vagyont rejti. Ha a királyé a hatalom teljessége, akkor neki van kizárólagosan kulcsa a széfhez. Ha a népé, vagy a nemzeté a szuverenitás, akkor nép nevében eljáróknak, akár demokratikus, akár diktatórikus a rendszer. A demokratikus rendszerben a többség nevében kormányzók még a hatalom- megosztás rendszerének ellenére is döntő befolyással bírnak a törvényhozásra, a végrehajtásra és közvetve a bíráskodásra is. A magyar történeti alkotmányos rend egyedülálló abban, hogy a hatalom teljességét nem a királyra, vagy a nemzetre bízza, hanem a Szent Koronára. A király és a nemzet nem a hatalom forrása, hanem a gyakorlója, ahol az elsődlegesség a nemzeté. A Szent Korona-tan alapján a hatalom forrása a Szent Korona (iurisdictio, vel ditio Sacrae Regni Coronae) Ennek a jelentősége, hogy a „magyar páncélszekrényt” nem egy kulcs nyitja, hanem kettő. Az államfő, (a nádorral, majd 1848 után vele együtt a miniszterelnök által megjelenített központi hatalom), illetve a nemzet önkormányzati rendszere, amely együtt tudja azt kinyitni.  A két fél közti hatalom-megosztásban a kettő mellérendelten egyenrangú, de a hatalom elsődleges gyakorlója az államfő-király tekintetében is a nemzet. 

A Szent Korona-tan második tétele, a mellérendelt hatalomgyakorlás elve és gyakorlata (membrum Sacrae Regni Coronae). Ez a rendszer túlmutat a klasszikus hatalom-megosztás végrehajtó hatalom, törvényhozó és bíráskodás, valamint maradék elven meghagyott önkormányzatiság hatalmi ágain. Ugyanis a magyar alkotmányos rendszerben az önkormányzatiság különböző formái (területi, érdekképviseleti, vallási, esetlegesen etnikai, stb.) nem kiegészítő negyedik hatalmi ágként jelennek meg, hanem a végrehajtó hatalom, törvényhozó és bíráskodó hatalmi ágakon belül. Magyarán a központi hatalom intézményrendszere (kötődjön az államfőhöz, vagy a kormányfőhöz, vagy kettőjükhöz,) addig terjed csak, ahol az önkormányzatiság kezdődik a jelzett hatalmi ágakon belül. Ez a rendszer így töretlenül szolgálta a magyarságnak szabadság vágyát, és a nemzetet, államot vezető személy iránt érzett tekintélyét, és annak erős központi hatalmát, amennyiben a vezető személy megfelelő (szakrális) volt. Ha nem volt megfelelő, például külföldi hatalmak, így bankok lekötelezettje volt, akkor viszont a hatalma csak a különböző hatalmi ágakban megjelenő önkormányzatiság intézményrendszeréig terjedt. Ugyanakkor ez a rendszer biztosította a más vallási, etnikai stb., öntudatú népek saját törvényei szerinti létét is. A magyarság rendelkezik azzal a képességgel, hogy más népeket egyenrangú partnernek tekint, ha az jogaival azonos kötelezettségeket visel, és nem tör a kizárólagosságra.

A Szent Korona-tan következő tétele a korábbi hasonlattal élve arra ad választ, hogy vajon a széfből kivehető-e minden, ha a „két kulcs” együttesen kinyitná. Nos, nem. A nemzeti vagyon ugyanis nem csak állami, illetve magán vagyont, vagy magánosok tulajdontársulását jelenti, amely felett korlátlanul lehet rendelkezni (eladni, elzálogosítani, stb.), hanem olyan vagyont is, ami forgalomképtelen. Ezt nevezték a Szent Korona tulajdonának. (Radix omnium possessionum Sacrae Regni Coronae) Ez két részből állt. Az egyik az elidegeníthetetlen „állami javak”, az úgynevezett elidegeníthetetlen korona javak (peculium, bona Sacrae Regni Coronae), illetve a másik, a magánosok föld vagyona 1848-ig (aviticitas-ősiség). (Ez utóbbit 1848-ban megszüntették, de nem vezettek be olyan állami és önsegélyező hitelezési rendszert, amely meggátolta volna a magánosok - nemesek, parasztok - tömeges tönkremenetelét. Ez a szabadságharc vereségének egyik közvetlen következménye, amelynek tragédiáját elsőként Széchényi István ismerte fel.  Nézetem szerint ez belső küzdelmeinek egyik alapvető oka és indítéka is az 1850-es években vívott küzdelmeinek is) Ugyanis a Szent Korona tulajdonjoga eredetileg azt a hatalmi építkezést tette lehetetlenné, ami az állam és az állampolgárok egyidejű eladósításával nyer kizárólagos befolyást a nemzet vagyona és így a nemzet felett. Az elidegeníthetetlen vagyon személyek és az általuk szervezett önkormányzatok általi birtoklása, használata adja azt a megkérdőjelezhetetlen anyagi alapot, amely garanciája az önkormányzatiságnak. Ennek a küzdelemnek az egyik nevezetes forduló pontja 1514, amikor is Werbőczy István megakadályozta, a hatalmas Fugger-Fortunatus nyomással szemben, a paraszti földek forgalomképessé válását. A parasztság, bár elveszítette „országos politikai jogait”, de a kötelezettségeket a jogok mértékéhez igazították. Ezzel megakadályozta az akkori európai gyakorlattal szemben, a parasztok földjeiktől való elűzését, ezzel együtt a köznemesség tönkretételét, az ország megszüntetését, és a permanens polgárháborút is. Ez a monetáris, azaz a kamatra alapozott hitel gazdaságra épített hatalom térnyerését korlátozta Magyarországon. 1848 és 1867 után az országos jogok ismételt általánossá tételével a politikai jogok gyakorlása elvileg mindenki számára nyitottá váltak, azonban a jövedelmi cenzus a választójog gyakorlását korlátozta. Ez viszont a monetáris hatalmi berendezkedés kiépülését segítette elő. Nézetem szerint mind a két politikai szabadság korlátozás, amely a jogokat a kötelezettségek vállalása nélkül kívánó nemzetközi magánbanki hatalom térnyerésének következménye, a Szent Korona-tan szabadság tartalmának sérülése. 

A történeti magyar közjogban azt a köz-, állami-, nemzeti vagyont, amit védeni kívántak a magánosítás lehetőségétől, illetve jelzálogként való felajánlástól, azaz forgalomképtelenné kívántak tenni, azt a Szent Korona tulajdonába sorolták. Miután nem köz és magántulajdon, hanem korona tulajdona, ezért forgalomképtelen, csak birtokolni, és használni lehetséges az oda sorolt dolgokat.   Nemcsak a történeti hagyománynak, hanem a praktikumnak megfelelő jogi kategória ez, hiszen a gyakorlatias megoldás vezette be már a királyság korai évszázadaiban. Megfontolandónak tartom a Szent Korona tulajdonjogának az alkotmány-alaptörvénybe történő szabályozását. Ugyanakkor a nemzeti vagyon körébe tartozó védeni kívánt dolgok biztosabb védelmét jelentené azok alkotmányban történő felsorolása is.

A Szent Korona szuverenitásából, azaz, hogy Ő a hatalom forrása, (amiért is a történeti közjogban személyként tisztelték), következik a negyedik alapelv. Ez az értékrend elve. A szent jelző arra utal, hogy létezik egy olyan értékrend, amely nem vitatandó, hanem követendő. Létezik a jó és rossz kategóriája, amely megismerhető és nem relatív kategória. Ha létezik a jó és a rossz, akkor beszélhetünk közjóról, illetve igazságról. Az igazságosságra törekvő rend feltétele, hogy jogok és kötelezettségek egyenlő arányban álljanak. Akinek több van, annak több a kötelezettsége is. Ha van jó és rossz, akkor a szabadság e kettő közti választás. Ha nincs jó és rossz, akkor a szabadság vágyaink a mások és végül a magunk kárára történő korlátlan kiélése, így a profitérdekek egyeduralma is. Sajnos az elmúlt 20 évben a relativista szemlélet érvényesült. Ennek következtében az alkotmányban leírt jogok tartalma viszonylagossá vált, a koherencia feltételéhez nem kötött alkotmánybírósági döntések és az aktuális országgyűlési többség változó értelmezésének territóriumává. (Továbbá az egyes kardinális kérdésben a döntés meg nem története, például a nemzeti bank jogállása, a nemzeti vagyon értelmezésének elmaradása is ezt szolgálja.) Ha a jogok és fogalmaik tartalma viszonylagos, a bíróságok jogot és nem igazságot szolgáltatnak, akkor a kötelezettségek végképp anakronisztikussá válnak. (Mennyit adóznak jövedelmeik után a globális cégek, bankok és mennyit az állampolgár!) A közéletben pedig a rossz megnevezhetetlenné, sőt normává válik, a magánéleti viszonyokban is az abszurditás lesz meghatározóvá. Ez azt jelenti, hogy az alkotmányban foglalt emberi jogoknak csak akkor van valós tartalma, ha a fogalmak mögött megkérdőjelezhetetlen az értelmezés, az érték orientált jogalkalmazás, valamint a jogok, hozzá mérhető és jól körülírható, számon kérhető kötelezettségekkel párosulnak. Azaz a jogrend természetjogi alapokon áll. Ennek következtében a közéleti szereplőktől, az intézmény rendszertől legalább formálisan elvárt az értékkövető magatartás, tartás.

A Szent Korona-tan ötödik alapelve a jogfolytonosság elve, a „törvénytelenségre jog nem alapítható” elv. Ez köthető a Szent Korona-tan iura Sacrae Regni Corona elvéhez. Amennyiben a király, vagy a nép nevében eljárók az értékek értelmezésében, a közösségi vagyonok feletti rendelkezés tekintetében ellenőrizhetetlen és felelőtlen hatalomhoz jutnak, azaz megszerzik a teljhatalmat és felborítják a mellérendelt, megosztott hatalmat biztosító intézményrendszert, akkor megszakad a jogfolytonosság. Különösen igaz ez, abszolutista királyi hatalom, illetve diktatórikus néphatalom gyakorlása esetén. Ha megszakad a jogfolytonosság, akkor a hatalom törvénytelenné, azaz illegitimmé válik.  A jogfolytonosság egyértelmű megszakadása, ha megszálló hadsereg tartózkodik az országban és az szabja meg az ország jogrendjét, ahogyan ez 1944. március 19. után történt. Sokszor felvetődött az, hogy a mai rendszer legitimitása problémás, esetleg megkérdőjelezhető. Ennek kettős oka van. Önmagában az, hogy az 1989-es alkotmánymódosítás idején az ország még megszállt ország volt. Másrészt a mai hatályos alkotmányt, ami a népszuverenitás alapján áll, épp a megszállás okán sem 1949-ben, sem 1989-ben nem fogadhatta el népszuverenitás által felhatalmazott szerv.  A nagyobb probléma mégis az, hogy ha ez a rendszer az 1946-49-ben, a megszállás idején létrejött rendszerrel tartva az alkotmányos jogfolytonosságot, akkor utólag jóváhagyja, törvényesíti a törvénytelent. (Hogyan is lehetne törvényesnek nevezni azt a rendszert, ahol a szuverenitás hiányát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egy megszálló hadsereg elrabolhatja a Nemzetgyűlés egyik meghatározó képviselőjét?) Vitathatatlanná teszi az akkori rendszer jogi aktusait (államosítás, majd privatizáció, államadósság) és elévültté a rendszer bűncselekményeit (azaz, amikor saját jogrendjét sem tartotta meg.) Az 1949-es alkotmánynak a tartalmi, formai és politikai elődje az 1919-es kommün „alkotmánya”. Nyilván nem lehet az idő kerekét visszaforgatni, de az elmúlt 20 év alkotmányos hozzáállása a korábbi hatalmi rendszer struktúráinak zökkenőmentes továbbélésének alkotmányos garanciáit biztosítja és a mai válsághoz vezetett.

Hogyan lehetne a mai körülmények között a Szent Korona-tant alkalmazni? Nézetem szerint az új alkotmány preambulumában hivatkozni kell az alapelvekre. A Szent Koronára, mint a hatalom teljességének szimbólumára, a megmaradt nevesített nemzeti vagyon abszolút védelmére, illetve a Szent Koronára, mint annak tulajdonosára, ezen együtt szociális biztosítékokra, és a vitathatatlan örök értékrendre. Továbbá a mellérendelt hatalmi szerkezetre is, azon belül az önkormányzatiságra, annak megkérdőjelezhetetlen vagyoni hátterére (nem csupán a jelenlegi törzsvagyoni védelemre gondolok). Az új alkotmány rendszerének vállalnia kell az ezeréves történeti magyar állam törvényes rendszereivel való jogfolytonosságot. Hogy ezekből az alapelvekből a jelenkor és az utókor milyen jogi konzekvenciákat vállal fel, az onnantól az adott korszak politikai, nemzetközi mozgásterétől függ, de a kaput megnyitottuk az igazságosságra törekvő rendszer, így az emberi jogok megkérdőjelezhetetlen értelmezése felé is.

Nyilvánvaló az is, hogy a Szent Koronára történő hivatkozás, esetlegesen annak a hatalom forrásaként történő elismerése, éppen úgy, mint akár a királyi szuverenitásból levezetett angol alkotmányos rend sem ellentétes az Európai Unióval, vagy más nemzetközi szervezeti tagságunkkal sem. Viszont levezethető belőle a magyar pénzrendszert működtető monetáris intézmény rendszer függősége a fiskális rendszert működtető alkotmányos szervektől, kimondható és vitathatatlanná tehető a nemzeti vagyon védelme, beleértve a termőföld, az ásványkincsek, az édesvíz és termálvíz védelme, sőt a magánosok ingatlanának védelme is. Biztosítható a nagy magánvagyonok védelme is, amennyiben teljesítik arányos kötelezettségeiket az egész közösség felé. Így ezek a vagyonok nem csak a megbízó külföldi hatalmaktól függenének, hanem az alkotmány is védené őket, így szabaddá téve őket.

Milyen formában születhet meg az új alkotmány, amennyiben figyelembe vesszük a történeti alkotmány hagyományát?  A történeti alkotmányt egymásra következő törvények összessége jelentette. Nem kartális formában jelent meg, mert nem akart ideológiai rendszerek államban alkalmazandó kötelező rendje lenni.  Ugyanakkor praktikus követelményként már a történeti alkotmány idejében is felmerült a kartális forma és történeti forma közös alkalmazása (lásd pl.: Teleki Pál alkotmánytervezetét), amit több állam is követ, például az Egyesült Államok is. Ez a kompromisszum különösen indokolt most, tekintettel arra, hogy 1949-től kartális formája van az alkotmánynak. Célszerű az alapelveket és nem csupán a történeti múltat magába foglaló preambulum után egy tömör alkotmánylevél alaptörvényként történő elfogadása, amely azonban csupán a legfontosabb intézményekről szólna. Az egyes intézményeket pedig külön törvény szabályozná. Ezeket a törvényeket az élet kihívásának megfelelően könnyebben lehetne megváltoztatni, míg az alkotmányt jelentő alaptörvényt kevésbé. Az egyes törvények előtt is állhatna az egyes intézmény magyar történetiségére utaló preambulum. Így például az alkotmány szólna az országgyűlésről, mint a törvényhozó szervről. A kiegészítő törvény annak szerkezetéről, eljárási rendjéről, stb. A törvény ekként egy előszóval kezdődne, amely felidézné a magyar törvényhozás intézményes múltját.

Megjegyzem, én óvakodnék az 1867-es dualista rendszer közjogi intézményrendszerének fetisizálásától. Az alapelv az elsődleges, az intézmény, pedig korszakhoz szabott. Például az 1920-as jogfolytonosság helyreállítás kezdete után is csak 7 évvel állították helyre a kétházas országgyűlést, ahol a felsőházban az érdekképviseletek kaptak helyet. Először ugyanis az érdekképviseletek rendszerét kell helyre állítani. Ez azt is jelentené, hogy az elmúlt hat évtized hatalmi struktúráit kellene valóban demokratizálni, kiválasztási rendszereit új alapokra helyezni. Egy régi hatalmi hálózat bármilyen intézményrendszerben megjelenhet, neki az mindegy, hogy milyen lehetősége van eddigi hatalmának további kizárólagos fenntartására.

Végezetül egy fontos kérdésre kell válaszolni. A Szent Korona-tan alkalmazható-e köztársasági rendben, vagy csak a királyság államformájában? A leírtak alapján talán egyértelmű, hogy nem csak a királyság rendjének az alapja lehet. A megszállás idején bevezetett köztársasági rend 1946-os alaptörvénye is hivatkozik a Szent Korona-tanra, mint saját előzményére, mert a demokratikus köztársasági  rendet annak  örökösének és beteljesítőjének tartotta.

Egy új alkotmány lehetővé teheti a nemzet magára találását, a népi és nemzeti gondolat szociális alapon történő mesterséges szembeállításának megszüntetését, valamint a jelen, a jövő, és a múlt egységének helyreállítását. A mi humán erőforrásunk a legfontosabb nemzeti vagyon. A Szent Korona tagjai a nemzet mi vagyunk, így a Szent Korona védelme saját magunk és küldetésünk védelme is.

 

Folytatjuk...

 

 

Dr. Tóth Zoltán József (Phd) címzetes és egyetemi docens

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap