Az újságírói felelősség

Kenessey Csaba, sze, 08/31/2011 - 04:07

  

 

 

 

 

Aggodalom és reménység 1990 - 1998

Folytatás

 

 

 

 

Minden foglalkozást lehet különböző módon, - motivációval, - intenzitással űzni. Jó eredményt azonban csak az ér el, aki önmagát foglalkozásával identifikálja, eggyé válik vele. Ez minden foglalkozásra egyaránt vonatkozik. További hasonlatosság vagy hasonlóság található más foglalkozásokkal is a felelősségtudat vonatkozásában, itt összehasonlítva az újságírói foglalkozással tudatosan hasonlatosságot és nem azonosságot mondok. Hol mutatkozik a különbség?

 

Ha például egy esztergályos munkáját nem a megfelelő pontossággal végzi, a munkadarab amit megmunkált esetleg nem felel meg a követelt minőségnek, a munkadarabot a minőségi ellenőr visszadobja, újat kell helyette gyártani. Ennek következménye esetleg egy tervezett előállítási időpont eltolása, ami ugyan nem kellemes (lehet kötbér kihatása), de nincsenek további komoly következményei.

 

Ezzel szemben az információkkal foglalkozó újságíróknak, média embereknek egészen más követelményeknek kell megfelelniük. Petőfi Sándort idézve ".... Ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez, Nagy munkát vállal az magára, ki kezébe lantot vesz..." Koszorús költőnk a múlt században lantot mondott. Ha ma élne - (bizonyára MÚK tag lenne )- és a lant helyettpennátírna. Miért?

 

Ha valaki az újságírást egyszerűen JOB-nak tekinti, azaz valamilyen megélhetési formának, nem többnek és nem kevesebbnek, mindenféle elkötelezettség és felelősségérzet nélkül képes bármilyen zsurnalisztikai munkát elvégezni. Amikor letelt a munkaideje haza megy, megissza a maga sörét és ezzel neki a napnak vége van. Nyugodtan dől hátra karosszékébe és nézi a televíziót. Gondoljuk meg, ha Petőfi is ugyanígy gondolkodott volna, vajon milyen verseket írt volna?

 

Sokat hallani manapság a profi - magyarul hivatásszerű vagy hívatásos - kifejezésről mely valamilyen iparág vagy foglalkozási kör szakembereinek jellemzőjeként vált használatossá. Mi áll e mögött a fogalom mögött?  A hívatás szó szemantikailag az elhivatással, az elhívatottsággal rokon fogalom, tehát olyan hozzáállást fejez ki, amelyik az illető foglalkozását felértékeli, azaz olyan személyt jellemez aki felelősségtudattal párosítva élete tartalmának érezve végzi munkáját. Gondoljuk meg, Krisztus tanítványai is el lettek hívatva, az ige világszerte való terjesztésére.

 

Vizsgáljuk meg, milyen munkát kell(ene) az újságírónak a mai Magyarországon végeznie? Ezen kérdés megválaszolásához szükséges röviden visszatekintenünk a múltba, de nem csak az utolsó 50 évre. Régen a média szót még nem ismerték, hisz a hírszolgálatot hosszú időn keresztül csak nyomtatott formában (részben képekkel illusztrálva) tudták újságok formájában az olvasók rendelkezésére bocsátani. Majd megjelent a rádió, mely már elektronikus médium formájában zenével, előadásokkal és rendszeres hírszolgálattal került a fogyasztókhoz, kik az adást kényelmesen lakásukban hallgathatták. Egyidejűleg feltűnt egy új médium, a mozi híradó. Itt már - ha időeltolódással is - de a nézők látták és hallották a híreket. Nagy lehetőséget láttak ebben a politikai pártok, irányzatok, de különösen a diktatúrák. Meglovagolva az új kommunikációs lehetőségeket minden rendelkezésre álló eszközzel igyekeztek a közönséget, a lakosságot befolyásolni. Először hatalmuk elérése érdekében, később annak megszilárdítása volt a cél. Ez a kor már nem az információ, hanem a tudatos dezinformáció kora lett. Nem akarok itt példákkal szolgálni, hisz gondolom minden tisztelt pályatárs ismeri a helyzetet, példákért nem kell túl messzire a múltba vissza nyúlni.

 

Gondoljuk meg, ennek a destruktív hatásnak lett az egész társadalom évtizedeken keresztül kitéve és vált egyértelműen skizofrénné. Ma egy teljesen beteg társadalommal állunk szemben, olyannal, amelyik mai problémái megoldását a régmúlt idők újraélesztésében keresi, amelyik nem képes a valós helyzetet felmérni és ebből önálló véleményt alkotva felelősen az ország ügyeibe aktívan beavatkozni. Nem megy el szavazni, hisz "minek"! Marad a kritizálás és a nosztalgiázás. Ezzel a társadalommal nem lehet új és eredményes, fényes magyar jövőt alkotni!

 

További gondolataimat a legújabb kutatások eredményeire alapozom:

Plato: "A nevelés célja az állampolgár formálása."

Itt találkozik a problematikával az újságírói elkötelezettség, a feladat: véleményt formálva, nem félrevezetve, hanem kritikusan kell egy új társadalmat alkotni.Olyan társadalmat, amelyik ellenállóképes mindenféle demagógia és félrevezetés ellen, amelyik belátja, hogy csakis a közös felelősség viselésével, szorgalmas munkával lehet az országot, egyben gyermekeink jövőjét felépíteni. Ezt a feladatot ma minden olyan szervezetnek, foglalkozási ágnak közösen kell ellátnia, amelyik az ország lakosságára hatással van. Ide tartoznak az iskolák és az egyházak is.

 

Idézet:

Emanuel Kant: "Dresszúra alkalmazása nélkül kell a szabad választás lehetőségén keresztül a felelősségérzetet alkotni."

 

A jövő feladatai közé tartozik egy egészséges magyar érzés, magyarságtudat felébresztése, mindenféle irredencia nélkül. Meg kell gondolnunk; hová vezet egy olyan félszeg magyarságtudat, amelyik egyik eltorzulását nemrég láthattuk, midőn felelős tudósok és politikusok az ország 1100 éves évfordulója alkalmából a magyar kormányt, a magyar társadalmat óvatosságra és türelmességre szólította fel, nehogy a környező országokban élő magyar testvéreinknek káruk keletkezzen belőle! Kérdés: nem lett volna-e helyesebb ha az illetők a szomszédos országok kormányait figyelmeztették volna arra, hogy minden embernek alapvető joga saját nyelvének, kultúrájának megismerése ill. gyakorlása. A tolerancia közös kultúrkincs, amelyik használata minden Európához csatlakozni kívánó nemzetre, társadalomra alkalmazandó. Miért kell pont nekünk "türelemmel" elviselni a magyar iskolák bezárását, magyar testvéreink további meggyalázását? Mindezért nekünk kell szégyellni magunkat, vagy azoknak, akik intoleranciát gyakorolva az elnyomást elkövetik? Itt is az újságírónak kell véleményt formáló módon a valós tényekre rámutatva országáért, népéért kiállni.

 

Kérem a tisztelt pályatársakat, végezzenek önvizsgálatot, melyik kategóriába tartozónak érzik magukat és eddig mennyire látták tisztán felelősségüket az ország jövője kialakítása terén. Merem remélni, hogy gondolataimmal a MÚK tagsága keretében nyitott kapukat döngettem.

 

Folytatjuk

 

Magyar Irodalmi Lap

 

 

 

  

 

 

 

 

 

      

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap