Az utolsó gyermek 3/6

Jókai Anna, k, 02/14/2012 - 00:04

 

 

 

 

– Három négyzetméterrel nagyobb lakhatást is kaphatnánk. Egészen a centrumban. A párkányon hóutánzattal… Az a fehér csillámpor!

– Hiúság, asszony a neved – mondja Lulli, az archaikus fordulatra büszkén. – De talán még a halálidő-választást is megengednék. Meg lehetne toldani egy-két évvel… – Lulli elbizonytalanodik, feláll, ő is odalép az ablakréshez. – De minek? De minek?

Lulla suttog. Kémleli a falat. A falnak füle van.

– Jól tudod, hogy ez tilos. Ez a legtilosabb. Kérdezni, amire nincs megszabott válasz. Elgyengítő, felesleges töprenkedés. Koncentrálj a mai napra. Mindig csak a mai napra. Első parancs a felkészítő kiskönyvünkben. Eleget ismételtük… Inkább dugjuk ki az orrunkat. Tegyünk egy próbasétát. Végre nincs sugárzás, kezd már hűlni a levegő.

– Nem találom a maszkomat – mondja Lulli. Nincs kedve mozdulni.

– Nem is keresed – mondja Lulla, s leemeli a kampóról a maszkot. – Teli van ragaccsal… hányszor kértelek, ahogy leveszed, rögtön tisztítsd ki. Csupa nyál a belseje. Persze, hogy megtapad benne a por… Nem azért vagyunk együtt, hogy a te piszkodat én takarítsam… És ez fokozottan vonatkozik az egészségügyi zsákokra. Használat után azonnal be kell a szájukat zárni. Nem elég a bűz odakünn?

– Csak perlekedj. Még ez is jobb, mint a süket csönd.

Lulli felhúzza a leheletvékony, de mégis szűrőként szolgáló lábfejtől állig takaró ruhán a cipzárat, belelép a vastag, rugalmas talpú papucscipőbe; fintorog, mielőtt arcára illeszti a maszkot.

– Az azonosítási számod se látszik rendesen – mondja Lulla –, az is el van a homlokodon maszatolódva. Azt akarod, hogy előállítsanak?

– Nem akarok semmit. Legszívesebben a megsemmisülési határidőt sem várnám meg. Ha nem lenne olyan bonyolult és fájdalmas az önintézés… Elbújni, lemeztelenedni, várni, amíg a sejtek szétroncsolódnak… – Lulli elmélázik, majdnem vágyakozva.

– Akkor már az abszolút szomjúság. Kiszáradásig. – Lulla egy kissé gunyoros. – Sokkal elegánsabb. Ne igyál egy kortyot sem. S ajánld fel az adagodat valakinek a leminősített kategóriában. Vagy inkább az én számomra.

– Hát neked teljesen mindegy? Hogy vagyok vagy nem? A közlakhatásunk, a kisülések?

– Mindenki mindenkivel behelyettesíthető… második alaptétel, felkészítő kiskönyv, második passzus! A könyökünkön jön ki. Be akarsz a deviánsgyűjtő gödörbe kerülni? Fél deci víz, semmi higi, papírmasé álarc, munkatilalom? Három kínos hónap, amíg…

– Valamikor, a történelmi visszatekintő weboldal szerint legalább volt gyors kivégzés – mondja Lulli csüggedten – akkor még élt az a bizonyos humanizmus…

– Humanizmus! – Lulla megvetően csettint. – Demagógia. Eddig még minden úgynevezett „humanista” csak ártott. Kattanj rá, nézz csak utána! A hiú remények elgyengítenek. A következetes önérdekűség, ami még úgy-ahogy működésben tart. Induljunk. Belesülök ebbe a göncbe. Ma még a fenntartótablettát se vettük be.

– Feltöri a torkom! Se íze, se bűze. Ahogy a barbárok mondogatták.

– Ez a szerencse! – Lulla humorizál. – Hogy bűze sincs… Íz… mi a fene lehetett?

Az alkonyi Nap a sűrű, sötét napfogókon is átütött olvadt, mélyvörös fényével. Mégis: a járatok kezdtek benépesülni. Bár a fekete szemeteszsákok kétoldalt egyre kevesebb helyet hagytak; nagy volt a forgalom. A zsákokat – az erre kijelölt felsőfokon képzett szakemberek – gondosan illesztették egybe rés nélkül simultak össze: így építhették a primitívnél primitívebb őskorban a piramisokat. Kanyargott az új Nagy Fal – szemétcsomagokból rakva, szilárdan. Ezen a környéken rendelet tiltotta, hogy bárki bármilyen hulladékot csak úgy elejtsen. Saját műanyag zsák, tépőzárral! Ez a kiemelt körzet!

A bágyadó fény megcsillant a feszesre tömött műanyagon.

– Nézd – mondja Lulli –, szinte romantikus. Szinte esztétikus.

– Talán praktikus – mondja Lulla. – Ezeket az elavult szavakat honnét szedted?

Óvatosan kerülgették a szembejövőket. Nem tanácsos a védőruhákat súrlódásnak kitenni. Kétévente van csak hivatalos csere. A járatokban köszöngetni se kell: bonyolult a számokat leolvasni: ki ismerős, ki nem? A haladás a fontos, zökkenőmentesen, mindegy, melyik irányba, be ne rozsdásodjanak végképp a lábak. Kényelmes helyzet. Hetente egyszer a lakótérbe szállítják a pirulákat. Nincs tülekedés, nincs vásárlás, csak raktár. Mindenki gyalog jár – kivéve a szállítókat, azok háromkerekű tricikliken hajtanak, reggel öt és hat között, megerőltető munka, csurog is róluk az izzadság. 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap