Bálám, a ferencesek szamara

Bihary József, szo, 04/22/2017 - 00:11

   - H-i-i-á-á-ba! - ordított halk, lemondó szomorúsággal a hangjában Sanyi, a férfi ereje teljében lévő szamárcsődör Jászapáti egyik, híres fogadójának az udvarán, majd tüsszentéshez hasonló hangok kíséretében megvetően kiköpött. Ezt a gesztust még a szépnagyapjától tanulta, aki viszont egy, a hitvány törökökkel idetévedt dromedártól leste el azt. Majd így folytatta:

   - Apáti Seres János gazdám, - aki amúgy hithű keresztény, rendszeresen jár gyónni, - ki tudja, hányadik pohár borral öblíti le a gigáját odabent az ivóban? Én meg itt álldigálok a kora őszi kánikulában szomjasan és éhesen.

   Azt persze soha nem gyónja meg, hogy engem abrakoltatás helyett is rendszeresen ütlegel. Pedig nem is vagyok túlzottan csökönyös.

   Igaz sokat álmodozom arról a szalmatetős tanyaházról, amelynek istállójában megláttam a napvilágot. A tanya udvarán minden jószág a barátom volt. Annyi szénát, kukoricadarát ehettem, amennyi belém fért. De nagyon szerettem ifjú koromban a Jászság futó homokján burjánzó királydinnyét is. Hej, pedig az istentelenül szúrós volt.

   Azt mondják a régi öreg szamarak, ettől lettem olyan nagytermészetű csődör. Milyen szép nap volt, amikor a szőke szempillájú szomszéd csacsi-lánynak a szamárkóró (bogáncs, Mária tövis) csodás lila virágát vittem csokorba névnapjára! Igaz, az is szúrós, de feledhetetlenül édes volt az íze. Erről az eledelről is az a hír járta, jót tesz a májnak.

   Ehetne hát belőle János gazdám is! Milyen jó volt futkározni a homoki szántókon, a deres őszökön, amikor a kint hagyott káposztaleveleket, torzsákat olyan édesre csípte a fagy!

   Ahogy így félhangosan morfondírozott Sanyi, a szamár, egyszer csak bekanyarodott a fogadó istállók és a kocsiállások felőli kapuján két csuhás barát, egy maguk vontatta szekérfélével. Elől egy fiatalabb novícius barátocska állt a két rúd között, hátul meg egy éltesebb páter tolta minden erejével, a káposztával, krumplival, tejes kukoricacsövekkel, tojásos kupulykókkal megrakott alkalmatosságot. Az idősebb barát tonzúrája csillogott az izzadtságtól. A barátok láthatólag koledálni (koldulni) voltak a szekérrel. Sanyi szamár nyála összefutott a szájában, amikor a páterek nem messze tőle álltak meg szekerükkel, a frissen tört kukoricacsuhé illatától. Nem állta hát meg, hogy fel ne kiáltson:

   - Ki-i-i-á-á-átkoznák a testvéreket, ha nekem dobnának néhány gyenge kukoricacsövet?

   - Hová gondolsz, te szamár?! Kell mindez a berényi rendház lakóinak. Milyen nehezen gyűjtöttük össze ezt a keveset is! – válaszolta Poncian testvér (Fr. Poncian). A szamárnak fel sem tűnt, hogy Poncian testvér érti a beszédét. Hiszen szent Ferenc, az alapító atya, is jókat társalgott a madarakkal.

   - Ám, ha velünk jönnél Berénybe?! – adott hangot formálódó gondolatainak a páter, akkor nálunk nagyon jó dolgod lenne.

   - Az remek lenne! Ki-i-i-á-á-állnék minden próbát, csakhogy a kolostorba maradhassak. – válaszolta a szamár. Ott a szamárlányok ugyan hiányoznának egy kicsit. De az ember mit meg nem tesz egy jobb állásért?

   -  Te, Szaléz testvér! - fordult Poncian atya a fiatalabbik baráthoz, akinek a csuháját derékban összefogó kötélen még nem fityegett a három csomó, ami a hármas fogadalomra figyelmeztette volna.

    – Mi lenne, ha mi most elkötnénk ezt a szamarat, és helyettünk hazahúzná a szekeret Berénybe??

   - Azt nem tehetjük atyám!! Az lopás lenne. Gondolj az evangélium szerinti, szegénységi fogadalmunkra! Nem beszélve a tíz parancsolatról.

  - Lo-o-opás?! Ki akar itt lopni? Te csak kösd át a szamarat a mi kocsink elé. Vidd azt egy kissé távolabb! Amikor pedig intek, vidd el a szekeret szamarastól! De ne siess, hogy utol is érjelek! Majd én mindent lerendezek a szamár gazdájával -  Azzal Poncian atya odaállt a szamár helyére, aki békés megelégedettséggel ballagott Szaléz testvér oldalán a kolduló barátok szekeréhez.

   Kisvártatva alig észrevehető bizonytalansággal a lépteiben, dudorászva érkezett Apáti Seres János uram a szekeréhez. Többször megdörzsölte a csodálkozástól kerekre nyílt szemét. Kissé pityókás volt, de nem annyira, hogy rögtön elfogadta volna a számára érthetetlen helyzetet. Csak nem ette meg a fene a szamaramat, hogy baráttá változott?? Majd fennhangon a baráthoz fordult:

   - Dícsértessék…a.. Jé?… Atyám, maga meg mit keres ott a szamaram hámjában?!

   - Mindörökké, édes fiam! Nagy sora van annak. Tudod édes fiam - folytatta a ravasz barát - én fiatalabb koromban rossz fát tettem volt a tűzre. Az úristen a bűnömért szamárrá változtatott. Éppen most telt le a penitencia.

   - Bocsásson meg a tisztelendő atyám, ha sokat és oktalanul ütlegeltem volna, ha nem abrakoltam volna rendesen! – esedezett János gazda.

   - Sebaj, édes fiam. Majd imádkozom a lelki üdvösségedért. Te meg morzsolj le néhány rózsafűzért! Ha megengeded, elvinném a hámot is, hogy emlékezzem egy életen át a nagy bűnömre, mea culpa,...mea maxima culpa!.. ami alól, íme, az úr most feloldozott.

   János gazda tanácstalanul téblábolt a barát előtt, a kalapját gyűrögetve. Az úr akaratával mégsem szállhatott szembe. A barát meg azon bánkódott magában, hogy a fogadósnéhoz a dolgok ilyetén alakulása miatt nem térhettek be egy ingyen itókára. Végül Apáti uram törte meg a kettőjük között beállott csendet:

   - Legyen meg az úr akarata! Ő adta a szamarat. Ő is vette azt el. – Azzal békésen elváltak. Poncian páter valamiért nem engedte, hogy kezet csókoljon neki János gazduram.

   Az atya tőle és a pocakjától telhető sietséggel érte utol Szaléz testvért a helység határában. A Berényig útba eső tanyákon kéregettek még egy kicsit, hiszen már most adott nekik az úr egy jó igavonót. Igen eredményesen kocogtak be a kolostorba. A Barátok Templomában éppen hetet ütött a 15 mázsás Urbán harang.

   Odilo atya, a rendház főnöke, kedvtelve nézte a gazdag adományokat, meg a szamarat, amivel a két testvér aznap hazatért. Úgy döntött, legyen Sanyi-szamár neve mától Bálám. Nem is sejtette, hogy öröme a szamár miatt hamarosan ürömmé fog változni.

 

   A ferencesek harmadik rendjéhez, - annak idején, amikor a XXII. János pápa feloszlatta a rendjüket -, is csatlakoztak a beginák. Berényben a zárdájuk a Zagyva folyó kanyarulatában volt. Noha ez világi rend volt, és tettek is a ferenceskéhez hasonló fogadalmat a szüzességre, valamint az engedelmességre, de nem kötelezték el magukat arra, hogy örökké a zárdában maradnak.

   Ezek amolyan magánfogadalmak voltak, amiket a zárda vagy a beginaudvar főnöknőjének (nagyasszony) tettek. A sors fintora folytán nekik is volt egy szamaruk. Ezt a jószágot valamelyik begina saját adományaként hozta a zárdába. A szamárlányt Jadvigának hívták. Jadviga vígan legelészett a Zagyva töltésén, amikor nem volt szolgálatban.

   Közben Bálám szorgosan koledált új gazdáival, akik jól tartották az engedelmes jószágot. Ő lett a ferences „negyedik” rend, a rendház körüli élőlények büszkesége. Sokszor felcsapott farokkal nyargalt a kolostor udvarán, néha megdézsmálta a zöldséges éléstárat. Különösen szerette a sárgarépát. Ezek apró bosszúságok voltak.

   Odilo főnök-atyát az már sokkal jobban zavarta, hogy Bálám az ájtatatosság és szilencium idején is el-elordítja magát, illetve időnként félreérthetetlen jelét adja duzzadó férfiasságának, amit a beginák főnökasszonya rosszallólag szóvá is tett.

   Télre megcsappantak a szamárnak való étkek is a kolostorban, noha Bálám a konyhai hulladékokon is jól elvolt.

   Azzal telt be azonban a pohár, hogy Bálám és Jadviga találkozott egy vastag zúzmarát hozó, ködös reggelen a Barátok Kútja közelében, és az első látásra szerelembe estek. Azon nyomban meg is szegték,- a természet parancsára, - a ferencesek egyik, talán legnehezebben betartható fogadalmát. Mindezt tették a piruló beginák és irigykedő barátok szeme láttára.

   Bálám ilyen módon kiűzetett a paradicsomból. Odilo atya parancsot adott Szaléz novíciusnak, aki ekkorra már a fogadalomtétel előtti lelki megtisztulásán dolgozott, hogy Bálámot a legközelebbi vásáron adják el. Ez a vásár éppen Nagykátán esett meg.

*

   Apáti Seres János uram csak nem tudott meglenni szamár nélkül. Elment hát a kátai vásárra is, hátha találna egy szemre való, jó igás szamarat. Most is kapatos volt, mert a homoki fehérből rendesen felöntött a garatra. Mindazonáltal a Szaléz testvér mellett álldigálo, volt szamarát felismerte. Nagy laudéturral köszöntötte a pátert, majd ekként fordult a szamárhoz:

   - Hogy-hogy? Tisztelendő atyám! Kend már megint rossz fát talált tenni a tűzre? Én meg nem veszem ám még egyszer, nehogy nekem ösmételten baráttá változzék. Én pedig mesmeg szamár nélkül maradjak, ha letelik a penitenciája.

   Szaléz testvér azonban sikeresen túladott Sanyi-Bálám szamáron. A nagytermészetű szamarat egy derék juhászember vette meg hátasnak. Szaléz-barát tisztességesen elmondta a juhásznak a szamár igaz történetét.

   Annak meg megtetszett a szamár erős felépítése, magas marja. Igen magas termetű volt a juhász. Így Bálám hiába volt magasabb a szamarak átlagánál, az új gazdájának mégis földig ért a lába, akkor is, ha ráült. A juhász jó ember volt. Bálám azt is megbocsátotta neki, hogy egyszer bújában nagyot ütött botjával a fejére. Ezt a szamár-legendát ez a becsületes, szavahihető juhász mesélte társainak egy jó birkapaprikás mellett. Azok hitték is, meg nem is a szavát.

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap